A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-04 / 22. szám

k&tr tamos Jogi tanácsadó özv. Hrivnák Lajosné. BuSince 259, okr. Veiktf KrtiS Az ingatlant vagy megvették, akkor szerződésnek kell lennie, vagy kisajátították. Ebben az eset­ben közigazgatási határozatot kel­lett kapniok, amely ellen felleb­bezéssel lehet élni. Mindkét eset­ben a hivatalos értékelési sza­bályok alapján kellett megállapí­tani a vételárat illetve a kisajá­títási árat. — Panaszával fordul­jon a járási nemzeti bizottság építési ügyosztályához. • Id. Halasi Ferenc, Bína 362, okr. Nővé Zámky Az 1970. évi 71. számú törvény értelmében a nyugdíjas házaspár nyugdíját fel lehet emelni úgy, hogy együtt ne tegyen ki többet mint havi 850 Kés-t. Ennek felté­tele az, hogy a nyugdíj legyen egyetlen megélhetési forrásuk. — Forduljon a járási nemzeti bi­zottság szociális biztosítási ügy­osztályához. Dr. Bertha Géza Motorosoknak A hűtőrendszer karbantartása A belső motor hengereit rend­szerint vízköpeny veszi körül. A felmelegedett víz sejtes vagy csö­ves hűtőbe folyik át, melynek nagy felülete levegőáramnak van kitéve. Itt a felmelegedett hűtő­víz újból lehűlt, és visszafolyhat a munkahengerekhez. Menet köz­ben az áramló levegő elég vol­na a hűtővíz lehűtéséhez. Városi közlekedésnél vagy álló motor­nál még egy ventillátort kell al­kalmazni, s így a felfokozott le­vegőáramlás segítségével a hűtő­víz már alacsonyabb hőfokon áramlik vissza a hengerköpe­nyekbe. Az áramlásról vagy víz­szivattyú gondoskodik, vagy ma­ga a víz hőmérsékleti különbsége. A mai motorokban rendszerint már nem hűtővízről kell beszél­ni, hanem hűtőkeverékről. A hű­tőkeverék gyártása azon alapszik, hogy az oldatok fagyáspontja jó­val alacsonyabb, mint a tiszta ví­zé. A hűtőkeverékkel töltött új személygépkocsi hűtőrendszerével általában két évig nincs gond, legfeljebb utána kell tölteni egy kevés hűtőkeveréket. Az eredeti hűtőkeverékeket sem desztillált vízzel, sem más oldattal nem sza­bad feltölteni, ha csak ezt a gyá­ri utasítás meg nem engedi. (A Fiat gépkocsik több típusa, a Wartburg 353 típus stb.) A cseh­szlovák gyártmányú gépkocsik Fridex hűtőkeverékkel feltöltve kerülnek ki a gyárból; a Fride­xet desztillált vízzel fel lehet töl­teni. Télen-nyáron használható, körülbelül két évig. Vannak, akik a hűtőkeveréket nyáron desztillált vízzel cserélik ki. Bedugaszolt üvegekben őszig tárolják, és is­mét felhasználják. Az esetleges vékony penészréteg vékony vá­szondarabon átszűrve ősszel el­távolítható és a keverék ismét használható. Mindenesetre érde­mes az így tárolt keveréknek használat előtt megmérni a sűrű­ségét. Gyakori feltöltésekkel t. i. hígul a keverék, s ez az első fa­gyoknál kellemetlen meglepetést okozhat. öregebb gépkocsiknál, sokéves használat után a hűtőrendszer falain vízkőréteg képződhet, amely jelentékenyen csökkentheti a meleg elvezetését. Ezt a réteget legjobb tavasszal vagy nyár ele­jén „Petrosvit" vagy „Acidin" vegyszerekkel eltávolítani. Magá­tól értetődik, hogy a hűtő külse­jét is alapos vizsgálatnak vetjük alá. A lerakódásokat legjobban oldja az „Árva", ezt ecsettel vagy fúvással visszük rá a hűtő lemezkéire és utána magas nyo­mású vízsugárral, a légáramlás­sal ellenkező irányban lemossuk. Néhány évi használat után a hű­tőt szereljük le és megfelelő mű­helyben végeztessük el a nyomás­vizsgálatot. —ik— Egészség - betegség Idült hörghurut (krónikus bron­chitisz) A városok felnőtt lakosságának igen gyakori betegsége. Általában idült hörghurutosnak lehet tekin­teni azt az embert, aki minden télen egy hónapnál tovább köhög és ürít köpetet. Maga a betegség nem annyira veszélyes, mint kö­vetkezménye, a tüdőtágulat, a­mely az idült hörghuruttal együtt már légzési nehézséget is okoz­hat. Leggyakoribb oka a dohány­zás, különösen olyanoknál, akik­re a dohányfüstön kívül a városok korma, füstje, ipari szennyeződé­se is hat — károsító tényezőként. Az idült hörghurutot, ha lehet, a betegséget fenntartó kórokozók ellen hatásos antibiotikumok sze­désével. inhalálásával, köptetők­kel és köhögéscsillapítókkal gyógykezelik. Hörgtágulat (bronchiektázia) A hörgtágulat lehet veleszüle­tett vagy szerzett. Az általa oko­zott panaszok rendkívül jellegze­tesek. Az ilyen beteg heves kö­högési rohammal ébred, utána — szinte hányásszerűen — nagy mennyiségű, édeskés vagy bű­zös köpetet ürít. Megeshet az is, hogy a tágult hörgő falában megpattan egy ér, amit vérköpés jelez. Általános tünetként étvágy­talanság, gyengeség, fogyás és váltakozó láz kísérheti az álla­potot. Attól függően, hogy a hör­gőtágulathoz éppen társul-e