A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-05 / 18. szám
jiigi tanúi: k sni ú i: m In: ľi üii r »n k ... Én csak egyszerű munkásasszony vagyok, de nem értek egyet az olyan nőkkel, akik holmi játékszernek, hobbynak tekintik a gyermeket... Szülés után egy hónapig feküdtem elmeosztályon, súlyos gyermekágyi lázzal. Nem részletezem, mennyit szenvedtem, mennyire hiányozott a gyermekem. Mégis, amikor ismét orvoshoz fordultam, hogy újra gyermeket szeretnék, s azt mondták: soha többé nem lehet — életemben ez volt a legnagyobb szivfájdalom ... Kisfiam tízhónapos, egészéges, és mindenről lemondok érte, csak neki lehessen meg mindene. Nem érdekel, hogy vlsszakapom-e tőle azt, amit én eddig szenvedtem érte. Csak annak tudok örülni, hogy neki mindene meglehet. Az ember azért küzd, hogy valakinek átadja. Mit ér az autó, ha nincs gyerek, akiben az ember láthatja az élete értelmét. Lehet, hogy a férjem később nem lesz ilyen jó és odaadó, mint most, mert ezt sohasem tudhatjuk előre. De egy élő kis emberke mindenért kárpótolni tud. Minden vágyam még egy gyerek, és ha ez nem sikerül — örökbe fogadok egyet, őszintén sajnálom az elhagyott gyermekeket, akik talán sohasem tudják meg, ki az édesanyjuk. P. Ferencné, Galánta Ötvenéves dolgozó asszony vagyok. Míg fiatal voltam, betegesen féltem a szüléstől — a gyermekkel járó bajoktól, nehézségektől. Megfelelő lakásom sem volt. Most megvan mindenem. Évenként külföldön nyaralunk, narancsot, banánt megunásig ehetek, van pénzem, de ennek nem tudok örülni, mert egyszerűen nem érdekel. Mindezeket csak akkor tudnám értékelni, ha a pénzemen a gyermekeimen segíthetnék, ha a külföldi út szépségeiben a gyermekeim is osztaznának, a banánról, a narancsról szívesen lemondanék, ennék almát vagy még azt sem. Ha az utcán terhes nőt látok, elfog az irigység. Kisgyerekkel sétáló mamát vagy az anyjába karoló nagylányt vagy gyerekkocsit toló nagymamát ha látok, nagyon fáj a szívem, és sivárnak, üresnek, céltalannak érzem az életemet. A gyerek hiányába szinte már belebetegedtem. Fél éjszakákat nem alszom emiatt. Már előre félek az üres nyugdíjas napoktól az örömtelen öregkortól. Én csak azt tudom ajánlani a mai fiataloknak, hogy vállalják a gyereket, még akkor is, ha nagyon nehéz áldozattal, lemondással jár. Meg akkor is, ha nincs megfelelő lakás. Ha soha nem utazhatnak, még belföldi kirándulásra sem. A gyerek mindenért kárpótol, és erre sajnos, sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő. „Egy lelkibeteg asszony“ Sajnos igaz, hogy sokszor lenézik, megszólják azt, akinek kettőhárom vagy ennél több gyereke van. Velünk is ezt tették. Nekünk hat gyermekünk van ... ... Semmi értelme, hogy marakodással, hajtépéssel kelljen rábírni egy férfit arra, hogy segítsen a háztartásban. „Megette a fene az olyan kutyát, amelyiket bottal kell a nyúl után küldeni.“ ... Sok a panasz, pedig régen ugyan hány bölcsőde, óvoda, napközi állt az anyák rendelkezésére? Igaz, a nők sem igen álltak munkába akkoriban. Boldog volt az a család, ahol legalább a férfi dolgozhatott. A nyomor vezette rá a házastársakat az egyenjogúságra: becsületesen megosztották a munkát, a férfi elment munkát keresni, az asszony fogta egy-két gyerekét, és elment sorbaállni egy tányér ételnek csúfolt valamiért az ínségkonyhára. Tökéletes harmónia! Z. János, Lučenec Érzelmek és emberek SZTRUHAR ETEL IMEĽI (ÍMOI) OLVA SÓNK K£RD£S£RE VÁLASZOLUNK. H* ■ szülök nem teljesítik törvényes eltartási kötelezettségüket, akkor a bíróságot kell kérni, hogy állapítsa meg a tartásdíj összegét és kötelezze