A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-22 / 42. szám

, dollár — a tőkés világ „beteg entere" Fél éven belül már másodszor ráz-i meg a tőkés világgazdaságot a dolír válsága. Emlékezetes, hogy a legjabb válságot Nixon elnöknek az az ugusztus 15-én bejelentett kettős öntése robbantotta ki, hogy elvágta zokat a szálakat, amelyek a dollárt z aranyhoz fűzik (tehát felfüggeszitte a dollár kötelező aranybeváltáít) és 10 százalékos importvám létreozásával felidézte az amerikai ke'skedelmi protekcionizmus kísérletét. ráma! pillanatok a New York-i tőz: tán, hogy Nixon elnök bejelentette a liggesztését Ennek a műveletnek az volt a célja, hogy kikényszerítse a nyugat-európai és a japán valuták felértékelését (vagy legalábbis az első szakaszban a felértékeléssel egyenértékű lebegtetését) a dollárhoz képest. Az Egyesült Államok 1971-ben a jelek szerint 9 milliárd dolláros deficittel zárja fizetési mérlegét, s ezen belül első ízben lesz deficites a kereskedelmi mérlege is. A többi valuta felértékelése lehetővé tenné, hogy mások megdráguló exportjával szemben a világpiacon növekedjék az amerikai kivitel versenyképessége. Méghozzá anélkül, hogy alig egy esztendővel az elnökválasztás előtt végre kellene hajtani a dollár tényleges leértékelését, azaz a dollár és az arany régóta irreális hivatalos árviszonyának megváltoztatását. Találóan nevezte nemrég a Newsweek című amerikai hetilap a dollárt a tőkés világ „beteg emberének". A gyorsan elértéktelenedő dollár betegágyánál nyugtalan professzorok tartanak konzíliumot és ki-ki más gyógymódot ajánl: De mindegyikükben ott lappang a kérdés: ki fizeti majd meg a tetemes honoráriumot? Nyugaton már a múltban is kétségtelenül sok fejtörést okozott, hogy az óriási összegeket felemésztő vietnami háború mindinkább értéktelen papírpénzzé változtatta a dollárt, és a gazdasági csatornákon át az Egyesült Államok exportálta az inflációt. Az Amerikába irányuló kivitel megnehezítésén túl az aggasztja a nyugati gazdasági szakembereket, hogy a dóidén augusztus 16-án, közvetlenül azdollár kötelező aranybeváltásának felfar válsága az egész tőkés pénzrendszer összeomlásával fenyeget. Mindezek ellenére szeptember derekáig úgy tűnt, hogy a Nixon-hadművelet eredményekkel jár. Az amerikai nyomással szemben a Közös Piac két legfontosabb országának, Franciaországnak és a Német Szövetségi Köztársaságnak a véleménye megoszlott. Az erőteljesebb pénzügyikülkereskedelmi pozíciókkal rendelkező Nyugat-Németország folytatta a márkának a felértékeléssel lényegében azonos hatású lebegtetését, és úgy vélte, hogy ki kell terjeszteni ezt a módszert a többi vezető valutára is. A külkereskedelmi versenyképessége miatt aggódó Franciaország külön úton jár: egyrészt a dollár leértékelését sürgeti, másrészt a francia pénzpiacon a felértékelés, illetve a „lebegtetés" elkerülése osztott árfolyamot vezetett be (államközi kereskedelmi ügyletekben ragaszkodott a hivatalos dollár-frank paritáshoz). Amikor hoszszú s elkeseredett harc után a 10 százalékos amerikai importvám által legjobban sújtott Japán pénzügyminisztere, Mikio Mizuta augusztus végén bejelentette a jen „lebegtetését" — úgy tűnt, hogy Nixon gazdasági és politikai nyomással is alátámasztott pénzügyi művelete sikerrel jár. Franciaország elszigetelődik és Washington ki tudja kényszeríteni a többi valuta egyoldalú felértékelését. (Franciaország képviselője jegyezte meg az Európai Gazdasági Közösség főbizottságában: „Hogyan lehet komolyan tárgyalni a dollárról, ha az Egyesült Államok azonnal felvetheti az Európában állomásozó csapatok, sőt a 6. flotta kivonásának kérdését.") A Közös Piac pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán azonban Washington alól váratlanul „kirántották a szőnyeget". A Hatok kompromisszumos álláspontot dolgoztak ki. A megegyezésnek két lényeges pontját kell kiemelni. Először: a Hatok elismerték, hogy végre kell hajtaniok valutáik átértékelését — de hangsúlyozzák, hogy ugyanakkor a dollárt is le kell értékelni. Emellett az értékviszonyok általános átrendezéséről csak akkor lehet beszélni, ha előzőleg Nixon lemond a 10 százalékos importadóról. Másodszor: Brüsszelben ezúttal első ízben vetették fel, hogy hosszabb távlatban fokozatosan meg kell szüntetni azt a helyzetet, amikor egy nemzeti valuta (a dollár) egyben a nemzetközi tartalékvaluta szerepét is betölti — s ezzel indokolatlan előnyöket biztosít az Egyesült Államoknak. Fokozatosan át kell térni olyan helyzetre — mondották Brüsszelben —, amelyben az arany mellett a nemzetközileg kollektív módon megteremtett és ellenőrzött pénzügyi eszközök játsszák a tartalék szerepét. Ez a követelés szélesebb történeti távlatban talán még jelentősebb volt, mint az első, hiszen nyílt lázadást jelentett a dollár nemzetközi hegemóniája s ezzel a második világháború után alakított pénzügyi rendszer alapjai ellen. Szeptember 15-én a londoni Lancaster Housban került sor a nyugati devizaválság további döntő összecsapására, a „Tízek Klubjának" ülésére. (A „Tízek Klubjának" a Nemzetközi Valuta Alaphoz tartozó legerősebb tíg ország a tagja.) A londoni tárgyalásokon Nagy-Britannia, Kanada, Svédország és Japán is csatlakozott a Hatok álláspontjának lényegéhez. Ezúttal első ízben alakult ki (ha ingatag és változó formában is) kilenc tag egységfrontja, a tizedikkel, az Egyesült Államokkal szemben, figyelmen kívül hagyva az USA katonai-politikai erőpozíciójából fakadó nyomás lehetőségét. Pedig Connally amerikai pénzügyminiszter nem felejtette el figyelmeztetni partnereit ennek lehetőségére. Egy tévé-interjúban Connally kijelentette: „Gondjaink vannak. Ezeket most megosztjuk a világgal, mint ahogy korábban megosztottuk jólétünket is. Mire való a barátság, ha nem erre?" Ügy látszik azonban, hogy a nyugati világban most is érvényes a közmondás: „Pénz beszél, kutya ugat." A dollár pedig pillanatnyilag nem beszél, hanem egyre — fakul... -ta-