A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-12 / 45. szám

A falusi család ma Prandl Sándor és Szobi Kálmán fel vételei A lányok osztoznak anyjuk sorsában, ha jövőjükre nézve nem is ézt tartják már az egyedüli lehetséges életformának. Ez nem jelenti azt, hogy szivesen mennek városba férjhez, de ritkán vállalják a munkatelepről munkatelepre költözködést, a bizonytalanságot, a fixből való megélés szigorát. Otthon sok és állandó a munka, de van kire támaszkodni, ha utolér a baj. Türelmetlenek, s ez nagyon sok esetben indokolt. A szövetkezetben nem győzik a munkát, s ha már megvan az új ház, a városi berendezés, nem értik, hogy a férfiak miért mennek el. Unatkoznak? Fiatal éveiket féltik? Ha esténként összegyűlnek, tíz-tizenöt lány között alig akad egy-két legény, azok sem a javából valók. Ha a művelődési otthonban megszólal a zene, lány leányt kér táncra; a harmadik, a negyedik faluba is elmennek bálozni, ha remény van arra, hogy ott akad hozzájuk való társ. Gond a férjhezmenés, a párválasztás. Az anyák példájából tudják, hogy a kétlakiság, az ingázás nemcsak nagyobb terheket ró az asszonyra, de nagyon sokszor magányosságra ítéli őket. Ez pedig nemegyszer súlyos következményekkel járhat. Az esti vagy a hétvégi együttlétet megzavarja a házastársak idegessége, fáradtsága. A rendszeres pénzjuttatás, a nyugdíjak felemelése a szövetkezetben az Ingázó férfiak érveit tépázta meg. Különösen azokét, akiket a biztos havi pénzkereset, betegségi-öregségi nyugdíj csábított az iparba, de továbbra is falun akarnak lakni, élni. A legtöbb szövetkezetnek szüksége volna ezekre az emberekre, de csak akkor nyerheti meg őket, ha a szövetkezet átalakítása, a gazdaság fejlesztése a szakosodás révén biztosítja, hogy mindenki megtalálja a maga „számítását". Cél az, hogy üzemi érdek és családi érdek, nagyüzemi munkaszervezés és családi munkaszervezet úgy forrjon össze, hogy a falu otthona legyen azoknak, akiket köt a föld, akik örömet lelnek a fűhúzó záporokban. KASSAY MIKLÓS A nagy változások nemcsak a falu ársadalmának struktúráját változtaták meg (erről olvashattunk eleget), íanem a családon belül is felbomlott l régi rend. Amilyen mértékben atörénelem elgereblyézte a vagyonon ala>uló különbségeket, úgy szűnt meg a gazda" mindenhatósága is. Az agrárársadalom legkisebb egysége nem az 'gyén, hanem a család, amelyben — innak idején — a munka, az elosztás, lhelyezkedés, magatartás kérdéseiben egtöbbször fellebbezhetetlen ítéletek zülettek. Ebben a zárt, termelésre beendezkedett kisközösségben, a gazda lemcsak a mező, szántó vagy az állaok sorsa felett döntött, ő irányitotta i családtagok jelenét, jövőjét is. ö udta legjobban, hol, mikor kell vetni, :aszálni, mikor érett be az aratni vaó, tőle és mellette tanultak a fiak, s iá különváltak, jussként ő adta mind,zt, ami egy parasztgazdaság megalalozásához elengedhetetlenül szüksé:es. A termelőszövetkezet „megszabalította" ezektől a gondoktól, vagy nondhatnók: könnyebbekkel cserélte el. A legdemokratikusabb üzemveze-és mellett is az egyszerű tagra eső ;ond és felelősségrész aránytalanul :isebb, mint amennyit egyéni gazda :orában családjáért viselnie kellett. A családok többsége ma már nem karja a hagyományos mezőgazdasági nunkára nevelni gyermekét. Tudják, logy a szakosodás a modern mezőazdaságnak is feltétele. A falusi csaid is egyre érezhetőbben fogyasztói özösséggé alakul át, s nem a puszta negélhetésért, még több földért, álltért küzd, hanem az életnivó állanó emeléséért, a tartós fogyasztási cik:ek bőségéért. Kell az új ház, a vároias berendezés, a rendes ruha, rádió, évé. Megnőttek az igények? A lemaadást kell gyorsan behozni. Gyorsab>an, mint ahogy azt a termelőszövetezeti