A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-16 / 24. szám
EGY VILÁGSZTÁR KÜLÖNÖS TÖRTÉNETE „Palotás spanyol módra" A minap spanyol vendégművészek jártak Budapesten, s a közönség kíváncsian leste, vajon mit produkál La Singla és flamenco együttese. Mondanom sem kell, hatalmas sikerrel zárult vendégszereplésük, a magyar közönség kiváló előadóktól ismerhette meg a spanyol nép kincsként őrzött ősi hagyományát, a flamencot. La Singlával, a csupa tűz spanyol táncosnővel beszélgettem, akinek gyönyörű fekete haja időnként függönyt vont parázsló szemei elé, s egy-egy temperamentumos mozdulata a Singla Alegriát láncol, mely egyike a flamenco legősibb válfajának, s a vad ősi életörömöt fejezi ki, melynek azonban a szó szoros értelmében vett vidámsághoz vajmi kevés köze van. Mai formáját a húszas évek világhírű spanyol flamenco-művészei, Carmen Amaya, és Vicente Escudero alakították ki, s állítólag „a világ legnehezebben előadható tánca“. aranykorszakának is hívják. Ez volt az az idő, amikor többé vagy kevésbé hivatásos művészek a maguk egyénisége szerint kibontották a flamenco folklorisztikus, mélyen népi tartalmát és megnagyították az utat szélesebb elterjedése felé. Ebben az időben formálódtak ki a flamenco különböző stílusai, amelyek nagy részben családokhoz, helyiségekhez, városokhoz kötődtek, egybehangolödtak a dalok és a táncok, kifejlődött a technika. Ezen az úton került a flamenco a színházba, s a színházzal, valamint a hivatásos akadémiai tánccal való találkozásból fejlődött ki a flamenco „esztétizált“, finomított formája, amelyet Spanyolországban klasszikus flamencőnak, „flamaneco classió“-nak neveznek. Érdekessége ennek az ősi táncnak még, hogy mennyire megfelel a modern idők ritmusának, a mai fiatalság szellemének, ami azzal magyarázható, hogy a ritmus ugyanúgy, mint a dzsessznél, jelentős szerepet játszik a flamencóban is. A tulajdonképpeni ritmuskíséretet itt viszont nem a gitár játssza, hanem a kézzel való tapsolás és ujjal való csettintés, valamint a táncolok lábai nyújtják. A flamencot tulajdonképpen maga a táncos alakítja ki arra a témára, amelyet rendszerint az énekes ad elő. ö irányítja a produkció hangvételét, a ritmus, tánc, dallam és költészet érzékeny kavargásában játszik, az érzelmek legmélyét nyitja meg, és ezzel a résztvevő a többi művészt magával ragadja, így egyik fő részese ennek a csodálatos, színes, felejthetetlen népi táncprodukcíőnak, amely minket, magyarokat, ritmusában, temperamentumos lépéseiben a palotásra emlékeztet. Ennek a csodálatos műfajnak volt kitűnő tolmácsolója a világhírű La Singla, akinek mozdulatán érződik a mondanivaló hű kifejezése a vad ősi életörömök, és panaszok mélységes átélése. La Singla minden bizonnyal egyike a mai idők legkülönösebb sorsú előadóművésznőinek. 1948-barí született, de nem Andalúziában, a flamenco szülőfaluidban, hanem Somorotróban, Barcelona kikötőjének egyik alig néhány felszámolt nyomornegyedében. Nagyon keserű korszak volt ez La Singla életében, mert a gyermekkor egy részét veleszületett süketnémaságban élte le, de még ez a betegség sem tudta megakadályozni abban, hogy a flamenco gesztusainak nyelvét megértse és egy életre szivébe zárja, sajátjává tegye. Amikor az orvosok csodálatos módon meggyógyították, teljes életerejével a gitár bűvöletes hangjai és a flamenco csodás, zenés világa felé fordult, s tizenhárom