A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-24 / 51. szám

mint. a záporeső. — Tudtam én min­dig, hogy nem bízhatom benned. Rongyember vagy te, édesfiam ... Hát csak menjetek, majd visszajön­nétek ti még, mint a megvert ku­tya ... — Mondta, mondta a magá­ét, de ő sem hitte el. Jól tudta, hogy soha többé nem jönnek vissza, ha egyszer elmennek. Jócskán alkonyodott már mire vé­geztek a kaszálással. Elindultak ha­zafelé. Ütközben Kocsis István újra meg újra fellángolt s dohogott. — Nem mondanád meg, hogy ki aratja le a gabonát?! — Maga. — De ki szedi fel utánam a mar­kot? Talán bizony a feleséged, az úri ribanc? — Eddig égre-földre dicsérte, most meg ribanc? — Az, ribanc, ő főzte ki az egé­szet! — mérgeskedett Kocsis István. — Neked sosem jutott volna eszedbe, soha a büdös életben! — Nincs igaza! — tiltakozott Laci erélyesen. — Beszélhetsz, átlátok én a szitán! — Ha tudni akarja, Gréti... Mi­nek magyarázzam?... Ha felvesz­nek a tanfolyamra és állást adnak, elmegyünk. — Könnyen beszélsz: elme­gyünk!... Minket meg egyen meg a fene, a két vén szamarat... a beteg asszonyt... — Nézze, apa — próbálta Laci csillapítani az elmérgesedő helyze­tet. — Nagyon jól tudja, hogy min­dig tanító szerettem volna lenni. Se maga. se én nem tehetek róla, hogy annak idején nem sikerült megvaló­sítani a tervem. Olyan világ volt. De most. hogy lehetőség nyílt rá, miért ne használnám ki, ha lehet. Az én helyemben maga is megpróbálkozna vele, tudom biztosan, hogy megpró­bálkozna. — Azt hiszed?... Tévedsz... En nem hagynám cserben a... — elha­rapta a szót. Úgysem változtathat a helyzeten, s csak nem alázkodik meg újra meg újra a taknyosa előtt. Elég marha volt, hogy utána ment, s hogy szánalmat keltőn könyörgött neki. Egy hét sem múlt el, Laci ajánlott levelet kapott Pozsonyból, felvételi megbeszélésre hívták meg. Hirtelen felengedett a feszültsége, szívből örült. Gréti szomorkodott. Margit ke­servesen sírt, Kocsis István meg hosszan káromkodott. Laci elutazott. Gréti szorongva várta haza, s magában azt kívánta, bárcsak ne sikerülne a felvételije. Kocsisék úgy néztek rá, mint a vas­villa, egész nap nem szóltak hozzá. Laci késő éjszaka érkezett haza. Gréti az ágy szélén virrasztott. Laci ragyogó arcáról leolvashatta az ered­ményt. — Nekem meg pokol lesz itt az életem. — Ne félj te attól. — Könnyű azt mondani. — Nem tehetnek semmit... Leg­feljebb beköltözünk a városba, hi­szen van lakásunk. A tiéd, akkor költözünk be, amikor akarunk. — Maradok — mondta Gréti hatá­rozottan. Július elején Laci összecsomagolt, a pakkot felkötözte a kerékpár cso­magtartójára és virradatkor elindult Grétivel az állomásra. Szótlanul rót­ták a hétkilométeres utat. Dús har­mat csillogott az út menti füvön. — Fel a fejjel, Gréti, meglátod, minden jóra fordul! —Folytatjuk-Dénes György Béke A béke olyan, mint a gyermek, csak mosolyog és szárnyai öntudatlan, őszinte, mint a gyermeki szív, gondolatának nincs árnyéka, nincs árnyéka sehol, csak fényei játszanak, csak tavasza, nyara van, galambok tollászkodnak benne, mint a mindenség, határtalan. A béke ilzenet, a föld üzen vele, a föld és az ég, életet üzennek, életet az élőknek, kenyeret, bort, virágot, pihenést a megfáradt embernek, nyugodt álmot s reményt az ébredőknek, akik nem hallják szive dobogását, magukban