A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-14 / 2. szám
jussi tsmslKsssidií BETEGBIZTOSÍTÁS A Munkatörvénykönyv 122. § 1. bek. e. pontja értelmében a dolgozó előzetes beleegyezése nélkül csak abban az esetben lehet a betegbiztosítás törvény szerinti juttatások túlfizetését a dolgozó munkabéréből levonni, ha az ilyen túlfizetés visszatérítésére a betegbiztosítási juttatásokról szóló előírások értelmében Jogerős határozat kötelezi. Ha az üzemi bizottság mellett működő biztosítási bizottság (KNP) adna ki olyan határozatot, hogy a dolgozó köteles a túlfizetést megtéríteni, joga van az ilyen határozat ellen annak kézbesítésétől számított 15 napon belül a KNP-én keresztül fellebbezést beadni a járási Betegbiztosítási Igazgatósághoz (Správa nemocenského poistenia), amely véglegesen dön tene az ügyben. Amíg jogerős végzés nem kötelezi a dolgozót a túlfizetés megtérítésére, addig a munkaadó válla lat a dolgozó beleegyezése nélkül e elmen semmit sem vonhat le a fizetéséből. ívii iirviis d _____r __ . ! ■ j 1211 1121 Ki sen ■ „SARGA FALEVÉL“ JELIGÉRE VÁLASZOLJUK Ha a szóban forgó túlérzékenység a leggondosabb vizsgálattal sem szervi (organikus) megbetegedésnek a következménye, akkor neurózisra kell gondolnunk. A neurózisnak rendkívül nagy tünetgazdagsága van, többek között megokolatlan vagy nem eléggé motivált szorongás, lehangoltság, esetleg sírás stb. Leggyakrabban a testi vagy szellemi túlterhelés, kóros szituációk, psychés traumák váltják ki. A neurózis gyógyításában a legnagyobb lehetősége a psycho theráplának van. Forduljon orvoshoz, akihez bizalma van, ennek részletesen tárja elő panaszait, együtt biztosan józan utat találnak, hogy az adott szituációhoz alkalmazkodjon. Fel kell tárni a helyzet objektiv voltát, hogy ennek alap ján az orvos megteremtse a kibontako zás, a megfelelő fejlődés lehetőségét. Dr. NAGY ZOLTÁN M. J. N. ZAMKY-I (ÉRSEKŰJVARI) OLVASÓNKNAK VÁLASZOLJUK A fekélybetegség, amelyről Ír, tipikus tüneteiről jellegzetes. Ezek tavasszal és ősszel jelentkeznek, égő, néha görcsös jellegű fájdalommal, mely néha hetekig, esetleg hónapokig tart. A duodenum fekélynél az éhségfájdalom jellemző, mely étkezéssel enyhülni szokott. A fekélybetegség egyéb szubjektív tünetei a hányinger, émelygés, hányás. Ezenkívül gyakori a gyomorégés. Ez a fokozott, de gyakran a hiányzó gyomorsav jele is lehet. Ezért fontos, hogy mindenekelőtt gyomorsav-vlz8gálatot kell csinálni, hogy szükséges-e a savkötő szerek alkalmazása, amelyekről ir. A diagnózishoz továb bá szükséges a röntgenvizsgálat. Ha a diagnózis egyértelmű, gyomorsav-túltengéssel jár. A fekélybetegség gyógyítása feltétlenül ágynyugalomra szorul, a fekélyt fenntartó idegrendszeri befolyások kiküszöbölésében jó szolgálatot tesznek a barblturátok (Phenobarbital), továbbá a diéta, savközömbösltő szerek (szódabikarbóna, neutracld, gastrogel stb.), esetleg szintetikus gyomorsavgátlók, és fájdalomcsillapítók, (mint pepulsan, esetleg neopepulsan) ajánlandók. Belgyógyász szakorvos Ítéli meg, hogy ■ gyógyszeres kezelés eredményes-e vagy sem és e szerint ajánlja az esetleges sebészi beavatkozást. Dr. NAGY ZOLTÁN uuilieri !