A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-25 / 25. szám

Meghalt LUKÁCS GYÖRGY (1885 -1971) Mint fiatalon megtalált és bátran vállalt eszményképének, Ady Endrének, az ő útja is az Értől az óceánig vezetett. A budapesti polgári család fia — aki 1885. április 13-án született — már egyetemista éveiben szembekerült az elmaradott magyar valósággal és ez ösztönözte őt arra, hogy egyik megalapítója és szervezője legyen a „Tháliá"-nak. Az új magyar drámán és az azokért harcoló színházi embereken — elsősorban Pethes Imrcn — keresztül került közel aztán a Nyugat forradalmi szárnyához, Adyhoz, Móricz Zsigmondhoz is. Es ha lázadása még sokáig csak a romantikus antikapitalizmushoz jutott is el, a polgári világ válságának átélése felismertette vele a fiatal Bartók Béla törekvéseinek jelentőségét is. Több évig Németországban tanult és dolgozott — egy esztendeig Olaszországban is élt —, a mestereinek vállalt nagy alkotók azonban nem engedték, hogy pillanatokra is elszakadjon a magyar valóságtól, illetve attól, amit belőle akkor felfogni tudott. Amikor Lukács György — nem sokkal az első világháború kitörése után — visszaérkezett hazájába, egy olyan, ha nem is túl tágas, értelmiségi kör élén állott, amely szenvedélyesen szembeszállt az imperialista háború borzalmaival és hitet tett a magyar nép élniakarása mellett. Ahhoz azonban, hogy a már fiatalon is jelentős esztétikai, etikai és irodalomkritikai munkásságot végző Lukács valóban kitörhessen a romantikus elképzelések és a polgári radikalizmus eszmeköréböl, meg kellett születnie a legbátrabbak álmait megvalósító lenini Októbernek, amely fordulópontot jelentett Lukács György gondolkodói és alkotói pályáján is. Mint később »többször is utalt rá: sok időbe és sok heves válságba került, amíg valóban megértette nemcsak annak történelmi jelentőségét, hogy az egykori cári birodalom helyén megszületett a világ első szocializmust építő országa, hanem azt is, hogy mit jelent a marxizmusnak a XX. század „leckéi" szellemében való továbbfejlesztése szempontjából Lenin harca, Lenin munkája, Lenin győzelme. Ezzel együtt is nagyszerű dokumentuma a Lukács életében és gondolkodásában végbement forradalmi fordulatnak i belépése a magyar kommunisták még üldözött pártjába, s sok úttörő kezdeményezést jelentő népbiztosi működése az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságban, veszélyeket vállaló, illegális tevékenysége a húszas évek forradalmi emigrációjában. Maga Lukács György „IJtam Marxhoz" című — 1933-ban Moszkvában született — vallomásában, amely különben ott szerepel válogatott filozófiai munkái ama kétkötetes kiadásában, amely éppen ezekben a napokban látott napvilágot, a harmincas évek elejére helyezik élele másik nagy világnézeti fordulatát. Ez vezetett a szerinte addig nem elég mélyen megértett Marxtól — Marx és marxizmus-leninizmus teljesebb megértéséig. Lukács György utolsó percéig kereséssel, intenzív gondolkodással, alkotással „kikövezett" útja Marxhoz és Leninhez azonban távolról sem állt meg 1933-nál, akkori ismereteinél és felismeréseinél. Kiemelkedő szerepe volt a korszerű marxista esztétika kidolgozásában, a szocialista realizmus elméletének megteremtésében, abban, hogy az emberi kultúra haladó hagyományait a forradalmi munkásmozgalom számára gyümölcsöztesse. Lukács György az „Utam Marxhoz" megírása óta újabb jelentő eredményeket ért el, ha nem is volt mentes különböző tévedésektől. Viharos esztendőkben, viharos évtizedekben élt és alkotott, olyan műveket hozott létre mégis, mint a polgári irracionalizmust nagy erudícióval leplező „Az ész t r ó n f o s z t á s á"-t, vagy a már hetvenen túl papírra vetett „Az esztétikum s a j á t o s s á g á"t. Ezekben a legkiválóbb alkotásaiban az 1949-től nyugalomba vonulásáig különben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem filozófiai tanszékét vezető, 1948-ban Kossuth-díjjal is kitüntetett és 1949-ben akadémikussá lett Lukács György teoretikusként mutatkozott meg. Az emberiség jövőjét, új távlatait kifejező és biztosító nemzetközi munkásmozgalom stratégiai feladatai felől közelítette meg a filozófia — benne az esztétika, az Ismeret- és lételmélet, az etika — különböző kérdéseit. Lukácsnak volt szeme és figyelme az aktuális feladatokra, de nem feledte a távolabbi célokat sem. A tudós az elmúlt esztendőkben különösen nagy lendülettel dolgozott ama szellemi pezsgés közegében, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt politikája nyomán alakult ki. Nyolcvannégy éves korában, amikor nyomdába adta filozófiai tanulmányainak válogatását, újra az „Utam Marxhoz" címet írta a mű fölé. Gazdag életének számos tapasztalata feljogosította őt arra, hogy észrevegye és kimondja: a mai magyar társadalom, a párt vezetésével, jó úton jár, s immár meg lehet birkózni azokkal a bénító, rossz tradíciókkal, amelyeket a haladó magyar költészet egyik ösztönző hagyományává lett Ady Endre „magyar pokol" -nak nevezett. Egyik utolsó írásában Lukács György arról beszélt, hogy „napjaink kétségbeesésének és szorongásának legfontosabb bázisa, az emberiség aktivitásának következtében — amelyet szocialista részének tudatossága irányít — eltűnőben van." A kétségbeesés elleni reális remények vezették el Lukács Györgyöt a békeharcosok sorába is. Wroclaw, a párizsi találkozó óta ott volt azokon a fontos nemzetközi fórumokon, ahol az emberiség igazságos békéjéről esett szó, ahol az emberiség jövőjéért küzdöttek. Lukács György az emberiségben és nagy távlatokban gondolkodott, de együtt lélegzett az őt szülő magyar néppel, a már eddig is megszépített és — még tovább szépíthető és szépítendő magyar valósággal. Lukács Györgyöt öt világrész országaiban, köztük a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban is gyászolják. Ez évben a Jókai-napokat is, mint minden jelentősebb kulturális akciót Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére, ennek az évfordulónak a jegyében rendeztük meg. Nem könnyű értékelni a vers- és prózamondók, valamint az öntevékeny színjátszó együttesek és irodalmi színpadok vetélkedőjén látottakat és a hallottakat. Nem volt könnyű a zsűrik dolga sem. Nem könnyű ez akkor, ha tudjuk, milyen nehéz körülmények között valósul meg egy-egy színpadi produkció a műkedvelők részéről. Minden értékelés elején, szinte kivétel nélkül elmondták, és elmondjuk, hogy végtelen tiszteletet érdemelnek azok, akik a hivatásos művészetek és közművelődés pótlására, szinte kiegészítésére öntevékeny módon hozzájárulnak önmaguk és mások neveléséhez. Azt hiszem, hogy ezt a jövőben is kellő megbecsüléssel és tisztelettel honorálja a közönség, a zsűrik és a hivatalos szervek. Elkallódnak A közönségről szólva meg kell állapítani, hogy az utóbbi években, így ez évben is magáénak tekinti már a Jókai-napok valamennyi rendezvényét (ellentétben azzal a véleménnyel, melyet egyik lapunkban olvastam, hogy a közönség