A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-03 / 9. szám
Az ünnepi felvonulás Az elnökségi asztal Koszorúzás A fiľakovoi (füleki) gimnazista lányok Díjkiosztás a vetélkedőn A nagy palócra emlékesünk Ha néhai jó Mikszáth Kálmán itt lehetett volna ezen az emlékünnepélyen, most nyilván pipára gyújtana, s azzal kezdené a megrendelt újságcikket: „Uraim, valami baj van a kréta körül, nekem túl soknak tűnik ez a 125 év! Azt hiszem, téved a tekintetes vármegye: én jóval fiatalabbnak érzem magam. Tessék csak utána számolni!“ E sorok írója utána számolt, és tényleg kijött a 125 év. Szinte hihetetlen. Azon meg, hogy az UNESCO őt is a megünnepelni való halhatatlanok listájára helyezte, a „nagy palóc“ jóindulatúan mosolyogna: „No lám, szeretnének bebalzsamozni, mint valami nagy halottat. Köszönöm a megtiszteltetést, de... aligha sikerül!“ „... lassanként kitisztult az ég, s csak a megdagadt Bágy hömpölygő vize, mell/ szilajon, zúgva vágtat a kertek alatt, mutatta, hogy odafönn Majornok és Csoltó környékén nagy jégeső volt, vagy talán felhőszakadás.“ (Mikszáth: Néhai bárány.) Állok a patak partján, amelyet errefelé Kürtöspataknak hívnak, s amely Bágy néven folyt bele a... világirodalomba. Amilyen csapadéktalan őszünk volt tavaly, s telünk az idén, nem csodálkozhatunk, ha most alig folyik víz a medrében. Jómagam is emlékszem olyan áradásokra, mint aminőt Mikszáth novellájából megismertünk — amikoris a szennyes ár elragadta szegény Baló Ágnes tulipános ládáját, amelyben elúszott Ágnes egész kelengyéje: „három perkál szoknya, négy szélből az egyik, hat olajos kendő, nyakbavaló kettő, ezüst csatos mellény, tíz patyolat ingváll, s azonfelül a mente meg egy rámás csizma, újdonatúj, még a patkó se volt ráverve.“. .. Zsélyben, Szklabonyán ugyan sütött a nap, de mi is tudtuk: Kékkőben, Nagykürtösön felhőszakadás volt. Töröm a fejem: melyik falut nevezhette Mikszáth Majornoknak? Tehát ez a Bágy. Ez meg itt a Csevicekút, amelyikből Mikszáth is ivott. Miért ne ivott volna belőle, hiszen a legjobb ásványvíz ezen a környéken...! Ez az út itt Ebeckre vezet. Ebecken élt Mikszáth nagyanyja, akinek meséin a nagy író felnevelkedett, s akiről annyi szeretettel emlékezik meg számos írásában. Húsz évig lakott ebben a faluban Mikszáth, itt élte „gyermek- és ifjúkorát“, ahogy az emléktábla közli velünk. A házak javarésze már nem az, amelyeket ő láthatott (szülőházát például évekkel ezelőtt lebontották), de az országút, az utcák és utcácskák noha már kövezettek és aszfaltozottak, még a régiek. Akár meg is hatódhatna az ember, megtelhetne áhítattal, ha nem éppen róla lenne szó, a nagy palócról, a legnagyobb magyar humoristáról, aki nyilván gúnyosan húzná félre a száiát az efféle meghatottság láttán. Vagy 250-en gyűltek össze a sklabinái (szklabonyai) művelődési otthon nagytermében, hogy megemlékezzenek Mikszáth születésének 125. évfordulójáról. A rendezők (a nagykürtösi jnb oktatás- és művelődésügyi osztálya, a Járási Népművelési Otthon és a Csemadok járási bizottsága kitettek magukért. Egyrészt azzal, hogy olyan előadókat biztosítottak, mint a budapesti dr. Bata Imre, irodalomtörténész, vagy dr. Csanda Sándor a bratislavai Komenský Egyetem docense, no meg Emil Boleslav Lukáč ez a kedves, közvéllen, a magyar irodalmat őszintén szerető nagy szlovák költő. Másrészt hogy a falu vezetőivel karöltve, azok teljes támogatását élvezve rendezték meg ezt az ünnepélyt. A szeminá-
