A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-16 / 24. szám
naptár 1959. május 10-ét mutatott. E napon a pyugat-németországi Dortmund városában egy sötét, bársonnyal elfüggönyzött lakásban titkos találkozó zajlott le. Egy mindenre elszánt, vad tekintetű fiatalember feszült figyelemmel hallgatta az amerikai titkosszolgálat, a CIA vezető beosztású tisztjének, Orth századosnak szavait. — Rendkívüli segítséget jelentene számunkra, ha az akció sikerrel járna — mondotta a százados, majd koccintásra emelte habzó pezsgővel telt poharát. Utána egy hirtelen mozdulattal, mint aki majdnem megfeledkezett valamiről, az aktatáskája után nyúlt. — Hoztam magának egypár apróságot. Nagy szüksége lesz rájuk. — De miért, hisz van fegyverem? — meredt rá értetlenül a fiatalember. — De nem ilyen. Ez ugyanis a legújabb típus. Méregtöltetű pisztoly. Hangfogós. S ami a legfőbb, az áldozaton olyan tünetek mutatkoznak, mintha szívinfarktus vitte Yolna el. Így semmi gyanús nyomot nem hagy maga után. Érti?! Pár nap múlva a fiatalember Hans Búdéit névre szóló személyi igazolvánnyal a zsebében Münchenbe repült. Az igazolványában szereplő adatok természetesen nem feleltek meg a valóságnak. A fiatalembert ugyanis rendes nevén Bogdan Nyikolajevics Sztacsinszkijnak hívták. 1931. november 4-én született Nyugat-Ukrajnában, egy Lvovhoz közel eső falucskában. 1951- ben Sztacsinszkij mint diák belépett az illegális ukrán nacionalista szervezetbe, az OUN-ba, s részt vett a külföldről becsempészett szovjetellenes sajtótermékek terjesztésében. Amikor a b ztonsági közegek nyomára bukkantak nővérei, Iifine és Marja föld alatti tevékenységének, gyorsan külföldre szökött. Nyugat-Németországban talált menedéket. Ott különféle megbízatásokat teljesített, szép pénzeket véve fel azoktól, akik minden lépését irányították. Az 1959-es év elején megtudta, hogy különleges feladattal bízták meg. El kell tennie láb alól Sztyepan Banderát — szólt a parancs. És Sztacsinszkij nem sokat gondolkozott rajta. Megértette, hogy Bandera kényelmetlenné vált. Az emigrációban nem ment ritkaságszámba azoknak az eltávolítása, akik túlságosan sokat tudtak vagy kompromittálták magukat. Sztyepan Bandera neve összeforrt azzal az évszázados múltra visszatekintő bősz nacionalista mozgalommal, mely az önálló Ukrajna létrehozásiért harcolt. Amikor 1920-ban kikiáltották az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot, a fanatikus nacionalisták minden erejükkel a szovjethatalom ellen fordultak. 1941-ben ujjongva fogadták a hitlerista hordákat. Vágyuk egy rövid időre teljesülni látszott. A nácik védnöksége alatt úgynevezett ukrán állam alakult, amit azonban hamar meg is szüntettek. A nacionalisták harcba szálltak a Szovjetunió és itt-ott a németek ellen is. Amikor a győzelmesen előrenyomuló Vörös Hadsereg kiverte a nácikat Ukrajnából, az ukrajnai nacionalisták szervezete partizánharcot indított a szovjet hadsereg ellen. Veszélyes földalatti mozgalom bontakozott ki. Az orvtámadók azonban fokozatosan kiszorultak a Szovjetunió területéről s rövid időre Lengyelországban vetették meg a lábukat. Amikor itt is szorulni kezdett a hurok, egyenként és csoportokban Csehszlovákián keresztül Nyugatra próbáltak menekülni. Ekkor rpár az a férfi, akiről a rabló, fosztogató és gyújtogató bandákat elnevezték, biztonságban volt. A nacionalisták vezé-I, az egykori tanító, Sztyepan Bandera hamabb felismerte, mint társai, hogy a harcot eletették, és időben elhagyta a süllyedő hajót, ünchenben telepedett le, ahol a különféle tit>s szolgálatoktól kapott pénzen az ukrán na- Dnalisták emigráns szervezetének, az OUN-nak vezetőjeként szervezte tqyább a szovjetellenes lforgató tevékenységet. Mindaddig, amíg az nerikai titkos szolgálat úgy nem látta, hogy ámára értékesebb Bandera halála, mint a ovjetellenes kampányokat és az emigráns ügyikök kémkedési akcióit szervező élő Bandera. A CIA nem válogatott az eszközökben, ha lehetőség nyílt szovjetellenes hangulat szítására. Sztyepan Bandera Sztyepan Bandera halála Bogdan Sztacsinszkij Hangtalan lövés Sztacsinszkij Münchenben türelmetlenül várta a kedvező alkalmat. Napokon át tanulmányozta Banderának a Kreitmayrstrassén levő lakását és az OUN Zeppelinstrasse 67. alatti székhelyének környékét. Utána azonban