A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-07 / 1. szám

Margit faképnél hagyta Istvánt. Megmondta neki a magáét, elgondolkozhat rajta, s azt is tudomásul veheti, hogy igenis ő Gréti mellé áll, s nem hagyja, hogy boronáljon rajla. Végigcsoszogott a tornácon. A kiskapuból szétnézett az utcán. Hová mehetett a menye? Csakis az orosz asszonyhoz. Panaszkodni. Bár nem nyafogó, nem kényeskedő, de most igaza van, ha panaszkodik. Más sem kell, tudja meg a falu, hogy jóformán még ki sem húzta a lábát Laci az udvarból, máris megtörtént a veszekedés. Határozottan gyűlölte Istvánt. A lelke legmélyén mindig is gyűlölte egy kicsit. Gyűlölte az egészségéért, az erejéért, a makacs természetéért, mindenért.

A kis Lacika szemét dörzsölve botorkált ki a befüggönyözött első szobából. Megállt a nagyanyja mögött, belehunyorgott az éles fénybe, sírásra görbült a szája.

— Hát te már felébredtél, kis csillagom? — fogta meg Margit a kezét és megcsókolta a karját. Mindig csak a karját csókolta meg, az arcát sohasem. Isten ments, hogy elkapja a rusnya betegségét! Soha nem bocsájtaná meg magának. A sírjában sem tudna nyugodtan feküdni. — Ne sírj, csillagom, mindjárt, jön anyuka.

Néhány perc múlva megérkezett Gréti. Kisírt szemmel. Futott elibe a gyerek, repült a karjába, ölelte, szorította a nyakát ragaszkodón.

— Kitaláltad-e már, hogy mit főzünk ma? — fordult Margit a menyéhez szokatlan kedvességgel. Jólesett a kedvesség, némileg meg is lepte Grétit. Az anyósától sem várt mást, mint amit az apósától kapott. Mit jelentsen a pálfordulója? Mi történhetett a távolléte alatt? Leült a küszöbre.

— Mindig anyuka szokta kitalálni — mondta szintén kedvesen. — A tejfölös csirke jó lesz?

— Jó ... Gyerünk, fogjunk csirkét. Majd a Bodri is segít — állt fel Margit nehézkesen és szólította a kutyát.

— Maradjon csak, majd én elintézem a Bodrival!

Kocsis Lacival meg futott a vonat sebesen. Egyedül ült a fülkében, de Ián akkor is társtalannak és elhagyatottnak érezte volna magát, ha százan ülnek benne.

Ki tudja, jól tette-e, hogy engedett a csábításnak és eljött hazulról? Nagy fába vágta a fejszéjét, ki tudja. megbirkózik-e vele? Grétit is magára hagyta. Most aztán teljesen kiszolgáltatta apja kénye-kedvére. Azt tehet vele, amit akar: kínozhatja, üldözheti, most már csakis rajta töltheti ki mérgét, s nyilván meg is teszi Nem olyan fából faragták, aki

egykönnyen belenyugszik a történtekbe.

Te hiszel nekik? A kommunistákra meg a pártra gondolt. Szinte hallja a gyűlölködő hangját és maga előtt látja az eltorzult arcát. Mert ő már az úristennek sem hisz. Kételkedik minden szavukban és tettükben. Most is szüntelenül azzal kérkedik, hogy ő akkor volt tagja a pártnak, amikor megbélyegezték a kommunistákat és állandó veszélynek voltak kitéve.

Nem ilyen jövőről álmodott, nem azt kapta ettől a rendszertől, amit várt. Nem ezért tartotta a hátát, vitte vásárra a bőrét. Híve volt az eszméknek, harcolt is értük a maga módján, most megváltozott benne a világ, az ellensége lett. Mert az lett. Azt bizonyítja minden szava, lélegzetvétele. Kínjában sokszor még az étel is megkeseredik a szájában.

Tény, hogy a háború után eléggé fonák helyzet alakult ki, az is tény, hogy sok igazságtalanság történt, de azt is tudomásul kell venni, hogy most a fővárosba utazhat, s ha minden úgy sikerül, ahogy ígérték és mondták, tanító lesz belőle.

