A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-26 / 21. szám
MAGAS-TÁTRÁBAN kéthárom völgy kivételével, ■mindegyik mélyén tavak tükre csillog. Egyesével, kettesével, sőt egész láncot alkotva bújnak meg a jenyőerdők ölén, az áthatolhatatlan törpefenyő sávok közepén, a sziklaszirtek lábánál, vagy fönn a gerincek alatt, a völgyzárakban. Némelyik partját fü borítja, mely pihenésre csábítja a turistákat, némelyik zord sziklapartok között ringatja tükrét. A tátrai tavak élnek. Régmúlt időkben, sok ezer évvel ezelőtt keletkeztek a tátrai völgyeket fedő glecscserek helyén. Sok tó lassan elhal, kiszárad, eltűnik a szemünk láttára. A tavak partján turisták járnak, lepihennek, figyelik a hullámok játékát, hallgatják a vízesések dübörgését, de vajon kinek jutna eszébe abban a pillanatban, hogy mindez a szépség a gleccserek sok ezer éves állandó mozgásának, munkájának eredménye. Abban az időben, amikor a Tátra legnagyobb részét jég borította, huszonegy gleccser fedte a Völgyeket. A legnagyobb a Fehérpataki-völgyet takarta, hossza meghaladta a 14 kilométert, s vastagsága 300 méter volt. A jégkorszak eltűnése után a gleccserek is felolvadtak és nyomukban ott maradtak a jégvájta völgyek mélyén a tavak. Azután múltak az évezredek, és a Tátra szirtjei között felbukkant az első szerves élet. A növényzet egyre erősödött, befedte a hegyoldalakat, ellepte a tavak partját és megkezdte harcát a vízzel. Sok halott tó, melyet a sás sző át, vagy elnyelt a törpefenyő, arról tanúskodik, hogy a szerves élet és a viz harcából melyik került ki győztesen. A növényzet mellett a kő is hozzájárult a sok tó megszűnéséhez. Kőzuhatagok töltötték fel a tavak medrét, s ki tudja, néhány ezer év múlva talán teljesen eltűnnek a Tátra gyönyörű tavai. A RENDKÍVÜL SOKSZÍNŰ TÁTRAI TAVAK egyenlőre azonban még élnek, ezernyi színben ragyognak. A zöld minden árnyalata csillog a víztükrön, némelyik kékben játszik, néhánynak színe egészen sötét, sőt feketének tűnik. Más színe van a zöld sávban fekvő tavaknak, s más a sziklák között megbúvó tengerszemek tükrének. Az előbbiek színe általában sötét, hiszen a víztükör alatt is növényzet él, míg az utóbbiak áttetsző kékes tükre alatt úgyszólván látni a tó sziklás fenekét. Sok tó a színe után kapta elnevezését. Jó néhány viseli a Zöld-tó nevet, csaknem annyi Fekete-tó van, de találunk Vörös- és Kék-tavakat is. Azután néhányon felfedezőjükről kapták nevüket, mint a Wahlenberg-tavak, a Ruman és a Szontágh-tavak és a Hincó-tavak. Nem egy tó állatnevet visel, Így a Békás-tavak, a Kecske-tó, , az Ökör-tó vagy a Kacsa-tavak. De találunk tavakat, melyek földrajzi fekvésük alapján, néhányon formájuk szerint, megint mások egyes tulajdonságaik alapján kapták nevüket. Sok névtelen tó még ma is „keresztapára" vár. A természet csak a Bélai-mészhavasokhoz volt mostoha, ott nincsen egyetlen tó sem, dehát ez a természet törvénye, a mészkő elnyeli a vizet s nem tárolja fel mélyedéseiben. E néhány sorban a Magas-Tátra tavainak csodálatos szépségét és varázslatos világát igyekeztünk bemutatni. Azt igyekeztünk ecsetelni, hogy ez a szépség nem felszínes, üres máz, de története van, saját lüktető élete és ma már talán hivatása is. Lehet, hogy képeink nem tükrözik «issza a tátrai tavak teljes szépségét, lehet, hogy szavakkal nem lehet kifejezni mindazt, amit teljes egészében csak az emberi szem láthat. Ha idei szabadságát, kedves olvasó, a Magas-Tátrában tölti, biztosak vagyunk benne: a tátrai tavak romantikus és varázslatos