A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-17 / 11. szám
LÓRIN CZ GYULA festőművész kiállítása Budapesten Lőrincz Gyula dedikálás közben Lőrincz Gyula grafikai termésének két sorozatát állította ki a budapesti Csehszlovák Kultúrában. Mindkét sorozat az utolsó évek termése, s egyben újabb bizonyítékai annak, hogy Lőrincz nemcsak festő, hanem vérbeli grafikus is. Sokféle elfoglaltsága miatt a kevesebb időbefektetést igénylő grafikát nagyobb eredménnyel műveli, mint a festészetet, bár ehhez meg azt kell hozzátenni, hogy festmények egész sora született az elmúlt két évtizedben is. Remélhetőleg előbbutóbb megvalósul a régóta tervezett festészeti kiállítása is. Mi az egyik fő jellegzetessége Lőrincz grafikáinak? Mindenekelőtt az őszinteséget említeném. Az előbbit abban az értelemben, hogy ezeket a sorozatokat nem a napi szükség szülte, tehát nem úgy keletkeztek, hogy valamilyen évfordulóra gyorsan rajzot kellett szállítani valamely szerkesztőségnek, hanem saját elhatározásból, önként vállalt feladatként. A művészt nyilván izgatta mindkét témakör: Dózsa György katonái-ban a fölkelő nép sorsa, a Kosúti sortűiben pedig a szociális jogaiért küzdő magyar agrárproletáriátussal való együttérzés késztette arra, hogy a művészi grafika eszközeivel állítson nekik emléket. A másik jellemző vonásuk a grafikáknak a hitelesség. Senki se gondoljon ezen valami kosztümös történelmi azonosságra. Dózsa katonái nem 16. századeleji népviseletben jelennek meg a rajzokon, de nem is mai pantallókban; úgyszintén a Kosúti sortűz szereplői sem fényképről másolt hitelességgel lépnek elénk. A hitelességet a művészi alkotásnak érzékeltetnie kell, nem pedig reklámoznia a tárgy pontos, részletes leírásával. A hitelességet nemcsak a korabeli fegyverek, népi eszközök, ruházat stb. megjelenítése biztosítja, hanem az átélés forrósága s az előbbi kellékek mai formanyelven való kifejezése is. Méghozzá úgy, hogy a látottak alapján a 16. századi jobbágyharcosok és a 20. századi proletárok tragédiáját látjuk lerajzolva. A művészet megigéző lényegéből következik, hogy amit kifejez, ha valóban művészi színvonalon teszi, akkor hiteles is. Dózsa katonái nem alkottak jól fésült, jól öltözött, vasárnapiasan gondozott tömeget, de emberek voltak, és nem „félig állatok“, amilyeneknek Jancsó Miklós filmje ábrázolta őket. A harcban, a kegyetlenségig menő élethalál-küzdelemben az ember valóban nem lehet válogatós, de ez rendkívüli állapot s a katonaélet sem csak gyilkolásból áll. Következésképpen Lőrincz Gyula Dózsa György katonái sem félvad martalócok, hanem hadban álló emberek. Az emberséges érzés és magatartás is kifejeződik az arcokon, mert Lőrincz alkatának megfelelően — nem a végletes szenvedélyek kifejezésére érzi magát hivatottnak. Messze elmegy a szenvedély ábrázolásában, ezért tépi, szaggatja föl a formákat, de nem kéjeleg naturalisták módján a vérben, a piszokban, a mocsokban, amivel a háború jár, ha már öldöklésre kerül a sor. Emberábrázolásában „tiszta típust“ nem alkalmazott olyan értelemben, mintha lett volna csak magyar jobbágy, vagy csak román, szlovák, szerb, német stb. stb. típus. Abban a korban a népek már érintkeztek egymással és hatottak is egymásra. Jöttek-mentek Európának minden olyan táján, amelyen eleven politikai és szellemi élet folyt. Magyarország pedig egyik központja lévén Európa politikai életének, a törökellenes harc készülődésének hírére mindenünnen jöttek a zsold reményében, Lőrincz tehát nem élesen elkülönülő néptípusokt idéz lapjain, de éppen ezáltal hitelesíti 16. századi alakjait. A Kosúti sortűz már olyan kifejező formát követelt, amely a 20. század formanyelvével azonos. 