A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-25 / 8. szám

Tornázzunk t * Asszonyoknak A keresztöltés a nép­művészetben gyakran al­kalmazott hímzésfajta. A közölt minta 84 kocka szélességű, a szélmotí­vummal együtt. Eredeti­je egyszínű piros, de két színben is elkészíthető. Ebben az esetben az alapmotívumot a levél­kékkel hímezzük az egyik színből, pl. vörös vagy sárga fonállal, a többit a másik színből pl. fekete vagy kék fo­nállal. Kiválóan alkal­mas párna vagy asztali futó díszítésére. * Két nadrágkosztüm A legtöbb nö kedvelt öltözéke a divatos nadrág és nadrágkosztüm. A közölt két modell piros és fekete egyszínű vékony szövetből vagy crimplenből készülhet. Fehér blúzzal, de magas nyakú pulóverrel is visel­hetjük. A fekete hosszított mellény előnyösen karcsúsítja az alakot. A szép alak és lébak titka a mozgés, a torna. Testűnk rngalmasségénak meg­érzése csak rajtunk múlik. Szakítsunk lsét némi ldét és próbáljuk ki a követke­ző gyakorlatokat. 1. Lépkedjünk lábbujhegyon, puhán, magasba emelt tejjel. Járás közben Ügyel­jünk, hogy vállunkat ne ejtsök elére, csípőnket ne rlszáljuk és a fejünk se mozogjon. Ezt a gyakorlatot legjobb ze­neszóra végezni. 2. Feküdjünk — széken, vagy alacsony asztalon — hasra, úgy, hogy lábunk le­lógjon. Térdben behajlltott lábunkat (el­váltva emelgessük minél magasabbra. Tízszer Ismételjük. 3. Ugráljunk helyben térdünket fel­váltva magasra emelve, s kézben karun­kat lendítsük hátra. Testünk maredjon egyenes tartásban. á. Üljünk egy székre, kezünkkel tá­maszkodjunk meg a szák ülőkéjén, lá­bunkat emeljük vízszintes helyzetbe. Maradjunk így néhány másodpercig, majd térdűnket hajlítsuk be és vigyük minél közelebb a mellkasunkhoz. Ötször Ismételjük. 5. Maradjunk ülve. Emeljük fel egyik lábunkat vízszintes állapotba és kezünk­kel támasszuk alá, majd lábfejünkkel végezzünk körmozgást. Testünk közben mozdulatlan marad. Ugyanezt végezzük el a másik lábunkkal Is. Néhányszor Is­mételjük. 6. Ha elég hely van a szobában, fek­tessünk le a padlóra egy hosszú szala­got (zsineget, fonalat) és puha, ruga­nyos léptekkel menjünk rajta néhány­szor végig, de úgy, hogy ne lépjünk mel­lé. BENEDEK ELEK: fa Qfcos Hol volt hol nem volt, hetedhét országon Is túl, volt egyszer egy okos leány. De olyan okos volt, hogy az okosságának a híre a királyhoz is eljutott. A királynak annyit be­széltek a fülébe, hogy befogatott a hintóba, a leányért küldött s elho­zatta az udvarába. Felviszik a leányt a palotába, ott a király fogadja s mondja neki: — Na, te leány, hallottam a hírét a nagy eszednek, hát ha olyan nagy az eszed, van nekem a padláson száz­­esztendős fonalam, fonj nekem ab­ból aranyfonalat. Felelte a leány: — Felséges királyom, életem-halá­­lom kezébe ajánlom, van az édes­apámnak egy százesztendős sövény­kerítése, csináltasson abból orsót s akkor én is megfonom az arany­fonalat. Tetszett ez a felelet s mindjárt más kérdést gondolt ki: — Hát jól van, leányom, az első kérdésemre jól megfeleltél, mondok mást. Van nekem a padláson száz lyukas korsóm, foltozd meg azokat. — Én jó szívvel — mondja a le­ány —, csak felséged fordítsa ki a korsókat, mert azt tudja bizonyosan, hogy semmit sem szoktak a színéről foltozni, hanem a visszájáról. Mondja a király: —■ Okos volt a második felelet is. Még adok neked egy kérdést s ha arra is megfelelsz, itt a kezem, fele­ségül veszlek. — Csak mondja, felséges királyom. — Hát én azt mondom, hozz is, meg ne is, legyen is meg ne is. Gondolkozik egy kicsit a leány, azzal kifordul az ajtón, megy a kony­hába, ott a szakácsnőtől kér két szi­tát. Aztán megy az udvarra, ott éppen' röpködött egy sereg galamb, megfogott egyet, a két szita közé tette, s úgy ment fel a király színe elé. — Itt van, felséges királyom. Fogja a király a két szitát, hogy megnézze, mi van benne. Abban a pillanatban a galamb kirepült. — Na látja, felséges királyom, hoz­tam is, nem is, volt is, nincs is. De már erre olyan erősen megtet­szett a királynak a leány, hogy egy­szeribe elő a cigányokkal, lett nagy lakodalom, eltartott egy hétig, talán kettőig is. Én is ott voltam, egyet jót táncol­tam. Aki nem hiszi, járjon utána. Ének - tánc Nagy teremnek dobogóján táncolnak a párok. A pionír-tánccsoportban én is táncot járok. Régi ritmus, régi dallam, megtanuljuk szépen s eltáncoljuk, eldaloljuk minden ünnepélyen. Lászlóffy Aladár

Next

/
Oldalképek
Tartalom