A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-12 / 19. szám
sági termelésben, annak eredményességében, vagy eredménytelenségében fejeződik ki. Ahogy a falvakat járom, mostanában egyre inkább az a meggyőződés alakul ki bennem, hogy a termelés színvonalának emelése mellett egyre nagyobb mértékben kerülnek előtérbe a szociális-kulturális feladatok. Elsősorban a munka kultúrájára gondolok, az emberekről való egyre fokozódó gondoskodásra. Nyilvánvaló, hogy ilyen feltételeket, mint itt Hrhovban (Tornagörgőn), még kevés helyen sikerült megteremteni, hiszen az ilyen mérvű beruházás — hárommilliós költséggel épült fel ez a létesítmény — a legjobb szövetkezetek pénzügyi tervét is próbára teszik. Ennek ellenére majdnem minden faluban, termelőszövetkezetben a legközelebbi tervekben szerepel, s van ahol már hozzáláttak az építkezéshez is. S hiszem azt, hogy az ilyen jellegű létesítmények megvalósulása csak idő kérdése. A mezőgazdaság fejlődése ezt legalább úgy megköveteli, mint — mondjuk — annak idején a kombájnok alkalmazását a termelésben. S még ehhez csupán azt szeretném hozzátenni, hogy a munkaszervezés, a munka kulturáltsága emelésének a folyamatában itt kezdődik az a minőségi változás, amit évek óta — eléggé elkoptatott frázisként — a mezőgazdasági munka, a mezőgazdasági termelés ipari szintre való emeléseként aposztrofáltunk. ■ A Galamboskő alatt azonban nemcsak a mezőgazdasággal foglalkoznak. Az utóbbi egy-két évven szép sikereket értek el a kulturális munkában is. Természetesen a szövetkezet hathatós támogatása nélkül ez sem valósulhatott volna meg, s az se lényegtelen, hogy a citerazenekarban s a két éneklőcsoportban (van férfi és női csoport is) kizárólag szövetkezeti tagok vannak. Mit mond el erről Török László, az általános iskola igazgatója, aki amolyan mindenes a faluban, már ami a kulturális munkát illeti. — Nincs abban semmi különös, hogy dolgozunk. Az emberek szívesen járnak a próbákra, s most méginkább, hiszen olyan környezetben próbálhatunk, amely a legkényesebb igényeket is kielégíti. — A terveik? — Előbb inkább azt szeretném elmondani, hogy több fellépési lehetőséget kellene az éneklő csoportoknak biztosítani. Mert igaz, hogy elértünk egy eléggé elfogadható színvonalat, de a továbblépéshez, a haladáshoz fontos volna a jó értelemben vett konkurrencia. S most a tervekről: tulajdonképpen egyetlen tervünk van, s azt szeretnénk megvalósítani. — S mi az? — Egy komplett népi együttes kialakítása. Zenekar, kórus és tánc csoport. Nem több és nem kevesebb. — Ha létrejönne ez az együttes, van-e valami elképzelése a műsorával kapcsolatosan? — Itt Görgőn régi hagyománya van a pincejárásnak. Ezt szeretném feldolgozni zenében, énekben, táncban. S azután is mindig azt, ami a miénk, ami itt született s születik ma is. Késő délután van. Az eső elállt, s a felhők is feljebb emelkedtek, de még mindig eltakarják a Galamboskőt. S az Iráló se látszik ki a felhőkből. Iráló — valamikor őrhely lehetett: őrálló-domb. Itt marad mögöttem, amikor elindulok a Szoroskőn át Rožňava (Rozsnyó) felé. GÁL SÁNDOR Csályiné és a szerző felvételei A citerazenekar A galambos fiú Szerelem a galambokat... Nem úgy szeretem, mint Picasso, aki megteremtette a Béke szimbólumát, vagyis rajzolt egy galambot, valamiféle olajággal a csőrében. Az idők folyamán a galamb a béke szimbólumává vált. Picassoval szemben tulajdonképpen egy ideig utáltam is a galambokat. Elcsúfították a köztereket, a házak homlokzatát, a szobrok finom arcélét. Azután találkoztam ezzel a fiatalemberrel, akit Kontár Sándornak hívnak, s aki úgy szereti a galambokat, hogy közben nem gondol semmiféle szimbólumokra. Nem gondol sem Picassóra, sem Noéra, se