Ki tévedett hát, kinek van igaza?

Egyik kisebb állomáson idősebb bácsi szállt fel a vonatra. Valamikor szálfatermetű legény lehetett. Most kissé hajlott a háta, görbebot mellett jár. Bekukkantott Laci fülkéjébe, be is lépett.

— Agyonisten! ... Úgy látom, van itt üres hely elég... — Leült Lacival szemben, görbéjét maga mellé állította. A vonat zötyögésére' minduntalan elcsúszott a helyéről. Felvetette a poggyásztartóba. — Csak itt ne felejtsem.

Szótlanul méregették egymást.

Elképzelte az apját tíz évvel idősebbnek, akkora tömött bajűsszal, mint amilyen a szemben ülő bácsi arcát díszíti. Sunyi ravasszágot vélt felfedezni az arcát szabdaló ráncok között. Kevélyebb, dölyfösebb a tartása is, mint az apjáé. Nagy volt a hőség. Laci lerántotta az ablakot, belekönyökölt, s nézte az elsuhanó tájat. Közben az öreg Laci háta mögött pipát tömött harisnyaszárból készült zacskóból és rágyújtott. Émelyítő volt a pipája füstje. Laci visszaült a helyére.

— Kicsit büdös ... kapadohány.., — vonta meg vállát az öreg.

— Nem számít.

— Akkor nincs baj — bátorodott fel az öreg, s egyre bizalmasabban pislogott Lacira. Később a pillantása feltévedt a poggyásztartóra és rátapadt a nagy pakkra. — Munkába?

Dehogy munkába, akart dicsekedni Kocsis Laci, iskolába megy, ahol rengeteget kell majd tanulnia, de az nem számít, tanul ő hűségesen, mert megéri, gyerekkori álma valósul meg, tanító lehet. Ahogy az öreg ravasz arcába nézett, elment a kedve a dicsekvéstől.

— Oda, munkába — mondta végül.

— Csehországba?

— Oda.

— Biztos helyre megy?

— Biztosra.

— Azt mondják, jól lehet ott keresni.

— Mondják.

— Már akiben van fogdmeg, akarat.

— Csakis.

— A mi falunkból is többen odaOriana Faliad: Ha meghal a Nap

A Kozmosz könyvek olvasói már ismerik az olasz riporternő könnyed, szellemes stílusát, érzelmi és gondolatgazdagságát A haszontalan nem című írásából. Ez a könyv most az amerikai űrhajózási központokban tett látogatásairól szól, s olyan élményt nyújt, hogy egyszerűen „nem lehet letenni“. Nemcsak azért, mert igen szemléletesen írja le az űrközpontok életét, az űrhajókiképzést, a rakétakilövést, és szenvedélyesen kutatja, mi fűti von Braunt a rakétatervezésben,

miért akarnak az asztronauták a Holdra, majd a Marsra menni, — hanem azért is nagy élmény az olvasónak megismerkedni ezekkel a különös emberekkel és különös színhelyekkel, mert választ kap korunk egyik nagy kérdésére: szükség van-e arra, hogy az emberiség elszakadjon a Földtől?

George SanB: Rudolstadt grófné

Az olvasó George Sand magyar nyelven megjelent regényéből, a Consueló-ból ismeri Rudolstadt grófnét — a két mű főszereplője azonos. Ott hagytuk magára a híres énekesnőt,

amikor hűséget esküszik a haldokló Albert von Rudolstadt grófnak, majd búcsút vesz a ravatalon fekvő halottól, de a temetést már nem tudja kivárni: Berlinhez köti a szerződése. Nagy Frigyes udvarában kell fellépnie. Hamarosan elveszti az uralkodó kegyét, és a spandaui várbörtön foglya lesz. Ott marad-e élete végéig, mint a kegyetlen zsarnok annyi más áldozata? Vagy kiszabadítják a titokzatos Láthatatlanok? A gyengéd és szép énekesnő törékeny alakja körül ott forrong az egész misztikus XVIII. század, az a sok szekta és politikai csoport, amely száz módon és száz eszközzel készül az emberiség nagy forradalmára, a szabadság, egyenlőség, testvériség megvalósítására.

