A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-22 / 42. szám

_£trt ílüiiiianlrtxt'í ú(it: • áíií iJS)cnt>itrT Oj>mftí)i«rs)U!íU-5Ü imi iut? m íwn Mrrtft fQaWSnt Ayt ün>4)fl )£Ú rt Moynaftn« |>(f,t JWíWű rtaetj (Tiírrfni'^Uit auffiel! muthuviel zeklés tökéletes rajza megrendíti az olvasót. A finom lelki elemzés bélyegét hordja magán legkedvesebb könyve, a Félkegyelmű, valamint az óriási méretű Karamazov testvérek című regénye, mely az átöröklés problémájával foglalkozik. Valóságos lelki kémia: a szenvedélynek és az akaratnak, az észnek és a számításnak, a marcangoló lelkifurdalásnak, az Igazságszolgáltatás pompás vád- és vádbeszédeinek gazdag lélektani rajza ez a könyv. Nagyszabású regényein kívül jelentősek levelei és a kor problémáival foglalkozó tanulmányai is, ezekben a nagy gondolkozó és a nagy művész szólal meg. Mint publicista legsürgősebb feladatoknak tekinti: az írástudás elterjesztését a nép között, a muzsik társadalmi helyzetének megkönynyítését s a rendi korlátok megsemmisítését, valamint az erkölcsi átalakulást. A művészet terén elutasítja a művészet öncélú felfogását. Hirdeti, hogy a művészet agitáljon és harcoljon, segítsen megoldani a napi problémákat. „A sötétség birodalmában" általános erkölcsi felemelkedést sürget, változást forradalmi akciók nélkül. Ezért eszméi a marxizmus szemszögéből nézve téveszmék, bár nem lehet elvitatni, hogy alkotásait mélységes emberszeretet hatja át, együttérzés az elnyomottakkal, a szenvedőkkel és kizsákmányoltakkal, a nép sorsának javulását akarja. Műveiben mindig az igazságot, az emberséget viszi diadalra. Sürgeti, hogy a „társadalom" minél előbb lépjen a néppel való érintkezés egészséges útjára. Mindenkitől elvárja, hogy megértse a népet és az ő szent igazságát, elvárja, hogy mindenki „dolgozzék a nép szántóföldjén". Dosztojevszkij hitt az orosz nép és a népek testvériségének erejében. A nemzeti esemény számba menő Puskin ünnepélyen mondott híres beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: az igazi orosznak lenni nem egyéb, mint: törekedni az európai ellentétek végleges kibékítésére... az orosz lélekbe testvéri szeretettel befogadni mindenkit. Ez a nagy író és nagy gondolkodó igazi hitvallása, mely ma a béketábor programjának alfája és ómegája, a világpolitika sarkköve. Életművének egészéből nem a miszticizmus, nem a reakciós ábrándvilóg sugároz felénk, hanem a program, melynek megvalósulása az emberiség boldog jövőjének biztos záloga. OZORAI FERENC • ••••••••••• Párbajok -Rákóczi korában — Elmegyek egy sörre, aztán talán visszajövök megnézni. Addig lehet, hogy rájövök, hogyan lehet megjavítani. A Rákóczi-korabeli párbajok nagy része a nevezetes ónódi országgyűlés előtti időkre esik. Tisztek és altisztek — rendszerint nagy csaták előtt, vagy azok szüneteiben — nemcsak az ellenfél tisztjelt és altisztjeit hívták kl személyes viadalokra, hanem — sokszor igen csekély okok miatt — egymást is „megvagdalták". A különböző „huszárvirtusoknak" se szeri, se száma. Bezerédi Imre, kuruc óbesterről, följegyezte a krónika, hogy portyázásai közben 72 labanc tisztet ölt meg? vitézi párbajban. Róla — Bezerédi Imréről — szól az a hires nóta, amely — Ízes magyarsága és szép költőisége mellett — mintegy hadtörténész pontossággal mondja el a korabeli párviadalok és csaták izgalmas lefolyását. Sárvár alatt sűrű berek a Csere; Leskelődő labanczokkal van tele; Sűrű berek még sincs annyi levele — Mint amennyi lompos labancz bújt bele. Héja madár le-lecsap a fölyhöbill ... Lovas