A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-21 / 3. szám
Az anekdota szerint egy Nobel-díjjal kitüntetett tudósnak már csak az özvegye jelenhetett meg a díj ünnepélyes átadásán. A fogadáson a svéd király ezzel fordult az özvegyhez: „Felejthetetlen élmény lehetett ilyen nagy tudós mellett élni.“ Mire a bánatos özvegy megjegyezte: „Felség! Egyetlen boldog percem sem volt különc férjem mellett.“ Könnyen eszünkbe juthat ez az anekdota, ha végignézzük Johannes Kepler életútját, anélkül, hogy a csillagászat e kimagasló óriásának akár tudományos, akár emberi értékei valamit is kisebbednének. Egyszerűen: zseni volt, nehéz ember — s talán saját maga számára a legnehezebb. Ezelőtt 400 esztendővel született. „1571. december 27-én délután 2 óra 30 perckor, 224 nap, 9 óra és 53 perc terhesség után,“ mint ő maga a tudós pontosságával feljegyezte. Szülőföldje Weil der Stadt, kicsiny svábföldi városka, amelynek utcái, házacskái még ma is a 400 év előtti világot idézik. Ha a meséskönyvek képeire emlékeztető Prága, Kepler idejében oromfalú házakba belépünk, könnyen megtörténik, hogy borjúba vagy kecskébe botlunk. Ősi szokás szerint a földszintet még több helyen ma is az istálló foglalja el, a család az emeleten lakik. A család ... Johannes Kepler 26 éves korában részletes feljegyzést készített családi körülményeiről — amelyet a bíróság előtt nyugodtan elmondhatott volna mint felmentő okot, ha netán bűnöző válik belőle. Ugyanis könnyen megtörténhetett volna. Szinte lehetetlen, milyen körülmények között indult a tudomány magasai felé. Íme, a nagyapa: felfuvalkodott, hivalkodóan öltöző, önfejű, ingerlékeny öreg, arcán kicsapongó ifjúság emlékeivel. Aztán az apa, akire a ház szállott, mert a 12 gyerek közül ő volt az életben maradt legidősebb: rosszindulatú, makacs, kötekedő ember, rá volt írva, hogy nem lesz jó végei Kóborló hajlama ismételten messze vetette a családjától, volt, hogy a felesége is utána ment. Egyszer — nem tudni, mi okból — majdnem akasztófára került. 1588-ban aztán végleg eltűnt a család életéből, csak azt a kósza hírt kapják, hogy állítólag beállt a nápolyi flottába. A feleség magára maradt négy gyerekkel. Róla sem tudott Kepler sok jót feljegyezni: kis termetű, sovány, barnás arcú teremtés, a pletyka és civakodás kedvelője, akit nagynénje ne. veit fel. (Ezt a nagynénit később boszorkánysággal vádolták s elégették.) Persze, maradt még a házban éppen elég civakodó nagynéni és nagybácsi, egymás hegyén-hátán, no meg a kis Johannes és három tesvére. Az egyik epilepsziás, afféle „falu bolondja“, akiből semmi sem lett, bár volt markotányos a török ellen harcoló magyar seregnél, aztán utcai énekes, háziszolga, koldus, katonadobos, testőr. Ilyen körülmények között a későbbi nagy tudós iskolázása is nehezen, kihagyásokkal indul. Tehetsége azonban megmutatkozik, s elvégzi az egyetemet. Neurotikus vonásai miatt társai nem nagyon kedvelték — legalábbis ő így emlékezik vissza egyetemi éveire. Mindenesetre, mintha felfedezte volna a modern munkaterápiát: az idegeit feszítő családi örökséget a tudományos munka szelepein igyekezett levezetni. Ez az ember — írja magáról harmadik személyben — arra született, hogy sok időt fordítson olyan feladatokra, amelyektől mások elrettentek volna, és a matematikát minden más tárgynál jobban szerette. Így hívták meg 23 éves korában Grácba a matematika tanárának. Ehhez a tudományhoz tartozott akkoriban a csillagászat, sőt a csillagjóslás is, és hivatali munkakörében kalendáriumot is kellett szerkesztenie. Így éri el az első „tudományos“ siker: valóban szokatlanul erős tél köszöntött be, ahogyan a kalendáriumban előre jelezte. Szeme nemcsak gyenge, de még kettős látás is kínozza, mégis eljegyzi magát a csillagászattal, s a kóborlásra hajlamosító családi örökség a tudományos forradalom nagy kalandorává teszi. Csakhamar elkészül első csillagászati műve, a Világtitok. A kiadás ügyében Württembergbe utazik, közben gráci barátai elhatározzák, hogy megnősítik. Az ember tragédiájának Kepler-színéből jól ismert Borbála. Pontosabban Barbara Müller, mert „Barbara az minden nyelven Barbara“ — csak éppen magyarul Borbála. Aki