A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-05 / 44. szám

volt a hangja, ha valami nem tetszett neki pergamenbe kötött számlakönyveiben. — Elég volt! Ez a gyerek egyszer még megfullad a könnyeiben — szólt rá Mona Lucrezia. Apám, amint a nagyhangú emberek általában, hamar kiadta a mérgét. Leforrázva végignézett a feleségén, és ismét bezárkózott a szobájába. Mona Lucrazia pedig markomba nyomott valami ennivalót, azt hitte, azzal vigasztal meg a legjobban, pedig csöpp falánkság sem volt bennem soha. Én meg elkószáltam a városban. Étvágytalanul rágicsáltam a paradicsomos-sajtos lepénykét, és elmentem .. . látni. Látni! A formákat és az idomokat! Valahányszor Dante Alighieri szülőháza meg a kőből épült Badia-templom előtt elbandukoltam, szinte fulladtam a vad boldogságtól. A művészet remekei közt járhattam születésemtől fogva. Toszkán vagyok. A tuscusoknak és etruszkoknak meg ki tudja még hányféle latiumi törzsnek a vére keveredett bennem: mi legtöbben olyan gyöngéden nézzük a sziklát, mint legszebb álmunkat, őseim évezredek óta • Függőleges sorok: 2. Hitrege. 3. ® Achát. 4. I. A. N. 5. Ismeretlen név- A jele. 6. Lemásoló. 7. Szomszédos betűk w az ábécében. 8. Turku másik neve £ (Finnország). 9. Gyerekkor kezdete. 11. Kikötőváros Németországban. 12. Ró- 0 mai császár. 13. Régi űrmérték. 14. Nem egészen pech. 21. Kevert móri. 0 23. Betegség (é. h.). 24. Német helyzet. 25. Fejsze. 26a. Hosszú id. szóval. 27. © Ásvány és mássalhangzó kiejtve. 28. Ä Korszak kezdete. 29. Moziban látjuk. ® 30. Légáramlat. 31. Hajtógép. 33. Angol a főnemesi cím. 35. Tiltószó és rangjelző szócska. 36. Becsület — latinul. 40. 0 Számnév (ford.). 43. Győri sportegylet. 44. S. R. N. 46. Női becenév (ford.). 0 47. Nem bent. 48. Angol olaj. 49. OHE. 50. Nem egészen rossz. 51. Rak. 53. Ha 0 ugyan szlovákul. 54. A bratislavai gép- A kocsik jelzése. 55. Kötőszó. 56. Folya- 9 dék. 57. Olasz király. q Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 1, 19. és 10. számú sorok megfejtése. 0 Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Október huszonnyolcadikán ünnepel- 0 jük meg hazánk megalakulásának év- ^ fordulóját." 0 fejtik a Firenze környéki hegyekben a követ, és hordják ökrös szekereken a földjükre, hogy földarabolják, megszélezzék, és házat, palotát, templomot építsenek belőle. Gyerekkoromtól ismerem tapintását, szagát, külső héjának és belső húsának a zamatát. Tudom, hogyan hat rá a napsütés, az eső, a telihold és a tramontana. Firenze pietra serenából, ebből a meleg, szürke, valóban derűs színű kőből épült. A templomok. Ahol ima és zene itatja át ezeket az ősi köveket. Zene zengeti meg századízigleni őseim keze nyomát ezekben a kövekben. Azokra a kicsempült körmű, véresre horzsolt, inas kezekre gondoltam, amikor délutánonként belopakodtam a Santa Maria del Fioréba vagy a Santa Maria Novellába, de legfőképp a Santa Maria del Carminébe. Meghúzódtam egy oszlop mögött, hogy azokban a tágas térségekben még jobban érezzem a magányomat. Szórt fények áradtak be a szines ablakokon, a hideg tömjénszagban. Meg se moccantam, nehogy megtörjem a csöndet: a kő beszédét, a nagy hegyek emberivé finomodott hangját. Mert a kőnek emberi érzései vannak, s ezek olyanok, mint annak az érzései, aki hozzá mer nyúlni. A kő nyüszít, kiált, sikolt, és dalol, az élete szerelmet ad annak, aki hozzá közelít. Szerelmet és életet ad, ha megformálod, hogy láthatóvá és hallhatóvá váljék, idomaiban megfér az ember minden álma. Gonosz erők lapulnak benne, de ott szunnyad a legszentebbnek és legjobbnak és legfölségesebbnek a magasztalása is. Rettenetes viharok sulykolták, döngették ki ezt az anyagot a tengerből. Mélyen elrejtett szenvedélyes élete roppant idegnyalábokban — kristályok