A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-15 / 41. szám

FRANCOIS VILLON Ismeretlen ismerősről szól ez a pár sor. Mert ki ne ismerné Villont, a költőt, a mély zengésű és hetyke balladák, sistergő bökversek, szellemes formajátékok, a Nagy Testamentum keserű, kiábrándult, de annyira megragadó oktávainak szerzőjét, a legnagyobb középkori — és őszinteségével, egyéni hangjával —, az első igazán modern poétát, akit a mi közönségünk is rég szívébe fogadott? De ki ismeri Villont, az embert, a diákvezért és kocsmatölteléket, nagyurak pártfogoltját és zsiványok cimboráját, szép asszonyok trubadúrját és utcalányok kitartottját, a csavargóvá, tolvajjá, hamisjátékossá züllött szépreményű magisztert, akinek kezéhez talán embervér is tapadt? Egyáltalán, ki ismeri igazán ezt a költőt — akiről seregnyi irodalomtudós szorgos munkával is alig derített ki valamit? Verseiből ismerhetjük meg legjobban meghasonlásokkal és ellentmondásokkal telt életét. Megragadó közvetlensége, meleg őszintesége szívbe markol és ellenállhatatlan; több mint ötszáz év távlatából felénk csengő szava ma is töretlenül eleven. Panasszal és iróniával átitatott versei kendőzetlenül festik a XV. század zűrzavaros életét, és mindennél erőteljesebben mutatják meg azt az elpusztíthatatlan életszeretetet, mely a legképtelenebb megpróbáltatások közt is betölti az emberi szívet. Villon, aki nemegyszer állt az akasztófa árnyékában, az élet örömeinek dicsőítője. A felbomló középkor formáiban is, káromkodva és panaszkodva is, a jogaiért harcoló és mindig újjászülető ember törhetetlen erejéről tanúskodnak versei. Rövid életéről annyit tudunk, hogy a franciák legnagyobb középkori költője valószínűleg 1431-ben (Jeanne d'Arc máglyán elégettetésének •esztendejében) született Párizsban. Az országban fosztogató rablóbandák garázdálkodtak, pestis pusztított, s a rend, a törvény hatalmának helyreállítása nehezen haladt előre. Villon eredeti neve: Francois de Montcorbier vagy Francois des Loges, a burgundiai falu és tanya után, ahonnan apja és anyja származott. Az apja korai halálakor árván maradt fiút anyai nagybátyja, Guillaume de Villon, a Párizsban élő jómódú egyházi férfiú és paptanár fogadta házába, gondoskodva neveléséről. Beíratta az egyetemre is; a fiú 1452-ben, huszonegy éves korában megszerezte a magiszter címet. Frangöis nevelőapja iránti hálából, szeretetből vette fel és használta a Villon nevet. A hosszú háború alatt megtépázott, romba dőlt Párizsban a diákélet is teljesen lezüllött, a Sorbonne banditák menedéke, búvóhelye lett. Villon itt keveredett a „Kagylósok" (les Coquillards) hírhedt bandájába, s részt vett kisebb-nagyobb zsiványkalandjaikban is. 1455-ben önvédelemből leszúrt egy részeg papot, aki valami nőügy miatt fegyverrel támadt rá. Hónapokig bujdosott, míg ki nem eszközölték számára a kegyelmet. Rövidesen azonban újabb kaland kényszerítette a főváros elhagyására: a banda, amelynek tagjává szegődött, kifosztotta a teológiai fakultás pénzesládáját, s a rendőrség kinyomozta a tetteseket. Villon elmenekült Párizsból, 1456-tól 1461-ig bujdosott az országban, s ez idő alatt, minden bizonnyal, újabb betörésekből, útonállásokból tarthatta fenn nyomorúságos életét. Életének ezekről az éveiről alig tudunk valamit. Időnként feltűnik egy-egy hercegi udvarban is, így például vendégül látta Blois-ban Charles d'Orleáns, a költő-főúr, s Moulinsban Jean II. de Bourbon. A bujdosás esztendei mégis súlyosan megviselték az agyonhajszolt csavargó költőt. 1461-ben Thibault d'Aussigpy orléans-i püspök Meung sur Loire börtönébe csukatta. Ide már betegen került s alig tudta elviselni a megpróbáltatásokat. (Börtönbe vettetőjének fejére szórt átkozódással kezdődik a Nagy Testamentum.) A börtöntől s az akasztófától szerencsés véletlen, XI. Lajos trónra lépése mentette meg a költőt. Az új király 1461-ben országos körútján mindenütt kegyelmet osztott az elítélteknek, s Villon is szabadlábra került. Visszatért Párizsba. Ekkor írta meg Nagy Testamentum-át. Régi cimboráit elvesztette, két egykori bandatársát felakasztották s az ismerős, megszokott csapszékek nagy részét is bezárták. De újabb kocsmákban újabb cimborákra akadt. VÍZSZINTES: 1. Idézetünk első része, folytatva a függőleges 13, vízszintes 40, 58. és függőleges 4. sorban. 14. Ez évi, 15. O. T. I. 16. Állatlak. 17. Betegség jele. 18. Kettős betű. 20. Hiányos aegkor. 22. Rágcsáló. 25. Helyrag. 26. A nagy távon közlekedő tehergépkocsik nemzetközi jelzése. 28. Folyó a Szovjetunióban. 30. A múlt idő jele. 31. Minden két hétben megismétlődő nyeremény-játék. 33. Vietnami nyelv és illetőleg röv. 37. Rangjelző szócska. 39. Ránc. 44. Idegen vége (ford.). 45. Mongol uralkodói herceg. 46. Katonai egység. 47. A Loire mellékfolyója. 49. Hamis. 52. A beszéd része. 53. Argon kémiai jele. 54. Iráni pénzegység. 55. Angol szeszes ital. 56. Három — olaszul. 61. Folyó Szibériában. 62. Földalatti villamos-vasút. 64. Idegen névelő. 65. Aerob betűi felcserélve. 67. A Lengyel Légiforgalmi Társaság neve. 68. Város Lengyelországban. 70. Azonosok. 71. Angol világos sör. FÜGGŐLEGES: 2. Fordított zamat. 3. Görög politikai párt. 5. Sziget a Csendesóceánban. 6. Fedd. 7. Levegőt. 8. Berek. 9. Kevert rojt. 10. Tova (é. h.). 11. Spanyol névelő. 12. Veszteség. 19. Szovjet autómárka 21. Csont olaszul. 23. Nem halt meg. 24. Község a lévai járásban. 27. Azonos a vízszintes 61-el. 29. Ák! 32. Idegen női név. 33. Magyarországi sportegylet. 34. Azonos betűk. 35. L. M. R. 36. Állam Távol-Keleten. 37. Ajándékoz. 38. A francia inasok formaruhája. 41. Német szövet (fon.). 42. Csecsemőhang. 43. Kérdőszó. 48. Német személyes névmás. 50. Folyó Jugoszláviában. 51. Nem használ. 53. Nyelvtani fogalom. 56. Cselekedet. 57. Csurgó. 59. Feleletben van! 60. Termést takarít be. 62. Fehérneműt tisztít. 63. O. L. M. 66. Alumínium vegyjele. 67. Kínai hosszmérték. 69. Kicsinyítő képző. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13, vízszintes 40, 58. és függőleges 4. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen feltétele."