A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-07 / 1. szám
Tíznapos offenzlva művészeti emlékek ellen Szeptember 7-én éjjel a velencei S. Giovanni e Paolo székesegyházból — amelyet magas talapzatáról sasszemmel figyel a kemény condottieri: Colleoni. lovasfigurája —, elrabolták Giovanni Bellini és Bartolomeo Vivarini öt felbecsülhetetlen értékű festményét. Két nap múlva — a 9-re virradó éjszaka —, a Bolzano tartománybeli Pinzano és a Brescia környéki Ertogne templomából antik faszobrok, képek, arany-ezüst kegytárgyak tűntek el. Űjabb két nap elteltével vették észre, hogy Guagnano régi dómjából avatott haramiák elemelték a két legjelentősebb műtárgyat, s ugyanazon a napon a római S. Alessio plébánosa pontjában emelkedő S. Tommaso templomra került sor, ahol Antonio Vivarini Madonnája és Francesco Maffei két szentképe, valamint egy aranykehely lett a préda, s ezen a szeptember 17-én fedezték fel, hogy Terniben, az ősi Gazzoli-palotát, lakóinak rövid távolléte alatt, alapos gondossággal és körültekintéssel kiürítették. A tíznapos sűrített rablóroham a nemzeti műkincs öröksége iránt hovatovább közömbössé vált olasz közvéleményt is felkavarta. Hiszen még a napóleoni és hitleri fosztogatások után is minden képzeletet felülmúl az utóbbi évek itáliai műkincs- és antikvitásvesztesége. (Az olasz műtárgyak feketén mutatta az új „racket“-et, amely a rákövetkező ősszel tetőzött első ízben. Ekkor ejtették zsákmányul a fosztogatók a firenzei Palazzo Vecchio faláról Hans Memling egyik férfiportréját és Massaccio Madonnáját, egy pisai magángyűjteményből pedig Simone Martini Golgotáját. A Siena közelében fekvő Sinalunga S. Bernardino kolostorát éjnek évadján egész kincsrabló kommandó rohanta meg. A sajtóhírverés, a felbolydult nyomozás sem akkor, sem később nem riasztotta meg a betörőket. 1971 október derekán, tehát a legutóbbi nagy rablás-széria delelőjén Pieve di Cadore egyik templomából egy háromrészes Carpaccio-oltárképet loptak el, dolfo Siviero egy milánói lapban nyíltan kimondja: „a műkincsrablás maffiájával“ állunk szemben. — Vannak bizonyos irányító központok Svájcban, Ausztriában, a Német Szövetségi Köztársaságban__és Angliában — közölte egyik nyilatkozatában Rodolfo Siviero, a műkincsvisszaszerzés teljhatalmú megbízottja. — A központ tartja a kapcsolatot legbizalmasabb ágenseivel, akik meghatározott területen teljes hatáskörrel intézkednek. A közvetítőhálózat áttételes és sűrű, a végrehajtó személyek közül egy sem ismeri az egész tervet. A további magyarázat nem kevésbé megdöbbentő. — Olaszországban a műtárgylopás bűncselekménynek elévülési határideje tíz év, az USA-ban és a legtöbb nyugat-európai országban a fele: öt. A különbség rendkívüli előnyöket kínál: az Itáliából lopott és kicsempészett műtárgy bizonyos lappangási idő múltával külföldi vásárlója jogos tulajdonává válik. A velencei S. Giovanni e Pablo székesegyházból elrabolt képeket egy hivatásos besúgó segítségével találták meg a lagúnák egyik elhagyott templomának padlásán, olyképpen, hogy a Velencei Olasz Bizottság nevezetű társadalmi szerv titokzatos feltételek mellett ötmillió líra jutalmat (a műkincsek értékének kis töredékét) ígért annak, aki még szeptemberben a pusztulástól fenyegetett műkincsek nyomára vezet. Nápolyi carabinierik röviddel ezután egy Fuorigrotta táján robogó autóban ismerős arcot fedeztek fel. Megállították a kocsit s számtalan kicsempészésre szánt tárgy között megtalálták a padovai székesegyházból és a Boris Christoff otthonából ellopott műkincseket. Amit a műkincs-maffia ellen tenni tudtak, az kevés és szűk korlátok között mozog. A legtöbb műkincset templomokból rabolják, mert egyfelől az egyház alig védi műtárgyait, az államnak pedig nincs joga a kultikus helyen levő műkincsek védelmére. A rablók nappal besétálnak a templomba, alkonyaikor elbújnak egy oltár vagy szarkofág mögött, egy szószéken vagy gyóntatófülkében, s míg a plébános, sekrestyés az igazak álmát alussza, kényelmesen elvégzik „munkájukat“, majd pitymallatkor távoznak a zsákmánnyal. A velencei San Giovanni e Paolo székesegyház rémülten fedezte fel, hogy egyháza számos kincsének nyoma veszett. Szeptember 