A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-10 / 49. szám

Használ-e a testi fenyítés ? Ez a kérdés nap mint nap felmerül a szülők előtt. Dehát ml az eredmény? Nagyon sok családban a testi fenyítés az egyetlen nevelő eszköz. Sőt ilyesmi is előfordul: Egy feldühödött apa nadrágszijjal verte meg kisfiát olyannyira, hogy komolyan megsértette a gyermek térdalatti inalt. A gyermek a sérülésből kigyógyult, de azóta is sántít... Persze ez kivételes eset, de egyáltalán nem szabadna előfordulnia. Ám hol a határ a gyermeket megnyomorító testi fenyítés és a családokban rendszeresen alkalmazott testi fenyítés között? Egy orvosi felmérés során megkérdeztek negyven (20 és 21 év közötti) diáklányt, hogy verték-e őket gyermekkorukban? A válaszok meglepők voltak. Csak két lány adott tagadó választ, a többieket veréssel nevelték. Arra a kérdésre, hogy a családjukban ki verte őket gyakrabban, jelentős részük mindkét szülőt, egy részük az anyát, illetve az apát nevezte meg. A testi fenyítés leggyakoribb oka a feleselés, engedetlenség, hazudozás, durva viselkedés, keményfej űség volt. De szerepelt még az okok között a rossz tanulás, rossz munka, rendetlenség, feladatok nem teljesítése s igen gyakran csavargás, késői hazatérés, iskolakerülés stb. Emlékeik az első testi fenyítésekről néhány esetben három—négyéves korukból származnak. A megkérdezettek többségét azonban leggyakrabban hatodik és tizenkettedik életévük között verték. A tizenkettedik és tizenötödik életév közötti testi fenyítések száma csökken. Hogyan fenyít a szülő? Leggyakrabban Icézzel. Pofon, nyakleves, hátbavágás, hajrángatás stb. Gyakran valamilyen eszközzel, nadrágszíjjal, vesszővel, nádpálcával, vasalózsinórral stb. Hogyan hat a gyermekre a testi fenyítés? A legkomolyabb következménnyel a kisgyermekek esetében találkozunk. A testi fenyítés a gyermeknél igen gyakran ellenállást, dühöt, dacot, a szülőktől való elidegenedést, bosszúvágyat stb. eredményez. „A testi fenyítéstől nagyon féltem. Később már nem is sírtam, csak szörnyű haragot éreztem a szüleim Iránt." „Eleinte nagyon elkeserített, később ugyan féltem a veréstől, ugyanakkor azonban haragot is éreztem és konokul hallgattam. Akkor sírtam, amikor senki sem látott." „A testi fenyítés szörnyű hatással volt rám. Elviselhetetlenül megalázott. Mindig azon gondolkoztam, hogyan állhatnék bosszút az anyámon. Ha másképp nem lehetett, hát legalább nem szóltam hozzá. Hallgattam, megcsináltam ugyan, amit parancsolt, de fölényeskedve és sértődötten." „A testi fenyítés nálam ellenkezést és ellenállást, valamint kétségbeesett sírást eredményezett. Egy időre rendszerint megsértődtem és nem beszéltem a szüleimmel." A testi fenyítés a legtöbb esetben hatástalan marad, rendszerint meg sem közelíti egyéb büntetések hatásfokát. „A testi fenyítés eleinte bántott, igyekeztem megjavulni, később azonban hozzászoktam. Félelmet éreztem az anyámmai szemben." „Megszoktam a verést." „Rám a legnagyobb hatással édesanyám szomorú arca volt." „A testi fenyítésből sosem csináltam nagy ügyet, egy ideig haragudtam ugyan, de aztán az ls elmúlt. A csendes rábeszélés nagyobb hatással volt rám, mint a verés." A testi fenyítést a gyermek csak nagyon ritkán érzi igazságos büntetésnek. Ám legyenek a testi fenyítés alkalmazásából származó tapasztalatok kedvezőek, véleményünk szerint a fenyítésnek ez a módja mégis megengedhetetlen. Nem méltó a szocialista társadalom emberének neveléséhez. Egyetlen kivétel azonban elképzelhető. A kisgyermeket nagyon nehezen tudnánk meggyőzni arról, mit nem szabad cselekednie. Egyszerűen még képtelen ezt felfogni. Hiába figyelmeztetjük, hogy ne fogja meg a forró kályhát, megfogja, de csak egyszer, mivel a fájdalom megtanítja rá, hogy ezt nem szabad. Ugyancsak nehéz meggyőzni a kisgyermeket arról, hogy ne másszon fel a székre, vagy más magasabb bútordarabra. Mivel azonban ésszerűtlen dolog lenne arra várni, hogy a gyermek leessen és így tanulja meg, mit szabad, mit nem, nem marad más hátra, mint hogy a gyermek fenekére ütünk, így győzve meg őt arról, hogy fáj az, ha felmászik a székre. A testi fenyítések módszere viszont szívósan él a családok többségében. Miért? Valószínűleg azért, mivel anynyira „kéznél van". Tulajdonképpen ezzel a szülő saját dühét, felháborodását, félelmét vezeti le. Pedig nagyon jó lenne, ha ez a módszer megszűnne. A következő okok miatt: Csupán a nevelő tehetetlenségét bizonyítja. Nincs nevelő, meggyőző hatása, csupán félelmet okoz s arra ösztönzi a gyermeket, hogy óvatosabb legyen s ha legközelebb rosszat cselekszik, ügyesebben tegye azt, ne engedje magát rajtakapni, vagy hogy