A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-05 / 18. szám
M"CK KI I m miimiiii itiuiiTtimn iiiitm /tOOKTk 0 MHPt, nptmvrwA e*jmor«»oK) na McfeftaNlit B<*' poccMcuaro CtVu> Coitnn PaBoHuxv, COUMTOUU* N KpUCIMMCKIM* Aen/TaTOUS. M omuOpa 1*17 c. I Az Izvesztyija 1971. október 27-1 (nov. 9-1) száma a 11. Ossz- A breszt-lltovszkl békeszerződés aláírása 1918. december 15-én oroszországi szovjetkongresszuson a békáról hozott határozat szövegével A béke zászlóvivője A szovjet békepolitika megszületése Területe: 112 822 km* Lakossága: 2,8 millió (1988) Ffivárosa: Porto Novo. 109 000 lakos (1988) Államforma: köztársaság Az ENSZ, az Afrikai Egységszervezet, az Afrikai Entente és a Nyugat-Afrikai Vám- és Valutaunió tagja Az Európai Gazdasági Kózósség társult tagja A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége ebben az évben Onnepll megalakulásának fél évszázados évfordulóját. Nem kell kOlOn hangsúlyozni, milyen rendkívüli, világra szóló jelentősége volt és van az elsó és leghatalmasabb szocialista állam megalapításának és létének. Az új társadalom születése egyúttal alapjától fogva új, békés külpolitika születését is jelentette. Megszületését olyan eszméknek, 1917. november 8. Hideg szél hordta még szét a lövöldözések visszhangját s a kesernyés lőporfüst szagát, a reakció erőt gyűjtött az éppen megszületett szovjethatalom ellen, a világháború frontjain emberek hullottak el. S mégis az első szó, ami aznap Vlagyimir Iljics Lenin szájából elhangzik a II. össz-oroszországi szovjetkongresszuson: béke. „Olyan csend állt be, hogy úgy tűnt, mintha az emberek nem is lélegeznének. S aztán mintha mindannyian megkönnyebbülten fellélegeztek volna, és az egész termen tomboló taps viharzott végig, lelkes kiáltások kíséretében ... Kongresszusunk teljesítette a nép akaratát — történelmi határozatot hozott. A forradalmi Oroszország a béke zászlóvivője lett az egész világon s felhívta a népeket, hogy számoljanak le a háború véres borzalmaival“ — így írja le ezt a pillanatot az események egyik közvetlen résztvevője. A kongresszus történelmi jelentőségű határozatot hozott a békéről; ebben a népek önrendelkezési joga alapján igazságos, demokratikus béke megkötését javasolta annexió és hadikárpótlás nélkül. A békéről hozott határozat egyszersmind egész konkrét ajánlatot tesz valamennyi harcoló államnak a háború befejezésére irányuló tárgyalásokra — s a népbiztosok tanácsa (szovjet kormány) csakhamar megismétli ezt a javaslatot. A cári Oroszország egykori szövetségesei azonban nem válaszolnak, nem érdekli őket az általános béke; azon gondolkoznak, hogyan lehetne csapást mérni Szovjet-Oroszországra. A szovjet kormány ezért Breszt-Litovszkban 1917. december 3-án tárgyalásokat kezd a központi hatalmakkal, s Ausztria— Magyarország, Németország és szövetségesei képviselőivel december 7-vel fegyverszüneti megállapodást köt, majd béketárgyalásokat folytat. A szovjethatalomnak megszilárdulása érdekében mindenképpen szüksége volt a békére. Trockij, a szovjet küldöttség vezetője azonban, Lenin határozott utasítása ellenére sem írja alá a békeszerződést, hanem kijelenti, hogy Szovjet- Oroszország békekötés nélkül befejezi a háborút. A németek és szövetségeseik ezt a fegyverszünet megszűntének nyilvánították, és 1918. február 18-án az egész fronton támadást indítottak. Az így rendkívüli súlyos