másra. Legfőbb szórakozása, legkedvesebb időtöltése: a gálambászat. No mármost: a galambot tenyészthetjük mint díszt (ezek a díszgalambok) azután finom húslevesbe valót s végül s talán elsősorban: legtöbb örömöt a postagalamb-tenyésztés okoz. A postagalamb-tenyésztése mégcsak nem is valami olcsó szórakozás. Hiszen tavasszal egy pár postagalamb ára több mint háromszáz korona. Ha Kontár Sándor valamiféle szép lélek volna, valamiféle entellektuel, nem csodálkoznék kedvtelésén, vagy ha úgy tetszik: hobbyján. Ha önmagába vonuló, magányt kedvelő csodabogár lenne, akkor szinte természetesnek venném ezt a szenvedélyét a galambok iránt. Csakhogy Kontár Sándor nem úgynevezett szép lélek. Húszéves, és mire ez az újságcikk megjelenik már katona lesz. Előzőleg Horné Saliby (Felsőszeli) egyik legjobb sportolója volt. Egyébként kitanult lakatos és gépszerelő. Több járási és kerületi verseny győztese, (öttusában.) Az aktiv versenyzést most tavasszal hagyta abba, mivel megkapta a behívót. ö volt eddig a galántai járás legjobb galambásza. Egy első dijat is nyert diszgalambjával. Sajnos, ezt a galambot valamelyik szomszédja lelőtte. Most, a bevonulás előtt harminchat posta és tíz díszgalambja van. Törhetem hát a fejem, hogy a táncdalok és hosszúhajak divatja idején, mi történt ezzel a fiatalemberrel, aki ahelyett, hogy díszgitárokat pengetne díszerősitökkel, postagalambokat és diszgalambokat tenyészt. Kontár Gyula felvétele — Hogyan zajlik le egy ilyen postagalamb verseny? Ezt kérdeztem Kontár Sándortól. — A járási postagalamb-tenyésztő szervezet zárt kocsikban viszi a versenyző galambokat, bizonyos távoli helyekre, mondjuk Csehország valamelyik városába és ott elereszti. Az lesz a győztes galamb, amelyik legelőbb érkezik vissza a gazdájához. — örömet okoz magának ez o verseny? — Természetesen, másképpen nem csinálnám. — No jó. De úgy tudom, Kontár Sándor díszgalambbal és nem postagalambbal nyert első dijat. — Igen. Ugyanis a galambokat vagy szereti valaki, vagy nem. Egy bukógalamb például éppoly örömet szerezhet a gazdájának, mint egy postagalamb vagy egy diszgalamb. A lényeg az, hogy szeressük ezt a kedves madarat. Kontár Sándor egyike azoknak, akik valóban szeretik a galambot. —zsélyl— Figyelem! A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 50. évfordulójával kapcsolatban, május 26-án megjelenő 21. számunktól kezdődően lapunk minden második számában bemutatjuk a 15 szövetségi szovjetköztársaság egyikét, a köztársaság népeinek politikai, gazdasági és kulturális életét. Szeretnénk azonban, ha olvasóink aktívan is bekapcsolódnának e nagyszabású akcióba, ezért a szerkesztőség úgy döntött, hogy a cikksorozat megjelentetését versennyel köti egybe. Minden egyes köztársasággal kapcsolatban három kérdést teszünk fel, s azoknak, akik a versenyben részt kívánnak venni, erre a három kérdésre kell válaszolniuk. A három kérdés mindegyike mellett három választ is közlünk — éspedig úgy, hogy a három közül mindig csak egy lesz a helyes. A megfejtő feladata az lesz, hogy a három válasz közül kiválassza a helyeset és a helyes válasz jer lét — 1, 2 vagy X — beírja a csatolt szelvény megfelelő rovatába. A kitöltött szelvényeket az utolsó cikk — versenyfeladat — megjelenésétől számított 10 napon belül, vagyis 1972. december 20-ig kell összesítve, a megfelelő sorrendben felragasztva beküldeni szerkesztőségünknek. Azok között, akik a maximális 45 pont közül legalább 35 pontot elértek (minden helyes válasz 1 pont), értékes jutalmakat — társasutazás, villamos háztartási eszközök, könyvek, albumok stb. — sorsolunk ki. A díjak végleges jegyzékét, valamint a sorsolás helyét és pontos idejét később közöljük. Szerkesztőség 7