1931. május 25-én dördült el Kosúton a csehszlovák csendőrség sortüze s oltotta ki ártatlan emberek vérét. Utána, hogy a burzsoázia elterelje magáról a figyelmet, a proletárok képviselőjét, Major Istvánt idézte perbe és ítélte el. Ez egy szlovák műtörténész szavai szerint a „Csehszlovákiai történelemből kitörölhetetlen, mert megdöbbentő esemény“ Lőrinczet közelről érintette. Az eseményekben szereplő Major István magyar képviselőt személyesen ismerte s úgy érezte, a tragédiát az utókor számára művészi módon meg kell örökítenie. így született meg a Kosúti sortűz rajzsorozat. Fölvonultatja a gyűlés résztvevőit, a békés embereket éppúgy, mint a sortűz haldoklóit, a lövésektől megijedt embereket, az áldozatokra ráboruló hozzátartozókat. De tévedne, aki azt képzelné, hogy mindezt valami üvöltő plakátszerűséggel. Nem az utca művészetének szánta Lőrincz ezt a sorozatát sem, hanem az otthon csöndjébe. Intim légkörben való emlékezésül arra, ami volt, s aminek nem volna szabad megismétlődnie. Reménytelennek látszó igény ez, hisz már a rómaiak megmondták: Ha békét akarsz, készülj háborúra! De a művész mégis az emberséget hirdeti, még a halott görcsös mozdulataiban is. Kevés eszközzel, azaz nem részletező leírással, mégis mindig elégséges módon érzékeltetve azt, amiről szó van. Sem többel, sem kevesebbel — Lőrincz művészetének ez a stílusbeli jellegzetesség egyik értéke. Ebből a belső fegyelemből következik: nem bőbeszédű, de nem is szűkszavú. Telitalálatok ezek a rajzok, mert pontosan annyit mondanak el az eseményből, amennyi szükséges a megértéshez és úgy, hogy az, akinek szeme már hozzászokott a műalkotások szemléletéhez, teljes illúzió birtokába jut: azaz pontosan megképződik a lelkében ábrázolt esemény, legyen az lélektani, vagy külső fizikai folyamat. E rajzok úgy hatnak, mintha rögtönzések lennének. Mert nem kiagyalmányok, nem vért izzadva születtek, hanem benső ihletésre. Éppen A Dózsa György katonái grafikai sorozat egyik rajza A Kosúti sortűz című grafikai sorozatból ezért vallomások is ezek a rajzok: Dózsa sorsa, az egész mozgalom így él az irodalmi emlékek alapján a művészben. A Kosúti sortűz szereplői másként alakultak ki képzeletében s ennek megfelelően vetítette ki őket rajzokba^ 'Más művész bizonyára másképpen fogná föl a történelmet és szereplőit — Derkovits Gyula Dózsa sorozatára utalunk — de Lőrincz művészi világa önálló, csak reá jellemző stílust képvisel s ez művészetének külön rangot biztosít a kortársak között. Lőrincz Gyula kiállítása a Dózsa György katonái révén mintegy jelképes nyitánya volt a Magyarországon kezdődő Dózsa jubileumi év képzőművészeti eseménysorozatának. A Csehszlovák Kultúra vezetőségét így hát kétszeresen is köszönet illeti: nemcsak Lőrincz Gyula grafikáinak kiállításáért, hanem a Dózsa évfordulóhoz való csatlakozásáért is. SZÍJ REZSŐ A kiállításon megjelent közönség egy része A kiállítás megnyitása előtt Lőrincz Gyula találkozott a sajtó képviselőivel IS
