A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-04 / 31. szám

Hát megszületett. Tegnapelőtt még elmentünk Gombaszögre a bá­tyám kocsiján, de tegnap már panaszkodni kez­dett Ili, hogy fájdalmai vannak. Előbb hogy tiz­­percenként, de délfelé, hogy már ötpercenként jönnek rá a fájások. Délután hatkor gyorsan be­csomagoltuk a legszükségesebb fehérneműt, a ba­baholmit, kocsiba ültettem őt és behajtottam ve­le Bátyiba. Ma reggel telefonált a sógornőm a műhelybe, hogy minden a legnagyobb rendben van, a kicsi megszületett. A mester volt a telefonnál, 6 be­szélt vele. Aztán jött gratulálni. — Gratulálok a lányodhoz — mondta moso­lyogva, és a kezét nyújtotta. Istentelenül meglepődtem. Köszönöm, köszö­nöm, motyogtam, de a kezemet elfelejtettem visz­­szahúzni. Tisztára odavoltam. Azután elhatároztam, hogy nem hiszem el. Elő­ször is: már másokkal is megtörtént, hogy „be­húzták őket“, azt telefonálták a kórházból, hogy lányuk született, később azonban úgy egy fél óra múlva újra telefonáltak és helyesbítettek: fiú lett a csemete. Vártam hát a következő telefonhívást. A kol­légák jöttek gratulálni. Olyan szorgalmasan he­gesztettem mint talán még soha. Csak intettem nekik, hogy most hagyjanak bé­kén, rengeteg a munkám. Láttam, hogy gúnyo­san összenevetnek, de nem törődtem velük. A te­lefonra hiába vártam. Délben kiszöktem a mű­helyből és a kocsmát is messzire elkerültem. Most azt kérdezhetnék: miért. Minden okom megvolt rá. Szinte valamennyi cimborámmal fogadtam, hogy fiam lesz. Ha most bemegyek a kocsmába, délután nem látogatha­tom meg Ilit, hiszen elvesztettem a fogadást s meg kell fizetnem a liter borokat. De ami a legfőbb: egyszerűen nem tudom, nem akarom elhinni, hogy lányom van és nem fiam. Abban a pillanatban, ahogy megtudtam, hogy Ili „úgy“ van, elhatároztam, hogy fiam lesz. A ba­bakelengyét is fiúnak vásároltuk. Csupa világos­kék holmi. Ha valahol kislányt láttunk, Ilinek meg se hagytam nézni. Nehogy neki is... egy­szóval értik. Pedig nem vagyok babonás, a fiúkat nézhette akár fél napig is. Sőt én magam muto­gattam neki a talpraesett kis srácokat. S noha Ili eleinte kislányt akart, sikerült őt meggyőznöm, s végül már ő is elhitte, hogy fiú lesz. Elhatároztuk, hogy szobrászt nevelünk be­lőle. Feltéve, ha lesz hozzá tehetsége. S miért ne lenne, mondogattuk, hisz jómagam is elfogadha­tóan mintázgatok, ha tanultam volna, talán ... de ezt hagyjuk. Különben is, meggyőződésem, hogy fiúból bármit lehet nevelni. De mit kezdjen az ember egy lánnyal. Aztán egyéb problémánk is akadt. Veszélyben a Dudás név. Tizen vagyunk testvérek, ebből hét lány. ök ugye nem adják tovább ezt a nevet. A fiúk közül egyik nőtlen és már az is marad, a másik bátyámnak nem lehet gyermeke, egyedül rám a legfiatalabbra vár hát a családi név megőrzésének és touóbb­­adásának gondja. — Veszélyben a haza, öcskösl — kiáltotta a bátyám, aki talán még tőlem is jobban bízóit a fiúban. A hazán ő is nyilván a családi nevün­ket értette. Állok a bátyi kórház előtt. Az emeleti ablak­ból kihajol Ili. Nem engednek be hozzá, hát csak igy beszélgetünk. Ajkán félénk mosoly. — Nehéz szülésed volt? — kérdezem kiáltva, mert a hátam mögött autók karavánja dübörög. — Egészen könnyű — válaszolja csengő han­gon. — Jól vagy? — Jól — válaszolja. — Hát a... szobrásznő hogy érzi magát? Ili elneveti magát. — Most