A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-16 / 24. szám
HÁRD1 ISTVÁN: Az életharmónia útjai sík iirvus Isin síi: Kill Küzdelem a kilókkal Ha a testsúly az átlag fölé emelkedik, kövérségről beszélünk, ami az átlagos élettartamot megrövidíti, a vérkeringést és a támasztószöveteket túlterhelve, másodlagos megbetegedést okoz. Az elhízás — betegség, amelynek gyökerei már a gyermekkorban fellelhetők. Sokszor abba a hibába esünk, hogy gyermekeinket túltápláljuk, mert azt gondoljuk, hogy a kövér gyermek egészségesebb és a betegségek ellen is védettebb. Az elhízás a civilizált, keveset mozgó, nagyétkű ember betegsége. A fogyasztó diétával kapcsolatos tanácsok: Az alap a zsírképző élelmiszerek elvonása. Emellett ügyeljünk arra, hogy a fogyókúrázó mégse éhezzék. Vagyis az étrend legyen laktató és az éhséget csillapítsa. Tudnunk kell, hogy a kis mennyiségű étel elfogyasztása vagy a koplalás fokozza az éhségérzést. Tehát az éhségünket nagy tömegű, silány kalóriatartalmú ételekkel kell enyhíteni. Ajánljuk a k betűvel kezdődő főzelékfélék (karalábé, kel, karfiol, káposzta) bőséges fogyasztását. Ezenkívül étrendünk többi részét gyümölcsök (a banánt és szőlőt kivéve), fiatal húsok és tejtermékek (tejfölt és vajat kivéve) képezzék! Sokszor szükséges hetenként egy-egy kizárólag gyümölcs-, tej- vagy főzeléknapot iktatni az átlagon felüli testsúlyú ember étkezésébe. Tilos: a zsíros ételeken kívül a lisztes ételek (kenyér, keltkalács), édességnek számító ínyencfalatok: cukrászsütemények, torták, csokoládék fogyasztása. Cukor helyett szaharint ajánlunk. Korlátoznia kell a só és folyadék (leves) fogyasztását is, s a lehető legkevesebb konzervet, hentesárut kell enni. Jó módszer az étvágyrontás is. Ha valaki fél órával étkezés előtt megeszik egy almát, egy narancsot vagy egy adag salátát, elveri az éhét. Ha így ül asztalhoz, úgy érzi, mintha már nem is volna éhes. Hasonló célt szolgál egy-két keményre főzött tojás reggel, éhgyomorra. Ezekkel a módszerekkel igyekszünk tulajdonképpen becsapni önmagunkat. A fölösleges kilóktól fokozottabb testmozgással, sporttal, rendszeres sétával igyekezzünk megszabadulni. Annál is inkább, mert a forgalomban levő gyógyszerek (mirapront, preludin stb.) nem igazolták a hozzájuk fűzött reményt. Sokan az elhízást jellembeli kérdésnek tartják, hogy ez a magával nem törődő ember betegsége, ami azután láncreakció módjára újabb betegségekhez, például érelmeszesedéshez és cukorbajhoz vezethet. Végezetül leszögezzünk, hogy az elhízott ember lefogyhat, de hízási hajlama egész életében megmarad. A hízásra hajlamos egyénnek szigorúan ügyelnie kell étrendjére és életmódjára, egy egész életen át fogyókúráznia kell. A hirtelen, erőltetett testsúlycsökkenés sok veszélyt rejt magában, figyelmeztetőül hangsúlyozzuk az orvosi felügyelet fontosságát. Hizlaló diéta Szükséges lehet a kórosan lefogyott ember életében. Ugyanis az átlagon jóval aluli testsúlyú egyének hajlamosabbak egyes betegségekre — például gyomorfekélyre, könnyebben hűlnek meg, ellenállásuk is csökken a tbc-fertőzéssel szemben. Ezek egyenek olyan élelmiszert, amelynek kicsi a tömege, de sok benne a tápanyag, a kalóriaérték. Az ételek közül válassza a bőséges zsiradékokat, vajat, tejfölt, tejszínt, tojássárgáját, kakaót, tejeskávét tejszínnel és édességeket (vigyázat: a túlzott cukorfogyasztás elveszi az étvágyat). A lelki bántalmak megelőzésének központi problémája az emberi kapcsolatok kérdése. Ezzel kell szembenéznünk a szülő és gyermek, a tanár és tanuló, a munkatársak, az embertársak és végül, de nem utolsósorban a házastársak viszonyában. Induljunk ki a családi életből. Az ember legérzékenyebb, legfontosabb életszakaszainak