A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-03 / 48. szám

• * párbajok r rel. Tegnap adták negyedszer..." A Prager Oberpostamtszeitung november 3-1 száma a következő tudósítást közli. „Október 29-én, hétfőn, a prágai olasz operatársulat előadta Mozart mester várva várt operáját: a Don Giovannlt. Zeneértők és zeneművészek azt mondják, hogy Prágában ilyen művet még nem adtak elő. Mozart úr maga dirigált és amikor a zenekarban megjelent, háromszoros üdvrivalgás fogadta. Az operát egyébként rendkívül nehéz előadni s ennélfogva mindenki csodálja a jó előadást ily rövid betanítási idő után. A színház és a zenekar megtett minden tőle telhetőt, hogy Mozartnak remekművét jó előadással hálálja meg..." Mozarték csak november közepén tértek vissza Bécsbe. Mozart 1789. április 10-én érkezett meg újból Prágába, ahol első útja, természetesen, régi barátaihoz vezetett. Akkoriban Prágában egy új opera megírásáról folytatott tárgyalásokat. Sajnos, a megbízásból nem lett semmi, és ezért mór április 12-én el is utazott Prágából, további útja Drezdába vezetett. Mozartot Prága minden alkalommal szeretettel és tárt karokkal fogadta és így joggal kiérdemelte, hogy „Mozart városának" nevezzék, mert Mozart sehol máshol nem élt meg annyi megértést, elismerést és szeretetet, mint éppen Prágában és sehol máshol nem emlékeztek meg tiszteletteljesebben haláláról, mint Prágában. Bécs, ahol egy tömegsírba temették el, csak megemlékezett Mozartról, de Prága Mozart halála után is bebizonyította őszinte szeretetét Mozart-tal szemben. Hálából két árvájáról is gondoskodtak. A Bertramka Mozart prágai tartózkodása alatt, különösen az utóbbi időkben, a Duschek-házaspárnál a „Bertramká"-ban lakott. Ez egy egyemeletes villa, és nevét az előző tulajdonos utón kapta. A villához egy kis park is tartozott, amelyben egy pavilion állt. Itt írta meg Mozart Don Giovanni című operáját. A „Bertramka" örök emlék maradt Mozart és a cseh nép kapcsolatairól, az ő barátságáról és szeretetéről a cseh muzsikához. A „Bertramka" Praha 5, Mozart utca 169. sz. alatt található ill. tekinthető meg. A berendezése még ma is ugyanaz, mint Mosart idején. A „Prágai Tavasz" zenei lesztivál alatt többek között a „Bert•amká"-ban is tartanak hangversenyt. (rp) codásai alatt. 19. Spanyol névelő. 20. Jócai személyneve (é. h.). 21. Prága fellegvára, egykor királyi vár. 24. Megszólítás. 16. Farsangi mulatság. 27. Eladási cikk. 18. Ku Klux amerikai terror banla. 29. Prága kilátótornya (é. h.). 31. Cözépeurópa legrégibb egyetemi épülete. 13. Angol főnemesi cím. 35. Lemásol. 36. ^nna Irma. 37. Argon vegyjele. 39. V. P. 0. Hangtalan tan. 41. Folyó a Szovjetinióban. 44. A dohányos igéje. 45. Állati tang. 47. Tojás - németül. 49. Ékezettel: elpénz - olaszul. 51. Figyelmeztet. 52. tum, cukor és forró víz keverékéből Hó folyadék. 53. Folyó Németország és Franciaország határán. 54. A spanyol notorgépkocsik nemzetközi Jelzése. 55. iecézett női név. 56. ERAA. 57. Tromiltahang. 58. Károly Adém Iván. 59. Az xigén Jele. 60. Indulatszó. 61. Kevert láz. 2. Régi asztronómiai órájáról Ismert pület. 64. 365 nap. 85. Babilónia fővárosa z i. e. III. évszázadban. 66. A. A. