A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-04 / 22. szám

Mintegy tízezer kilométernyi utat kell megtenni annak, aki Bratislavából Havannába akar utazni. Hűvös, esős őszi időben szállunk be a Czechoslovak Airlines IL-62 mintájú hatalmas repülőgépébe. Megjelenik a csinos légikisasszony és közli, hogy 10 ezer méter magasságban, 900 óra kilométer sebességgel repülünk. Elhagyjuk Prágát, majd alig helyezzük kényelembe magunkat, máris megjelenik alattunk Frankfurt, s nem sokkal később London — kivételesen ragyogó napsütésben. Észrevesszük, hogy elhagytuk az európai szárazföldet, mert a stewardess kezdi megismertetni az utasokat a felfújható mentőmellények használatával, arra az esetre, ha netalán kényszerleszállást kellene végrehajtani az Atlanti óceánon ... Hatórai légiút után végre ismét földet látunk kabinunk ablakaiból. Ez már Amerika! Gépünk leszáll a kanadai Ganver repülőtéren, az utasok kinyújtóztatják elgémberedett tagjaikat. Néhányan kiszállnak, mi pedig tovább folytatjuk hosszú, mintegy 4 ezer kilométeres utunkat az Egyesült Államok keleti partjai mentén. A távolban feltűnik New York hatalmas kőrengetege, majd Philadelphia és Washington. Egész jól ki lehet venni a Capitolium fehér kupoláját és a Pentagon ötszögű épülettömbjét. A Bahama-szigetek fölött repülhetünk, amikor sűrű felhők közé kerül a gépünk, de csakhamar újra kitisztul az ég, s megjelenik alattunk jobb kéz felől egy hatalmas zöld sziget, utunk végcélja: Kuba, számos kisebb partmenti szigetével. Kioltjuk el nem szívott cigarettánkat, bekapcsoljuk a biztonsági öveket, s még van annyi időnk, hogy megszerezzük az első benyomásokat — madártávlatból. Örök tűz az olajfinomítók tornyán, autók folyama a széles aszfaltozott utakon, egy apró emberi alak, aki sárga és kék zászlókkal integet, s máris gépünk kerekei alatt surrog a repülőtér leszállópályájának betonja. A világoskék miniszoknyás, szép szőke légikisasszony több nyelven búcsúzik az utasoktól: „Nekem és a remég a gyarmati időkben létrejött történelmi magva fejlődött erőteljesen, azóta elsősorban a külvárosok lakossága gyarapszik. Kubát 1492-ben Kolumbus fedezte fel. Havannát 1515-ben alapította Diego de Velasquez spanyol konkvisztádor. A település számára először kijelölt hely éghajlata egészségtelennek bizonyult, emiatt telepítették át Kuba jövendő fővárosát 1519—1521-ben mai helyére. Havanna nagy kiterjedésű város, egy öböl körül helyezkedik el. Az öböl hosszú, keskeny bejáratát a spanyolok idejében épült két erőd órzi, az El Morro és a La Punta. Ez utóbbinál kezdődik a Paseo de Marti (a Prado) és a rakpart, mely a régi, keleti városrészt köti össze Vedadóval, a nemrégiben még arisztokratikus nyugati negyeddel. A Vedado negyed parti részén modern, magas épületeket láthatunk. A régi városrészben központi helyet foglal el a Paseo de Marti, a híres Prado. Ennek az utcának a környékén a házak jellegzetes spanyol gyarmati stílusban épültek, erkélyeiknek díszes rácsozata s mindegyiknek galériával körülvett belső udvara van. A Pradóra néz a Capitolium épülete, mely méreteit tekintve is versenyre kelhet washingtoni társával. A városközpontot egy, az öböl alatt húzódó alagút köti össze Habana del Estével, a népi hatalom éveiben keletkezett új városrésszel, amelynek világos, sokemeletes házaival nem ok nélkül büszkélkednek építőik. Abban a szerencsében volt részem, hogy bejárhattam az egész szigetet, a Karib-tenger gyöngyét. Tegyünk tehát egy kirándulást mi is. Skoda gépkocsink egyenletes tempóban fut a Havannai öböl partján épült remek autópályán. Magas hullámtörőgát védi az utat, hogy el ne mossák az Atlanti-óceán hullámai. Egy-egy rakoncátlan hullám kocsinkat így is finom vízpermettel vonja be, de ez hamar megszárad. Átmegyünk az öböl alatt épült alagúton, megcsodáljuk az új városnegyedet és csakhamar kipülőgép egész személyzetének örömünkre szolgált, hogy biztonságosan átszállíthattuk, önöket a nyugati féltekére." A hirtelen légnyomásváltozás miatt fülünk egy kis késéssel regisztrálja, hogy elcsendesedtek a repülőgép mo- . torjai. Havanna Jósé Martírói elnevezett nemzetközi repülőterén vagyunk. Már a gép ablakain át látjuk a fogadó épület egész szélességét elfoglaló hatalmas feliratot: „Cuba — Territorio libre de America" — „Kuba — Amerika szabad országa". Kitárulnak a repülőgép ajtajai, a lépcső aljánál bronzbarnára sült, nyári ruhába öltözött kubai légikisasszonyok várják az utasokat. A hőméró 27 fokot mutat árnyékban. Eszünkbe jut a hideg, öszt, esős idő, amivel Bratislava és Prága búcsúztatott minket. Autóbuszok viszik az utasokat a 20 kilométerre fekvő fővárosba. Ki-kitekintgetünk az ablakon. Mindenütt vidám, szívélyes, öntudatos emberek. A kubai szivar és jófajta kávé kellemes illata a levegőben. Két fiúcskát látok, az egyik fehér, a másik fekete, amint testvériesen megosztoznak egy adag fagylalton, amit itt „heladó"-nak hívnak. Csodálatosan szép 18 emeletes szállóban kapunk szobát. Tetőteraszán gyönyörű úszómedence, kilátással a tengerre. Havannában ez különben megszokott dolog, minden* modern szállónak van saját úszómedencéje. A víz kitűnő, üdítő. Ki kell használni az alkalmat, otthon úgyis még vagy fél évet kell várni, míg az ember a szabadban fürödhet. Nyugat felől egy még magasabb, mintegy 30 emeletes épület zárja el előlünk a kilátást, amely nyitott könyv formájában épült. Ez a híres „Foksa", a modern építészet remeke. Szállodai szobánkból csaknem egész Havannát beláthatjuk. Rengeteg modern toronyház. Nem hiába mondják, hogy Havanna a modern építészet városa. Noha óriási területen épült s csaknem kétmillió lakosa van, nem találni két egyforma házat. A legtökéletesebb egységgé ötvöződnek itt össze a régi spanyol építészet emlékei a legkorszerűbb architektúrával. A Miamiban bevált példák nyomán épültek a modern és mégis ízléses hotelok, penziók, üzlet- és irodaházak s a hatalmas lakóháztömbök. Századunk negyvenes éveinek közepéig a városnak