A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-07 / 18. szám

Szavazó-lap Rozsnyó város munkástanácsára. Bakos András Lévai János Balog Cyulá Ltpták Antal Bartsch Aurái Löblovlcs P*l Bogár Márton 40 Majkuth Andor 5 Bolkó Lajos Majgut Józsel Gsefíut György Malcsik János Cscrvenka Rezsi Márton Fetenc Csiszár Károly Mátyás Lajos Czlbula János 45 Miklóssy János 10 Dancsák Gyula Minyuk Márton Erdős Józsel Mlszmer Lajos Fábián Lászlö Molnár János Falra András Munkácsy Pál Gasparecz Gyula 50 Pál Lajos IS Gerzö Gellért Papp Péter Gömöri Zoltán Penger András Götz István Potocsni András Greek Lajos Repaszky Józsel Gulden Bála 55 Révai Béla 20 Gunda Mihály Sávolt Benő Hacsl Dezső Solcz Géza Hadelancz János Stelnberger Ede Halász Lajos Strausz Miksa Halgas Kálmán 60 Sunyovszky Andor 25 Halmágyi Ferenc Su'án Bála Helyes Sándor Sulán Ödön Hevessy László Szabó Antal Horváth István Szarka Imre Hubert Károly 65 Szentpátery István 30 Huszty Gáza Szerencsés János Judicztny Mátyás Schmögner János Karácson Imre Tóth Józsel Knopp Kálmán Vajner Lajos Kopcslk János 70 Vanlga József 31 Kövér Ferenc Vleszt Rezső Lázár Lajos Az 1919-es Tanácsköztársaság hetvenegy tagu. munkástanácsának szavazólapja körülbelül 300 embert zártak be Rozsnyón. A régi evangélikus gimnázium épületét alakították át ideiglenesen börtönné és bírósággá. Mivel hadiállapot volt, több vádlottat, mint ezt a dr. Slavíknak-»címzett leiratból olvashatjuk — halálbüntetés fenyegetett, például a direktórium valamennyi tagját, akik elhagyták az országot, továbbá Greek Lajost, Fábián Lászlót, Potocsni Andrást. A 71 tagú munkástanács és a direktórium összes tagja vagyonának elkobzását javasolták. Az ítéleteket azonban megváltoztatták és a letartóztatottak többségét szabadon bocsátották. A harcoknak néhány áldozata volt Nyári József, Szegedi László és Sajóházáról Gargus István. Ján Zafko közkatonát a csehszlovák hadbíróság lázadás címén halálra ítélte, és Jólész közelében a mezőn július 16-án kivégeztette. Emlékezzünk kegyelettel azokról, akik 52 évvel ezelőtt életüket áldozták a proletárhatalomért. ródott a szélrózsa minden irányában. És ami ma talán lehetetlenségnek tűnik, az akkor megtörtént; 1927. január 23-án, amikor Klement Gottwald elvtárs Safránek képviselő társaságában kiszállt a vonatból, a pelsőci állomáson jókora tömeg fogadta, élén a pelsőci harcos párttagokkal. — Hiszen 35 ezer dolgozó kenyere forgott kockán. Élethalálharc volt — folytatja Silling elvtárs. — Tehát nem lehetett csodálkozni, hogy más politikai pártok tagjai is részt vettek a tüntetésen, a Hlinkaféle néppárt kivételével. A kezdeményezés a> kommunisták kezében volt. Mikor Gottwald elvtárs befejezte buzdító tüzes beszédét, a hatalmas tömegben mintha forrt volna valami. A máskor csendes kispolgári Pelsőc ezekben a sorsdöntő pillanatokban puskaporos hordóhoz hasonlított. Csak egy szikra kell és... Az akció a munkásösszefogás győzelmével végződött: a burzsoázia kénytelen volt feladni a környékbeli gyárak leszerelésére és áttelepítésére vonatkozó terveit. Pelsőc, Gömörhorka, Kuntapolca és Nagyszlabos népe hálásan gondol vissza ezekre a történelmi pillanatokra. A „gömöri kis Moszkva" A rozsnyói járás egyik aránylag kis községe, Gömörhorka, az első köztársaság alatt a büszke „gömöri kis Moszkva" elnevezést érdemelte ki. A lakosság nagy része már akkor a cellulózgyárból élt, s így hosszú évtizedek alatt a kizsákmányolók elleni harcban megedződve kifejlődött a munkásosztály. Megmutatkozott ez már 1921 májusában, amikor itt is megalakították Csehszlovákia Kommunista Pártjának helyi szervezetét; ebbe belépett a szociáldemokrata párt helyi szervezete tagjainak több mint 80 százaléka, ezenkívül még sok más, azelőtt politikailag nem szervezett