lefolyásában, csecsemőből gyermekké, serdülővé és emberré formálásában döntő szerep jut a családnak. A nevelés — családban és iskolában egyaránt — nemcsak ismeretek szerzéséből áll. A nevelés legfontosabb feladata az, hogy megtanítsa az embereket örülni, szeretni, dolgozni, alkotnii hogy egészséges közösségi lényt formáljon. A családi élet diszharmóniája, a szülők ellentéte, betegsége, különféle káros szenvedélye — például az apa iszákossága — a család, de elsősorban a nevelhető gyermekek lelki egészségét veszélyezteti. Szinte közhely az alkoholisták feleségének mártirsorsa s végtelen kálváriája. Ismeretes, hogy az alkoholisták gyermekei közül nem egy válik hisztériás, szorongó, gátolt vagy akár antiszociális egyéniséggé. A gyermeknevelésben elkövetett hiba — ijesztgetés, fenyegetés, verés — lelki sérülések, neurózis forrásává válhat. A hivatalban — különösen a főnökeivel szemben — bárányként viselkedő Mire képes az anya Ha egy házasság felbomlik, a férfi helyzete a könnyebb! Ez a felismerés vonható le az Emberi sorsok rovatában hónapok óta megjelenő levelekből. Az elvált asszonyok helyzete csöppet sem irigylésre méltó, de korántsem reménytelen. Engem is elhagyott a férjem, más asszonyhoz pártolt, pedig három gyermekünk volt. Először kétségbeesésemben tehetetlenné váltam, de csakhamar rájöttem, hogy sírással semmin sem segítek. Gondolkodni kezdtem. Számba vettem a lehetőségeimet: mivel rendelkezem, mivel nem, mire törekedjem, hogy kijussak a „kátyúból“. Mindaz, amivel rendelkeztem, túlságosan kevés volt: szilárd elhatározás, igyekezet, viszonylag fiatal kor (akkor harminckétéves voltam), egészség és elfogadható külső. Ezzel szemben hiányzott a lakás, a munkahely, a szakképzettség, a férj. Nem volt kire támaszkodnom, nem vehettem apa hazatérvén tigrisként viselkedik, és hozzátartozóit halálra gyötri... Az anyákkal is külön kell foglalkozni. Jellembeli hibáik, kóros megnyilvánulásaik önmagukban is sok akadályt gördíthetnek gyermekük egészséges lelki fejlődésének útjába. Közismert a túlzott anyai fontoskodás, amely a gyermek minden mozdulatát végtelen aggodalommal követi: „ ... hol marad a gyerek, mi történhetett vele?“ ... Vannak anyák, akik „tökéletességi" igényüket viszik túlzásba. Ezerféle tanulással, kívánalommal gyötrik gyermekeiket. „A zsarnok“ anya minden tekintetben uralkodik gyermekén. Dacos, sokszor gyermeteg fokon rögzült embert formálhat. Az otthonukat kedvelő angolok sok mondást adtak a világnak: Az otthonom az én váram.., Otthon, édes otthon... Az otthon erősségét elsősorban annak légköre jelenti. A puskaporral telített levegő, amelynek feszültsége minden pillanatban robbanással fenyeget, vagy a mindenki elfoglaltsága miatt hideg ,,adminisztratív lakóhely“ neurózisok és más lelki bántalmak kiindulópontja lehet. Példaként említhetem a rendelésünkön megjelent súlyos kezdődő neurózisban szenvedő fiatalasszonyt. Az orvoshoz elkísérte az egész család: apa, anya és négyéves kisfia. A panaszok felvételekor pillanatok alatt olyan vita és káosz alakult ki a család tagjai között, amelyhez hasonlót ritkán ISIIllllM'i igénybe a szüleim segítségét sem, mert az apám már nem élt, az anyám pedig beteg volt. Mit szerettem volna elérni? Igényes, de teljesíthető célokat tűztem magam elé: lakást, szakképzettséget és olyan munkát kell szereznem, amelyből megélhetek, de amelyet szeretek is, hogy az életem összes kellemetlenségét minél előbb elfeledjem. Mindamellett egy pillanatra sem feledtem el, hogy rendesen fel kell nevelnem a gyermekeimet. Egyetlen kiutat láttam magam előtt: céljaim türelmes és szívós megvalósítását! Legsürgetőbb a lakáskérdés volt, mivel a férjem szolgálati lakásában éltünk. Hosszú