A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-08-13 / 32. szám
is iii Ii is ri isurssiik Szomorúfűz jeligére Asszonyom, a gyermekkorára nem szívesen emlékszik vissza, mert kevés jóban volt része és ennek következtében zárkózott, bánatos lett. Amint az írásából megértem, ezeket az érzelmeket magával hozta a házasságba is. Mi a házasság értelme? Az, hogy a házasfelek testileg-lelkileg egészséges utódokat nevelhessenek fel. A férje szépen keres, a háromezer korona bőven elég a négytagú család fenntartásához. Ezért nem tudom megérteni, mi szüksége van magának még 1700 koronát hozzákeresni, amit a férje nem becsül és még gúnyolódik is magán. Szerintem két gyermek gondozása, a férj ellátása, a háztartás gondos vezetése teljesen kimeríti egy asszony idejét és munkabírását. Tehát minek mindezeket a terheket tetőzni még egy olyan állással, amelyre semmi szükségük nincsen. Mit csinálnék az ön helyében? Nem mennék alkalmazásba, otthon maradnék és időmet a két gyermek nevelésére, a családi fészek biztosítására fordítanám. A férj hozza a sok pénzt, nehezen dolgozik érte és ezért megérdemli a kárpótlást amit cserébe kap. A bírósági elváláshoz semmi lényeges oka nincsen. A férje nem kártyázza el a fizetését, pénzét nem költi más aszszonyokra, tehát csak önön múlik minden, hogy a család harmonikus élete rendes mederbe terelődjön. Türelemmel, megértései elmúlik bánata is. Tehát kár lenne felcserélni mostani biztos életét a bizonytalansággal. Gáfrik Gyula, (Luőenec) Losonc Rendszeresen olvasom az Emberi sorsok című rovatukat. Az én sorsom is az itt leírtakhoz hasonló. Tizenöt évig tűrtem és szenvedtem, pokol volt az életem, öt hónapig éltem külön a családomtól és a bíróság elválasztott bennünket a volt feleségem hibájából. ö nem akart tőlem elválni, de én nem bírtam idegileg elviselni, hogy megcsalt. Nagyon nehéz volt a szakítás, mert én csak a családomért dolgoztam a szövetkezetben és mindig jól kerestem. A keresetemet hazaadtam, de ez nem volt elég. Van egy fiam, szeretnék neki találni egy jó anyukát és hű feleséget. Mert még nem vagyok egészen öreg — harminchét éves. Előttem az élet. Jelige: Szemben a széllel Huszonkét éves özvegyasszony vagyok, egy hároméves kislány anyja. A tragédia még 1969-ben történt. Férjem egy őszi reggelen elment munkába és többé már nem tért vissza. Ügy maradt meg emlékezetemben, ahogy akkor utoljára mosolyogva láttam. A temetésen nem vehettem részt rossz idegállapotom miatt. Hosszú kórházi kezelésre volt szükségem, hogy viszszaadjanak az életnek. Az orvos véleménye szerint legjobb gyógyszer lenne a kikapcsolódás, szórakozás, a jó társaság. Épp az, amitől messze állok. Nincsenek barátaim. Mindig csak egyedül akartam lenni, a magányt kívántam. Most már látom, hogy a zárkózottság nagyon rossz hatással van lelkivilágomra. Tudom, hogy kötelességem gyermekem felnevelése, ezért akarok ezen az életformán változtatni. Ezt is csak akkor határoztam el, mikor kislányom először megkérdezte: „Anyukám hol az én apukám?" Tehát, ha volna egy olyan, aki pótolni tudná az előző apát és férjet, lehet, hogy mégse lennék örökre boldogtalan!? Jelige: Szeretném, ha szeretnének ISTVÁNNAK Kedves fiatalember, én még csak húszéves vagyok, de megpróbálok tanácsot adni. Azt hiszem a korához képest nem tudja felfogni a szó értelmét: Élet. Az élet csodálatos dolog, de nem mindenkinek. Minden embernek joga van változtatni a sorsán. Lenni kéne annyi erejének, hogy lemondjon az ártalmas, fejbolondító italról, mert ha összeszedné magát és a táncmulatságon, nem a söntésben hanem a táncparketten keresné azt a kislányt, aki talán egy kicsit érdekli, meg is találná. Lehet, hogy van is olyan lány, aki érdeklődik maga után, de 6 várja, hogy közeledjék hozzá. És ne feledje el, hogy édesanyja csak egy van, és minden anya jót akar a gyermekének. Kérem fogadja meg a tanácsát: Ne igyon, mert még van nagyon sok érdekes dolog a világon — az italon kívül is — ami önt érdekelné. Tudom, hogy egyszer megtalálja Szeretném, ha válaszolna a levelemre lehet hogy sok mindenben tudnék tanácsot adni. B. Éva Házasulandók iskolája Sokan ismerik azt a filmet, amelyben a férj csak a felesége halála után ismeri meg annak igazi életét, valódi erkölcsi arculatát. Ilyen abszurd helyzetek, ha kisebb mértékig, de előfordulnak a valódi életben is. A házasság előtti időszakra jellemző, hogy a fiatalok igen szoros