• ni'!; ul: Mindig egyedül Nem tudom, a Szomorú barna lány levelét az Ipoly-mentéről olvasta-e az a fiú, akiről szó van a levélben. Talán igen. Es akkor ezt a pár sort is elolvassa és elgondolkodik rajta ő is és a hasonló probléma előtt álló fiúk is. Régebben italboltban dolgoztam. Sokszor betért oda egy 40 év körüli szomorú férfi. Mindig egyedül ült le, a többiektől távol iszogatta a sörét. Egy kicsit bolondnak tartották a faluban. Ha cigány került a kocsmába, százast húzott a vonóba és nagyon szomorú nótákat húzatott. Néha egy-egy sorát dúdolta Is. Sokszor hallottam a következő sorokat tőle: „Elhervadt, lehulott én miattam. Istenem, de sokszor megsirattam.“ Meg azt, hogy „Mit keres a temetőbe, mit keres a nap sugara. Melengeti sugarával, ki sírjából soha fel nem támad. Olyan szomorú ember lettem, mintha a világon mindent eltemettem volna azon az egy temetésen, abban ez egy koporsóban.“ Halkan, szomorúan énekelte, könnyes szemmel. Nemegyszer megtörtént, hogy zokogva borult az asztalra. Szerettem volna tudni ennek a szomorúságnak az okát. Tőle nem mertem kérdezősködni. Így aztán a vele egykorú embereknél érdeklődtem. Végül összeállt a szomorú történet. 21 éves volt, amikor megismerkedett egy kislánnyal. Megszerették egymást. Azt mondják, összelllőbb párt nem lehetett találni a környéken. Alig várták, hogy a lány betöltse a 18. évét, hogy megesküdhessenek. De valaki, vagy va lakik irigyelték a boldogságot tőlük. Valami pletykát kevertek, és szétvált a fiatalok útja. Így múlt el egy esztendő a másik után. Rájöttek már mindketten, alaptalan volt a pletyka, ami miatt vége lett a boldogságnak. Szerették volna folytatni, ahol abbamaradt. De az első lépés megtételét mindkettő a másiktól várta. A lányt a szomorúság, bánat beteggé tette. Fogyott mint a hold. A legény kocsmában, italban keresett vigaszt. A vége az lett a dolognak, hogy a lány meghalt. A legény mint a tébolyult kísérte a koporsót. Ogy kellett a sir mellől erőszakkal elvinni a barátainak. Azóta csendes, szomorú ember lett belőle. Jó Jenne, ha mindnyájan emlékezetünkbe vésnénk ezt a versrészletet: Oly hirtelen jöhet halálunk, s egymástól, ha haraggal válunk, a sírnál késő a bocsánat. „Valaki az Ipoly mellől“ A túroké és szenvedőké a mennyek országa ? Nemi Nekünk nőknek is itt, ezen a földön van szükségünk a boldogságra. Nem akarok Nevelős Vincével vitába bocsátkozni, hiszen többször leközölt tanácsai között találtam sok jót is, de az utóbbinál egy kicsit sántít a dolog. Mivel állandó olvasója vagyok a lapnak, Így az Emberi sorsok rovatát is természetesen nagy figyelemmel kisérem. Ha végigolvasom a sok panaszos levelet, arra gondolok, hogy még ma is mélyen él az emberekben sok, a múltból ránkhagyott nézet, melyek vallási törvényeken alapulnak. Sajnos, még ma is — amikor a nők már egyenjogúak — vannak olyan asszonyok, akik az állatokhoz sem hasonlítható sorban élnek. Mert az állatok védik, etetik kicsinyeiket, a madarak sokszor agyonra etetik tojáson ülő párjukat, míg az alkoholista üldözi a családját. Sajnálja sok esetben feleségétől a betevő falatot is, csak saját magát szereti, önző és gyenge akaratú. Tehát nem is ember már a szó igazi értelmében. Tehetetlen és buta. Sokszor még kevély is, ami tér