évesen már filmen játszott és énekelt Carmen Amaya oldalán. Alig néhány évi szereplés után Spanyolország legelső flamenco előadóinak sorába emelkedett, ami azért is nagy dolog, mivel ott ez még 10—15 évi szereplés után is szinte elérhetetlen vágya sok művésznek. —‘ Több változata ismeretes a flameneónak — Solea vagy Soleares, Alegria, Martinete, Taranto, Buleiras, Rumba Gitana —, ön melyiket kedveli a leginkább és miért táncol többször is nadrágban? — kérdeztem a művésznőt. — Már gyermekkorom is a flamenco és a spanyol ének- és táncművészet olyan óriásainak árnyékában telt el, mint Carmen Amaya és annak unokahúga, La Chunga. Főleg Carmen Amaya volt az, aki legnagyobb hatással volt tánckultúrám kialakulására, mert minden mozzanatát újból és újból átéltem, s részben ennek tudható be, hogy mindenekelőtt a nadrágos, drámai jellegű táncokat kedvelem, amelyek érdekes módon mindenfajta — a művészet legbelső valójával ellentétes — fölös kacérságot kizárnak. — Azonkívül, hogy beleszületett a flamenco-táncosok ritmusvilágába, s magába szívta a érzelmek muzikális tolmácsolását, tanult valaha iskolatáncot? — Mindezideig mereven elzárkóztam, hogy bármiféle táncakadémiát vagy főiskolát elvégezzek, mert a flamenco ősi, természetes művészet, s ha túlságosan összekeveredik a technikával és a színházzal — nem marad belőle semmi. Kiegészítésül menedzsere még hozzátette: — Ezzel együtt öntudatlanul vagy öntudatosan ő modernizálta a flamencot, talán azzal, hogy visszairánvította vagy megtartotta őseredeti mivoltában. Biricz Tibor VARGA IMRE Feltételek aki tűzfolyóban állt kötésig akinek ágyékát felhő takarta akit szél pörgetett a napba aki túljutott héthatáron egy erőtlen svábbogáron aki magig metszette a holdat kertjében vas-fák dobrokoltak féjebúbján túlnő aki vérét szétcsorgatta kinek haját a szél elszórta aki szemét mélyre ásta Varga Lajos rajza ta önkénytelenül is elárulta, hogy még beszédben is átéli a flamenco lényegét, melyről különös szenvedéllyel mesélt. — Az eredeti flamenco sajátos életformából ered, amely cigányok és andaluzok több évszázados együttéléséből és a két népcsoport állandó egymásra hatásából forrt ki. A flamenco tulajdonképpen nem a formát, hanem a forma őseredeti, népi lényegét adja és távol sem szórakozási célokra jött létre, hanem ősi, rituális szokás, mint amilyen talán Spanyolországban a bikaviadal. Eredete a legősibb kultúrák sötét homályába vész, ősi ibériai, mór, bizánci és a cigányok által évezredes vándorlásuk során Indiából hozott elemek találhatók a táncban. Andalúzia cigánylakta vidékeinek elzártságából először a múlt század közepén lépett elő ez a tánc, hogy a spanyol nép és a világ közkincsévé váljék. Nyilvánosan első ízben az úgynevezett café cantaték parányi színpadán adtak elő flamencot, hogy ezeken a piciny helyeken szerezze meg azt az előadási gyakorlatot, amely éretté tette a nagy nyilvánosság előtti bemutatásra. A cafe cantate korszaka századunk húszas éveiben ért véget; ezt az időszakot egyébként a flamanco A Solea egyike a flamenco ősi formáinak; ének és tánc gitárkísérettel. Témája az ember magányossága vágyva mélytüzű virágra aki fogát porba ásta sarjadjon belőle pálma aki ha megered az eső bűneiből készít ernyőt szenved ha ritka a vére aki támaszkodna szélre forró véremet kihalt arcomat mindent láthatatlan amit megadott látnom megbűvölt két karomat neki nyújtom át
