A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-16 / 24. szám
Kasmírt gyerekek Lakóhafók a Jhelum folyón HAVRAN PAVOL felvételei KELET VELENCEJE Angliában tanuló beludzsisztáni mohamedán diákok körében még 1930-ban lábra kapott az önálló in■ diai mohamedán állam eszméje, mely Pandzsabot, Kasmírt és Szindet foglalná magában és kezdőbetűik alapján a PAKISZ-tan nevet viselné, 1940-ben pedig a Muzulmán Liga is hivatalos programjául tűzte ki, hogy India északnyugati és keleti mohamedánlakta részeiből létrehozza Pakisztán államot. 1947 augusztusában India vallási alapon végrehajtott kettéosztásával megalakult Pakisztán, a világ legnagyobb mohamedán állama, Kasmír pedig kikiáltotta önállóságát s uralkodója kinyilvánította elhatározását, hogy országa Indiához csatlakozik. Az „önálló Kasmír“, mely 1952-ben köztársasággá alakult, India és Pakisztán között állandó harcok forrásává vált, 1947 októberében pakisztáni szabadcsapatok szállták meg stratégiailag is nagy fontosságú nyugati és északi területeit: Gilgitet és Dzsammut. 1949-ben az ENSZ közvetítésével fegyverszünet lépett életbe, és demarkációs vonalat állapítottak meg. 1963-ban a harcok ismét kiújultak; ezeknek az 1965-ben szovjet kezdeményezésre összehívott taskenti értekezlet s az ott aláírt szerződés vetett véget. Az elmúlt hetekben viszont ismét indiai—pakisztáni határincidensekről számolt be a világsajtó. A tét megint csak Kasmír... Kasmír, vagy ahogy hivatalosan nevezik — Jammu and (és) Kashmir — százezer lakosú, 1610 méter magasságban fekvő fővárosa a határviszonyokból kifolyólag országúton csak a Bahinal-szoroson át közelíthető meg. Ez a magas fekvésű, csatornáktól át- meg átszőtt város népszerű üdülőhely. Kelet Velencéjének is becézik, talán joggal: sikarák, gondolaszerű csónakok siklanak a várost átszelő számtalan csatorna s a környékbeli tavak vizén. Még mielőtt gépünk leszállna a Srinagari vegyesbolt srinagari Damodar Karawa repülőtéren, elragadó kép tárul elénk: a magasból a Himalája hófedte hegyóriásaitól, körülzárva, sötétzöld völgy mélyén ott fekszik az ázsiai Svájc, Kasmír, önkéntelenül Dzsahangirnak, az ötödik nagymogulnak lelkendező szavai jutnak eszembe, amelyeket ott láttam bevésve a delhi Vörös erőd fogadótermének falón: Agár firdaus bar rúje, zamin ast, hamín ast, hamín ast, hamín ast. (Ha van még paradicsom a földön ez az, itt van az, itt van az, itt van az.) És a mogul talán nem is túlzott. Történelmi nevezetesség nagyon kevés van Kasmírban, természeti szépségekben azonban annál inkább bővelkedik. Kasmír egyik jellegzetessége a house-boat, a lakóhajó. Sokkal nagyobb kényelmet nyújt, mint akármelyik hotel. Valóságos úszó szálloda, akárhova lehet vontatni a tavon. Csak a vízről lehet beszállni, a parthoz tizméteres gerendák rögzítik. A lakóhajó kívülről esküvőre készülő menyecskére emlékeztet: körbe van aggatva csipkével, és baldachinos díszítése inkább királyi ágyhoz hasonlít. Orrában van a tágas, ódon bútorokkal berendezett szalon, mögötte az ugyancsak nagyméretű és helyi faragványokkal díszített ebédlő. A hajó farában vannak a lakosztályok és a mellékhelyiségek. A konyha egy külön, e célra berendezett hajócskán volt, az ételek úgy úsztak az asztalunkhoz. A csehszlovák turistacsoportot, melynek magam is tagja voltam, nyolc lakóhajón szállásolták el. Érkezésünkkor az úszó szállodák tulajdonosai orientális zenebonával versenyeztek az érkező turisták kegyeiért. Érthető, hiszen a Srinagar körüli tavak partjain vagy háromszáz house-boat horgonyoz, és lényegesen több a kasmiri eszkimó, mint a külföldi fóka ... Talán ez a körülmény Is hozzájárul a túláradóan előzékeny vendégszeretethez. A turisztika hanyatlásáról kénytelen-kelletlen tudomást szerez mindenki. Alig szenderedett el az ember ebéd