éppen alszik. Különben fekete, mint te vagy. — Akkor hát... cseréljem ki a holmiját? — Igen — kiáltja —, rózsaszínűre. De... nem haragszol? ... — Kicsoda, én-e? — kiáltom. — Eszedbe ne jusson ilyesmi..,! Aztán még ballagok az üzlet felé, hogy a kis­­paplant kicseréljem, figyelem magamat, próbá­lom kielemezni, mit is érzek ebben az új hely­zetben. A nagy gondban csaknem felöklelek egy férfit, aki két gyermeket vezet kézenfogva. Az egyik fiú, a másik lány. S a kislány szemmel lát­hatóan idősebb, egy fejjel magasabb, mint a fiú. — Pardon, pardon! — mondom hangosan. Es lélekben a homlokomra csapok. A probléma megoldódott. ZS. NAGY LAJOS Fényképezzen Ön isi Felhívjuk olvasóink, az amatőr fényképészek, fotoszakkörök figyelmét, hogy lapunkban Fényképezzen On is címmel új, érdekes versenyt Indítunk. A versenyre benevezhet mindenki, aki szeret fényképezni, és témáját vá­rosa, faluja életéből, környezetéből meríti. Érzékelteti szocialista életünk fej­lődését, és az embereket munkahelyükön a szocialista társadalom építése közben mutatja be. A képek alá pár soros jellemző írást kérünk. A fény­képek mérete legalább 10X14 cm legyen, de ne haladja meg a 18X24 cm méretarányt. A legjobb felvételekből minden héten hármat lapunkban leközlünk és ezeket 100, 80, illetve 50 koronával honoráljuk. Az év végén újra értékeljük a versenybe beküldött s lapunkban megjelent fényképeket és a 10 legjobb felvételt különdijjal jutalmazzuk. A versenyre csak olyan fényképet lehet beküldeni, mely eddig a lapok hasábjain nem jelent meg. Kérjük, hogy a beküldő írja meg pontos cimét, foglalkozását. Szerkesztőség A „Fényképezzen ön is“ című versenyre számos olvasónk küldött be hangu­latos képeket, ezekből közlünk most hármat. Brlg&dosok A mezőgazdasági munkák­ban nagy segítséget nyúlta nak a Veiké Kapušany-1 (nagykaposl) diákok. Beküldte: Diószegi Lajos, Leles (Lelesz). Névadón Beküldte: Debrfidl D. Gá­za, Pohranlce (Pográny). Az ember előtt nincs akadály A Cétényke folyó (a Nyitra folyó mellékága) az utóbbi öt esztendőben sok csodát megért. Először Jöttek a kotrógépek, földgyaluk és új mederbe terelték a kanyargós, lomhán folydogáló folyót. A régi medret betemették, folyása így gyorsabb lett. Am a lomha, aránylag békés folyó tudott haragos is lenni. Tavaszi hóolvadáskor, tavaszi—őszi esőzések alkalmából kitört medréből, elöntötte a vidé­ket, vitte, ami az útjába került, s így több alkalommal maradt a több száz hek­tárnyi termőföld megműveletlenül, vagy az aratásra, betakarításra váró termés ment veszendőbe. Ma már hatalmas gátak védik a környéket a folyó haragjától. Az elmúlt esztendő végén újra megjelentek a gépek és az emberek. Először egy könnyű hidat vertek a medrében, ez nem állandó, csupán azt a célt szolgálta, hogy felépülhessen a íélholdalakú tartóhíd. Ez magasan, büszkén emelkedik a folyó fölé, s küldetése a Barátság gázvezeték csöveinek tartása lesz. Kemény és fáradságos munka órán készült el a hid, kemény és fáradságos munkát végez­tek a munkások, amíg a gázvezeték csövei felkerültek a tartóhídra. A Cétényke most már nem csodálkozik, belátta, hogy az ember előtt, ha valami nemes célt akar elérni, nincs akadály. M. A. A felvételt Berkes Lajos, a Veľký Cetín-i (nagycétényi) általános iskola foto­­szakkörének tagja küldte be. hét 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom