A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-09 / 23. szám
JERZY SKOLIMOWSKI As Amerikában dolgosó, világhírű longyal rondosó Interjút adott as olass „Fllmcritlca“ olmú folyóirat munkatársinak. A művész róssletasebb bemutatása helyett álljon Itt Inkább némileg megrövidítve — a szellemes kárdessfelelek. — A művóasi pilyatutiaa as irodalommal kezdődőit? — Nem. A dobbal. A felszabadulás után jass-doboa voltam. — fia lemondott a doboláaról? — Amint beláttam, hogy csak akaratom és ambícióm van bossá, de tehetségem nincs. — fis akkor kesdatt el irnl7 — Valamit tennem kellett, hogy lépést tartsak a többiekkel. Először senessémokhos írtam ssövegaket, majd verselni kezdtem. — Mikor Jelent meg as elsó verseskötete? — 195B-ban: „Egy kevéske hely magamhoz közel“ elmen, fis utána a többi következett... — Ha jól tudom, egy színmüvet is Irt, aminek a elme: — jaj, ki ne mondja a elmét, nagyon rossz darab volt! — A filmre nem gondolt még akkor? — Wajda témát keresett akkoriban egy modern filmhez. Sporttémájú filmforgatókönyvet Írtam, és megszületett az elsó film a mai lengyel Ifjúság életéről, fis azt a többi követte. — Készített már kommerazfilmet? — Egyet. Nem találtam más kiutat akkori helyzetemből. — fis megérte ...? — Azt hiszem, igen. Nemesek pénzügyi szempontból. Lélektani kaland volt. Féltem le, hogy idegkllnikára kerülök. A stúdióból többeket mentőautóval szállítottak el. Az egyik producerre kényszerzubbony került, fis mindennek valamiképpen én voltam az oka. De nagy szakmai vizsga volt számomra. — fis elvállalna még egyet? — Ha a forgatásban abszolút szabadságot kapok, akkor igen. fippen most készülök Hollywoodba, ahonnan egy ajánlatot kaptam. — Hogyan érzi magát Nyugaton ...? — Ha Idánként nem volna lehetőségem egy kis lengyel levegOt szippantani, elhülyülnék, behálóznának a problémák, amelyek számomra Idegenek. Varsóban minden követ Ismerek, szinte percenként találkozom ismerősökkel. Négy éve tartózkodom Nyugaton, de nem Ismerem igazén azokat az embereket sem, akikkel kapcsolatban állok. Tökéletesen megtanultam angolul, de amikor Ewa Demarczykot hallgatom, aki Baczynskl verseit mondja, rájövök, hogy sohasem Ismerhetek úgy egy nyelvet, mint a len-' gyeit. Ezt a versmnndást még akkor Is megértem, ha alig hallom a szavakat. Tehát az Igazság az, hogy érteni csak lengyelül értek ... Folytatásos képes filmregény AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉNEK legnagyobb tragédiája a második világháború 1945 májusában a náci és fasiszta hordák szétverésével, legyőzésével befejeződött. A frontokon, a koncentrációs táborokban és a légitámadásoktól sújtott lakóházak romjai között sok millió ember vesztette életét. A nagy katasztrófát követő években az illetékes hivatalok és intézmények még megfeszített munka árán sem tudták teljes biztonsággal megállapítani, hogy a frontokon, vagy a bombázott városokban eltűntek az élők vagy elhunytak között vannak-e. Az egyes frontokról, fogságból és a koncentrációs táborokból is olyanok tértek vissza, akiket már holttá nyilvánítottak, ugyanakkor sok százezer olyan ismeretlen hősi halott alussza örök álmát a hazájától távoli harctereken, akiket a becsapódó gránát vagy légiakna darabokra tépett, és személyazonosságukat sohasem lehet megállapítani. Az olasz nép is véres adót fizetett