hónapokig semmi sem történt, míg aztán megvirradt október 15. Bandera életének utolsó napja. Sztacsinszkij később a bíróság előtt így vallott e nap eseményeiről: „A Zeppelinstrassén sétálva az OUN irodája előtt megpillantottam egy sötétkék Opel Kapitänt. Vártam egy keveset. Ügy tizenkét óra körül beült az autóba egy férfi és egy nő. Elindultak. Biztos voltam benne, hogy az illető Bandera. A Kreitmayrstrasséra siettem. Fél óra múlva megérkezett a sötétkék Opel. Bandera már egyedül ült a kocsiban. Leparkolt s én kibiztosítottam a pisztolyt. Álkulccsal kinyitottam lakóházának kapuját és felrohantam a földszintre. Amikor hallottam, hogy nyikorog a kapu, lesiettem. Bandera a zárral bajlódott, s én megszólítottam: — Mit az, talán elromlott? — Á, nem, már működik is — válaszolt. Ekkor már egész közel kerültem hozzá, és egy pillanatra szemtől szemben álltunk egymással. Meghúztam a ravaszt, és a kaput magam után becsapva, kiléptem az utcára. Hogy utána mi történt Banderával, nem tudom.“ A haldokló Banderára 13 óra 5 perckor akadtak rá a ház lakói. Azonnal értesítették a feleségét, aki orvost hívatott. Bandera azonban kórházba szállítás közben meghalt. A halottnál egy revolvert találtak, s mivel fennállt az erőszakos halál gyanúja, október 16-án elrendelték a boncolást. Az orvosok az arcán alig észrevehető, apró üvegszilánkoktól származó karcolásokat fedeztek fel. A gyomrában pedig erős méreg, gyorsan ható mérgező párák hatásának nyomait állapítottak meg. Az újságok titokzatos, rejtélyes gyilkosságról kezdtek cikkezni... A nagy meglepetés Sokáig úgy tűnt, hogy a tettesnek nyoma veszett. Sztyepan Bandera halálát nagy titokzatosság vette körül. A nyugati sajtó azonban nem maradt tétlen. Gondosan előkészített, nagy arányú kampány vette kezdetét. Az újságok ontották a Bandera meggyilkolásával kapcsolatos szenzációsnál szenzációsabb híreket. A Hamburger Zeitung állt elő elsőként azzal a magyarázattal, hogy Banderával a szovjet biztonsági szervek végeztek. S e koholmányt nem vonakodott átvenni a többi polgári lap sem. A Frankfurter Rundschau megállapította: A gyilkos keletre szökött! A nyugati sajtónak volt egy ideig miből élnie. Utána azonban mint derült égből a villámcsapás, jött a nagy meglepetés: Bogdan Sztacsinszkij önként jelentkezett a rendőrségen. Bevallotta, hogy ő a tettes, s feltárta a gyilkosság minden részletét. Ebben az időben a l’Humanité szerkesztőségi cikkben foglalkozott a rágalomhadjárattal. „Azok, akik Bandera meggyilkolása kapcsán a Szovjetunió ellen uszítanak, elfelejtik, hogy a Szovjetunió sohasem avatkozik más országok ügyeibe, elfeledkeznek arról, hogy az erőszak sohasem szerepelt a kommunista pártok programjában.“ Ezután még a baloldalinak egyáltalán nem nevezhető Die Zeit is kénytelen volt feltenni a kérdést: „Ha Sztacsinszkij valóban a szovjet szervek embere, akkor miért jelentkezett önként a rendőrségen, hisz nem hagyott semmiféle nyomokat maga után, hamis útlevele is volt, és nyugodtan elhagyhatta volna a Német Szövetségi Köztársaságot.“ Annak, hogy Sztacsinszkij önként felfedte tettét, csak egy magyarázata van, a félelem kergette a rendőrségre. Tudta azt, hogy egy napon ő is kényelmetlenné válhat, mint Bandera, s akkor vele is leszámolnak, A titkos szolgálatok nem ismernek könyörületet, számukra az ügynök feladata teljesítése után teherré válik. Epilógus Bogdan Sztacsinszkij ellen bűnvádi eljárás indult. A karlsruhei szövetségi bíróság azonban ügyében hihetetlenül enyhe ítéletet hozott. Nyolcévi szabadságvesztéssel büntette Sztacsinszkijt, azzal, hogy ha jól viseli magát, hamarabb is szabadulhat. Nyilvánvaló, hogy az enyhe ítélet csak azok számára tűnhetett hihetetlennek, akik nem tudtak arról, hogy Sztacsinszkij mögött pártfogók álltak. Hisz végül is jelentős szolgálatokat tett: szovjetellenes kampányt provokált ki és a CIA-t megszabadította a kellemetlenné vált Banderától. Így zárult le Bandera ténykedésének utolsó fejezete, melyet a terror és a szovjet nép elleni ádáz harc jellemzett. Bandera úgy végezte, mint a legtöbb áruló: miután megelégelték szolgálatait, saját kenyéradói tették el láb alól. Neve, mely hazánk területén is rémtettek sorozatát idézi fel, olyannyira gyűlöletessé vált, hogy halála még pártfogóit sem rendítette meg. (Kj)
