A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-09-03 / 35. szám

Képregény: Móricz Zsigmond regényéből írta: Gál Zoltán. A filmbeli felvételeket Markovics Ferenc készítette. (A film rendezője: Szinetár Miklós. A forgatókönyvet írta: Sipos Tamás.) II. CSILLAGOK, CSILLAGOK, SZÉPEN RAGYOGJATOK 7. Felpattan a ló hátára, pisztolyát a pandúrra fogja, s vágtat arra, amerre a legtöbb ember van, Veszelkáék felé. Juliska a szekér bakjáról bámulta a csodát, anyja meg a szekér mellett kérdi kíváncsian, hogy ki fia borja ez a legény? Mondják, hogy Bátori Bálintnak mondja ő magát. Sándor a szekér mellé ér. Rápillant az égőszemű, sápadt kis Veszelka lányra. Füttyent egyet: „Hl, be csúf! — De a formája töszi .. ." S vágtat a puszta felé. A nép zsong. „Őszöm a lelkit, e jól mögadta nekik." — „Ez a csöpp ember. De aranyos, öszöm mög." A Veszelkáék szekere zörögve elindul. Sándor már a pusztának tart. Ügy el tud gondolkodni, maga se veszi észre, beesteledett. De jólesett, hogy egy pandúrnak megfizetett. Veszelka Juli is eszébe Jut. De csúnya kisjány, az anyját neki. Akkora szája van, beleférne egy sóvári alma... Möglátta a gyerekkori faluját... Össze fogja most ütni a fejét a sok pandúr Szögedébe. Eszébe villan a szögedi vár vaskapuja. Vasat kovácsolnak az ember lábára. Ahogy a lovat patkolják. „Sokkal tartozok én ezöknek a városi uraknak . .." 8. Zötykölődik a szekéren hazafelé Veszelkáné és Juliska. Ábrándozik a lány. Mert annál csudálatosabb azért nincs, mint az, hogy két ember, aki soha nem látta egymást, azt se tudja egymásról, hogy ki lehet, mi lehet, melyik isten ege alá való. azért ha véletlen csak egy szempillantásra összetalálkozik, annyira meg tudja egyik a másikat szúrni, hogy nem lehel azt többet elfelejteni. Hogy felejtse el Juliska azt a legényt Röszkén, a kovácsműhely előtt, akinek a csudájára még őket is otthagyták az emberek a nagy bolránkozásban. Csak úgy rápillantott, s avval az egy pillantással az egész testét fel tudta gyújtani. Sirni kellene, csak tudná legalább hogy miért? „Bátori Bálintnak mondja magát...", zizeg a fülibe mint a gerlebúgás: Bátori Bálint. 9. Sándort az éj sötétjében meglepik az emlékek. „Müller főkapitány aszonta, hogy egy Rúzsa József főkapitánynak az őccsibű nem lösz betyár, ű megmutatja. Minden fertály esztendőbe huszonötöt röndölt." — „De engöm az isten se üssön mög! -Rúzsa József akasztotta föl az én apámat, Rúzsa Andrást.. . Anyámat a betyárok verték agyon. Mer a betyárba is van ám komisz embör..." Verik rá a huszonötöt. Megy a rabok közt. Kettesével, összeláncolva. Egy horhosban a láncot a rabtársával egy kövei ügyesen elpattintja. Megszabadul. „Hanem azér a Veszelka jánynak a for mája jó. Jó vóna még lónak is. Igen vékony derekú, keskeny csövű kisjány." Az istenit! Ezek vernék őket ma is, ha ott hagyta volna nekik a gatyáját a tömlöcbe. 10. Éjszaka megérkezett a szekér a moral tanyára. Veszelka Péter a szekérzörgésre kijön a házból. Erős, testes, nyugalmas ember. Tele pénzzel, gőggel, hatalommal. Fitymálja is azt, amit a jussból elhoztak. Veszelkáné dohog: „Jé, hogy pandúrokat adtál mellénk, anélkUI mind agyonvert volna az a sok rusnya keléses, piszokba fúlt rothadt rokonság..." Veszelka meg: „A jányt meg azalatt eladtam. A ménösmöster Topogó úrral mögegyeztem. Hát lányom készülj, a ménösmöster fiához mfgy." Juliska: „£n nem akarok férhö mönni." Veszelka Péter: „A kisbornyú se akar a vásárra mönni, de még a vágószékre se . . . Fél, hogy vére csordul... Tán te is attú félsz . ..?" Julis dühösen megy lefeküdni. Veszelkáék is. Az asszony elmeséli, mi történt Rácz Pali pandúrral. „A nem lösz embör többet... De még mit mondott a betyár, vagy nem tudom kicsoda, de valami nagy betyár gyerök, hogy: ügy tudják mög a pandúr urak, vigyázzanak ezökután a szögény népre, a szögény fejérnépre, mer az is embör ..." 11. Hajnalodik a pusztán. Sándor mosolyog: „Aszongyák a pandúrok, tizenkét szeretöm van ... hát azért, ha tizenkettő nincs is, de vagy öt akad." Beér a zsámbékos, nádas mocsárba. Csillagot, a lovát legelni csapja, ő maga madárkiáltást hallat, A nádi rigó kiált így. Pirosnak ad jelt. Ez az egy, aki lány van a szeretői közt. A többi mind asszony. Höj, ez a Piros! A nyelve mindig csicsereg, jókedvű és kacag, és micsoda szép! Mikor ilyen szépek vannak, hogy mer egy , lány olyan csúnya nagyszájú lenni, mint a Veszelkáék jánya. De jön is már Piros. Jön? Röpül, kitárt karral, mint a madár szárnya. 12. — „Hogy minek adtam e' a jányodat?" — förmedt fel Veszelka Péter. — „örültem, ha eladhattam. Menjen ki ebbű a tenger harebú. Mindönnap gyünnek az új dézsmáért. Mög lösz a főispáni installáció. Arra még a két metsző bornyúnak az egyikét ml tűlünk viszik el. Ettül meg olyan becsületem lött, hogy a ménösmestör Topogó uram, Pál fiának mingyárt el is kötötte a lányodat. Mer ha passzus kő, ki ad? Csak a ménösmestör. Ha bilyog kő. ki üt? Csak a ménösmestör. Oszt csak a fia lesz utána, mán az mög van csinálva ... — Aszongya a Bujkó Gyuri, a városi szenátor uram, hogy már régön nincs eladó Jószág. Az a Csarba Mihály szépen dógozott. Éceakánként olyan teheneket, lovakat kacsmart, érdömös vót a ménösmestörrel felezni." — Az a Csarba Mihály dolog sem volt olyan egyszerű. Egyszer elbízta magát, eljárt a szája ... Osztán úgy találták agyonverve, holtan ... Folytatjuk