A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-07 / 14. szám
néphatalom és a következetes demokratizmus, a tényleges egyenjogúság, a jogoknak és szabadságjogoknak a társadalom iránti kötelességekkel szoros egységben történő fejlesztése. Az egységes szocialista jogtudat uralma a társadalomban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy követelményeitől az egyéni jogtudat ne térhetne el, hiszen ez utóbbit az egyes ember konkrét életfeltételeinek sajátosságai, politikai tudatosságának és kultúrájának színvonala stb. határozzák meg. A jogtudat további fejlődésének a szocialista társadalomban oda kell vezetnie, hogy a társadalom minden tagja kizárólag belső szükségletből és ne kényszerítéstől tartva kövesse a társadalmi magatartási szabályokat. Ez elengedhetetlen előfeltétele a jog elhalásának ...“ Érett, komoly fiatalok, állapítom meg magamban, de mert fiatalok, tudnak vidámak, felszabadultak is lenni, tudnak csacsogni, kacagni, csipkelődni és tréfálkozni is. Így a komoly elmélkedés után rátérhetünk egyéni életük, sorsuk, vágyaik és céljaik boncolgatására. Megtudom, hogy minden hallgató tagja a SZISZ- nek, azonkívül jónéhány tagja van a kollégium pártalapszervezetének. Azt is megtudom, hogy az elmúlt öt év alatt igen komoly barátságok szövődtek, sőt szerelmek is. Egyesek már össze is házasodtak, de még Eljegyezték magukat a joggal... több azoknak a száma, akik csak akkor kelnek egybe, ha végeznek, állást és lakást kapnak. Hasonlóan vélekedik Roman Matašovský és Soňa Stefaníková. A fiatalember bajcsi, a lány pedig Banská Bystricáról került ide. Másfél éve járnak együtt. Bratislavában szeretnének elhelyezkedni és véglegesen letelepedni. Talán sikerül... — Eredetileg a villamosmérnöki karon akartam végezni, de közben meggyengült a szemem, s ezt a pályát választottam. Most már őszintén örülök, hogy jogász lehetek — mondta a fiatalember. — Én pedig — emeli rám tekintetét a lány — kilencedikes koromban mindenáron légikisasszony akartam lenni. Aztán másként alakult a helyzet. Most már nem is bánom ... — És hogy állnak pénz dolgában? — kérdem. — Havi ötszáz koronából kijövünk — felelik kórusban. Ki a szüleitől kapja rendszeresen, ki pedig az ösztöndíjból él meg. — Én például az öt év alatt egyetlen koronát sem kértem hazulról — mondja Soňa. — Most is 450 korona szociális és 250 korona előmeneteli ösztöndíjat kapok havonta. Szépen kijövök belőle, kisebb bevásárlásokra is telik... Alžbeta Poláková az orvosi egyetemre vágyott, végül itt kötött ki. Szintén van udvarlója. Mihelyt végeznek, összeházasodnak. Bratislavában szeretne elhelyezkedni a bíróságon, de ott a fiúkat részesítik előnyben, mondja. Nem baj, valamelyik üzemben csak sikerül elhelyezkednie. Lakás? Azzal bizony lesz egy kis baj, ha nem a legnagyobb! Jana Mičovská apukája a Tudományos Akadémia Banská Bystrica-i könyvtárának a vezetője. Jana szerény, kedves kislány, végtelenül szereti a szüleit. — Talán az is a baj, hogy túlságosan ragaszkodom hozzájuk. Több önállóságra lenne szükségem ... Háhót 7 rom éve járok egy fiúval. Megértjük egymást, komoly a kapcsolatunk. Szentpéteri Anna ätítníki (csetneki). Szereti a történelmet, s úgy véli, nagyon határozottan meg tudja állapítani, hogy mi igazságos és mi nem az. A szüleivel mindig jól kijött. Ha végez és állásba kerül, keres, akkor sem feledkezik meg róluk, mindig meglepi őket egy kis ajándékkal. Anna Hubinská Topoľčany környékéről származik. Szülei nyugdíjasok. Bizony a gimnázium elvégzése után nem nagyon akarták elengedni, hogy tovább tanuljon. Főleg az édesapja ellenkezett: dolgozz, keress, mint a többi lány. De anyukája a sarkára állt. Ha minden jól megy, néhány hét múlva kész jogászként hagyhatja el a fővárost. — Később apu is megnyugodott — mondja Anna. — Nem kerülök pénzükbe. Havonta 450 korona szociális-, 150 korona előmeneteli- és 200 korona rendkívüli ösztöndíjat kapok... Ha végzek, Košicére (Kassára) megyek állásba. Ugyanis ott él és dolgozik a vőlegényem ... Marta Bušová a Vág-mentéről került ide, s ha végez, oda is megy vissza. Ott várja az állás és a fiú, akivel nyomban összeházasodnak. Egyébként Marta kitűnő röplabdázó. Se vége, se hossza a vidám tercierének. Megtudom, hogy kivétel nélkül mindannyian szeretik a zenét, rengeteget olvasnak, szeretik a virágokat és az embereket, bíznak önmagukban, biztos talajon állnak, hisznek és bíznak a lövőjükben... Langyos, tavaszízű szél kószál a kollégiumot körülvevő fák között. Lenn a mélyben sziporkáznak a város fényei, a derült égen hunyorognak a csillagok ... Elmenőben örömmel állapítom meg: ilyen fiataljaink is vannak. Vannak és bízhatunk bennük! LOVICSEK BÉLA P. Haiko felvételei