után néhány percre, a szalon ablakában máris göndör, napbarnította fej jelent meg, bizonytalanul mosolyogva. Mire magamhoz tértem, már minden ablakra jutott egy-egy fej: a fejlett üzleti érzékű tólakók hírét vették érkezésünknek és megostromolták úszó szállodáinkat. Mindegyik sikara-tulaj donos más-más portékával evezett ide: az egyik csónakból szép faragványokat kínáltak, a másikban tarka gyümölcsbemutatót tartottak; volt még zöldség-, szőrme- és ékszerárus s persze jó néhány csónak versenyzett a szóhibok pénztárcájának tartalmáért bő választékú kasmiri sálakkal, ezüst- és bőráruval. Az indiai fajra egyáltalán nem hasonlító, közép-ázsiai típusú kasmíriakban annyi gyermeteg kedvesség és a hegylakókat jellemző szívélyesség volt, hogy a legkeményebb szívű és legfukarabb külföldiek sem tudtak a kínálásnak sikeresen ellentállni. Az üzleti légkör tipikus vonása errefelé, hogy a bennszülöttek nem erőszakosan, de végtelenül kitartóan dicsérik, kínálják az árujukat. Napnyugtáig ott hemzsegett a temérdek sikara a house-boatok körül. Este már mindenki valódi kasmír! sál, himalájai nyúl szőréből készült sapka, fafaragványok s ezernyi más holmi boldog tulajdonosának mondhatta magát. Kellőképpen kiélezvén a houseboat komfortját, másnap csónakázás volt műsorra tűzve. Szinte nesztelenül suhannak a karcsú sikarák a tavon; az evezősök ritmikus dallal kísérik a lapátolást, a legidősebb az előénekes. Kísérőnk felhívta a figyelmünket az úszó kertekre. Régi hagyomány szerint cölöpöket vernek le s erre gyékényfélét erősítenek; a nádszőnyeget aztán iszapréteggel és vízinövényekkel borítják be. Ezek idővel humusszá változnak és már lehet is ültetni a zöldségféléket. Évente átlagban három terméssel lehet számolni. A Nagin-tó csendes idilljét csak-Teherhordók hamar Srinagar hangzavarja váltotta fel. A szitára (kasmiri népi hangszer) hangja elvegyül az ötvösműhelyek tónusaival, zeng az aranyművesek kalapácsa, énekelnek a fonólányok; Srinagar csaknem minden csatornájának és utcájának megvan a sajátos akusztikai háttere. A Sankaracsarja szent hegyen áll Siva temploma, ennek közepén óriási kölingam, Siva isten alkotó és romboló erejének szimbóluma. Ez az egyetlen hinduista szentély, különben, a kasmíriak zöme mohamedán. A néhány évszázados Dzsamma Masid, vagyis pénteki mecset a város fő imahelye. A zajos főváros után ismét csendre vágyik a vándor. Ezt a poétikus nevű — Salimar Bag (a szerelem szentélye), Csasma Sahi (királyi forrás), és Nisat Bag (az öröm ligete) kertekben találhatja meg legkönnyebben. Nem csoda, hogy éppen Kasmírt választották az egykori mogulok kedvenc nyári üdülőhelyüknek. Kasmiri tartózkodásunk méltó befejezéséül felejthetetlen kirándulást tettünk a hegyekbe. Hajnali fél négyre taxikat rendeltünk; négy rozoga tragacs percnyi pontossággal meg is jelent. Rossz előérzetünk már az első kilométereknél kezdett beválni: elromlott a dinamó, a motor prüszkölt, köhögött, ami egyre kevesebb reménnyel kecsegtetett, hogy ötkör látni fogjuk a napkeltét. Taxink, úgy látszik, a hegyi fajtákhoz tartozott, mert minél magasabban jártunk, annál jobban nekilódult, sőt a kanyargós szerpentineken a többi kocsit is megelőztük. Gulmarg (virágos rét) volt a végállomás, 2850 m magasságban, ahol már várt ránk a hegyi vezetőnk. Az apró, vidám emberke olyan magaslatra vezetett bennünket, ahonnan tiszta időben látni lehet a Nanga Parbatot. Már több mint egy órája vártuk a csodát, amikor váratlanul előbukkant a Nanga Parbat fehér cukorsüvege. Neve szószerinti fordításban „meztelen Parvati-t“ jelent (Parvati Siva isten felesége). A 8114 méteres csúcs a felkelő nap sugaraiban szűziesen elpirult, s rózsaszínű teste szégyenlős hirtelenséggel megint eltűnt a meszszeségben. DÖMÖK JÁNOS Sikarák a Dal-tavon