minden szépséget megölnek. APN fclv. Csontos Vilmos Csillogó fenyőfa Csillogó fenyőfa, Honnét a varázslat, Hogy téged a béke Es szeretet fénye Jelképének látnak? Nem varázslat vagy te: Anya-szívek lángja, Gyermek-sziv szerelme, Azt ragyogod szerte Az egész világra. I 4 mellé, s akit tegnap még N. Lászlóné­nak neveztek. Csak az apából csuklott fel egy nehéz hang: — Gyerekem, Erzsikém! Letakarták a halottat egy pokróccal, s már ment is a jelentés a megyei rendőrkapitányságra. Másnap szemlebizottság szállt ki a tanyára. Az orvos megvizsgálta az el­hunytat: — Te, Almási elvtárs! — mondta a vizsgálatot vezető alezredesnek. — A halott koponyáján a jobboldali fal­csont felett egy ipszilon alakú körül­belül hét és fél centiméteres hosszú­ságú, csontig hatoló sérülés van. A testen is több horzsolódás, elszínező­dés ... — Mikor állt be a halál? — Körülbelül 28—36 órával ezelőtt. — Feltételezhető, hogy bűncselek­mény történt? — Igen. Minden bizonnyal. Azt mondta, várandós tőlem Gábor András megdöbbent, amikor a rendőrök keresték. — Nem csináltam semmit, mit akar­nak tőlem? — riadozott. — Jöjjön velünk az őrségre! Almási alezredes vezette a kihall­gatást: — Mit csinált vasárnap? — Reggel társaimmal együtt kihaj­tottuk a jószágot a legelőre, ők is ta­núsíthatják. Este hét óra után hajtot­tuk vissza. Otthon megmosakodtam, átöltöztem, egy barátommal elmen­tünk a vendéglőbe. Éjfél körül értem haza, lefeküdtem, aztán másnap újra a jószággal voltam ... — Nem is tudta, mi történt N-ék­nál? A férfi láthatólag zavarba jött. — De tudtam ... másnap este jött egy barátom, az mondta, hogy a Laci felesége meg bent van a kútban. — Milyen viszonyban volt maga N.-nével? A fiatalember hallgatott. — Udvarolt neki? — Már nem voltunk jóban. — Hát korábban? — Amikor leszereltem, utána. Laci iskolatársam volt, aztán meg együtt dolgoztunk a legeltetésnél. Gyakran jártam hozzájuk. — Akkor is, amikor a férj nem volt otthon? — Akkor is ... amikor Laciék ösz­szevesztek, Erzsi meg elköltözött, én elmentem Erzsihez, de házasságot nem ígértem neki... később egy este újra megkerestem, de a kapuban arcul ütött, hogy eredj az anyád úristenit, mert jön Laci. Kérdeztem, visszamész hozzá? Azt mondta, igen... aztán most év elején megkeresett és azt mondta, hogy várandós tőlem ... — Hány órakor hajtották haza az állatokat? — Hét óra után. Almási alezredes merően nézte a fiatalembert, de agya lázasan gondol­kodott: abban az időben, az asszony még élt, s a férj a városban volt. — Félt attól, hogy N-né mégis zak­latja majd magát, hogy vegye fele­ségül? — Igen ... Hajnali beszélgetés Bartha István szomszéd igyekezett mindenben pontosan válaszolgatni a kihallgatást végző rendőröknek. — Igen kérem szépen, ott dolgozom a tanyánál. Vasárnap délután láttam, hogy N.-nék beszélgetnek, azt is lát­tam, hogy aztán az ember elment ha­zulról. Később vendégek mentek az asszonyhoz, két közeli szomszéd: Fa­ragó Sándorné, meg Kocsis Sándor. De, hogy ők mikor mentek el, azt nem láttam... — Magának nem mondta N., hogy a felesége eltűnt? — De szólt. — Mikor? — Hétfőn hajnalban, amikor a lo­vakat itattam. Mondtam Lacinak, hogy hiányzik egy deszka a kút kávájáról. Bele is néztem a kútba, de csak egy döglött tyúkot láttam úszni a vízen, meg a deszkát. Aztán megláttam a vályú alatt a