Anghi Csaba: Macskák, cicák

Ismeri a macskákat?

Az egyiptomiak szent állata — kivert, kóbor, madárpusztító — játékos, jókedvű — álnok, alattomos, — pákosztos — egér- és patkányfogó — a kedvesség, ragaszkodás mintaképe —

vannak — mondta az üreg. beleim legedve a beszédbe. — Aztán ki keres, ki meg nem. Úgy van az, hogy akinek itthon büdösít a munka, ott sem viszi sokra. Mint a szomszéd gyerek, a Csordás Pista. Persze, magának a neve nem sokat mond, nem ismeri. Elmehet ő a világ végére is. éhkoppon marad mindenütt... Most tanítónak készül a marhája — röhögött fel az öreg. A könnye is kicsordult. — Hallott már ilyet a világ! Pontosan őtet várják oda, a félnótását. De is vannak nagy marhái az istennek!... Ismerem szopós korától. Tudja — a fejére mutatott —, hiányzik neki egy-két kereke, amolyan félnótás forma szegény gyerek. Mindig volt valami rögeszméje: eg: - szer pap, másszor ügyvéd akart lernt, most meg tanító, hát ez jó, mi 1

— Lehet, hogy most sikerül nők — mondta Laci látszólag unottan, magában meg hálát adott az égnek, hogy nem dicsekedett el az öregnek

— Hamarább leszek én pápa, mint ő tanító! — vigyorgott az öreg kajánul, s bütykös ujjával megnyomkodta pipájában a kapadohányt. — Ámbár... ki tudja? — vonta meg a vállát. — Minden lehetséges ebben a bolond világban... Ha engem kiforgathattak a vagyonomból, a félnótásokból is lehet tanító... még miniszter is.

Laci lesújtó pillantást vetett az öregre, de hallgatott.

Egy másik állomáson Lacihoz hasonló fiatalember szállt fel ugyancsak nagy csomaggal. Lihegve, izzadtan lépett be a fülkébe, aztán erős kezén felszállt a csomag a poggyásztartóba, a gazdája meg elhelyezkedett.

— Rettentő a hőség — jegyezte meg csendesen.

Az öreg kitartóan pöfékelt, vágni lehetett a büdös füstöt. Egy idei? szótlanul méregette a verejtékező fiatalembert, majd szemrevételezte a csomagját.

— Munkába ? — kérdezte sunj i ábrázattal és cinkosan Lacira kacsintott. Laci feldühödött, legszívesebben a torkának ugrott volna. Piszok egy alak, nem hiába forgatták ki a vagyonából.

— Nem, nem munkába megyek — mondta a fiatalember vidáman, közben rágyújtott. — Pozsonyba tartok.

— Csak nem tanítónak?

— Majdnem — mosolyodott el a fiatalember. Honnan tudja?

— Tényleg tanítónak megy?

— Hát nem éppen ... Előbb tanulni kell.

— És most tanulni fog?

— Tanulni.

— Úgy van, menjen az ember, ha mehet — kuncogott az öreg.

—Folytatjuk -óvatos, bizalmatlan — kegyetlen, vérengző — hűtlen — kiismerhetetlen. Valóban ilyen változatos természetet rejtenének magukban a macskák, cicák, ennyiféle tulajdonságuk lenne?

Bizony ez mind elmondható róluk!

Mindenkit biztosítunk arról, hogy könyvünk olvasása közben jól fog szórakozni, sokat is meg fog tudni a macskákról, de ... megismeréséről még korai lenne beszélni.

Oravec Paula: Petri Anna

Petri Anna, a talpraesett vidéki kislány közvetlenül a felszabadulás utáni nehéz napokban érkezik Budapestre. Szenvedélyes hittel áll a születő új világ mellé. Olthatatlan tudásszomjjal fedezi fel és fiatalos hévvel máris formálja a világot, amely körülveszi. A Petrl család és a Jánoskórház közössége életén keresztül az írónő széles képet rajzol az újjáépülő Budapest nehéz életéről. A regény új kiadását Keserű Ilona szép illusztrációi díszítik.