szépsége önt is elragadja; ön is a Tátra szerelmese lesz, ahová majd mindig viszszatér. (f) • A kékes-zöld színű Popradské pleso (Poprádi-tó) A Kriváň lábánál húzódó Jamski-tó Medvesalja A Medvesalja egy kicsit amolyan külön világ, bár ezt a „külön világ“ - ot ma már egy kissé óvatosan kell kezelni, mert inkább a táj múltjára illik jobban, s nem a jelenére. Mert ma már az az egykori zárt világ nem ugyanaz ami volt; zártsága feloldódott s napjainkban egyre jobban oldódik. A Medvesalja barkó vidék, az itt élő emberek főleg a mezőgazdaságból és a második világháború végéig a bányászatból éltek. Ez a kettősség azonban megszűnt, s ma már a hat falu lakóinak nagyobbik hányada a tavaly egyesített egységes termelőszövetkezetben keresi meg a mindennapi kenyeret. De azért szép számmal vannak olyanok is, akik „ingáznak“. Csakúgy, mint a többi falvak lakói. A Medvesalja hosszú ideig amolyan senki-földje volt. Közigazgatásilag hol az egyik, hol a másik járáshoz tartozott, s ebből az következett, hogy senkinek sem volt fontos, hogy mi és hogy van ezen a nagyon szép tájon. Így sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem fejlődött, nem fejlődhetett olyan intenzitással, mint a környező falvak. Az utolsó területi átrendezéskor került véglegesen a Rimavská Sobotai (Rimaszombati) járáshoz. Tulajdonképpen ettől az időtől kezdve tapasztalható valami változás, de még Medvesalja mindig nem kapja meg azt, amit megérdemelne. Gondolok itt elsősorban az úthálózatra és a közszolgáltatásokra. A hat falu Večelčkov (Vecseklő), Studená (Hidegkút), Tachty (Tajti), Stará Bašta (Öbást), Nová Bašta (Űjbást) és Bakóháza. Ez, ennyi Medvesalja. Hat falu, alig 2500 hektár mezőgazdasági földterületek, ipar nélkül. Az egyesített termelőszövetkezet 1240 hektáron termel szántóföldi növényeket, főleg búzát, árpát, dohányt és többéves takarmányokat. A növénytermesztés termelési és szervezési kérdéseiről a szövetkezet fiatal főagronómusával, Jakab Gézával beszélgettem. Jakab Géza a Veiké Kapušany-i (Nagykapos) mezőgazdasági műszaki középiskolában végzett, s tíz éve dolgozik a Medvesalján. — Vályogos, homokos talajaink vannak — mondja — s elég szépen teremnek, de csak akkor, ha elegendő mennyiségű tápanyagot tudunk adni. Az egyesítés előtt, a hatvanas években a medvesaljai szövetkezetekben az átlagos hektárhozam 17—20 mázsa körül mozgott. Természetesen volt jobb és gyengébb év is, de alig jutottunk túl az említett átlagon. Az elmúlt év azonban már jobban zárult. Az átlagtermésünk búzából elérte a 34 mázsát, s az árpa átlagtermése is 32 mázsán felüli volt. Ha az egy hektárra eső jövedelmet nézem, akkor a dohány és a zöldborsó volt a legjobb. Különösen az utóbbi termett szépen, ezért az idén már 20 hektár zöldborsót terveztünk. S nem csak azért, mert tavaly több mint 20 ezer koronát hozott egy hektár, hanem azért is, mert nem munkaigényes. — Ezek szerint az egyesítés első éve sikeresen zárult. — A korábbi átlagokat nézve igen. De én nem mondanám azért ilyen egyértelműen sikeresnek. Az egyesítést gazdaságilag fontosnak tartom, de egyelőre még mindig csak lehetőség, s néhány évnek el kell telnie addig, amíg az adott lehetőségeket teljes mértékben ki tudjuk használni. . Az egyesített szövetkezet elnökével Csank Jenővel egy marathoni vezetőségi gyűlés után ültünk asztalhoz. Kissé fáradtnak látszott, de ennek ellenére pár percen belül nyakig voltunk a szövetkezet gazdasági helyzetének az elemzésében. — Tessék idefigyelni! — kezdte. — A I
