A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-05 / 4. (5.!) szám

Beszél a múlt cr^-9 C^O QjtCi Az 1971-es esztendőben a CSKP fél évszázados harcaira, küzdelmeire, a munkásmozgalom kiemelkedő eseményeire emlékezünk. Üzemeinkben, egységes földművesszövetkezeteinkben a dolgozók e nagy esemény méltó megünneplése jegyében vállalnak munkakötelezettségeket, felajánlásokat. Az országos ünnepség így válik majd a tervteljesités hathatós segítőjévé, így jelent további határozott lépést a gazdasági élet teljes konszolidálásához. A fél évszázados dicső és harcos múlt kötelez bennünket, hogy soha, semmilyen körülmények között ne térjünk le arról az útról, amelyre a munkásosztály élcsapata, a CSKP vezetett. A kapitalizmus ellen vívott véres, küzdelmes és sikeres harcok történelmünk legjelentősebb fejezetei közé tartoznak. Tisztelet és soha el nem múló hála illeti azokat, akik a marxizmusleninizmus eszméit hitték, hirdették és életüket is készek voltak feláldozni az elnyomott milliók felszabadításáért. Dél-Szlovákia járásai szintén bővelkednek harcos, forradalmi eseményekben. Nagyon sok elsővilágháborús hadifogoly kötelezte el magát egy életre a kommunista eszméknek: vörös-katonaként, interbrigadistaként harcoltak a kizsákmányolás és a fasizmus ellen, a szebb és boldogabb holnapért, szocialista jelenünkért. Szerkesztőségünk épp ezért határozta el, hogy mint annak idején „Beszélő múlt" címmel bemutatta Dél-Szlovákia járásainak történelmi és kulturális emlékeit, most járásonként a CSKP harcait, a munkásmozgalom legszebb epizódjait eleveníti fel. Tanulságul és okulásul a fiatal nemzedékeknek és mindannyiunknak. A kulturális és történelmi eseményekkel kapcsolatban Fábry Zoltántól vettük a mottót: „A jövőt a jelen valósága alakítja, és ez a jelen térben és időben csak a múlt és a jövő vissza- és előrefutó vonalán igazolhatja saját realitását. Aki a múlt összekötő vonalát elmetszi, sose érhet el a jövőbe." A CSKP fél évszázados harcához szovjet költő, Alekszej Szurkov adja a mottót: „Testet öltöttek benne mind a dolgok — tengerek, folyók és emberi sorsok, s a napsütötte végtelen mezők..." Mint régebben, most is a dél-szlovákiai járások területén élő emberekből alakítottunk szerkesztőbizottságot, mondják el ők, vidékükön mire legyenek büszkék a felszabadulás után létesített üzemekben, a felszabadulás után szervezett egységes földművesszövetkezetekben dolgozó fiatalabb és idősebb nemzedékek, mit becsüljenek, kiket tiszteljenek, kiknek a hősi harcához mérjék napjaink valóságát, a szocializmus nagy vívmányait. A galántai járás munkaközössége készült el legkorábban a munkásmozgalmi emlékek összegyűjtésével és feldolgozásával, így ezzel kezdjük a Beszélő múltat, s következnek sorban a többi járások is. Hónapról hónapra megismertetjük olvasóinkat Dél-Szlovákia egy-egy járásának munkásmozgalmával, s azzal, mi történt fél évszázad alatt vidékükön, járásukban, mit vallhatnak büszkén magukénak apáik, nagyapáik önfeláldozó harcából. GYURCSO ISTVÁN Az ember és a munka éneke (részlet) A szlovákiai munkásmozgalom hőspinek Megcsendült az arany, a tőke — egy hete már, hogy nem fiadzott — szamártövis nőtt a földeken, a kapa rozsda-himlőt kapott. Kókadtan várt a répalevél, a dudva magasra felszökött, csendült a kapa, de fokával, pengve, csak egymáshoz ütközött. — Pengett volna bár munka közben; úgyis éhes maradt a kapás, vagy, ha megette sovány bérét az volt a szomorú áldomás: megnőtt az erő két karjában és eladhatta újra magát, hogy újra ehessen, miközben foltozgatta elnyűtt bocskorát. — Felcsendül a pénz: — „Embert veszek!" — A kapa állt, csendben hallgatott: most az embereké volt a szó. S a kapások beszéltek: — „Jogot! Emberhez illőt és órabért, hogy jusson kenyérre, ruhára, orvosra, okos iskolára, könyvre...! Jogot, és illendő bért!" — Hirdette a tőke, az arany: „Igy volt ez már ezer év előtt! Dózsa is meghalt, mert mást akart: a Rend, az Rend! Kapáld a mezőt! Az úrnak dolga az más dolog ... és foltozd a rongyos bocskorod!" Ez volt a válasz. Nőtt az ember, túlnőtt önmagán, túl a „Renden". Megnőtt az erő két karjában, és úgy vágta földhöz bocskorát, az intéző törölgethette álnok szeméből a föld porát. A por lángolt, égette szemét, botját rázta és káromkodott. A kosúti lányok daloltak: — a kapa, a kasza; hallgatott. „Intéző úr, akármit mond, nem megyünk. Sárgaborsó főzeléket nem eszünk. Küldje ide intéző úr a lányát, kapáljon ő, ne jártassa a száját." ... A kapa, a kasza; hallgatott: értették ők is a holnapot. A kosúti répafőldeken csillagot nyitott az értelem... — Duhcovtól jött a hír Kosútig. A Párt sorakozót fúvatott; és