11-én a sötétség leple alatt a bolognai S. Vitaiéba hatoltak be a martalócok, s három XVIII. századi vásznat feszítettek ki kereteikből. A következő éjjelen különösen gazdag volt a zsákmány: ellopták Grumolo Pedemonte XIV. századbeli templomának egyik remekét, továbbá a bresciai Modern Képtár három vagyont érő festményét, s a vicenzai S. Biagio trecento templomából Paolo Veronese iskolájának triptichonját és két XVII. századi velencei műalkotást. Betörők és megbízóik Szeptember 13-án magánlakásba nyomultak be a zsiványok: a bolgár énekművésznek, Boris Christoffnak képgyűjteményét, egyebek között Domenico Tiepolo egyik festményét orozták el. A 15-e és 16-a közti éjen a Padova vidéki Castelnuovo di Teolo plébánia templomát feszítették fel, s egy Tintorettónak vagy Paolo Veronesének tulajdonított két és fél méter magas festményt „fújtak meg“, a Merano melletti S. Giorgio di Scena templomocskáját pedig teljesen kifosztották a banditák. Másnap a Padova köztepiacát az 1957—1960 közötti mesterséges gazdasági fellendülés, a „boom“ duzzasztotta meg. Ám az etruszk nekropoliszok kisipari fosztogatóitól, az úgynevezett „trombaroliktól“ és kis falusi parókiák, elhagyott kápolnák könnyelmű kiárusítóitól származó „közepes anyag“ bizonyos idő múlva nem elégítette ki a komoly t'/^befektetések növekvő igényét — sor került a pótolhatatlan, pénzben ki in fejezhető értékű márkás műremekekre is.) 1966-ban a hiteles remekművek eltűnése olyan aggasztó méretet öltött, hogy a Régészeti és Szépművészeti Központi Igazgatóság statisztikát készített az utolsó nyolc év jelentősebb műkincsrablásairól. Kiderült, hogy állami múzeumokból 55, városi, egyházi, közületi gyűjteményekből 62, templomokból 218,i magánosoktól 97, ásatási területekről > 23, valamennyi egyéb tárolóhelyet beleértve, összesen 4976 művet raboltak el. 1967-ben 1283, 1969- ben 3038 műkincs tűnt el, és a minőség is számottevően emelkedett. Világossá vált, hogy a betörők — specialisták, megbízóik — képzett szakemberek. A palermói S. Lorenzo oratóriumából 1969 októberében ellopott Caravaggio Betlehem-kép már magas szinigaz hogy a bűnüldöző szervek munkája ezúttal gyors eredménnyel járt: másnap délután a remekművet megtalálták egy bolognai szállodaszobában, ahol a jelenlévő két személy csuklójára nyomban bilincset is raktak ... Több a visszaszerzett A kirívó esetek számbavétele azonban korántsem mutatja az itáliai „műkincs-eszkaláció“ félelmetes kiterjedését. Hiszen a Szépművészeti Igazgatóság is csupán azoknak a műtárgyaknak az eltűnését regisztrálja, amikről bejelentés érkezik, amelyek ügyében nyomozás indul. 1966-ban az eltűnési listán 4976 mű szerepel — a megtalált tárgyak száma viszont 13 607. 1969-ben 3038 eltűnésről tettek panaszt — és 12 313 művet találtak meg; 1970 végéig újabb 4000 regisztrált lopással ellentétben 9287 darab műkincs került elő. Az a körülmény, hogy kétszer, háromszor, négyszer annyi rablóit tárgyat találnak meg, mint amennyinek eltűnését bejelentették — érzékletesen jelzi, hogy igen bonyolult szövevénnyel, ahogy a műkincsek visszaszerzésével megbízott teljhatalmú miniszter, Ro-Mire jut pénz? — Az egyházi műkincsek állagmegóvása, restaurálása állami feladat — mondotta Ranuccio Bianchi Bandinelli, a régészeti és szépművészeti ügyosztály hajdani főigazgatója. — Viszont próbáljuk csak korlátozni az egyházi hatóságok rendelkezési jogát műkincseik fölött, pendítsük meg, hogy ezek is a nemzet kulturális vagyonához tartoznak, ugyanabba a falba ütközünk, mint például a válás kérdésében. Természetesen közgyűjteményekből is lopnak, az őrzés szakértelem és létszám szempontjából itt is megoldhatatlan. Csakhogy az egyházi műkincsek védelmét elvi-h;. almi szempontok akadályozzák, a múzeumi műtárgyak merőben technikai és pénzkérdés, Pénz pedig mindig jut arra, amire az illetékesek szükségesnek látják. Lehet, hogy a műkincsrablók szorgosságának még majd hálával tai főzik az olasz kultúra, hiszen az ellenük való küzdelem a közéleti közömbösségtől eljutott a politikai érdeklődésig, sőt a választási propagandáig is. S ez talán megteremti a műkincs- .. maffia megfékezésére szolgáló anyagi fedezetet. BÉKÉS ISTVÁN 8