mészetesen a butaságból ered és ha már mást nem tud az életben produkálni, hát verekszik. A butaság ellen nincs orvosság — így mondják —, vagy talán nem is találnak rá? Én úgy érzem talán azért, mert még nagyobbrészt a vezető szerep a férfiak kezében van, és még akad sok olyan férfi, aki elvárja és szereti, ha a felesége teljesen kiszolgálja öt. Talán őket nem bántja úgy ez a probléma, mint sok megértő asszonyt bánt ebben az országban. Persze a fiatalok nagy része ma már nem ilyen és feleségét egyenrangú társnak tekinti mindenben, hiszen a jó házasságnak ez is egyik feltétele. Egyszer az egyik folyóiratban szót emeltek, hogy * gyerekek egy kutyát kínoztak. De ki emel szót a védtelen gyenge nő érdekében? Családi dolgokba még a közbiztonság őrei sem szívesen avatkoznak. Csak ha már megtörtént a tragédia, akkor jönnek ki a jegyzőkönyvet felvenni. — Csak üsse, rúgja, hiszen a felesége. Tegye tönkre ártatlan gyermekei Idegzetét, szivét, hiszen 0 a „férfi“. De milyen jogon? Hát a feleség kétStubnya Arnold felvétele szer éli á» a világot? Neki nincs joga a boldogságra? Nem, kedves, szomorú sorsú nők! A feltételek adva vannak, élni kell vele. Ma társadalmunk munkát ad a nőknek és gyermeknevelési pótlékot, csak nem szabad olyan gyávának lenni. Ma már nemcsak a csillagos ég és a fárad' láb a pártfogója az asszonynak, hanem a „lehetősége k“, csak akarni kell. „Akácfasor" jeligével Író és hasonló sorban élő asszonyoknak tanácsolom: Ha 5—10 évig nem sikerült férjüket észre téríteni, nincs értelme tovább várni. A nő nem tulajdona a férjének, hanem társa. Ne gondolják a kedves olvasók, hogy nagy hive vagyok a válásnak. Nem. De amikor az apa már megszűnt apa len ni, úgy is mondhatnám, visszaeső bünü ző, és nem akar változtatni életmódján, ha mór 5—7 évig csak rettegésben élt a család, akkor az édesanya ne várja meg, mig teljesen tönkremegy, hanem maradjon meg legalább ő a gyermekei számára. Ne legyenek árvák, mert az árvák sorsa nagyon nehéz, ezt tudja Nevelős Vince is, akinek az édesanyja éppen ilyen okok miatt húnyt el korán. Ezért nem értek egyet a múltkori tana csávái, mely úgy hiszem, túlzott vallási nézeteken alapul. Ha költő, vagy író lennék, talán meg tudnám fogalmazni, mit rejt a szive, könnyes szeme, lelke egy-egy ilyen családban élő gyermeknek. Munkámból ki folyólag sokszor találkoztam, és találko zom Ilyenekkel, és nagy kár, hogy csak kevesen tudnak olvasni szomorú tekintetükből. Jelige: „Zsuzsa' I A boldog házasság A boldog házasság nem azonos a békés házassággal A boldog házasság egyik fajtája: Havelock Ellis házassága. Havelock Ellis a szexuológia megalapítója és a modern házasság egyik előharcosa. Felesége emancipált nő volt, aki Írásaival és előadásaival a házasság eszméinek reformjáért küzdött. A férj életmüvész, sokirányú érdeklődési körrel, aki az élet minden oldalát élvezni tudja, tíz évvel felesége halála után házasságukról olyan nyíltan, minden apró részletre kiterjedően és hitelesen vall, hogy az szinte egyedülálló. Házasságuk mindkettőjük tapasztalatlansága folytán a szokásos nehézségekkel kezdődött, űk azonban nem kedvetlenedtek el, hanem — első lépés a boldog házassághoz vezető úton — átvergődtek