A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-28 / 21. szám

I m • • I is mil is ri isnrssiik A válás félmegoldás Ha a kedves „Csillagszemű asszony" levelének tartalma megfelel a valóságnak, akkor a legnagyobb mértékben elítélem férjének a viselkedését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy levelének minden sorát szentírásnak veszem. Nem vitás ugyanis, hogy mindenki a saját vágyait szeretné másokkal elhitetni. Kötve hiszem ugyanis, hogy mindenben a férje lenne a hibás. Magának is vannak hibái, csakhogy azokról tapintatosan hallgat. Elfogadható tanácsot csak a tények alapos ismeretében adhat az ember. Így azonban csak néhány kisegítő tanácsot várhat. Nem tehetek róla, de valami azt súgja, hogy az S. O. S. levélírói egy kicsit eltúlozzák a dolgokat. Élettársuk szemében a szálkát is gerendának nézik, de az esetleges gerendát a sajátjukban szálkának sem ismerik el. A jelen esetben is ez lehet a hiba. Bizonyára az egész esetnek megvolt az előzménye, hogy a férje már a nászúton ott akarta hagyni. Miért akarta otthagyni? Ez olyan nagy titok? Érthetetlen, hogy ilyen start után háromszor mert szülni. Ebből csak azt a tanulságot vonhatja le az ember, hogy: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát! Ha a férje legénykorában is alkoholista volt, erről tudnia kellett. Ha tudta és ennek ellenére a felesége mert lenni, akkor magára vesesn. Nem hiszem, hogy kényszerítették erre a lépésre, ha csak nem volt olyan állapotban, hogy azok kényszerítették a házasságra. Ez feltételezhető a nászúton történtek után. Aki ugyanis hűbelebalázs módjára cselekszik, annak mindennel számolni kell. Nagy hibát követnek el ugyanis azok, akik hebehurgya módon, meggondolatlanul indulnak el az élet útján. Ügy hiszem, hogy maga nagyon bátor asszony. Vigyázzon! Lesznek, akik válásra fogják ösztönözni. Erre én nem vállalkozom, már csak azért sem, mert szerintem a válás félmegoldás. Legalábbis a maga esetében. Három gyermekkel ilyesmire gondolni nagy esztelenség. Aki elhibázta az első lépést, az vigyázzon, nehogy elhibázza a másodikat is. Sajnos, saját kárára, kicsit későn kezd gondolkozni. De azért még minden jóra fordulhat, ha okosabban fog cselekedni. Ha netán azzal a meggondolással dobta el lányságát, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, akkor hibát követett el, de nem jóvátehetetlen hibát. Gondoljon arra, hogy egy háromgyerekes anya után nem nagyon törik magukat a férfiak, még akkor sem, ha „csillagszemű asszony". Legfeljebb a prédalesők számára lehet ismét préda. Arra pedig, föltételezem, nem vágyódik. Tehát azzal is kell számolnia, hogy nem tud majd még egyszer férjhez menni. Márpedig leveléből úgy vettem ki, hogy boldogságra vágyik. De tegyük fel, hogy sikerül a terve. Biztos abban, hogy boldog lesz? Nem fog ismét csalódni? És még egy: Tetszeni fog magának, ha a gyermekei, akiket az édesapjuk szeret, mostohát kapnak? Egyéni boldogságért nem lehet elszakítani a gyerekektől az apát. Ha igaz az, hogy a férje szereti a gyerekeket, akkor az anyjukat is szereti, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Csakhogy maga nem tudott és nem tud a férjével bánni. Ennek pedig az az oka, hogy nem szerette és nem is szereti mindmáig. Hiszen őszintén bevallja: „Az a kevés szeretet is meghalt bennem, ami azelőtt még megvolt..." El bírom képzelni a férje életét. Talán azért fanyalodott tettlegességre, erőszakoskodásra, kocsmázásra stb., mert érzi, hogy