labancz kl-kicsap az erdőbül, Kuruczot lát, hertelenül, megpördül, Tőrbe csalni úgy akarná, de nem gyün. Kuruczokat Bezerédi vezeti, Ki a kardját német hússal eteti, A csújtárját német vérrel festeti, T(z-húsz rácz ha reágyün, csak neveti... Bezerédi táncoltatja a lovát, Villogtatja rettenetős pallosát, Dobot veret, fúvatja a trombitát, Meg is indul, odacsap, meg hátat ád. Bolond ésszel a rácz magát elhivé; Csak úgy árad a berekből kifelé, Szép térhelyre Bezerédi kivivé, Ott egyszersmind arczul fordul s vág belé. Az német ls kiözönlik rácz után, Gyalog vagyon, a kurucz jó paripán; Bezerédi hires serény kapitány: Közre kapja, vágja, rontja szaporán. Bezerédi hires vitéz kapitány; Sabarolja-darabolja magyarán. Az német is neki búsul egynihány, Rája támad, lilvés esik az lován. Bezerédi elvesztette az lovát, Bukompanni megtalálta a nyomát; Odaugrat, rázza hegyes dragonyát... Bezerédi gyalog is nagy harczot ád. Az sok labancz mlkoron rárohanna: Bezerédi csak egyedül ott vala, Jó kardjával hármat-négyet suhinta — Németekben tágosságot úgy csapa. Párduczbűrét uz nyakábúl levonák, De az árát életekkel megadák; Odamennek egynihány Jó katonák -Dandárját a németnek ott megnyomák. Több kurucz is, hogy meglátja ezeket, Bátorodik, űzi mint az ebeket... Bezerédi maga űz egy sereget, Sárvár felé úgy hajtják a németet. Kél a szél, a fákat vfgan legyinti; Kuruczokat az jó Isten segiti, — Országunkat még egyszer megépiti, Német ebtűl valahára megmenti. II. Rákóczi Ferenc annyira nem volt híve a kurucok egymás közti párbajának, hogy az 1707. évi országgyűlésen halállal fenyegette meg a párbajozókat. A „magyarországi konfederált nemes státusok és rendek részéről szabott hadi regulák, artlkulusok, ediktu-Magyar huszár és hajdú (XVII. századi metszet után) jéegcnbás * * parbajók mok és törvények" XVII. cikkelye „az egymás elleni kihívásról" szólva, a következőket rendeli el, a Fejedelem nevében: „A duellum avagy két embernek egymás közt való viadalra szóló hívása, országunk törvényei szerint tilalomban lévén, senki egymást kl ne hívja, hanem az ellenségen mutassák meg a maguk vitézségét, hogy abbul tessék meg, kl s melyik a jobb közülük, és az dicsekedjen, aki több vitézséget tészen. Másként a párbaj meg nem engedtetik senkinek. Egymás ellen kimenvén, mind a két fél érdeme szerint való büntetését fogja venni, vagy — aki életben marad is - meghal." Rákóczi katonai szabályzata szigorúan őrködött azon, hogy a párbaj a nemes ifjak között „elkerültessék". Ezért — egyebek között — elrendelte, hogy „Ami pedig illeti azon gyalázatos böcstelenítést, amidőn ki mást huncfutnak mond — ahonnan szokott leginkább a duelllzálás meglenni —, aziránt azt obszerválják a Nemes Társaságbeliek, hogy ha mikor egymás között történik: senki a másikra büntetés alatt fegyverét ki ne vonja, hanem az megsértődött fél tegye le panaszát a jelenlevő főbb tisztnél és auditornál, amelyre nézve is tétessék az excedens áristomba... Ha pedig az Társaságon kívül másvalaki gyalázná meg, azonnal üsse pofon és azután, ámbár kihívná is: ne menjen ki az viadalra ..." Rákóczi Ferenc — nagyon bölcsen — azt vallotta: aki mindenáron vitézkedni akar, az ne kurucvért ontson, hanem menjen a labancra, azon bizonyítsa be vitézségét, bátorságát, halálmegvetését. Bizony drága volt a kurucvér! Amikor egy tállyai birtokos, aki Jeles gazdálkodó és csavaros eszű ember hírében állt, kifundált egy újfajta ekét, s azt a Fejedelemnek ajánlotta, Rákóczi csak ennyit mondott az ajándékra: „Szép eke, jó