ezeken az első nehézségeken és az összes későbbln is. A férfi tapasztalatain fellelkesülve elhatározta, hogy síkra száll a nemi élet és a szexuális nevelés reformjaiért. Az értekezések egész sorának szerzőjeként a modern szexuológia megalkotója lett. Együtt dolgozott feleségével, sokat utaznak is, egyrészt szórakozásból, másrészt hogy eszméiket terjesszék. Alapjában véve a házaspár ké* különböző típusú ember volt; a férfi életigénylő, a dolgokat férfiasán elemző megfigyelő. Az asszony viszont női lényének megfelelően ösztönös, könnyen lelkesedő, aki férjét nyugodt szemlélődéséből gyakran kiragadta. Mindketten hálásak voltak azért, amit egymásnak kölcsönösen adhattak, s Így megvolt a sikerült házasság előfeltétele: mindegyik azt adta a másiknak, ami abból hiányzott, és Így vált a két tökéletlen félből egy tökéletes egész. Igen ám, de aztán jöttek a konfliktusok. Az asszony kedélyállapota rendkívül hullámzó volt. A vidámság időszakait időnként lehangoltság és letargia váltotta fel. Leszboszi hajlamok éltek benne. Inkább vonzódott finom érzékű, költői lelkű nőkhöz, mint a robusztus férfiakhoz, és ha életútján nem találkozik Havelock Ellisszel, akiben a férfiideál megtestesülését látta, valószínűleg nem is megy férjhez. Nem sokkal a mézeshetek után rajongó barátságot köt egy asszonynyal, és férje gyakran szenved miatta, hogy egy harmadik lény a szeretett aszszonyból oly sokat elrabol tőle. Természetesen a hiányok pótlására ő is kapcsolatokat keresett más asszonyokkal, akikkel aztán olyan szoros barátságba került, hogy némelyikkel közös utazásokat is tett, ez viszont felesége vad féltékenységé* váltotta ki. Külön éltek, nem mln*ha haragban lettek volna, csak, hogy mindegyik zavartalanul élhessen munkájának, és csak időnként találkoztak. Mikor az első világháború alatt az asszony minden veszély ellenére, egy tengeralattjárón indult el utolsó amerikai útjára, barátnőjének egy rakás előre keltezett és férjétur hez címzett levelet adott át, hogy az naponta kapjon *61e. Ez Idő tájt sajnos már kezdtek rajta a testi és lelki kimerültség jelei láthatóvá válni. Gyakran volt „beteg“, erősen lehangolt, végül perlekedővé vált, még férjével szemben Is, aki már elutazásakor sejtette, hogy házaséletük soha többé nem lesz már a régi. Valóban, nagyon hátrányára megváltozva tért vissza, és egyre jobban elhatalmasodott rajta az igaztalan vádaskodás. Férje megfenyegette, hogy intézetbe viteti, de ez persze csak még jobban ellene hangolta, s a férfinak szomorúan kellett végignéznie felesége személyiségének teljes széthullását. Ápolásához nagy önuralomra volt szükség, míg nemsokára bekövetkezett az asszony halála. , A férfi kimondhatatlanul elhagyottnak érezte magát, úgy gondolta, élete lezárult. De a sors másképp rendelte, és még egy eseményekben gazdag évtizede* tartogatott a művészi életvezetésfi egyéniség számára. Életrajzában majdnem ugyanazokkal a szavakkal Írja feleségéről, min* Goethe Stein asszonyról — és tollából az átélt érzések hitelessége rezdül ki —, hogy az ő asszonya volt az, aki lénye minden porcikáját megremegtette, és tette azzá, ami lett. Így méltán nevezhette házasságát az „elképzelhető legboldogabbnak". Folytatjuk I
