A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-20 / 33. szám

úlyos fejsérülést szenvedett. Egy rancia sebész megoperálja és az életíek meg is menti, de fél oldalára béna •s elmebeteg marad. Bizonyos dolgokban azonban normáisan viselkedik és tizennyolcéves ko•ában házassági terveket is sző. Elő;zör a megözvegyült Stuart Máriát illítja tervei középpontjába, majd pelig Erzsébetnek, mostohaanyjának lúgát szeretné elvenni. Végül pedig udomást szerez arról, hogy Miksa csá;zár szívesen venné a spanyol és oszt•ák Habsburg ág újabb családi kap:solatát és hogy fel is ajánlotta leáíyát, Anna hercegnőt Carlos feleséjéül. Fülöp azonban, aki tisztában mit fia állapotával és tudta, hogy itóda nem a szerencsétlen nyomorék esz, ellenezte a házasságot. Carlos izonban, aki véletlenül hozzájutott \nna hercegnő képmásához, szerelem•e gyulladt iránta. Ettől kezdve aztán a szerencsétlen nfáns zavarodott lelkében összekap:solódik a két gondolat, látja hogy ipja kizárja az ország ügyeinek inté:éséből s ugyanakkor mindenáron 'eleségül akarja venni „szerelmét". 2 kettős rögeszméből születik aztán ildözési mániája és apja elleni bete;es féltékenysége. Carlos úgy vélte, íogy a konfliktusból az egyetlen kivezető út a németalföldi helytartóság, ihol bebizonyíthatja, hogy alkalmas iz uralkodásra és Bécshez, Anna her:egnőhöz is közelebb lesz. Rögeszméi-3Ő1 lassan szökési terv bontakozik ki, ;őt apja ellen merényletet is tervez. Fülöp azonban tudomást szerez a ;ervről és sajátkezűleg adja át a paotaőrségnek az infánst. A börtönben Darloson teljes erővel kitör az elmejaj, míg végre egy fél év múlva a 23 íves trónörököst megváltja szenvedéseitől a halál. Valois Erzsébet pedig szintén ugyanibban az évben 1568 októberében hal •neg — valószínűleg epilepsziában. Így *erül aztán sor arra, hogy a zsarnok Fülöp harmadszor is megházasodik i ő maga veszi el Miksa császár leányát Anna hercegnőt, fia plátói szerelmét. íme, legenda és valóság, melynek tényleg vannak közös érintkezési pontjai. Carlos tehát valóban lázadozott apja ellen, Németalföld helytartója akart lenni és II. Fülöp tényleg maga veszi el fia „jegyesét" s így ez ÍZ a momentum, melynél a történelmi gazság visszakanyarodik Orániai Vilmos leveléhez, mely a szépítő és romantizáló legenda kútforrása lett. VARGA JÓZSEF Nevető világ (Charlie Chaplin életéből) 1. Századunk legnagyobb komikusának, i komikusok koronázatlan királyának, Charlie Chaplinnek, a nagy amerikai Eilmszínésznek már diákkorában is ka:agtató ötletei voltak. Egyszer labdázás közben betörte az jgyik üzlet kirakatának üvegét. Amikor látta, hogy mit csinált, azonnal a nyarába szedte lábait, de a kereskedő utolérte: — Te csibész. — ordította és közben Charlie haját cibálta, — a kirakatüveg irát meg kell fizetned! — Tudom, — válaszolta Charlie, — hiszen éppen pénzért akarok hazaszaladni. 2. Charlie Chaplin családfája is igen érdekes. Chaplin nagyapja egy tréfáskedvű, de roldusszegény, folyton betegeskedő szabó volt, a nagyanyja cigányasszony, a szülei már hivatásos színészek: az apa francia zsidó és az anya ereiben spanyol—ír vér csörgedezett. Chaplin egyszer ki is jelentette: — Ha erkölcsi szemszögből akarná valaki a családfánkat kiértékelni, úgy járna, mintha forró vízbe tenne hőmérőt. I A lovagi élet eltorzulása A lovagiasság fogalmához — mint említettük — a becsület, a mély vallásosság, a regényes nagylelkűség, az önfeláldozásig terjedő áldozatkészség, a férfias önérzet, a jó hírnév, a harci vitézség és a nők iránti határtalan tisztelet tartozott. Sajnos, a lovagiasság fogalma a valóságban ritkán fedte a magasztos célkitűzéseket. — „Ahelyett, hogy Krisztus ellenségeit üldöznék — írja egy korabeli tudósító, —, leisszák magukat a sárga földig, és egymásnak esnek: lusták, mint a dögök, életmódjukkal megbotránkoztatják a lovagi cím becsületét." Egy svájci minorita szerzetes, bizonyos Johann Winterthur, drámai szavakkal írja le a morgarteni ütközetet, amelyben a rablók módjára viselkedő páncélos lovagok — kegyetlen leckét kaptak az egyszerű svájci hegyilakóktól. Szent Othmár napján (1315. november 16-án) — írja a krónikás — III. Frigyes császár öccse, Habsburg Lipót herceg, egy hegy és az Agerisee nevű tó között be akart törni a svájciak földjére, de a hegy magassága és meredeksége szándékában megakadályozta. A páncélos lovagok ugyanis — a