strandpapucsot is. Kér­deztem, hát ez? Erzsébeté volna, mondta Laci. Akkor szólt, hogy Erzsi tegnap elküldte sörért, s mire vissza­jött eltűnt az asszony. Nem a lányom írta Az öregasszonyt nagyon megrázta a lánya halála. Amikor megmutatták neki a búcsúlevelet, először alig bírta könnyei miatt elolvasni. Ám, amint ránézett, így szólt Almási alezredes­hez: — Ezt nem a lányom írta! — Miből gondolja? — Más ez az írás, mint az Erzsié volt... meg aztán, minket a lányom kisgyerek kora óta tegezett. Miért ma­gázott volna éppen a búcsúlevelé­ben? ... Néhány nap múlva a boncolás és a laboratóriumi vizsgálatok után az or­vosszakértők megadták véleményüket: „A szöveti kép alapján valószínűsít­hető, hogy a sérülés a halál előtt igen rövid idővel — maximum 30 perc — keletkezhetett." Mivel a beküldött vér-, illetve vízmintában kovamosza­tokat nem találtak, kimutatható, hogy a halált nem vízbefulladás okozta. • Az írásszakértő is megadta vélemé­nyét: „A vizsgálat tárgyát képező bú­csúlevelet minden kétséget kizáróan N. László írta." Almási alezredes több­ször elolvasta a szakértői véleménye­ket, majd kiadta a parancsot: — Vegyék őrizetbe a Btk. 253 pa­ragrafus 1. bekezdése értelmében, em. berölés bűntettének gyanúja miatt N. Lászlót. Döntés az istállóban N. László hamar összeroppant a kérdések és a bizonyítékok súlya alatt. Már nem volt feleségéért aggó­dó férj. Csak a saját életéért resz­ketett. — Mondjon el mindent — mondta neki Almási alezredes. — Ügy, aho­gyan történt. — Amikor megesküdtünk, kezdet­ben nem volt semmi baj közöttünk. Egészen addig, amíg a feleségem meg nem ismerkedett Gábor Andrással. Többször összevesztünk emiatt. A fe­leségem otthagyott, újra visszajött. Mondtam, váljunk el, menjen felesé­gül Bandihoz. Aztán megtudtam, írt Andrásnak, hogy gyereke lesz tőle, és kérte, vegye feleségül. Olvastam András levelét is. Azt válaszolta Er­zsinek, csak őt szereti, de feleségül nem veszi, azért elbúcsúzik tőle. Kér­te, nevelje fel rendesen a gyereket. — És minderre maga? — Megint összevesztünk. Erzsi el­költözött, de csak visszajött. — Visszajött. De sokat veszeked­tünk. Vasárnap, amikor a sörrel kí­nozott, meg veszekedés közben még engem gyanúsított, hogy szerelmes vagyok az egyik szomszédasszonyba, míg a lovakat etettem az istállóban, elhatároztam, hogy elteszem láb alól... nem lehet így élni. — Vagyis megöli? És? Tovább? — Megfojtottam egy tyúkot, bedob­tam a kútba, aztán kicsaltam Erzsit nézze meg, beleesett egy tyúk a vízbe. Ki is jött, de észrevette, hogy bele aka­rom lökni őt is... Leült a kút mellé, úgy kért, ne tegyem ... — És maga? — Amikor nem vette észre, a háta mögé léptem és egy téglával fejbe­vertem ... aztán ... fejjel lefelé be­dobtam a kútba... . — Tovább! — Ott láttam, magához tért.... vet­tem egy terméskövet az istálló mel­lől és rádobtam, aztán meg tégladara­bokat ... Este felmostam a kút kör­nyékét, ne maradjanak nyomok, a pa­pucsot odatettem a vályú alá, ha ide­gen jön, azt higgye, öngyilkos lett az Erzsi... — A búcsúlevelet mikor írta? — Még akkor este ... Kínlódva, de saját bőre mentésére próbálta magyarázni az alezredesnek: — Tessék elhinni, nem bírtam to­vább vele az életet. A bíróság N. L.-t 15 évi szabadság­vesztésre ítélte. SZ. GYÖRGY / Hót 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom