A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-28 / 21. szám

Penészgombák: egészségünk ui ellenségei Nem tudni, örült volna-e Sir Alexander Fleming, a híres angol biológus, abban a pillanatban, amikor feltalálta a penicilint, ha ugyanannyit tudott volna a gombákról, mint amennyit ma tudunk. Az antibiotikumok seregének alkalmazásával ugyanis lehetővé tettük a penészgombák beözönlését az emberi szervezetbe. Persze, ezek a gombák nagy károkat okoztak a „régi jó mikróbák" táborában, amelyek szüntelenül támadják az embert. Abban az igyekezetünkben azonban, hogy megszabaduljunk a baktériumoktól és bacilusoktól, nem nyitottuk-e túl szélesre az ajtót a penészgombák és más mikroszkopikus gombák inváziója előtt? A baj igen súlyosnak látszik, s az illetékesek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek, hogy szakértők mozgósításával gátat vessenek a legkülönfélébb gombás megbetegedések terjedésének. Becslések szerint az amerikaiak és európaiak 8—10 százaléka szenved gombás bőrbetegségben, amely elsősorban a lábujjak tájékát támadja meg. és ott súlyos és kellemetlen fertőzést okozhat. A gombácskák behúzódnak a bőr és a köröm alá, és valóságos alagútrendszert vájnak maguknak, hasonló módon, mint a rühességet előidéző atkák. Kezdetben csak enyhe viszketést okoznak, később azonban gyakran gennyesedést idéznek elő. Az orvos ebben az esetben fungicidokat, gombaölő szereket ír elő, igazán hatásos ellenszer azonban igen kevés van, s ennek az állandóan terjedő betegségnek a gyógyítása nagyon hosszadalmas. A lábujjak közötti már szinte szokványosnak mondható bőrbetegségnél azonban sokkal veszélyesebb gombás betegségek is vannak. A mikroszkopikus gombák ugyanis úgyszólván minden szervünket megtámadhatják: a tüdőt, az idegrendszert, sőt a szemet is. Ezek a betegségek igen gyakran a már ismert azonosított betegségek tüneteit utánozzák, amelyeket rendszerint mikróbák támadásának tulajdonítottunk. Vannak olyan gombás megbetegedések, amelyek nagymértékben hasonlítanak a tuberkulózisra, a tüdőrákra, bénulásokra. Ezekben az esetekben a tájékozatlan orvos általában a inár ismert, hagyományos betegségek ellen alkalmazott gyógyszereket ír elő. Természetesen az ilyen ellentámadás semmiféle hatással nincs a gombákra, ezek tovább folytatják a szervezet rombolását. Az Egyesült Államokban két évvel ezelőtt felhívták a figyelmet egy olyan náthára, amely tulajdonképpen nem az, hanem súlyos kimenetelű gombás megbetegedés. Észrevehették, hogy a gombák által okozott betegség sokkal gyorsabban halad előre, ha a páciens korábban antibiotikumokkal gyógykezeltette magát. A penészgombák által előidézett betegségek közé tartozik a hisztoplazmózis, amely gyakran a tüdőgyulladáséhoz hasonló tüneteket mutatja. Becslések szerint az utóbbi években mintegy 40 millió amerikai betegedett meg hisztoplazmózisban. Egy másik betegség, amelyet a sarjadzó gombának tulajdonítanak, a központi idegrendszert támadja meg. Ennek a betegségnek a szimptómái nagyon hasonlítanak a tuberkulózis és a tüdőrák tüneteire. Ha a betegséget nem veszik észre idejében és megfelelő gyógyszerekkel nem fognak hozzá azonnal leküzdéséhez, a beteget az a veszély fenyegeti, hogy elmegyógyintézetbe kerül. Van még egy betegség, amely szintén nagyon hasonlít a tüdőrákhoz, s csak amikor már a sebész felnyitja a páciens mellkasát, akkor veszi észre, hogy egy egészen újszerű betegséggel került szembe. A gombás megbetegedésekről az Egyesült Államokban nemrég megtartott tudományos értekezleten a résztvevők hangsúlyozták azt a fontos tényt, hogy a mikózisban szenvedők általában véve olyan emberek, akiknek sohasem volt mikróbák vagy vírusok okozta betegségük. Ezért fölmerült az a kérdés, nincs-e bizonyos fokú összeférhetetlenség a fertőző betegségek e két kategóriája között. Vagyis pontosabban mondva: föltehető a kérdés, nem volna-e jobb szabad teret adni a mikróbáknak és vírusoknak, és tartózkodni az antibiotikumok használatától. A kérdést feltevő szakértők, abból a tényből indulnak ki, hogy az emberi szervezet már évezredek óta úgy fejlődik, hogy egy jól működő védelmi mechanizmus segítségével ellenállhasson a mikróbák és vírusok támadásának. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy az ember egészségének „hagyományos" ellenségei föltétlenül megnyerik a csatát. Egészen másképp állnak a dolgok -- mondják a szakértők — mikroszkopikus nagyságú gombák esetében. Megnyitottuk előttük szervezetünk várkapuit anélkül, hogy kipróbált védelmi módszerekkel rendelkeznének. Nem jelent tehát a penicilin és a hozzá hasonló, gombákra alapozott gyógyszerek győzelme pyrrhusi győzelmet? Az orvostudomány e mindenképpen sorsdöntő kérdésére csak a jövő adhat választ. 18 hót, Időszámításunk előtt háromezer évvel az Erciyas vulkán kitörése megváltoztatta a mai Törökország középső részének egész arculatát. A kiömlő lávatömegek fantasztikus alakulatokat, kúpokat hoztak létre. Amint a láva megdermedt, a bizarr „holdtájon" ismeretlen fajú emberek jelentek meg és kezdetleges eszközökkel, mint a vakondok üregeket, folyosókat vájtak a lávatufába. Ezekből az üregekből később labirintusok, egész városok alakultak ki. Törökország nagy összegeket fordít archeológiai kutatásokra, hogy a régészek megállapíthassák, kik lakták ezeket a sziklavárosokat, és milyen kultúrával rendelkeztek. A mesebeli alakzatokat bearanyozzák a lenyugvó nap utolsó sugarai. A fehér és sárga virágoktól szegélyezett út gabonamezők között halad, de a távolból idelátszik a pusztaság: a mocsár kékesfekete víztükre, sárgásbarna homokcsíkoktól szabdalva, mögötte pedig a fákkal, bokrokkal és sötétzöld mohával borított hegyek. A látóhatáron meredező sziklaalakulatok a színskála minden színében pompáznak, ahogy rájuk vetődnek a lenyugvó nap utolsó sugarai. Valahol mindezek mögött ott áll zord fenségében, tetején hósipkával az Erciyas, mely olykor kibukkan az ezüstös felhők közül. Kik és mikor kezdtek hozzá a barlangvárosok épitéséhez? Milyenek voltak ezek az emberek és miért bújtak meg mint a sasok a sziklák között? Mindezekre a kérdésekre az archeológusoknak még nem sikerült kielégítő választ találniok, mert a tudomány még csak nemrég foglalkozik ezekkel az ősi településnyomokkal. Egy azonban bizonyos: a sziklaalakulatok az Erciyas vulkán kitörésekor felszínre jutott lávából keletkeztek. A láva megdermedt, s a sebes folyású hegyi folyók, patakok fantasztikus alakulatokat hoztak létre. A nap, a szél és az eső aztán befejezte a művét. A környéken számos sziklakúp emelkedik, mindegyike olyan, mint valami várkastély, tornyokkal, belsejében folyosók szövevénye. Egyikmásik a száz méter magasságot is eléri. A régészek azt állítják, hogy ezek a hattik őrtornyai voltak, akik 7000 évvel ezelőtt Kisázsia középső területeit lakták. A hattik a kor-Egy sziklalakás belseje mányzást a legerősebb és legbölcsebb férfiakra bízták, s ezek, mint fejedelmek, megosztották a hatalmat a törzsfőkkel. Az évszázadok folyamán erődöket, templomokat építettek s ezeket megrakták aranykincsekkel. A Kizil-Irmak folyó középső szakasza mentén élő népek azonban ezt egyszerűbben oldották meg: a sziklába vágták a lakásokat, az erődöket és a templomokat. Ezekben domborműveket és szobrokat találtak, amelyek a teremtés istennőjét ábrázolják, vagy mint állapotos asszonyt, vagy mint csecsemője fölé hajló anyát. Négyezer évvel időszámításunk előtt a indoeurópai (kaukázus-alaródi) nyelvcsaládhoz tartozó néptörzsek nyomultak be keletről Kisázsiába és megtörték a hattik uralmát. Ezek a néptörzsek a hettiták voltak, akik nevüket a már korábban itt lakó hatti nemzetségtől kapták. (A hettitákról mint Noé leszármazottairól, Chittim néven már a Biblia is megemlékezik). A hettiták a meghódított területen bevezették saját kultúrájukat. Három nemrég feltárt föld alatti városban hatalmas malomköveket találtak, amelyekkel veszély esetén belülről eltorlaszolták a bejáratokat. Minden emeleten voltak hálótermek és 'ebédlők, olykor kétszáz ember számára is, akik az ősközösségi társadalom állapotában éltek. Minden ilyen emeleten közös konyhát használtak, nyílt tűzhellyel és valamennyi emelet számára közös kürtővel. A lakótelep közös szellőztetését kúp alakú nyílásokkal biztosították. Végül voltak helyiségek a bor tárolására. Találtak az állatok leölésére használt szerszámokat is. A hulladékot, szennyet árkokban folyóvízzel vezették le. De hol helyezték el a halottaikat, ha egész életüket föld alatti katakombákban töltötték el? A külső falakba vágott nyílások arról tanúskodnak, hogy Kaymakli föld alatti városka lakói legalább halálukban kikerültek a napfényre. Az ásatások csak három évvel ezelőtt kezdődtek meg — rendkívül nehéz körülmények között. De már most is rengeteg itt a turista, akik szeretnének minél többet megtudni a környék őslakóiról és még feltáratlan szálláshelyeikről. Ügy látszik, az archeológusok is igyekeznek, hogy minél előbb feltárják ezeknek az érdekes őskori embereknek a titkát. (Panorama)