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges , 18, 21, 29, 31. és 62. számú sorok megejtése lapunk megjelenésétől számított napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: A kommunizmus az emberiség holnap-Tiszti párbajok -a XIX. század közepén Volt egyszer egy osztrák lovastörzstiszt, úgy hívták, hogy gróf Pimodan. Jellasics seregében — őrnagyi rangban — harcolta végig ellenünk a szabadságharcot, amelynek bukása után visszavonult birtokára, és megirta az emlékiratait — a győztes szemszögéből. Írásában Igen érdekes adatokat sorol fel az akkori Magyarországról, a magyar nemzetről és a magyar hadseregről. Gróf Pimodant kiváló tisztnek kell tartanunk, mert 1848 nyarán még Radetzky tábornagy segédtisztje volt, s amikor 1848 novemberében Wlndlschgrátz tábornagy - erősítésül 1 - néhány Jelesebb törzstisztet kért az olaszországi hadszíntérről, köztük volt Pimodan őrnagy Is. Szabadságharcunknak ez a szokatlan tárgyilagos osztrák szemtanúja ott volt a móri, kápolnai, Isaszegi és pesti csatákban. A móri ütközetben, amelyben a magyar huszárok olyan derekasan helytálltak a sokszoros túlerővel szemben, Pimodan gróf meg is sebesült. A magyar huszárok alaposan összevagdosták, és csak gyors lovának köszönhette, hogy életben maradt. A segélyhelyen látottakat így irja le: „Egymás után hozták be a sebesülteket, majdnem mindegyiknek nehéz fejsebe volt, egyeseknek halánték- és nyakereit vágta át a huszárkard, másoknak orra, ajka vagy álla volt széthasítva ... Behozták a sebesült magyar tiszteket és legénységet is, köztük egyesek — súlyos sebeik ellenére - állva maradtak, és összefont karokkal, vad tekintettel méregettek bennünket." Pimodan őrnagy - gyógyulása után — részt vett az isaszegi döntő csatát megelőző győzelmes táplóblcskel ütközetben is, amely Jellasics hadtestének futásával végződött. Ekkor írta a következőket: „A földet halottak és sebesültek borították. Barátom, Rledesel őrnagy, rettenetes sebekkel, holtan hevert a többlek között. Tudnunk kell, hogy Riedeselt a front előtt vivott párviadalban Sebő magyar huszárezredes terítette le." Ennek a legendás tiszti párbajnak az előzményeit és drámai lefolyását -Pimodan, Jókai Mór és a nagy kultúrtőrténész Tóth Béla leírása alapján -igy rekonstruálhatjuk: Sebő Alajos, a később nagy hírnévre Jutott honvédezredes 1848 elején főhadnagy volt a Sándor-huszároknál. Egy este több tiszt - köztük egy osztrák vértesezred kapitánya, gróf Rledesel -összejött egy vendéglőben, ahol is politikai dolgokról kezdtek el beszélgetni. A diskurzus vitává fajult, amelynek során a gőgös Rledesel megsértette Sebőt, aki másnap párbajra hívta ki a kapitányt. Rledesel gróf azonban az elégtételadást — hivatkozva a rangkülönbségre - megtagadta. Sebő erre, hogy a grófot kihívása elfogadására kényszerítse, lemondott tiszti rangjáról, s a kihívást most már mint civil polgár ismételte meg. Ez az „Ismétlés" nem járt minden nehézség nélkül, mert Rledeselt időközben áthelyezték Olaszországba, Radetzky hadtestéhez, s így az új kihívást csak levélben lehetett tudtára adni. A levelet meg is kapta, s válaszolt, hogy most már elfogadja a kihívást. Az ügy végleges elintézése azonban még sokáig váratott magára. Riedeselt egy ideig az olaszországi hadjárat tartotta lekötve, majd őrnagy lett a Jellasics-huszároknál. Eközben Sebőt is kötelességtudásra ébresztette magyar szíve, s szolgálatait felajánlotta a magyar kormánynak. Kapitány lett az egyik huszárezredben. S következett azután a harcok hosszú sora, míg végre a véletlen összehozta a két ellenfelet a táplóblcskel csatában. Mind a kettő ott volt lovascsapata élén, amikor szembe találkoztak egymással. Amott a vasas németek, itt a huszárok. Rledesel valóságos óriás, herkulesi vállakkal, Sebő középtermetű férfi, gyöngének látszó testalkattal, de acél Izmokkal. • Mikor szemben álltak, mind a kettő meglepetve ismerte fel rég keresett ellenfelét. És megelevenedett egy kép az Iliászból, vagy inkább a Zalán futásából, ahol a csata előtt a vezérek keltek egymással vitézi párviadalra. A két ellenséges csapat