elhidegült tőle. Vannak emberek, akik a szeretetet ki akarják erőszakolni, mivel a hódításhoz nem értenek. S ha ez nem sikerül nekik, akkor durváskodnak. Egyesek még ma is szentírásnak tartják, hogy a pénz számolva, az asszony verve jó. A magam részéről ennek csak az első felét vallom. Ha a férfi csak fizikai erejével tudja kordában tartani az asszonyt, akkor az semmit sem ér. Nem hiszem, hogy maga megérdemli a verést, de ha ilyen emberhez ment feleségül, akkor próbálja őt megjavítani. Akkor is legyen hozzá kedves, ha ez a nehezére esik. A gyermekei érdekében is meg kell ezt próbálnia. Ne küldözgesse őt elvonókúrára, mert ezzel még ingerelékenyebbé teszi. A közmondás azt vallja, hogy az okos enged, a szamár szenved! Ha ezeket az elveket magáévá teszi, remélhetőleg fordulat áll be az életükben, A levelében felsorolt vádakat elhiszem, s ha igazak, akkor szívből sajnálom magát. Kívánom, hogy az élete jóra forduljon. Nevelös Vince, Kassa (Koiice) Keresni kell a helyes utat Kedves csillagszemű asszony! A Hétben közölt levele arra késztetett, hogy megírjam, mit tennék én az ön helyében. Vázlatos leveléből a következőket állapítottam meg: Rövid ismeretség után lépett házasságra, nem szerelemből vagy legalábbis kevés szerelemből. Férje iszákos, durva, erőszakos és a házasság kezdete óta rosszul élnek. Közben további két gyermek született, akik három éven aluliak. Elmúlt a házasság első hat éve, és most az a kérdés, hogy elváljon-e a férjétől, vagy nem, várhat-e még valamit az élettől, vagy pedig nyugodjon bele a sorsába? Szerintem a jelenlegi sorsába egyáltalán nem szabad belenyugodnia, hanem keresnie kell a házasélet normalizálásának útját, elsősorban a gyermekek nevelése érdekében. Szerintem az ok és okozat között mindig van valami összefüggés. Mindenekelőtt ismerni kellene azt a körülményt, hogy mi okozta férje iszákosságát. Ilyen volt eredetileg, vagy csak a, házasság folyamán lett iszákos? Ha már eredetileg iszákos volt, nehezebb a segítség, de ha a házassága során vált iszákossá, önnek kell kipuhatolni az okokat, amelyek férjét iszákossá tették. Hátha úgy viselkedett a férjével szemben, hogy ettől a férje elkeseredett, és fájó érzéseit az alkohollal igyekszik tompítani. Ha áz ön viselkedése okozta férje megváltozását, igyekezzék úgy megváltozni a férjével szemben, hogy az esetleges okok elmaradjanak, és ennek következtében az okozat is megszűnjön. Tapasztalatom szerint az iszákosságra hajlamos emberek igen jólelkűek, önfeláldozóak, csak meg kell találni a húrt, amelyen velük a házaséletet végig lehet játszani. Próbáljon meg józan állapotában férjéhez közeledni, mondja el neki a keserveit, és valószínűleg a férje is elmondja, hogy mi fáj neki, és ha a diagnózis jó, már a segítség is könnyebb. Tegye lehetővé, hogy a férje ne a kocsmákban találja meg a napi italát, hanem otthon, ahol nincs olyan veszély, hogy a barátaival teljesen leihassa magát. Nehezebb az eset, ha a férje eredetileg is iszákos természetű volt. Ebben az esetben sem szabad belenyugodni a sorsába, keresni kell azt a kivezető utat, amely a legkevesebb áldozatba kerül, mivel az életben mindenért Haäko Pavel felvétele igen drágán kell megfizetni. Ez a sors útja és törvénye! Mielőtt az elválásra szánná magát, mérlegelnie kell azt a körülményt, hogy a férje biztosítja-e majd a jövedelméből az eltartási dijat, mivel maga a két gyermektől nemigen mehet dolgozni. Mérlegelnie kell azt is, hogy a férje foglalkozása