huzavona után a volt férjem üzeme felajánlott egy kicsi, de különben szép cserelakást. Sorra került a következő súlyos kérdés, a munkahelykeresés. Az apró gyermekek mellett eddig sehol sem dolgoztam. Nem volt könnyű tehát munkába állni, munkahelyet szerezni. Nem válogathattam. Mindenütt féltek alkalmazni. Három apró gyermekem volt, és így minden vállalat attól tartott, hogy folyton otthon maradok, mert hol az egyik gyerek, hol a másik gyerek lesz beteg. Végül is egyszerű segédmunkási állást vállaltam. A munka fizikailag megerőltető volt, de lelkileg csakhamar rendbe jöttem. Távúton hozzáláttam a tanuláshoz is. Mihelyt felvettek a szakközépiskolába, a sorsom egyszere megszűnt magánügy lenni. Szigorú társadalmi ellenőrzés alá kerültem. Sokan akadtak, akik a homlokukra mutattak és azt mondták, volt alkalmunk látni. A családtagok közti ellenséges, kritikus, mindenben vitát kereső magatartás már az első vizsgálaton a betegség egyik forrásának bizonyult. S ha külön fogtuk a családtagokat, akkor sem szűntek meg ágálni egymás ellen. A szeretet nélküli nevelés is veszélyezteti a gyermek lelki egészségét. A „nagy elfoglaltságuk miatt“ gyermekeikkel nem törődő szülők nemegyszer neveltek jellembelileg elferdült, sőt bűnöző fiatalt. Hány fiatalkorú bűnöző tárgyalásán hangzott el az apa vagy az anya önmagát vádoló mondata: „ ... nem törődtem eléggé a gyermekemmel ..." A törődés nem csupán a ruházkodást, a feladatvégzést, a szabad idő ellenőrzését jelenti. Lényege a szeretet fényének sok irányú, gyakorlati sugárzása, mely elsősorban a családról, a hozzátartozókról, a gyermekekről történő gondoskodásban mutatkozik meg. O- lyan családi légkör, amelyben a szeretet uralkodik, amelyben él az egymás iránti érdeklődés, értékelés, az egészséges lelki élet legbiztosabb támpontja. A szülői házban megbecsüléshez, megértéshez és szeretethez szokott gyermek önbizalommal, a biztonság érzésével vág neki az élet ismeretlen ösvényeinek. Embertársaiban bízik és optimista — hiszen otthon is ezt tanulta. A lelki harmóniához olyan fontos önbizalom, helyes önértékelés az ottani légkörből indul el. Az elbátortalanodás, az önbizalomhiány a csökkentértékűségi érzés neurózisnak, jellembeli elferdülésének kiindulópontja lehet. Emlékeztetünk Hérosztrátoszra, aki az epheszoszi Artemisz templom felgyújtásával akart kitűnni. ü iir ülik hogy nem vagyok normális. Még a barátaim is túlzott megerőltetésnek tartották, hogy a munkám és az apró gyermekek mellett még tanulni is akarok. A gyermekeimnek egyenesen és nyíltan megmontam, hogy elsősorban őértük fáradozom, hogy nem lesz könnyű szorult helyzetünkből kikerülni, hogy ebben nekik is segíteniük kell. Megígérték, hogy segítenek. Idővel egészséges versengés támadt köztünk. Senki sem akart a másikra szégyent hozni, és így mind a négyen szép eredményeket értünk el. Amikor a tanulás túlnyomó része már mögöttem volt, gondolkodni kezdtem a családi helyzetemen is. Megismerkedtem egy férfival, aki korban és emberi tulajdonságaiban hozzám hasonlított. Egyedül élt, és ez fontos volt számomra, mert senkinek a házasságát se szerettem volna felbomlasztani. Néhány évi ismeretség után összeházasodtunk, s mondhatom, hogy nem bántam meg. Házasságkötés után gyerekestől átköltöztem a férjem családi házába. Nem sokkal később, az iskola elvégzése után, sikerült megfelelő állást is találnom. Nem szeretném idealizálni a jelenlegi helyzetemet. A dolgozó nők mindennapos hajszája engem sem kímél. Még előttem áll a legtöbb gond: biztosítanom kell a gyermekeim jövőjét! A múlttól eltérően azonban ma már rendezett a családi életem, van szép foglalkozásom és mindez alapvető feltétele az emberi megelégedettségnek. R. M. Lučenec