erővonalaiban — feszül benne, melyeket a kalapácsütés hasít ki a tömbből. Az én látomásaim már akkor ilyen tömbök voltak, már akkor azzal fenyegettek. hogy szétmorzsolnak a hiábavalóság súlyával. Szüntelen dallamuk olykor megsüketített, valósággal megbénított, képtelen voltam tanulni, játszani, kacagni. Szót se tudtam váltani senkivel. Menekültem ilyenkor, nemcsak apám elől — mindenki elől. Visító és hülyéskedő testvéreim elől az istállóba rejtőztem, hogy ne halljak, ne lássak semmit. És sírtam, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, nem tudom kifejezni mindazt, ami bennem lüktet. jéegcnbcís * párbajait ••• ••• Az asszonykirály és a párbajtilalom Nagy nyelvújítónk, Kazinczy Ferenc irta le — egy idős barátja elbeszélése nyomán — Pálffy János gróf és a württembergi herceg párbaját. Még a hétéves háború idején történt, valahol Poroszországban. Pálffy a württembergi herceg alatt szolgált. Ez a herceg nemcsak arról volt hírhedt, hogy gyűlölte a magyarokat, hanem arról is, hogy a legkisebb fegyelemsértést is - halállal büntette. Egyszer a herceg kilovagolt vezéri szálláshelyéről, hogy ellenőrizze az egyik távoli faluban elszállásolt Pálffyezred katonáit. Amikor a falu közelébe ért, egy útszéli szilvafán megpillantott egy magyar huszárt, aki jóízűen fogyasztotta a ropogós gyümölcsöt. A herceg egy pillanatra megdermedt, majd szitkozódni kezdett, azután előkapta a pisztolyát, és lelőtte a legényt. Amikor ezt Pálffy meghallotta, azonnal felelősségre vonta a gyilkos főnemest, aki azzal válaszolt, hogy gyalázni kezdte a magyarokat. A gyalázkodó szavakat Pálffy erélyesen visszautasította, mire a herceg párbajra hívta ki a grófot. Pálffy a pisztolyt választotta. A továbbiakat így meséli el Kazinczy Ferenc: Kirendelték az órát, s a helyet, s Pálffy előre küldé lovait, hogy ha szaladnia kell, szaladhasson. (Tudni kell, hogy az asszonykirály — Mária Terézia — halállal sújtotta a párbajozókat.) Ámbár Pálffy volt a provokált, mégis elsőséget engede a hercegnek. — So schiesst der Deutsche den ungarischen Ochsen! (így lövi le a német a magyar ökröt!) — mondá a herceg, és lőtt. A golyóbus keresztülment Pálffy kalpagján. — Und so der Ungar den deutschen Schwein! (£s így a magyar a német disznót!) — mondá Pálffy, s a német elterült holtan. Pálffy felszökött a szekérre, s ment. Sokára megkegyelmezett neki Mária Terézia. Mária Terézia valóban halállal, pontosabban: pallossal való kivégeztetéssel büntette a párbajozókat, ötven évvel később a pallos helyét a bitófa foglalta el, de ez a rendelet is — mint a legtöbb párbajellenes rendelet — csak papíron volt ilyen szigorú. A XVI. század végén és a XVII. század elején annyira elterjedt a párbaj Franciaországban, hogy valóságos nemzeti csapássá fajult. Korabeli feljegyzések szerint, IV. Henrik uralkodása alatt - 1589-től 1606-ig - több mint négyezer nemesember esett áldozatul ennek a dühöngő járványnak. Fényes nappal, köztereken. Párizs legforgalmasabb utcáin, a királyi paloták tövében, mulatóhelyeken, fáklyavilág mellett, bárhol és bármikor lehetett látni párbajozókat, sőt néha csoportos párbajozókat is. XIII. Lajos megelégelte ezt a tömeghisztériát, és szigorú rendeletet adott kl, amelyben halálbüntetés és teljes vagyonelkobzás terhe alatt tiltotta meg a párbajozást. Mindenható minisztere Richelieu bíboros tanácsára — egy ízben — hat nemes származású főurat — köztük egy Montmorency herceget — végeztek ki párbaj miatt. Nagy Péter cárról is feljegyezték, hogy halállal büntette a párbajozókat. S a szigorú „ukáz" nem tett kivételt — még kedvenc tisztjei esetében sem. De visszatérve Mária Teréziához, a királynő szigorú párbajtilalma — természetesen — csak a saját hadseregén belül duellumokra vonatkozott, az