a szülőket a keresetüknek, lehetőségeiknek és képességeiknek megfelelő tartásdíj lizetésáre. Ha ezt nem teszik meg, akkor végrehajtási eljárást kell ellenük Indítani és mnnkaadájuknál lefoglaltatni a fizetésüket. Ha ez sem segít, akkor a közbiztonsági szervnél, vagy a járási ügyészségen büntető feljelentést kell ellenük tenni,, a Büntető Törvénykönyv 213. szakaszába ütköző tartási kötelezettség elmulasztása miatt. Amennyiben unokájáról semmiképpen sem történne más módon gondoskodás, a járási nemzeti bizottsághoz fordulhat eltartási segélyért, ahol havi 30D koronáig terjedhető összeget engedélyezhetnek a gyermek eltartására. Egyébként a gyermekvédelmi osztály dolgozóinak törvényes kötelességük, hogy segítségére legyenek, tanácsot adjanak és ha kell, a szükséges beadványokat és kérvényeket Is megírják. Dr. B. G. 2i 't n mis fii II2ÍI! Kill AZ INFARKTUS Infarktus. Félelmet keltő, barbár, furcsa szó. Ez a XX. századi férfiak és nők gyilkosa. A civilizált országokban a szívbajok több áldozatot követelnek, mint a rák vagy a közlekedési balesetek: évente 800 ezer emberéletet az Egyesült Államokban, 200 ezret Franciaországban. £s ebből a 200 000-ból 50 000 Infarktusban halt meg. Mit tudunk az Infarktusról? Ha a szívizom vérrel ellátó koszorúerének egyike „eldugul“, megáll a szívizom vérkeringése. Az ozlgénhiány következtében a szív kezd elhalni. Ha idejében felfedezik, van segítség. Ha nem, a szív fala megnyállk, megreped. Ez azonnali halált okoz. Hogyan „dugulhatnak" el a koszorúerek? Oka a koszorúér elmeszesedésében keresendő. Az érfalakon zsír és mész lerakódás keletkezik. Ha ez a lerakódás lassú, mérsékelt, akkor egyszerűen koszorúér-elmeszesedésről beszélünk. A szív oztgénhlányban szenved, de nem sérült. Az Infarktus során a szív ténylegesen megsérül. A különbség a mindkét esetben azonos fájdalmak Időtartamában mutatkozik. Hamuszürke arc, szederjes orr és kéz, hörgő lélegzet, fennakadó tekintet. Ez a „század járványa“ által sújtott ember elrettentő képe. Általában mikor következik be a krízis? Itt is fel kell számolnunk egy előítéletet: igen ritkán fordul elő, hogy az Infarktus a túlzott erőfeszítés alkalmával lép fel. Az Egyesült Államokbeli Master doktor 1108 Infarktus-eset feldolgozása során a következő eredményeket kapta: — 52 százalék az éjszakai pihenés során következik be; — 21 százalék munka közben; — 16 százalék útközben; — 9 százalék közepes erőfeszítés során; — 2 százalék csupán szokatlan erőfeszítés alkalmával. Az infarktusnak megvannak a napjai. A legrosszabb a hétfő (amikor pedig az ember a legpihentebb): 17 százalék, 16 százalék a semmittevéssel töltött vasárnapokon, ugyancsak 16 százalék kedden. Ugyanakkor pénteken 11 százalék, szerdán 12 százalék, csütörtökön 15 és szombaton 13 százalék. Mindez elegendő ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: vajon az infarktus valóban „korunk betegsége“-e? Felvetődik a kérdés, vajon az infarktus valóban a „vezérigazgatók betegsége-e“? Az igazság az, hogy a betegségeket csak ott látjuk, ahol ismerjük a szlmptómált. Mig a „vezérigazgatók“ az ellenőrző műszerek révén tisztában vannak azzal, hogy infarktusban halnak meg, addig a paraszt, aki vajmi ritkán jut ahhoz, hogy elektrokardlográffal vizsgálják, fájdalmait egészen másnak tulajdonítja és diagnózis nélkül hal meg. Az egészséges ember szeretetképessége is különböző. Vannak mélyen érző, (esetleg csendes, őszintén odaadó, kapcsolódni tudó emberek. Vannak úgynevezett impulzív emberek, akiknek lelkesedése — mint mondani szokás — szalmaláng. Ismerünk