lehetővé teszi-e a tartásdíj rendszeres fizetését. Mindez igen fontos tényező. Ha ezek a feltételek mind megvannak, akkor nincs sok oka a latolgatásra. Szerintem az elválás a legpraktikusabb módja annak, hogy a törvény kötelezze a házasfeleket kötelességük teljesítésére, ön most huszonhat éves, két gyermek anyja, két gyermekkel már nehezebben akad egy élettársra, de ráakadhat egy olyan özvegyemberre, akinek szintén van egykét gyermeke, s aki hálás lenne, ha a gyermekeinek jó anyát, neki magának gondos feleséget adna a sors. Semmi esetre sem szabad kétségbeesnie. Az élet nehézségei arra valók, hogy ezeket leküzdjük, de nem elhamarkodva, hanem mindig józanul meggondolva. Remélem, hogy tapasztalatai után meggondolatlanul nem köt újabb házasságot, mivel a meggondolatlan házasság csak megsokszorozná az eddigi problémákat. Az a benyomásom, hogy dolgos asszony, szerény aszszony, jó gazdasszony, és így huszonhat éves korában is találhat olyan élettársat, akivel megelégedéssel töltheti majd a hátralévő életét. Az is lehet azonban, hogy a bontó per során a férje magára ébred, és megváltozik, józan útra tér és helyes kapcsolatot teremt a családjával. Az egzecíroztatás, veszekedés, az állandó félelem, bizonytalanság és rettegés idő múltával tragédiába torkollhat, aminek semmilyen körülmények között sem szabad megtörténnie. Azért vagyunk emberek, hogy mindent emberséges módon, törvényes módon oldjunk meg; ennek minden lehetősége a rendelkezésünkre áll. Több esetet ismerek, amikor a férj természeténél fogva alkoholista volt. Ilyenkor az egyik asszony „más módon" kereste a vigasztalódást, a másik feleség tragikus megoldáshoz folyamodott. Szerintem legbölcsebb ilyen esetben a válás. Én magam részéről egy percig sem élnék iszákos házastárssal. A házasság feladata más. Az iszákos házastárstól mindenáron, minden áldozat árán szabadulni, ez a józan ész parancsa. Ez a kötelessége mindenkinek önmagával és a családjával szemben. Ha a levelemben tévedtem, mivel az ön levelét csak kivonatosan ismertették a Hétben, elnézését kérem és az esetleges válaszlevelére én is szívesen válaszolok. Gáfrik Gyula, Losonc (Luéenec) Anyukát keresünk A lapunkban közölt Anyukát keresünk cimü írás nagy érdeklődést és visszhangot váltott ki. A levél közlése után közzétettünk néhány válaszlevelet és eljuttattuk mindazoknak a fiatalasszonyoknak és lányoknak az érdeklődő levelét K. Istvánhoz, aki segítségkérő levelét beküldte hozzánk. Most K. István újabb levéllel keresett fel bennünket, amelyben köszönetét fejezi ki a szerkesztőségnek és mindazoknak, akik szomorú helyzetében a segítségére siettek. Köszönő leveléből csak néhány sort idézünk: „Nagyon szépen köszönöm fáradozásukat és segítségüket, amiért segítettek nekem megtalálni a jó anyukát. Bocsánatot kérek a hosszú várakozásért, de jól meg kellett gondolnom, hogy kit válasszak, aki remélem, jó anyuka lesz és megértő feleség. A beküldött levelek alapján megismerkedtem azzal a fiatalasszonnyal, aki csalódott az életben, dolgos szövetkezeti tag, gyermekszerető anya. Ügy gondolom, hogy ő fog legjobban megfelelni nekem és a gyermekeimnek. Ha minden elrendeződik, házasságot kötünk és mindketten egy új, boldogabb életet kezdünk. Egyben köszönetet mondok azért a sok levélért, amit kaptam, köszönöm mindazoknak, akik megértették szomorú történetemet, és a segítségemre szerettek volna sietni. Kívánom mindannyiuknak, hogy nekik is teljesüljön minden kívánságuk." K. István