kétoldalt foglalt állást, míg a szabadon hagyott téren a magyar és osztrák lovasság két kiváló katonája összecsapott. A viadal lóháton folyt, s alig tartott néhány percig. Sebő kezében nagyot villant a kard, és Rledesel - bal vállától a derekáig áthasítva - holtan zuhant le a lováról. Ekkor Sebő Alajos rohamra fúvatott, a vasas németek pedig megszaladtak. Ugyancsak a szabadságharc alatt történt a következő história, igaz, nem a harctéren, hanem csak egy kis felvidéki faluban, s nem is párbaj volt az tulajdonképpen, hanem csak bölcs válasz egy durva, fegyveres kihívásra. Volt ebben a kis faluban egy szép nagy kúria. A kúria gazdája — Borsiczky István — valamikor trencséni alispán és országgyűlési követ volt. A 48-as nagy vihar idején azonban már öreg volt, a köszvény is bántotta, így hát nemigen vehetett részt a csatákban, de amit tehetett, azt megtette a szabadságért: kis birtokáról bort, gabonát, szénát s dohányt küldött az Ogyallánál, Nagysallónál harcoló győztes magyar seregeknek. Egyszer valami visszavonuló vértessereg Borslczky falujában szállt meg éjszakára. Az ezred parancsnoka — egy bizonyos Würtl nevű alezredes — Borslczky kúriájában szállásoltatta el magát. Vacsora közben a vendég valami gyalázkodó kijelentést tett a magyar tisztikarra, mire a házigazda azonnal lecsapta a kanalat, és azt követelte az alezredestől, hogy vonja vissza, amit mondott. Würtl erre nem volt hajlandó, mire Borslczky gyávának nevezte vendégét, aki - úgy látszik - csak akkor meri gyalázni a magyar tiszteket, ha azok nlncsenk a közelben. Az alezredes iszonyúan megsértődött ezeken a szavakon és rákvörösen azt követelte házigazdájától, hogy azon nyomban, méghozzá ott, a nagy ebédlőteremben, küzdjön meg vele — életre-halálra. — Tekintettel arra — tette hozzá gúnyos hangon a megvadult vértestiszt —, hogy ön öregember, akinek a kezében már bizonyára nehéz a kard, inkább a pisztolyt ajánlanám ügyünk elintézésére! Borslczky uram nem szóit erre egy árva szót sem, csak felállt, szép komótosan átballagott a hálószobájába és kihozott onnét két hatalmas, ezüstveretes pisztolyt. Azzal visszaült az asztalhoz, és a tőle mintegy 12 lépésnyire álló hatkarú gyertyatartó mind a hat gyertyájának ellőtte a - lángját! De úgy ám, hogy a gyertyák még csak meg sem mozdultak I Erre aztán kiverte a hideg az osztrák alezredest, s házigazdájának arra a kérdésére, hogy kezdhetik-e már a párbajt, nem válaszolt, csak kiszaladt az udvarra, előparancsolta a lovát, majd riadót fúvatott, és csapatával meg sem állt a következő faluig. Ez az öreg Borslczky István, aki a falujából egyszál maga megszalasztott egy egész vértes csapatot, arról volt nevezetes, hogy igen-igen kurtán mérte a szót. Vele történt meg — még a negyvenes évek elején -, hogy a trencséntepllcl fürdőhelyen — ahol a podagráját gyógyítgatta - találkozott IV. Frigyes Vilmos porosz királlyal, aki ugyancsak a podagráját gyógyítgatta ott, és ugyancsak a szűkszavúságáról volt hires. Szokása volt az uralkodónak, hogy egyetlen szóval fejezte ki a mondanivalóját, és ezt megkövetelte másoktól is. Trencsénteplicén Időzvén, valaki figyelmeztette a királyt, hogy a fürdővendégek között van egy magyar úr, aki ugyanolyan kurtaszavú, mint ő. A következő nap reggelén azután összetalálkozott ez a két szűkszavú ember a sétatéren. A porosz király megállt Borslczky uram előtt, megemelte a kalapját, és megszólította: - Fürdik? - Iszom! - Katona? - Ür! - Gratulálok! Erre aztán Borslczky uram kezdte el a kérdezősködést: - Zsandár? - Király! - Hol? - Poroszoknál! - Gratulálok! (Következő számunkban: Tiszti párbajok — a XIX. század végén)