a gyár, a föld katonája sorakozott! Hej, sorakozott! A fészer árnyékában két szerszám egymáshoz koccan, beszélget, dohog; gazdájuk nagy ügyben jár: egy hete már, hogy törvényt ül a jog ... • * * Behorpadt tarisznyák beszéltek; magyarázgatták a holnapot. Magyarázgatták: „Hej jó pajtásom, horpadt az oldalunk, nincs kenyér, gazdámat szégyenkezve várom: hej, nagyon nehéz a kaszanyél..." — Seregek indultak a falun által! a jog sikoltott, a szív megfeszült: szemre talán tékozolt, gazdátlan özönlés volt ez, ám ha úgy került, a farkasfogú szuronyok előtt vaskemény méltósággá merevült! — Seregek jöttek a hegyi útról, a vízkeleti rét lángot vetett. Zászlót bontott a legelső sorban a sereg előtt egy szőke gyerek. Sereg! Húszan voltak tán, ám velük az igazság menetelt Kosúton, Korompán és mindenütt. Lángolt az út, s a gyerek szívében párban lobbant égett a lángolás, nagy viharok tudnak gyújtani így, lobogtatni a tűz zsarátnokát... A szerkesztőség Ünnep! Győzelmi dobogó a föld, a por, a kő az akácfa alatt, és végig a kosúti Nagyutcán szíveket kalapál az akarat. Győzelem! „Ki hirdeti, ki szól hát a nép, az igazság nevében itt?! Valaki mondja el egyszerűen, gyorsan a sztrájkharc eredményeit..." ... Egy sovány ember — sokan ismerték — előrelépett s beszélni akart: Elvtársak, emberek, a munkabér... ... előrelépett s megvillant a kard! A kard, a kasza testvére, acél! Jó szerszám a haza védelmében, de itt, mért villog a templom mögött, az ünneplő sereg ellenében?! — Csend van. Nagy csend. Az isten elfordul, háttal áll a bűnnek, hogy ne lássa. A pap, a szolga, lassan kiballag s kezét kulcsolja kövér hasára. Tűnődik, malmoz nagyranőtt hasán, két hüvelykujja csak pereg forog. Haza menne, az uzsonna várja ... „Kezdhetnék már, készen a szuronyok." — Csend van. Nagy csend. Egy gyerek átesik a hídkorláton — túl kíváncsi volt. — Sirni volna jó, nem mer, szemében könny, szívében iszonyat dobolt. Ügy marad fekve, mert jaj, a kardot olyan magasra tartják, szinte fél, szeme apját keresi, s nem érti; ennyi ember és senki nem beszél... — Egy sovány ember előrelépett. Zúgás! „Major István beszélni fog!" ... A csendben a kard még egyet villant, s nem beszélt Major. Előrebukott... Az Iszonyat csendjét kettévágta a kardvillanás. A kordon mögött megfordult a pap, gyorsan behúzta a sekrestye ajtót: öltözködött. ... A földrevert igazság vére folyt. A szemekben rettenet: miért?! Egy pillanat, a kérdés parancsolt: „Védjük magunkat." Vért akarnak! Vért! — A jog sikoltott: „Védjük magunkat! Major...! Emberek...!" — Elvillant a kard. Szörnyű jel! Villám!... Dörren a sortűz... Golyót kapott, ki kenyeret akart. • * » A Nagyutcán csend volt, csak egy lány hallotta még a sortűz dördülését! Fusson? maradjon? — mégis elindult, támogatta az út kerítését. ...Haza ért. Haza? Ki várja csókkal? A pad is üres a kis kert előtt. Benyisson? Hírt vigyen? „Édesanyám! szemfedőt készíts, gyászos szemfedőt"! ... Sírt a kavics, a homok nyöszörgött, csikorgott az ajtó — bár nem szokott —, egy törtfogú létra, mintha félne oldalra billenve kuporodott. A konyha előtt, két görbe karón faládában a pünkösdi rózsa reszketve hunyta be szirom-szemét; nem tűzik már nászi koszorúra. Kopog a lépés, megáll, elindul: a konyhaajtó olyan ismerős. Vállmagasan, oldalt a meszelt fal kopott jelével, mint egy hű regős a tegnapi támaszkodások éjszakába nyúló szép örömét dalolná a félig asszony-lánynak; idézgetné a csókok melegét... „ — Csend van az udvaron, bánat veri az emlékeket, sírnak a tárgyak, csak egy fecskepár az eresz alatt építi fészkét az új családnak. — Benyit az asszony. — Asszony! — Gyermekét ott hordja megvert szíve alatt már, s az apa, a jövendő férj, nincs itt... halott... „Jaj, hogy lármáz a fecskepár" De mintha a nevét csivitelnék. „Sanyi! Sándor!" és már velük sikolt... — A fecskék értetlen rianással messze repülnek az eresz alól. Címképünkön: A Tornócon élő Poszpis József, az egykori kommunista bíró Prandl Sándor felvétele A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetségének hetilapja. — Főszerkesztő Major Ágoston. - Szerkesztőség: Bratislava, Obchodná u. 7. — Postafiók C 398. — Telefon: főszerkesztő 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. - Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. — Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Űstredná expedícia tlaée, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48, VII. — Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., KoSice. - Előfizetési díj negyed évre 39,- Kés, fél évre 78,- Kés, egész évre 156,- Kés. - Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.