eke, de olyan csudaekét fundáljon kl tekegyelmed, aminek nyomán pénz, szabadság és magyar ember terem." S még egy példa arra, hogy milyen drágán cseppent a kurucvér. A szabadságharc csillaga már leáldozóban volt. Vak Bottyán, Rákóczi híres, félszemű generálisa is már csak maroknyi haddal verekedett a labanc túlerő ellen, amikor schleiswigi dán gyalogezredek érkeztek a császári hadak segítségére. Vak Bottyán ezekről a dán csapatokról, no meg a maga maroknyi kuruc lovashajdúiról ezt a jelentést küldte a Fejedelemnek: „Az éttcaka is megtsapván az Dánusok külső istrázsájukat, úgy az táborukat ls, katonáim sokakat öszvegázoltak és vágtak bennek. Tanulság: Igen tudna az Dánussag is félni, tsak volna kitül!" Aztán végleg elfogytak a kuruc vitézek. A szabadságharc elbukott, s a Feledelem kibujdosott az országból. A kuruc könnyűlovasok — a legendás buszárok — híre azonban bejárta egész Európát. Jellemzésül idemásoljuk azt a jelentést, amelyet az osztrák titkosügynökök küldtek a Rákóczi-szabadságharc elbukása után — Párizsból: „Kémeink állandóan a magyar tisztek és közlegények nyomában vannak. Tegnap Ladislaus Bertscheni (Bercsényi) újabb botrányt csapott, szidta Ausztriát, és véres párbajt is vívott. A magyarokat mindenhová hívják — különösen azóta, hogy részt vettek a franciák újabb csatáiban —, és megbolondítják a nőket is. A fiatal magyarok neve általában „Monsieur Hussard", és tagadhatatlanul népszerűek. Ausztria elleni nyilatkozataikról külön mellékletünk számol be." Történelmi tény, hogy magyarok alapították a későbbi híresse vált francia huszárságot. A főtiszteken kívül mintegy háromezer kibujdosott magyar huszár tartózkodott akkoriban francia földön. Maga XIV. Lajos irta, hogy „a magyar huszárok bámulatba ejtették Franciaországot bátorságukkal". Egy későbbi kimutatás adatai szerint, „hetven komoly csatában vettek részt Franciaország oldalán". Nagy Bercsényi Miklós fia csinálta a legnagyobb karriert — személyes hősiességével. XV. Lajos Franciaország marsalljává nevezte ki és hat súlyos sebéért (amelyet Franciaország szolgálatában szerzett!) — hat falut ajándékozott neki. A Bécsbe küldött titkos jelentések beszámoltak arról, hogy az ifjú Bercsényi egykettőre „felfortyant", ha valaki a huszárjait merészelte sértegetni. Ezeket a titkos jelentéseket böngészgetve, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nagy orráról és villámgyors kardjáról hires Cyrano de Bergerac jámbor birkapásztor volt hozzá képest, mert — a titkos Jelentések állítása szerint — az ifjú Bercsényi 1E00 párbajt vívott francia földön. A hazátlan magyar huszárok lassanként beolvadtak a francia hadseregbe, de a hazai viselettől nem akartak megválni és csak magyar kommandóra hallgattak. Így fordult elő aztán az a furcsa helyzet, hogy az egyik legvitézebb francia tábornok - megtanult magyarul, csakhogy megnyerje a huszárokat. Ezeknek a régi magyar huszároknak köszönhetjük, hogy oly sok — a katonaélet és a hadviselés fogalomkörébe tartozó — szavunk honosodott meg nemcsak a francia, hanem a többi európai nyelvben is. A franciák mindmáig használják például — kissé megváltozott formában — a csákó, a dolmány, a kalpag, a szablya, a sujtás és persze, a huszár szavainkat. (Chaco, dolman, colpaque, sabre, soutache, hussard.) A Nagyságos Fejedelem bujdosó kurucai — nemcsak jó katonának és vakmerő párbajhősnek bizonyultak francia földön, hanem kiváló — nyelvmestereknek is. (Következő számunkban: Királyi párbajok) Kuruc előőrs (festmény — korabeli metszetek alapján)