hör­gőgyulladás vagy sem, nedves vagy száraz szakot lehet megkü­lönböztetni. A tüdősebészet fejlődése óta az a tüdőrész, amelyben a hörgtágu­lat van, műtéttel eltávolítható. Ha nincs lehetőség a műtétre, különböző antibiotikumokkal ned­ves állapotból száraz állapotba lehet juttatni a beteget. Az ope­ráihatóság kérdését kórházi osz­tályon vagy klinikán döntik el. dr. Szendei Ádám Gyógynövények Anyarozs Rozsanya, varjúköröm. Erősen mérgező! Az anyarozs (Secale cornu­tum) a Claviceps purpurea Tul. (Hypocreaceae család) nevű. ka­lászos növényeken, főleg pedig a rozs kalászain élősködő gomba áttelelő alakja — szklerociuma. A drog általában 1—3 cm hosszú (néha 5—6 cm is), 2—5 mm vastag, lilás vagy szürkés­feketésbarna színű, egyenes vagy hajlított orsó alakú, hosszant ba­rázdás, sima vagy repedezett fe­lületű, tömör állományú, frissen puha, megszárítva kemény sza­ruszerű, keresztmetszetben tom­paháromszög alakú, fehéres szí­nű, enyhén gomba szagú és ízű. Az anyarozs úgy szaporodik, hogy a talajra kerülve ott áttelel, majd tavasszal több, apró, 1—2 mm átmérőjű, ibolyáspiros, nye­les gömböcske alakú spóratermő testecske hajt ki belőle. A spó­rák a rozs virágzásával egy idő­ben megérnek, felrepedt tokjuk­ból a szél segítségével a kalá­szok bibéire kerülnek. A spórák csírázásnak indulnak, fonalaik a magházba hatolnak, kifelé pedig „mézharmatnak" nevezett édes ragadós nedvet fejlesztenek. Az anyarozs június második fe­lében, a rozs teljes beérése előtt már teljesen kifejlődik, akkor már gyűjteni is kell. Lehetőleg még a rozs learatása előtt kell a kalászokból kiszedegetni. Ha ezt elmulasztották, ki kell szedegetni a keresztekbe rakott kévék ka­lászaiból; ki lehet válogatni csép­lésnél az ocsúból vagy a mag­tárakban a rozs tisztításakor, vé­gül pedig a malmokban a garat elé helyezett rosta segítségével. Közben, de különösen szeles, zi­vataros időjáráskor sok anyarozs hullik ki a kalászokból, azokat a talajról kell felszedegetni. Az anyarozs népegészségi és népgaz­dasági értéke számunkra rendkí­vül fontos, ezért arra kell töre­kednünk. hogy minden szemjét megmentsük. Dísznövények védelmére Rozsda (Uredinales) Egyes rozsdagombák fejlődésük során gazdanövényt cserélnek, mások — mint a mályvarozsda egv növényen élnek. A nemzedé­kek fejlődésmenete során külön­böző spóraalakok képződnek. Te­leutospórák alakiában telelnek át. A gombák spóráit a víz, a szél és a rovarok teriesztik. Az egyes rozsdafajok gazdanövényei: azá­lea, cinerária, krizantén, erika, fukszia, oroszlánszáj, mályva szegfű, nárcisz és a rózsafélék. A levél fonákén és a száron sárga, rozsdabarna vagy fekete pusztu­lák képződnek porszerű soóratar­talommal. A levelek idő előtt lehullanak, a hajtások elsatnyul­nak. Védekezés: ellenálló fajták ter­mesztése. A túlzott egyoldalú nit­rogéntrágyázás és sok nedvesség mellőzése: A fertőzött növény­részek eltávolítása és megsemmi­sítése. A gazdacserés rozsdagom­bák köztes gazdáit a környezet­ben irtani kell. Ismételt, megelő­ző permetezés Ferbam vagy Zi­neb készítményekkel, lehetőleg nedvesítőszer hozzáadásával. Mit ajándékozzunk névnapra? Anna A júniusi Annáknak régi szo­bák hangulatát árasztó cserepes virágot, a szép fuksziát vigyük ajándékba. Ám jobb, ha kicsit várunk, és a jövő hónapban, a hagyományos Anna napon mond­juk el jókívánságainkat. Bélyegsarok Mai számunkban két szovjet újdonságot mutatunk be. Az egyik bélyeget a XXIV. pártkongresz­szus tiszteletére adták ki, a má­sikat pedig Beethoven születésé­nek 200. évfordulója alkalmából. Magyarországon Achim András­nak, a Viharsarok parasztmozgal­ma egykori vezéralakja születé­sének centenáriumára a Magyar Posta 1 forintos, Achim arcképét ábrázoló emlékbélyeget adott ki. A többi újdonság közül a követ­kezőket említjük meg: Chile: szabadság 150. évfordu­lója, bélyegpár. — Csehszlovákia: a hegymászó egyesület félszáza­dos jubileuma, 30 h. — Etiópia: népviselet, hét érték. — Francia­ország: bélyegnap 50 plusz 10 cent. — Kép: lovas postás. — Luxemburg: miniaturák, négy ér­ték. — Malaysia: lepkék, hét cím­let. — Malawi: állatokat ábrázo­ló 13 forgalmi bélyeg. — Mongol Népköztársaság: a kommunista párt 50 éves jubileumára emlék­bélyeg. — Német Demokratikus Köztársaság: a német és a nem­zetközi munkásmozgalom két nagy mártírja: Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg születésének centenáriumára arcképüket ábrá­zoló bélyegpár. — Portugália: szélmalmok, hat címlet. USA Missouri 6 cent. — Vietnami De­mokratikus Köztársaság: a pári­zsi kommün centenáriumára 12 xu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom