A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-11 / 23. szám

Raffai Sarolta Diplomások A MATESZ bemutató előadása Raffai Sarolta József Attila-díjas a mai magyar drámaírás egyik nagy ígérete. A Diplomások meséje: egy új környezetbe, pontosabban egy falura kerülő értelmiségi küzdelme az önállóságért, a tisztaságért és becsületességének a meg- » tartásáért. Olyan emberek, barátok, „diplomások" közé kerül, akik nem a falu fejlesztéséért, kulturális felemelkedéséért dolgoznak, hanem „kéz-kezet mos" alapon fő céljuk a harácsolás, a vagyonszerzés. Mivel a főszereplő erdőmér­nök nem ért velük egyet, válságba kerül az élete és a házassága. Annak ellenére, hogy „barátai" eltanácsolják a faluból, marad és vállalja a harcot, ami majdnem kilátástalan. Hogy sikeresen meg tudja-e vívni, nagy kérdés. A dráma végkicsengése csupán annak a reményét csillantja fel a nézőben, hogy talán ... János erdőmérnököt Bugár Béla személyesítette meg. A darab súlyát ő hor­dozta magán. Bírta a tehertételt, nem roppant össze alatta. Az első pillanattól az utolsóig elhittük neki, hogy gerinces, becsületes és tiszta szándékú ember. Hittünk neki akkor is, mikor ellágyult, s akkor is, amikor lázadozott és haj­líthatatlanul szembeszállt az igazságtalansággal. Éreztük meleg emberségét, de a keménységét is. Igen okosan, visszafojtottan és csak alig sejtetőn érzékeltette velünk Katóhoz fűződő viszonyát. Kettőjük viszonya nem teljesedett ki sze­relemmé, a barátságnál azonban több volt. S most tegyük kezünket a szivünk­re: lehet bármily tiszta, szép és harmonikus valakinek a házasélete, egy-két hasonló epizód megtörténhet mindenkinek az életében. Éppen ezért emberi és hiteles a figurája. Nem tévelygésről vagy pillanatnyi megingásról van szó — megbocsátható. Amit azonban Mara, a felesége (Németh Ica) követett el, már nehezebben bocsátható meg: „barátai" kedvéért szembefordult férjével, viszonya volt Kál­mánnal, az orvossal, titkon elment „kaparásra" (pedig a férje nagyon vágyott gyerek után), s mikor kitudódott a dolog, kihívó szemtelenséggel és haraggal a férje szemébe vágta, hogy ő nem akar „tenyészállat" lenni! Mentségére szol­gáljon, hogy a férje kedvéért otthagyta régi munkahelyét, amit szeretett, s vállalta a vidéki életet minden szürkeségével. Minden azonban nem ment­heti fel, nem igazolhatja, nem könnyítheti tettének súlyosságát. Ezért kerülhe­tett sor törvényszerűen a dráma záró jelenetében erre a gondolatváltásra: MARA — Te már egy parányit sem szeretsz engem? JÁNOS — Becsülni talán ... újra tudnálak. Németh Ica Mara szerepében igen jó alakítást nyújtott. Finoman, árnyaltan formálta meg figuráját. A többet, a többre vágyó ember szilajságával, rafinál­tan cselezve, tűzzel-hévvel hadakozott azért, hogy jólétben dúskálhasson, mi­előbb pazarul berendezett lakása legyen, kocsin futkározzon, mint a velük szemben lakó orvos házaspár. Játékával sikerült ellenszenvet keltenie a néző­ben, hogy a darab végén aztán szánakozó megbocsátást érdemeljen ki. Boráros Imre talán túl egyoldalúan alakította — nyilván rendezői utasitásra — Kálmánt, az orvost. Csak azt láttuk belőle, hogy kígyóként siklik és mar, meg­csalja a feleségét, igaztalanul vádol, fenyeget, titokban gyanús dolgokat intéz el, nem a legtisztább eszközökkel és úton anyagi javakhoz jut, egyszóval: a rossz tulajdonságok tömény kivonatát párologtatta el a színpadon, melynek fojtogató hatására kételyeink támadnak — igaz lehet ez így teljes egészében?! Megállhat-e a talpán az ilyen ember, boldogulhat-e ilyen módon a falu nagy közösségében ? Petrécs Anna, az orvos feleségének szerepében jól kihozta a „nyafogó macs­ka" figurát, akinek gondtalan az élete, anyagi javakban dúskálhat, választéko­san öltözhet, ékszereivel hivalkodhat, kocsikázhat, ízetlen pletykák után járhat és nagyokat mulathat. Boldoghy Kató bájos jelenség volt a könyvelő szerepében. Vele járt a szín­padon a magára maradt asszony elviselhető mégis könnyszagú magánya, ara­nyos bája, csendes izzása s meleg baráti szó utáni vágya. Jánostól, az erdő­mérnöktől talán nem is akart mást, mint az eltévedt, magáról megfeledkezett kéz simogatását, meg a magára maradt ember szomorúságát feloldó szép sza­vát. Különben: ki tudja!? Talán éppen ezért, ezért a ki tudjáért, ezért a fele­más, sokrétű magatartásáért hús-vér figura és izgalmasan vonzó. Turner Zsigmond a postamester származásából eredő tartását, mozgását, viselkedését hűen érzékelte. Két tűz között vergődött. Magyarázó, jóra intő, csendesítő és békítő szava hitelesnek tűnt még akkor is, ha azt olykor el is nyelték a harsány hangok. Olyan teherhordó ember állt előttünk, akivel szem­ben fenntartásokkal él a környezete, mégis megtűri maga között. Zsókának, a postamester feleségének alakja íróilag talán a darab leghitele­sebben megrajzolt figurája. Ehhez nem kis mértékben járult hozzá Lőrincz Margit vérbő, színes, mégis mértéket tartó alakítása. Ez a négygyermekes anya (a darabban) tenyerén hozta be a színpadra a maga szűk és mégis tág világát, kissé elrontott életének búját-baját, örömét, a többre hivatott és többre vágyó ember fogcsikorgatva tűrő, mosolyos szegénységét (s ezt néha harsány, sokszor útszéli hangon ki is kiabálta.), őszinte volt, röpködött, csacsogott, mint az elva­dult énekes madár, hitelesen magával hozta annak a fészeknek a levegőjét és hangulatát, amelyből kiszállt. Fülünknek édes „rikácsolása" nyomán megérin­tette a lelkünket az a sokunk által ismert életérzés, ami az ő lelkében fészkel, s ami abból származik, hogy a csekélyke postamesteri fizetésből kell megélni, felnevelni a négy gyermeket, ugyanakkor „egyesek" tejben-vajban fürdenek. Gátlástalanul bántó, nyílt és őszinte volt, ezért hiteles és mélyen emberi az alakja. ' Laci állatorvos (Ropog József) és Rózsika, a felesége (Kovács Júlia) villanás­nyi szerepükben szélesen áradó jókedvvel és derűvel illeszkedtek bele az együt­tesbe. Jelenlétükkel csak aláhúzták a megértő barátok együvé tartozását. Király Dezső Anti bácsija kedves és meleg volt, mint az őszi napsugár. Úgyszintén hiteles volt Rozsór József, Bugár Gáspár és Fazekas Imre felvillanó munkásfigurája. Platzner Tibor díszletei mai életünk környezetét tükrözik. Világos, élénk színeivel talán a darab végkicsengését szándékszik tovább gyűrűztetni azt sugallva, hogy János erdőmérnök útja a fény felé vezet. A darabot Szilágyi Albert, a győri Kisfaludy Színház rendezője állította szín­padra. Munkája nagy hozzáértésről és nemes művészi alázatról tanúskodik, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy erről a szép színházi estről igazi művészi élménnyel távozhattunk. LOVICSEK BELA Nagy László felvételei Drámai pillanat szilveszter éjszakáján. Az előtérben Boldoghy Kató és Bugár Béla, hátul Lőrincz Margit, Turner Zsigmond és Németh Ica Hárman a szent edelyek tüzében. Boráros Imre. Bugár Béla és Németh Ica A yy szilveszteri jelenet

Next

/
Oldalképek
Tartalom