jövedelem biztosítja. A szövetezetnek munkaerőre volna szüksége, agyobb beruházásokra, a tagság nayobb osztalékot akar, s egyesek, ha rdekeik úgy kívánják, nagyobb pénzeli jövedelemért a legnagyobb dologiőben is otthagyják a földet. Amíg a férfi munkaerő egy részét iszorítja a gép vagy elcsábítja a nayobb jövedelem, és a felgyülemlett, páról fiúra szálló tapasztalatot, szoralmat lassan a szaktudás, az okos íunkaszervezés váltja fel, elbokroodnak az otthon maradt „gazdasz-A tollfosztáson sem jön össze az egész család linden gond az én nyakamon... szony" teendői. Régebben is az övé volt a ház, az asztal, az ágy minden gondja, munkaidőben ott volt a mezőn, végezte azt, amire erejéből futotta. A kapa, a gereblye, a sarló igazán csak az asszony kezében állt jól, akár a foltozni való nadrág vagy a mosogatórongy. A családon belüli munkamegosztás határai még ma sem mosódtak el, és ha a kényszer nem diktál mást, nem kontárkodik egyik a másikéba. Nos, ami hagyományosan asszonymunka volt, azt ma is asszonyok, leányok végzik el. ök Irtják ki a gyomot a búzatáblákból, kapálnak a gépek után, ültetik-szedik a krumplit, törik a kukoricát, tehenet fejnek. Tlz-tizenöt nő mellé elég egy férfi (nem is jut több), a nehezebb munkára, vagy vezetni, irányítani. A munkaigényes mellékgazdaságok fejlesztésével, bővítésével éppen a könnyűnek mondott (tehát asszonynak való) munkahelyek szaporodtak meg. A kertészet, a gyümölcsös sok gazdaságban a legfontosabb pénzforrások egyike, a befektetés is itt térül meg a leggyorsabban. Mindezek mellett több időt, munkát, ideget követel a család, a gyermekek nevelése, gondozása, a ház rendben tartása; változatossá, munkaigényesebbé vált a mindennapi ételek elkészítése is. Az asszony őrzi a házat, tartja össze a családot, csak az ő ajkáról hallhatsz elfelejtettnek hitt népdalt, népmesét. Az asszony osztja be a pénzt, ő jár a piacra, ő vásárol a családnak, mert ő tudja legjobban, kinek mire van szüksége, ö az, aki nem hagyhatja el a falut anélkül, hogy ne bomlana meg a családi fészek. Az asszony csak a gyermekekkel, a rászoruló öregekkel mehet, költözhet. A férfi vonatra ülhet hétfőn és megjöhet szombaton este, az asszonynak haza kell szaladnia a mezőről, hogy gyermekének ebédet főzzön. A falusi kenyérsütődék, óvodák, napközik megszervezése, a tojás-, tej-, zöldségátvevő központok közelsége a mezőgazdaságnak nagyon szükséges munkaerő felszabadítását jelenti. A falusi lányok nehezebben hagyják el a szülőhelyüket, s ha elmennek is, a visszatérés gondolatával kelnek útra. Egyedül nem mehet, nem engedi a család, az ismeretlentől is félnek, legalább annyira, mint a falu szájától. Csak kitaposott úton indulhat el, rokonhoz, családi ismerőshöz, barátnőkkel vagy barátnők után. De mun-Mikor jönnek haza a fiatalok?... kavállalást lehetőségei sem határtalanok. Persze, más a helyzet, ha női munkaerőre alapozó gyár, üzem van a faluhoz közel vagy könnyen elérhető távolságban. Háztartási alkalmazottnak, „cselédnek" szegődni ma már ott sem „divat", ahol valamikor szinte kötelező szokás volt. De ha mégis elmennek néhányan, inkább a világgal való ismerkedés vágya, mint az anyagi kényszer készteti őket. Akkor aztán minél nagyobb városban keresnek maguknak helyet. A lányok többsége otthon marad, sok esetben éppen ezt követeli tőle a család érdeke is. Vigyázni kell a kisebbekre, segíteni az anyának, s nem utolsósorban jó, ha a családból valaki a szövetkezetben is dolgozik, így legalább nem kerülhet veszélybe a nagyon értékes háztáji sem. A férfi vagy a férfiak a pénzt hozzák, az otthon maradt asszonyok, lányok pedig megtermelik az évi kenyeret, húst, zöldséget. Így oszlik meg a fogyasztóvá vált falusi család.