zsákmányvágytól feltüzelve — mindnyájan nagy merészen az első csatasorban állottak, de a hegyre felkapaszkodni nem bírtak, mert még a gyalogosok is alig voltak képesek lépni vagy megállni. A svájciak pedig, akik kémeik révén előre tudták, hogy hol fogják őket megtámadni, előtörtek rejtekhelyeikről, és a rabolni szándékozó lovagokat, mint a hálóban megfogott halakat, megrohanták, és ellenállás nélkül legyilkolták. A svájciak ugyanis, szokásuk szerint, csizmáikat bizonyos vasakkal szerelték fel, amelyek segítségével a legmagasabb hegyen is könynyen járhattak és megállhattak, míg ellenségeik és ellenségeik lovai semmiképpen sem bírtak megállni. Igen rettenetes gyilkoló fegyverük is volt a svájciaknak, amelyet közönségesen helmbartnak (alabárdnak) neveztek, s amellyel mint ollóval metszették és darabolták szét a legerősebb páncéllal felszerelt lovagot is. Nem is volt itt csata vagy párviadal, hanem a fent említett okból a hegylakók úgy vágták le Lipót herceg népét, mint a vágóhídra vezetett nyájat. Tagadhatatlan, hogy néhány dicséretes vonásuktól eltekintve, a történelem nem ismer kegyetlenebb harcosokat a középkor lovagjainál. Előfordult, hogy egy-egy város minden lakóját felkoncolták — s ebben a kegyetlenségben különösen a keresztes lovagok jártak elöl. A szemtanú, Raimond d'Agile, például így írja le Jeruzsálem bevételét: „Néhány ifjú égő nyílvesszőket lőtt ki azon zsákokra, amelyek a szaracén sáncokat fedték. E zsákok gyapottal voltak töltve. A tűz lángba borította őket, és elűzte a sáncok védőit. Erre a herceg és akik vele voltak, rettenthetetlen merészséggel indultak rohamra Jeruzsálem ellen. A szaracénok közül egyeseknek a fejét vágták le, ezeknek sorsa volt még a legjobb. Mások nyílvesszőktől átlőve, a tor-Oroszlánszívű Richárd alakja egy pecséten Harc keresztesek és szaracénok között (Ablakfestmény a XI. században) ••• ••• párbAjók nyok magasából ugrottak le. Ismét mások, hosszú szenvedés után, a lángok martalékai lettek. A város utcáin és terein fej-, kéz- és lábdarabokat lehetett látni. A gyalogosok- és lovasok holttesteken át törtek maguknak utat. De ez még távolról sem volt minden, ha azonban megmondjuk az igazat, túlmegyünk annak határán, ami elhihető. Elég legyen annyit mondanunk, hogy Salamon templomában és oszlopcsarnokában a lovas térdig, a ló kantárig gázolt a vérben." A lovagi erények ilyen elfajzása — természetesen — nem maradhatott bosszulatlanul. Tagi-al-Din Makrisi, egyiptomi arab tudós és történetíró például így írja le Antiochia visszafoglalását (1268) a keresztesektől: „Elkezdődött az öldöklés és a fosztogatás. A kard senkit sem kímélt meg. Az emirek parancsot adtak a kapuk bezárására, hogy senki ne menekülhessen. Nyolcvanezer ember, az asszonyokat és gyermekeket nem számítva, a kastélyba menekült. Kérésükre megkapták puszta életüket. A kastélyba fölmenvén, a szultán köteleket hozatott. Mindegyik fogolynak följegyezték a nevét és személyleírását. Ezeket a szultán és az emirek osztották meg egymás között. Másnap a szultán meghagyta, hogy a zsákmányt tegyék külön. Halomban álltak az arany és ezüst ékszerek. A pénzzé vert ezüstöt — mivel nem lehetett lemérni — edényekkel osztották szét. A fiatal férfiakat szétosztották a győztesek között. Szolga sem volt, akinek rabszolga ne jutott volna. A fiúkat tizenkét dirhemért, a lányokat ötért adták el." A keresztes háborúk — a középkori lovagoknak ezek az egymást rabló és hódító hadjáratai — nem érték el céljukat. A keresztes hadak útját tűz, vér és szenvedés kísérte, pusztításaiktól azonban nemcsak a pogány szaracénok szenvedtek, hanem azok a keresztény országok is, amelyeken ezek a hadak átvonultak. Így például hazánkat sem kerülte el ez az „emberi sáskajárás". Franciaország felöl két nagy sereg keresztes tört be az országba, s mivel a nemrég kereszténnyé lett magyarokat pogánynak nézte, hát iszonyatos kegyetlenséggel kezdte el pusztítani hazánk védtelen lakóit. A magyar király várkapitányai azonban egyesítették erőiket és lecsaptak a betolakodókra. Az eredményt szinte egy mai újsághír tömörségével közli a korabeli krónikás: „ ... s a keresztes horda valamenynyije — kardélre hányatott". (Következő számunkban: világ Magyarországon) Lovag-A lovag és a Halál végső tornája (ifj. Hans Holbein, aki Dürer után a legnagyobb német művész volt. „Haláltánc-sorozatából") hot, 17