helyzetbe került Szovjet-Oroszország kénytelen volt elfogadni a győztesek diktálta, az elsőnél sokkal súlyosabb békefeltételeket. Lengyelországot, Finnországot független állammá nyilvánították, Észtországot, Lettországot, Litvániát elszakították Szovjet-Oroszországtól. A súlyos feltételek ellenére a breszt-litovszki béke lehetővé tette az ország kiválását a háborúból, és lélegzetvételhez juttatta a fiatal szovjethatalmat: felkészülhetett az elkövetkező győzelmes harcokra. Valóban óriási hősiességre és önfeláldozásra volt szükség, hogy a szovjethatalom meg tudja védeni magát a hazai ellenforradalom és a külföldi intervenciósok közös támadásával szemben. A szovjet kormány ilyen súlyos feltételek között 1917. november 15-én nyilatkozatot fogadott el, amely rögzítette a szocialista nemzetiségi politika alapelveit; kinyilvánította Oroszország népeinek egyenlőségét, szuverenitását, a népek «melyek rendkívül vonzókká lettek emberek tömegei némára az egész fOldkereksógen s még ma Is tanúi lehetünk győzelmes hódításuknak. Az eszmék azonban nem terjednek maguktól, harcolni kell terjesztésükért. Ebben játszott történelmi szerepet a szovjet diplomácia, melynek kezdeteiről alábbi cikkünkben számolunk be. önrendelkezési és államalakítási jogát, a nemzetiségi népcsoportok szabad fejlődését, valamennyi nemzeti és vallási kiváltság, illetve korlátozás megszüntetését. A szovjet kormány a fegyveres harcok közepette is mindig újabb és újabb erőfeszítéseket tett a béke helyreállítására. Azok közül az államok közül, amelyeket az intervenciós hatalmak felhasználtak terveik megvalósítására, elsőként Észtország változtatott magatartásán, már 1920 elején. Lenin így értékelte az Észtországgal megkötött békeszerződést: „Ablak ez, melyet az orosz munkások Nyugat-Európába vágtak ...“ Ennek az évnek a folyamán megállapodás születik a harcok beszüntetésére valamennyi balti állammal és Lengyelországgal. A fiatal állam bebizonyította, hogy hű a nemes ideálokhoz, nemcsak háború ellenes magatartásával, de a népek önrendelkezési jogának gyakorlati alkalmazásával is. A népbiztosok tanácsa már a forradalmi 1917-es esztendő Szilveszterének napján elismeri az addig cári béklyókban élt Finnország függetlenségét. Az intervenciós háború befejezése egyben a diplomáciai elszigeteltség kezdetét is jelenti — különösen az ázsiai szomszédokkal szemben. Ezekre az országokra, amelyeknek birtokáért késhegyre menő harcot folytattak az egymással versengő imperialista hatalmak, igen nagy hatással volt a szovjet politika elvhűsége és önzetlensége. „A politikai horizontunkat elborító felhő közepette észak felől, Szovjet-Oroszországból egyszerre vakító villámok fénylettek föl. Ezek lehetővé tették a számunkra, hogy jobban tájékozódhassunk az adott helyzetben s kiválaszthassuk a szilárd és megbízható irányt“ — írták a perzsa lapok 1921. februárjában a szovjet—perzsa szerződés megkötése után. A hasonlóképpen az egyenlőség elve alapján megkötött szovjetafgán szerződés, amely szovjet részről lemond mindazokról az előnyökről, amelyeket a cári kormány erőszakkal csikart ki, végül is arra kényszerítette Angliát, hogy elismerje Afganisztán függetlenségét. Nagy erkölcsi és ugyanakkor katonai segítséget jelentett a Kemál Atatürk vezette török forradalmi erők számára a Szovjet-Oroszországgal 1921 márciusában megkötött barátsági egyezmény. A