olyan egyéniségeket is, akiket köznapian „kőszívűeknek“ mondanak. Ezekben senki iránt nem ébred mélyebb érzés. Sem az emberek, sem a világ eseményei nem gyakorolnak rájuk mélyebb hatást. Lehetnek kitűnő „gépek“, akik szinte mintaszerű precizitással végzik mindennapi munkájukat, élik a maguk életét. Egy ilyen ember kötelességtudó férjként bizonyos mértékig öntudatlan szerepjátszással oldotta meg házaséletét, munkája során azonban társai között érzelmi világának sivársága, rezonanciaképtelensége miatt gazdag ismeretköre ellenére is egyik hibát a másik után követte el, és így az életben fokozatosan hátrányos helyzetbe került. Sok kedves emberrel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy „nem mind arany, ami fénylik“. Az emberi fejlődés folyamán kialakult udvariassági konvenciók az ilyen emberekről gyakran a valóságnál kedvezőbb benyomást keltenek. Feltételezik róluk, hogy valóságos jóviszonyt tudnak embertársaikkal teremteni, igazán tudnak szeretni. A jó modor, a közvetlen, készséges magatartás mögött sokszor valóban szeretetreméltó, szeretetre képes ember áll. Néha mindez csupán látszat, formaság, és csak a belső hiányt leplezi. Tapasztalt diplomata modora csupán, „akinél a szavak arra szolgálnak, hogy elfedjék velük a gondolatot__“ s a kapcsolatnélküliséget. Vannak emberek, akik a szeretetre készség, kedvesség megjátszása mögött legszemélyesebb, legönzőbb céljaikat rejtik el. „Számítóknak“ nevezik az olyanokat, akik valamely személyes cél érdekében szeretetet, kedvességet színlelnek, elsősorban azokkal szemben, akiket személyes céljaiknak meg akarnak nyerni. Ejtsünk néhány szót a gyűlöletről is. Emberek és megnyilvánulásaik a mindennapi életben rosszindulatot, kedvezőtlen fogadtatást válthatnak ki. Egyesek irigységgel, haraggal, gyűlölettel teli érzésekkel viseltethetnek egymás iránt. Ennek jellege és mértéke az egyéntől, a helyzettől függ. Bárkinek az életében adódhatnak kellemetlen társbérlők, irigykedő munkatársak. A történelemben számos példát láthatunk emberek, riválisok egymás elleni tevékenységére, gyűlölettel teli harcára. Intrikáról olvashatunk királyi udvarok vagy akár a későbbiekben tudományos társaságok berkeiben. Mai formájában az intrika, a gyűlölettel teli áskálódás a „fúrás“ nevet viseli. A haraghoz hasonlóan, a gyűlölet is „rossz tanácsadó“. Amíg a szeretet, II. a pozitív érzések az előnyöst, a kellemest láttatják meg az emberrel, addig a gyűlölet és a hasonló érzések az élet, az ember sötét oldalát mutatják. Az embergyűlölő, a mizantróp pesszimizmusra hajló. A szeretet és az optimizmus gyakori társak, úgyszintén a gyűlölet, az irigység és a pesszimizmus is. Egészséges ember életében is előfordulhat, hogy kellemetlenkedő vetélytársai, haragosai veszélyeztetik nyugalmát és tevékenységét. Életét azonban rendszerint úgy rendezi be, hogy a szeretet, a viszonylagos egyensúly, a folyamatosság segítségével saját fejlődését, életútját biztosíthassa. Ellentétes érzések jelentkezhetnek egymás mellett. A hétköznapi életben si gyakran megesik velünk, hogy ugyanaz a jelenség ellentétes érzéseket ébreszt. Ambivalenciáról beszélünk ilyenkor. Ki nem tapasztalta még, hogy fogfájása miatt szeretett volna megszabadulni rossz fogától, de ugyanakkor félt is a foghúzástól? Vagy gondoljunk a szerelmes fiatal leányra, aki vágyódik a szerelmes fiatalember után, de ugyanakkor fél is tőle. Gyakran távozunk egy-egy színházi előadásról „vegyes érzelmekkel“. A darab felemelő érzéseket keltett bennünk, tragikus elemei azonban felkavartak bennünket. (Folytatjuk)
