A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-17 / 11. szám
Kaukázusi köszáli kecske Négyezer méter magasban a kaukázusi kecskék nyomában (Gimesi György felvételei) Képek kerülnek elő, s perceken belül megelevenednek az élmények. Jávorszarvas-vadászat, az első medve meglövése Erdélyben, kalandozás zergék után az erdélyi havasokban, majd egy nagyot ugorva hirtelen már a Kaukázus égbenyúló csúcsai között járunk a kőszáli kecskék nyomában. A szemben lévő falon kifeszített barnamedve bundája tehát innen származik, Kaukázusi barnamedve. — Hogyan sikerült meglőni? — Vagy negyven kilométert autóztunk a grúz hadiúton, s egy alkalmasnak tűnő helyen beváltottunk az erdőbe. Olyan kétcentis friss hó esett, alkalmas volt a nyomkeresésre. Kísérőmmel nemsokára találtunk is nyomokat egy vadkörtefa alatt. Nyilván a mackó ott lakmározott. Elindultunk a nyomon, de nemsokára a hó elolvadt, elveszett a nyom. Ilyen viszonyok mellett nem A langidói tábor Tanzániában sok reményem volt arra, hogy találkozzam a medvével, de azért nem adtam fel. Tovább cserkésztünk, persze már különválva. Egyszer, amint áttörtem egy sűrűn, egy szobanagyságú tisztás másik oldalán megláttam a medvét. Tíz lépés se választott el bennünket egymástól. A többi már egyszerű volt. — Milyen érzés találkozni egy ilyen nagy medvével? — Az első érzés az öröm, hogy megtaláltam. Ebben az esetben pillanatok döntöttek el mindent, mert a medve is észrevett. Azonnal kellett lőnöm, és sikerült az első lövéssel leterítenem. A koponyája is itt van — mutat a falon levő egyik hófehér koponyára. — Tudom, hogy vadászok között ez nem szokás, mégis megkérdem, mely trófeáit tartja a legértékesebbeknek ? — Nem a csont a fontos, hanem az élmény. Ha mégis különbséget akarnék tenni, akkor azokat említeném, amelyeket a legnehezebben sikerült megszereznem. Például a kaukázusi kőszáli kecskék, a kaukázusi túr, amelyekre Széchenyi Zsigmond hívta fel a figyelmemet. Ugyanis az ő gyűjteményéből ez hiányzott, mert a harmincas években nem juthatott el a Kaukázusba. Négyezer méter magasba kellett felmászni utánuk, s néha már azt gondoltam, hagyom az egészet, egy lépést se megyek tovább, de azért mindig tovább mentünk. S most már tudom, hogy megérte. Gimesi György kétszer járt vadászni a Szovjetunióban, Magyarországon is vadászott, s ugyancsak kétszer járt az erdélyi havasokban. De a legnagyobb vadászélmények az elmúlt évből valók, amikor Afrikában, pontosabban Tanzániában vadászott tizennyolc napot. Az afrikai trófeák még nem érkeztek meg, így csak a képeket nézzük sorra. Elefántbika, kafferbivalyok, varacskosdisznó s még egy csomó más, Afrikában honos vad került e tizennyolc nap alatt terítékre. — Egy-egy ilyen vadászat előkészítése rengeteg időt vesz igénybe. S ha valaki elfoglalt ember, akkor az orvos ugyancsak az. Hogyan jut idő az orvosi hivatás mellett a vadászatra? — öt hét szabadságom van — mondja Gimesi doktor. — Ez az öt hét a vadászaté. Igaz, egyszer lementünk a tengerhez is üdülni, de az egész üdülés négy napig tartott. Ugyanis eszembe jutott, hogy kezdődik a vadkacsavadászat. így a negyedik napon összepakoltunk, s a következő este már kint voltunk az első húzáson. ■ Szinte észrevétlenül esteledett ránk. S már elmúlt kilenc óra is, amikor elbúcsúztunk. Amit még el kell mondanom: Gimesi György vadászélményeinek első részét már megírta, egyelőre a könyv munkacíme „Vadak, vadászatok“, s értesüléseim szerint jövőre fog megjelenni. Gondolom a könyv sokkal érdekesebb és színesebb lesz, mint ez az írás, amely tulajdonképpen nem is a vadász élményeit akarta elmesélni, hanem bemutatni magát a vadászt, azt az embert, aki a természet elkötelezettjeként lankadatlan szorgalommal és akarással kutatja annak minden mozzanatát, s tapasztalatait mindannyiunk számára hozzáférhetővé kívánja tenni. S természetesen a hétköznapok egymásutánjában példásan teljesíti hivatásából ráháruló kötelezettségeit: gyógyítja az embereket. Mert elsősorban orvos, de olyan orvos, akinél a szkalpel mellett jól megfér a puska is. Akinek nem a vadásztrófea a fontos, hanem az élmény. GÁL SÁNDOR 7