forradalmi Oroszország létének első, igen súlyos időszakában tehát a szovjet diplomácia figyelemre méltó sikereket ért el. Azoknak az embereknek az érdeme volt ez, akik megadták ennek a diplomáciának a konkrét formáját, de azoknak a forradalmi, haladó, igazságos és humánus elveknek is, amelyeket az új társadalom a nemzetközi kapcsolatokba bevitt. Ezeknek kialakításában és megvalósításában rendkívüli nagy része van magának Vlagyimir Iljics Leninnek — s tartalmukban a legerősebb a béke és a népek közötti megértés eszméje. Már akkor megszületett ez a fogalom: lenini békepolitika, amely a mai napig is élő fogalom, s éppen a mai időkben kelt egyre nagyobb visszhangot és talál támogatásra mindenütt a világon. DAHOMEY Dahomey a Guineal-öböl partjától kezdve 100—400 km szélességben és mintegy 700 km hosszúságban ékelődik be Togo és Nigéria közé. Északi határa már a Niger folyó középső szakaszát érinti. Lakóinak több mint a fele a szudánnéger eve néphez tartozó fong és adzsu, de északon és a középső országrészekben gur barbák ős szombák, valamint félnomád fulbék, továbbá Jorubák is élnek. Az európaiak száma 3000. A XVII. század első felében a mai Dahomey területén a szudánnéger fong népnek volt rabszolgakereskedelmet űző állama. 1671-ben a franciák erődöt építettek a tengerparton, de az ország meghódítására csak a múlt század második felében került sor. A fokozatos behatolás azzal végződött, hogy Dahomey 1894- ben Francia Nyugat-Afrlka föderatív része lett. Dahomey a második világháború után 1960-ban nyerte el alkotmányjogi függetlenségét. Az eseményt az 1958. december 4-én bejelentett Intézkedések előzték meg, amikor is az ország a Francia Közösség keretén belül autonómiát kapott. Ezt követően Dahomey Is alapitó tagja lett az Elefántcsontpart, Felső-Volta és Niger részvételével 1959. május 29-én létrejött Afrikai Entente-nak. Az ország lagúnás és mocsaras partvidéke mögött széles parti síkság húzódik, északabbra a Togo-hegység 600—800 m magas nyúlványai következnek. A déli országrészre a trópusi erdők, az északira a bozótos puszták jellemzők. A legnagyobb folyó az Ouémé. Az éghajlat különösen a tengerpart közelében nedves, északon valamivel szárazabb. Két nedves és két száraz évszak követi egymást. Dahomey a gazdasági fejlődés alacsony fokán álló trópusi ország. Nemzeti jövedelmének 72 százaléka származik a földművelésből és az állattenyésztésből, s csupán 8 százaléka az Iparból. A tengerpart és az Ouémé folyó mentén fél millió hektáron olajpálma-IIgetek sorakoznak. Ezek szolgáltatják a fő exportcikkeket: a pálmaolajat és a pálmamagot. Ezeken kívül kisebb vagy nagyobb mennyiségben kókuszdiót, narancsot, kávét, dohányt, földimogyorót, kakaót és gyapotot is termelnek. Az állattenyésztés kifejlődését Itt Is hátráltatja ,a cecelégy. Az északi vidékeken szárvasmarhát, juhot, kecskét és sertést tenyésztenek. Az ország ásványkincsei jórészt még érintetlenek. Ölöm-, arany-, vas- és krómérc-lelőhelyel vannak. A feldolgozó Ipart három olajütő, több gyapottlsztltó, egy dohánygyár, egy sörgyár és néhány fűrésztelep képviseli. A közlekedési hálózat három keskeny vágányú, s összesen 579 km hosszú va sútvonalra, egy korszerű autóútra, 1400 km együttes hosszúságú más műútra, továbbá az Ouémé folyó alsó szakaszán folyó hajózásra szorítkozik. A felnőtt lakosság 90 százaléka Írástudatlan.