hazudozással, tagadással kerülje el a testi fenyítést. A testi fenyítés dühös kiabálás kíséretében zajlik, a szülő olyan szavakat használ, olyan oldalról mutatkozik meg gyermeke előtt, ami egy csöppet sem emeli a tekintélyét, szülői komolyságát. Mivel a szülő gyakran indulatosan, dühösen végzi a fenyítést, komoly sérüléseket is okozhat gyermekének. A testi fenyítés a harag, düh elmúltával rendszerint bántja magát a szülőt, ki akarja békíteni a megvert gyermeket, ami ugyancsak nem emeli a tekintélyét. Az iskolában tilos a testi fenyítés. A tanító nem hallgathat a szülőre, aki azt tanácsolja, hogy csak verje meg a gyermekét, ha rosszul viselkedik. Viszont ha a gyermek a családban hozzászokik a testi fenyítéshez, érzéketlen marad egyéb büntetések iránt az iskolában s fegyelmezetlenségével sok gondot okoz a tanítónak. Azzal, hogy elutasítjuk a testi fenyítést, mint nevelői módszert, természetesen nem tagadjuk a büntetések jelentőségét. A jól nevelt gyermek is elkövethet meg nem engedett cselekedetet, amiért meg kell őt büntetni. A szülőnek azonban felnőtt módon kell mérlegelnie, véletlen vagy szándékos cselekedetről van-e szó. A gyermekek gyakran azért is követnek el kihágást, mivel még nem rendelkeznek kellő tapasztalattal. A testi fenyítésnél sokkal hatékonyabb, ha a gyermektől megtagadunk valamit, amit szeret, de ami iiem nélkülözhetetlen a számára, például a szórakozást. zsebpénzt, találkozást a barátaival stb. A legtöbb esetben azonban elegendő, ha a szülő egy időre „nem veszi" észre a gyermeket. A gyermeknek bizalmat kell éreznie édesapja, édesanyja iránt. Hogyan lehet szép és őszinte viszony gyermek és szülő között, ha az apa vagy anya minden apróság miatt ideges lesz, dühbe gurul, és megveri gyermekét? A gyermekek esetében is érvényes a mondás: „Szép szóval többre mégy, mint veréssel". Okos szülő nem lehet azon a véleményen, hogy „kár minden ütésért, amely mellészáll". Dr. JOSEF KURFÜRST V. Macháéek /elvétele kus ábrázolásai találhatók. A hónapokat ábrázoló jelenetek hőse a paraszt. Reálisan, amellett líraian ábrázolva a francia Miilet stílusához hasonlóan. Ezeken a motívumokon már megfigyelhető, hogy érdeklődése mindinkább a szín felé orientálódik a vonal helyett. Az elkövetkezendő időben mind jobban Navrátil, sőt a rokokó hatása alá kerül. Annak ellenére, hogy ezek a „rokokó" képek csak el-elvétve jelentkeznek, mégis általuk válik igazán festővé. Ezek a stílusjegyek már 1851-ben jelentkeznek, amikor Cechyben az elszegényedett Silva-Taroucca grófi család birtokán fest, ahová élete során annyiszor megtért pihenni. A plein air problémáit boncolgatja a „Csillagos éj", „A csók", a „Holdfénynél", vagy a később 1856—57-ben festett „Négy évszak", „Egy kastély élete" című vásznain és akvarelljein. 1857-ből származó „Reggel" és „Este" című figuratív ábrázolásai pedig a későbbi realista képek elődei. Ezeken a művein és a „A piros napernyő" című képen, amely Watteau hatására mutat, már a szín és a forma összjátéka, valamint az atmoszféra alkotó jellege a döntő. Ezek a képei azonban kissé idillikusak, de a „Varrónő" már megmutatja az élet másik oldalát is, amelyet a nagy francia realisták ábrázoltak. Portréfestészete és tájképei is méltón képviselik ouvrejét. Arcmásaiban lélekrajzra törekszik („Josephine Schwarz", „F. L. Rieger", a „Hauíild-" és a „Vendulák-házaspár" stb.). Monumentális tipizáló ereje lenyűgöző Marie Palacká és Anna Václavíková képmásán. Josephine Schwarz portréját pedig csak az olasz cinqecento mestereinek mércéjével értékelhetjük. Tájképfesztészetét a szín, a fény és a tér ihletett ábrázolása jellemzi. Általában alacsonyan húzza meg a horizont vonalát, előnyt adva a végtelen térnek. Szigorúan tiszteletben tartja az atmoszféra szín- és térformáló hatását. „Táj a ftíp heggyel", az „Elbaparti táj" és a „Falusi templom" képviselik legmarkánsabban táj festészetét. Életének utolsó éveiben sokat betegeskedett és egy reménytelen szerelem keserítette. Szomorúságát részben enyhítette, hogy a kiegyezés után egy Palack^ és Rieger vezette küldöttséggel eljut Oroszországba. 1870 tavaszán pedig, egy évvel halála előtt, még meglátta a verőfényes Itáliát és az „örök várost", Rómát, ahová Velencén és Firenzén át vezetett az útja. Leveleiben egyre inkább kifejezésre ju kétségbeesése. Segítségére siető nővére a Fontana di Trevi mellett talál rá koldusok társaságában, beteg elmével. Hazatérve még több mint egy évig szenved. Sétáin sárga rózsákat keres, azokat szeretné még festeni, de már csak szeretné... 1871. december 9-én váltja őt meg szenvedéseitől a halál, ereje teljében, 51 évesen ... TALIGA ISTVÁN -h^t 19