távol tartja magát az előadásokról). A közönség kellő megbecsüléssel és tisztelettel, sok tapssal jutalmazta a produkciókat. A zsűriknek már nem volt ilyen egyértelmű a dolguk. A zsűrik tagjai is tapsoltak, ám nekik értékelni is kellett miután a fesztiválnak vetélkedő jellege van, ahol díjaznak. A díjakat pedig, mint tudjuk, értékrend szerint szokás kiosztani. A vers- és prózamondók fesztiválja zsűrijének elnökét, Gáspár Tibor gimnáziumi tanárt idézem elsőként, aki eddig mind a tizenhat alkalommal részt vett a vers- és prózamondók vetélkedőjén. „... Most is volt itt néhány olyan fiatal, akikkel minden évben találkozunk, de sajnos többen vannak olyanok, akik csak egy alkalommal jelennek meg egy vagy két vers betanulásával a tarsolyukban, majd elkallódnak a következő években... A verseny befejezése után arról beszélgettünk, hogy a másfél évtized alatt hány tehetséges magyar fiatal szerepelt már itt az országos fesztiválon, és ha közülük csak minden második folytatta volna, amit elkezdett, hány kitűnő iroj dalmi színpadunk lehetne ... Ismeretes, hogy a költői gondolatokat anyanyelvünk ismerete nélkül nem lehet szépen tolmácsolni. A Jókai-napok pódiuma is azt a célt szolgálja, hogy a tehetséges magyar fiatalok bemutassák képességeiket, összemérjék tu/ dásukat, felmutassák az anyanyelv szépségét... A versmondást, az irodalom szeretetét sokkal jobban kellene megalapozni az iskolákban, akkor is, ha az nincs kimondottan a tantervben ..." E néhány idézett mondathoz még hozzá kívánkozik, hogy a vers- és prózamondók járási vetélkedői vagy inkább még az iskolai vetélkedők nincsenek kellő alapokra helyezve. Nincs megfelelő alap arra, hogy az országos szintű seregszemle valóban a csúcs volna. Sokkal több a tehetséges fiatal, csak csiholni kell a bennük szunnyadó tüzet. A tűz csiholói a pedagógusok. Eddig is ők küldték az országos seregszemlére a fiatalokat, a jövőben is tőlük várjuk a felkészítés nehéz feladatának végrehajtását. Tőlük, akik ismerik a kezükre, szívükre bízott gyermeket. Az irodalmi színpadok és öntevékeny színjátszó együttesek zsűrijének elnöke, Dráfi Mátyás színművész megállapítása szerint: „Az irodalmi színpadok magasabb színvonalon álltak mind műsorválasztásban, mind művészi kivitelezésben, mint a színjátszó együttesek. Amíg az irodalmi színpadok a klasszikus középkortól a mai modern költészetig és prózáig szinte mindent megszólaltattak, addig a színjátszó együttesek műsorválasztásától nem lehetünk elragadtatva. Mindenesetre örvendetes tény, hogy a VIII. Jókai-napokon két csehszlovákiai magyar szerző színműve szerepelt a műsoron. Az egyiket, Klimits Lajos Véres pünkösd című optimista tragédiáját a Csemadok dunaszerdahelyi szervezetének színjátszói, a másikat, Lovicsek Béla Ezüstlakodalom című színművét a Csemadok komáromi színjátszói mutatták be, többé-kevésbé a kellő műkedvelői színvonalon. Mindenesetre ezt tartom az idei fesztivál legnagyobb pozitívumának, összegezve talán még annyit, hogy az idei Jókainapok színjátszó fesztiválja átlagos színvonalon mozgott". Az idézetek után ide kívánkozna a tíz napig tartó vitatkozások, beszélgetések, javaslatok és igények summája, hogy hol kell kezdeni a közönség nevelését a színházak látogatására; hol kell elkezdeni a színjátszónak a munkát; mi kellene a jó szervezéshez stb. Ide kívánkozna a sok miért! Miért nincs bábjátszó mozgalom iskoláink-Laboda Anna — a vers- és prózamondók fesztiváljának nagydíjasa