érzelmi kapcsolatban állnak egymással. Valójában nem létezik olyan titok, amit el ne árulnának egymásnak, nem léteznek olyan problémák, amelyeket ne közösen oldanának meg, nem létezik olyan kérdés, amelyre ne ,egyforma feleletet adnának. Ebben az időszakban a bizalom szinte határtalan. Ideális házasságban tulajdonképpen ez a viszony fenn is marad: nincs semmi olyan, amit egymásnak el ne mondhatnának, nincs semmi, amit egymás előtt takargatniok kéne még a legnagyobb egyéni szabadság megőrzése mellett is. Vannak azonban olyan esetek, amikor a házastársak egyike tudatosan vaknak és süketnek tetteti magát. Gyakran előfordul, hogy az asszonyok kijelentik: „Ha a férjem meg is csal, nem akarok róla semmit sem tudni. Azzal, hogy semmiről sem tudok, legalább megőrzöm a nyugalmamat és nem szenvedek." Másrészt vannak asszonyok és féljek, akik árgus szemekkel figyelik élettársuk minden lépését, ellenőrzik még a lélegzetvételüket is és lehetetlen kérdésekkel kínozzák egymást. Mind a két végletes állapot azt jelenti, hogy alapjában megbontották a harmonikus házaséletet, mert a kölcsönös bizalmatlanság alapjaiban támadta meg az együttélésüket. Ha a bizalmatlanság már a házasélet előtt is felüti a fejét, akkor ez rossz előjel, mert hiányzik az a biztonságérzet, amely nélkül nincs megalapozott házasság. Sőt a bizalmatlanság és a bizonytalanság az, amely minduntalan felveti már a házasság előtt az alapvető kérdést: valóban ő-e az igazi, akivel az egész életemet le tudom élni? Ha az egyik fél százszázalékig nem bízik meg a másikban, akkor ki-ki a maga vérmérséklete szerint vagy kalitkába szeretné zárni a párját, vagy nagyvonalúan semmiről sem akar tudomást szerezni s könnyelműen megbocsájtja élettársának minden botlását. De az egymáshoz közeledés helytelen módja is elrontja a házasságokat. Ha például a férj megszokja, hogy térden állva mindig mindent bevalljon és drága ajándékokkal nyerjen bűnbocsánatot, akkor ez számára csakhamar megszokottá válik, könnyebben elviseli, mint a feleségének hisztérikus kitöréseit, ha az magától jön rá a férj botlásaira. Más férj viszont képes egész este a háza körül sétálni, megvárja amíg a felesége elalszik, hogy a kimaradása miatt ne kelljen egész este magyarázkodnia. Mi a gyógyszer arra, hogy az ember élettársa ne váljon idegenné, élete kiismerhetetlen szövevénnyé. A házastársaknak ismerniük kell jogaik határát és kezdettől fogva megértő baráti viszonyt kell egymás között kialakítaniuk. A házastársak szerelme nem egyszerű szeretkezési aktus, hanem bizalmas, mély baráti kapcsolat, amely — ha sikerült kialakítani — hosszú évek múltán is áthidal mindent, akkor is, amikor az erotika már nem játszik elsődleges szerepet a házastársak kapcsolatában. Nincs annál értékesebb, ha a legkritikusabb pillanatokban is számíthatunk az élettársunkra, annak együttérzésére és biztatására. Ha az élettársak már az együttélésük kezdetétől képesek ezt egymásnak megadni, akkor bőségesen megalapozzák családi boldogságukat. Es. ha ráadásul ezt a kapcsolatukat házasságuk kritikus pillanataiban tovább sikerül erősíteniük, gazdagítaniuk, akkor biztosak lehetnek abban, hogy nem fognak egymástól elidegenedni. o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o fax/ml imvMw Antal Mária, Csata 451, okr. Levice. 15 éves, sze reti a beat zenét, kedvenc énekesei: Koncz Zsuzsa Tom Jones, Kovács Kati, Korda György. Minden le vélre válaszol. Hasonló korú fiatalokkai szeretne le velezni. Varga Rózsa, Stránska ő. 40, p. p. Figa, okr. Rirr Sobota. 16 éves, hasonló korú fiatalokkal szeretne le velezni. Kedveli a beat zenét, kedvenc énekes« Gianni Morandi, Cliff Richard, Tom Jones. Szere olvasni, táncdalénekesek képeit gyűjti. Kedvenc író ja Rejtő Jenő. Forró Györgyi, Kolárovo, örtén ő. 41, okr. Kc márno. 14 éves, hasonló korú fiúkkal és lányokkí szeretne levelezni. Gyűjti a bélyeget. Fényképes le velek előnyben. Szakály Margit, Síd ő. 262, okr. Luőenec. 15—1 éves fiúkkal és lányokkal szeretne levelezni me gyar nyelven. Szeret táncolni, kedvenc énekesi Koncz Zsuzsa és Poór Péter, kedvenc együttese II) lyés. Gyűjti a képeslapokat. Dancsok Zsuzsanna, Síd ő. 263, okr. Luőenec. 13-14 éves lányokkal és fiúkkal szeretne levelezni mí gyar nyelven. Kedveli a sportot, szereti a beat zi nét. Kedvenc énekesei Koncz Zsuzsa és Zalatni Sarolta, kedvenc együttese az Omega. Képeslapok: és bélyeget gyűjt. 20 het