ellenséggel vívott párbajokra nem. A Nyitra megyei Divékújfaluból származó Kiss Ferenc nemcsak a régi magyar harcmódoknak: a portyázó rajtaütéseknek volt a mestere, hanem a közelharcnak és a személyes párbajnak is. Legendás bátorságáért a királynő előbb ezredessé, majd tábornokká nevezte ki ezt a kiváló felvidéki katonát. Milyen ellentéte Kiss Ferencnek az ugyancsak Nyitra megyei Czobor József gróf, akinek akkora volt a birtoka, hogy Nyitra megyéből átterjedt Morvaországba is. Czobor nem katona volt, hanem dúsgazdag léhűtő, s bár nyegle modoráért többször is provokálták, soha nem állt ki párbajra: vagy a királynői tilalomra hivatkozott, vagy pedig — egyszerűen csak — beárulta az illetőt az udvarnál. Czobor nem a kardhoz értett, hanem a pénzpocsékoláshoz. De ahhoz aztán úgy, ahogy kevesen ebben az országban. Vele esett meg az a hírhedt história, hogy az egyik udvari álarcosbálra — tizenkét, töröknek beöltöztetett söröslegényt csempészett be. Előzőleg a gróf tizenkét fényes öltözetet hozatott Isztambulból, a tizenharmadikba, hatalmas turbános pasának, maga öltözött fel. A bál előtt pompás estebéddel traktálta meg a rabjainak öltöztetett tizenkét söröslegényt, de a sörükbe hatalmasan ható álóét kevertetett bele. Ezután egyetlen hosszú láncra veretve rá .a tizenkét rabot, nagy pompával bevonult a Hofburg tánctermébe, a láncot odakanyarította az egyik oszlopra, azt lelakatolta, és elvegyült a maskarák közé. A báli publikumnak nagyon tetszett a tarka köntösű csoport, ám a tizenkét sörcslegény rövidesen elkezdett izegnimozogni. A hashajtó álóé kezdett el bennük dolgozni. Egyik rab a másik után szólalt meg: — I mecht auszi! (Kimehetnékem van!) Az udvarmester lázasan szaladgált fel-alá, és kereste a pasának öltözött vendéget, akiről senki sem tudta, kicsoda. A lakat kulcsa nem került elő . .. Rettentő skandalum lett a durva tréfából. Czobor gróf tette meg azt is, hogy ezer aranyba fogadott egy márkival: melyikük ruhája kelt nagyobb feltűnést, azon az udvari bálon, amelyen Mária Terézia is megjelenik. A márki a legújabb divatú párizsi frakkban jelent meg, Czobor gróf pedig egyszerű fekete ruhában, de amikor szétnyitotta a kabátját, kiderült, hogy azt Coreggio, a reneszánsz egyik legnagyobb mestere több százezer forintot érő festményének vásznával béleltette ki. A fogadást, persze, megnyerte, azt azonban nem nehéz kitalálni, hogy hamarosan tönkrement. Mária Terézia háborúinak számos magyar hőse volt, köztük sok névtelen is, mint az az öreg huszárkapitány, aki ifjú korában végigr'erekedte az egész hétéves háborút, s aki egyszer — már idős korában — az eperjesi minorita páternél volt bekvártélyozva. A jó vacsora s a jó bor hatására mesélgetett a páternek a híres huszárvirtusról, mire azok olyan tűzbe jöttek, hogy arra kérték, mutassa meg nekik, milyen is a háború. Az öreg huszár nem nagyon kérette magát, hanem fejébe vágta a csákóját, megpödörte a bajszát, kardot rántott, és német, olasz, lengyel, horvát, magyar kommandókra, meg egyéb szóhabarékokra — jól elkardlapozta a kíváncsi pátereket, összetörte minden kancsójukat, poharukat, tányérukat, "beverte minden ablakukat, és pozdorjává vágta az ebédlőház székeit. A páterek szaladtak a káplár ezredeséhez, panaszolták a dolgot, és az ezredes így válaszolt: — Nem az én káplárom a ludas, hanem főtisztelendőségtek, mert a háborút, amely rútnál is rútabb dolog, színről színre akarták látni! Mária Terézia halála után a párbajok ismét fellángoltak hazánkban. Sőt, most már széles közvélemény fogadta védőszárnyai alá a középkori istenítéleteknek ezt a veszedelmes, kései utódját. így lett a párbajhősből - egyszeriben — a becsület és a bátorság megtestesítője. (Következő számunkban: Párbajozó tudósok) • 17