A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-07-16 / 28. szám
Hatvan évvel ezelőtt szerkesztették meg az első helikoptert a francia Brégnet-testvérek, majd 1928-ban a levegőbe emelkedett Asbóth Oszkár helikoptere. Azóta ez a légi jármű nagy fejlődésen ment keresztül, de a működés elvében nincs semmi különbség. A gépet levegőben tartó felhajtóerőt függőleges téngely körül forgó szárnyak (rotor) segítségével állítja elő. A helikopternek az a legnagyobb előnye a repülőgéppel szemben, hogy felszállásához és leszállásához nem szükséges nagy kiterjedésű repülőtér, hiszen függőlegesen is képes fel- és leszállni. Rotortengelyének megfelelő elfordításával pedig — vízszintesen is tud repülni. Függőleges helyzetű és meghatározott fordulatszámmal forgó rotor esetén egy helyben való lebegésre képes, ami sokoldalú alkalmazást tesz lehetővé. A nagy előnyök mellett kétségtelen hátránya, hogy utazósebessége lényegesen kisebb a korszerű repülőgépeknél. Napjainkban tanúi vagyunk a helikopterek széles körű alkalmazásának. A helikoptereket utas- és teherszállításra egyaránt használják. A Lockheed metroplán rajza. A 60 személy szállítására alkalmas légibuszt a városközi forgalom céljaira tervezték A Szovjetunióban számtalan területen, így például a mezőgazdaságban is széles körben alkalmazzák a helikoptereket j&é&M nriásdaruk A teherszállításban ma már igen nagy jelentőségük van. Ennek két megoldása lehetséges: a kisebb terhet, a helikopter belsejében helyezik el, vagy a helikopterre kívülről függesztik fel. A terhek külső felfüggesztésének két változata ismert. A szokásos törzskiképzésű helikopterre a daruknál alkalmazott kötelek, horgok és egyéb függesztőelemek segítségével szabadon függő terheket lehet felerősíteni, természetesen a helikopternek a földről való felemelkedése után. Üjabban olyan magas alvázú helikoptereket is gyártanak, melyeknél a futómű közötti térben nagy terhek, például teherautók és autóbuszok is elférnek. A terhet ilyen esetben rögzítik a helikopter alvázához, már a felszállás előtt. Ilyenek például az M-10-es szovjet helikopterek. A helikopterek a rájuk felfüggesztett terheket nemcsak vízszintes, hanem függőleges irányban is képesek szállítani, tehát daruként is alkalmazhatók. Az építőiparban — különösen az előregyártott elemekkel való építkezéseknél — egyre nagyobb szerepet játszanak, főleg olyan esetekben, amikor a szokásos módon fel nem emelhető elemek helyretételéről van szó. A nagyobb autóforgalmú országokban már több éve rendszeresen használják a helikopter-szolgálatot a legforgalmasabb utak felett. Ehhez hasonló a légifelvételek készítésére való felhasználás, térképezés céljából. A helikopter alkalmazása előnyösebb egyrészt azért, mert így — egy bizonyos határig — tetszőleges magasságból készíthető el a felvétel, másrészt I pedig a kívánt terepszakasz felett a helikopter lebegni is tud. Felhasználják a helikoptert erdőtüzeknél és növényápolásnál ls. A helikopterek a tengerfenék kutatásánál is alkalmazhatók. A mérőhelikopterről egy speciális könnyű ká-Az MI—lü-es szovjet helikopter. A nagyméretű terhek befogadására alfc beit eresztenek a tengerbe, amelyen egy nagyon érzékeny műszer, a geofon függ. A műszer a tenger alatti olajmezők elhelyezkedéséről ad felvilágosítást a helikopterben ülő kutatónak. A helikopterek lassan bevonulnak a mindennapi életbe. hatalmas ..szöcskeláb" szerű alváz alatt alrnas té" van Villamos hajók a láthatáron • • • • Egy nyugatnémet mérnökcsoport kidolgozta a belvízi hajózási rendszer elektrifikálásának tervét. Elképzelésük szerint a mai levegőt és vizet szenynyező Diesel-motoros vontatókat a jövőben robusztus villanymotorokkal felszerelt vontatóhajók váltanák fel a kiépített hajózócsatornákon. Számításaik szerint a belvízi áruszállítási rendszer villamosítása jelentős gazdasági előnyökkel járna, elsősorban azért, mert a villanymotoros hajóknak nincs szükségük üzemanyag-feltöltésre, és így körülbelül 40 százalékkal hosszabb időt tölthetnek a vizén — kevesebb vontatóhajóegységre lenne szükség adott teheráru-mennyiség elszállítására. A belvízi szállítási rendszer villamosítása nem járna túlzottan nagy költségekkel. A viszonylag lassan haladó hajókhoz nincs szükség nagy átmérőjű villamosvezetékekre és az oszlopokat is viszonylag nagy távolságra helyezhetnék el egymástól. Ködben is Játö" gépknssifényszúró Az emberi szemmel láthatatlan infravörös fény ködben, sűrű esőben is jól terjed. Ezt a jelenséget szándékoznak hasznosítani a legújabb készülékben, amely lehetővé tenné, hogy a gépkocsivezetők sűrű ködben is jól lássák a velük szemben közeledő gépkocsikat. Az infravörös fényszóróval kisugárzott és a közeledő járművekről visszaverődött infravörös sugarakat a gépkocsi műszerfalába szerelt képátalakító cső formálná látható képpé, és így ennek képernyőjén láthatná a gépkocsivezető sűrű ködben, sötét éjszaka is a közeledő járműveket. KfPERMYÖ IHfRAVÖRÖS FÉNYSrfsd