királynőként ragyog a prágai udvarban, és sírva vádolja férjét: Szememre hányod, hogy mit áldozasz, S nem áldozék-e én is eleget. Miattad? én nemes háznak leánya, Midőn kétséges rangodhoz csatoltam Jövőmet, és nem általam jutál-e Jobb társaságba? ... Majd veszekedésüket így fejezi be: Jó éjt — reggelre ne feledd a pénzt. Madách jól ismerte Kepler életét, de természetesen szuverén módon bánt az adatokkal, főleg a prágai színben, ahol Az ember tragédiájában saját emberi tragédiáját írta ki. Kepler írásaiban, levelezésében ilyen adatokat találunk nejéről: jelentéktelen, alakja kövér... bárgyú, kelletlen, magányos, kedélytelen arc ... fukarságból elhanyagolja külsejét... állandóan zsémbeskedik ... Amikor Kepler megkérte a 23 éves, kétszer megözvegyült asszony kezét, a gazdag molnár apa hosszú ideig vonakodott: lányát és hozományát nem adja ilyen kispénzű, kistekintélyű emberhez. Az esküvő 1597-ben Kepler szavai szerint baljós csillagzat alatt zajlott le, a valami miatt mindig panaszkodó asszonyról lassan kiderül, hogy bolond, s 14 évi házasság után, elborult elmével hal meg. Férje alacsony állását mindig kifogásolta. Pedig pár évvel a házasságkötés után Rudolf császár prágai udvarába kerülnek. Tycho Brahe mellett dolgozott, majd 1601-ben Kepler lesz a császári csillagász és matematikus. Szép cím, csak éppen csekélyke fizetésének folyósításáért kell állandóan harcolnia. Elképzelhetjük, hogy milyen köJohannes Kepler császári matematikus rülmények között dolgozik élete főművén, az Üj asztronómián, amelynek tételei — mint például a bolygók elliptikus pályája — a mai napig érvényesek. Lelkiállapotára jellemző, hogyan emlékezik meg a fia születéséről egy 1604-ben kelt levele: „Éppen amikor a pályaszámításokkal küszködtem, alkalmatlan vendég érkezett titkos ajtón a házba, hogy engem zavarjon ...“ 1611-ben Rudolfot lemondatják, Kepler állása is megszűnik, és Linzbe megy át. Rövidesen kezdetét veszi magánéletének újabb nagy keresztje: anyját perbe fogják, mint boszorkányt. A boszorkányüldözés talán a legszégyenteljesebb folt az újkorba lépő Európa arcán. Már a 16. században egyre jobban lábrakap, hogy aztán a 17. században tömegőrület váljon belőle. Kepler szülővárosában 1615 és 1629 között például 38 „boszorkányt“ égettek el. Anyját is bevádolja legjobb barátnője, hogy boszorkányfőzetet itatott vele, amitől gyógyíthatatlan beteg lett. Mindjárt eszébe jut egy csomó beteg asszonynak, hogy ők is ittak a főzeteiből — és máris kész a vád. Keplernek kell közbelépnie, mint császári matematikusnak. A rangjára való hivatkozás megteszi hatását: újabb vádakat keresnek a hatóságok. Koponyát ásott ki, szemmel vert, tehenet hajszolt holtra... öt évig tartó huzavona után, 1620-ban letartóztatják. Kepler odasiet, anyját bilincsekbe verve találja, s közlik vele, hogy a kirendelt két őr fizetéséről és azok tüzelőjéről a védelem tartozik gondoskodni. Az eljárás egy évig tart, a 49 vádpont között az is szerepel, hogy nem könnyezett, amikor a bibliából olvastak fel neki. Erre a szegény asszony azt válaszolta, hogy nem maradt már könnye, annyit sírt életében ... Végül is felmentik, de nem mer hazamenni, mert városkájának lakói agyonveréssel fenyegetik. Hat hónap múlva meghalt... Közben Kepler másodszor is megnősült, 1613-ban. Tizenegy jelölt közül választott, s ehhez a hosszas matematikai számítások során elsajátított „kizárólagos módszert“ alkalmazta. Fontos szempontként tűzte ki a társadalmi rangot és az anyagi körülményeket — már egész Linz rajta nevetett — és végén elvette az egyetlen olyan jelöltet, akinek nem volt sem rangja, sem pénze. A házasság jól sikerült. Susanna Reuttinger megértő házastársnak bizonyult, aki nem állt férje tudományos ambícióinák útjába. Regensburgban telepedtek le, hét gyerekük született. Kepler fáradhatatlanul dolgozott tovább, sokat utazott, míg 1630-ban Regensburgban utol nem érte a halál. Sírját pár év múlva a harmincéves háború zsoldosai feldúlták. Így nem ismerjük annak a tudósnak nyughelyét, akinek neve fogalomként vonult be a tudomány történetébe, ahol a csillagászat „Kepler előtti“ és „Kepler utáni“ korszakáról szokás beszélni. KELECSÉNYI GÁBOR 17