Mussolini, a duce kalandorpolitikájáért és a háborús bűntettekért. Mussolini katonái nemcsak a Balkán-félszigeten, Afrika homoksivatagjaiban harcoltak Hitler oldalán, de kivezényelték őket az oroszországi front végeláthatatlan hómezőire is. ANTONIO OLASZ ALTISZT is az eltűntek listáján szerepelt. Felesége, Jana, a szép olasz fiatalasszony rendszeresen felkereste a tudakozó-irodát, de pontos felvilágosítást sohasem kapott — Addig, míg a hadseregtől vagy a hadügyminisztériumtól nem kapja írásban, hogy férje elesett, bízhat abban, hogy él! — vigasztalta Janát az iroda tisztviselője. Még most is szinte naponta térnek vissza a távoli frontokról, hadifogságból katonáink. — Akkor ez azt jelenti, hogy férjem még él! — dadogta örömmel Jana. — Ez lehetséges, hiszen az eltűntek jegyzékén tartjuk nyilván. Jana elhatározta, hogy megkeresi férjét... — Érzem, Antonio él...! Elmegyek és megkeresem ... hazahozom — mondotta Jana Antonio édesanyjának. Még akkor is megtalálom, ha keresztül-kasul be kell járnom egész Oroszországot! # * * JANA SZEGÉNYES ÉS ELÁRVULT OTTHONÁBAN fáradtan roskadt le az ágy melletti szőnyegre. Antonio képét nézegette és önkéntelenül felelevenedett benne a múlt, az igazi nagy szerelem emléke. A szörnyű háború tüze már lángba borította az egész világot, amikor megismerkedtek. Antonio az afrikai frontról jött néhánynapos szabadságra, amikor Nápolyban véletlenül megismerkedett a hollófekete hajú, feltűnően szép lánnyal: Janával. Naphosszat a tengerpart forró homokján ölelkeztek, csókolóztak. — Jóformán még azt sem tudom, ki vagy, mégis ölellek, csókollak, szeretlek, a tiéd lettem, noha nem tudom, hogy mit hoz a holnap és azt sem, hogy az egésznek van-o értelme. Antonio meglepetten, bambán bámulta Janát. Nem válaszolt. Játékosan simogatni kezdte a lány orrát, ajkát, majd ismét magához vonta és szenvedélyesen csókolgatta. Jana ujjaival mélyen beleszántott Antonio fekete hajába, huncutul eltolta magától, majd faggatni kezdte: — Mondd el őszintén, ki vagy, és valid be azt is, hogy paraszt vagy. — Egy innen hatszáz kilométerre levő kis faluban, Bellosguardóban születtem. Villanyszerelő vagyok. Szerettem volna még elvégezni az ipariskolát, de tervemet keresztezte a háború. De miért gondolod azt, hogy paraszt vagyok? Talán a te apád az ...? — Az apám borbély volt... Míg élt, jó sorom volt. Halála után a nővéremhez kerültem. Nem akartam, hogy ő tartson el. ezért varrodába mentem dolgozni. ANTONIO ELGONDOLKOZOTT. Tűnődéséből Jana ébresztette : — Milyen forró ez a homok... Mondd: az afrikai homok még ennél is tüzesebb? — Olyan forró, hogy akár tojást is főzhetsz rajta — válaszolta Antonio, majd folytatta: a legszívesebben azokat sütném meg rajta, akik ezt a háborút kitalálták! — Mikor mégy vissza a frontra? — Ne is említsd, holnapután indul a hajóm. — És te semmit sem teszel, hogy ne kelljen visszamenned? — Mit tegyek ...? — Van megoldás! Egész nap ez jár a fejemben. Meg is mondom, de ne nevess ki! — Miért nevetnélek ki? Csak ki vele! — Nősülj meg! Ha nem akarsz engem feleségül venni, akkor vegyél el mást, de azonnal nősülj! Tizenkét napos szabadságot adnak azoknak, akik most nősülnek. És tizenkét nap alatt akár a háború is véget érhet, vagy a legrosszabb esetben itthon maradsz... Itt Nápolyban mind ezt teszik... (Folytatjuk)