munkás. Ettől az időtől kezdve a kommunisták irányították a szakszervezet működését is az üzemben. A fiatal gömörhorkai pártszervezet már 1921-ben átesett a tűzkeresztségen, amikor tiltakozó sztrájkot szervezett két fiatal kommunista bebörtönzése miatt Rozsnyón. A sztrájk eredményes volt, a hatóságok mind a két kommunistát szabadlábra helyezték. De a kizsákmányolók is fitogtatni akarták az erejüket, s így különböző megindokolással több munkást elbocsátottak az üzemből. A legkeményebb összetűzések a kommunista párt irányította munkások és a gyár tulajdonosai között a gazdasági válság éveiben 1929-1932-ben voltak. A Morva Agrárbank, mint a gyár új tulajdonosa, megkezdte a munkások elbocsátását. Leállt a rendszeres munka, a gyár csak időnkénti műszakban dolgozott. A munkások életszínvonala napról napra süllyedt, a bérek csökkentek. Ráadásul megkezdődött a gömörhorkai, a pelsőci, a kuntapolcai és a nagyszlabosi gyárak leszerelése, azzal az indokkal, hogy Csehországba helyezik át őket. A kommunisták 1927. január 23-án hatalmas tüntetésen tiltakoztak a gyárak leszerelése ellen: ezen Klement Gottwald elvtárs is részt vett. A tüntetéssel egy időben Pelsőcön megtartott konferencián részt vettek a környező községek elöljárói és küldöttei is, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül. A gömörhorkai'kommunisták tovább folytatták a harcot a burzsoázia ellen. Az 1930-as nagy sztrájkra a mai napig is sok személyes résztvevő emlékezik. A sztrájkot közvetlenül az váltotta ki, hogy a fatisztítók akkordbérét köbméterenkint 8,5 koronáról 6,5-re szállították le. Hasonló sztrájk tört ki 1933-ban, amikor több mint 600 munkás tüntetett munkát és kenyeret követelve. Az igazgatóság csendőröket hívott Rozsnyóról és Tornaijáról, mert meg akarta akadályozni a tüntetőknek, hogy beléphessenek a gyárba. A feldühödött tömeg át akarta törni a csendőrkordont. Ebben a harcban csendőrszurony áldozata lett Ruszo János. Sok munkást letartóztattak, durván bántalmazták és megbilincselve a tornaijai fegyházba vitték őket. Köztük voltak a kommunista párt vezetőségi tagjai: Skokan Sándor, Farkas Béla, Vajda József, Barna István, Dusza László és mások. 1938. október 1-én leállt a munka a gyárban, november 13-án bevonultak a magyar csapatok. A kommunista párt vezetőségét bebörtönözték, tagjait rendőri felügyelet alatt tartották. A kommunista párt illegalitásba vonult. Nem mindennapos kitartással szervezték a kommunisták harcaikat a fasiszták ellen. Különböző helyeken tartották összejöveteleiket, a környező falvak elvtársaival is fenntartották a kapcsolatot, antifasiszta plakátokat terjesztettek és becsületes embereket beszerveztek saját soraik közé. Mikor a rádióból megtudták, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, nem késlekedtek. Még azon a napon átszökött a határon 19 gömörhorkai lakos, köztük 15 kommunista —, hogy a felkelőkhöz csatlakozzék. Hatala János, Barna István, Dusza László és Hunyák János vezették őket. A következő napokban kisebb-nagyobb csoportokban több gömörhorkai szivárgott át a határon, hogy a felkelőkhöz csatlakozzék. Sokan közülük már nem láthatták meg soha többé szülőfalujukat. A Kuntapolcáért vívott harcokban elesett Flander János, a dachaui koncentrációs táborba került s 1944 végén ott pusztult el Skokan Sándor, a kommunista párt gömörhorkai szervezetének alapító tagja, Balog János megtört egészséggel tért vissza a koncentrációs táborból. Minden szenvedésnek vége lett 1945 január 12-én, amikor a szovjet hadsereg felszabadította Gömörhorkát. A falu lakói örömmel és hálóval fogadták felszabadítóikat. Nagy lelkesedéssel fogtak hozzá az üzem felújításához, s ezt tizennégy nap alatt üzemképessé tették. STEFAN BLOCH Díszőrség a csendőrszuronyok áldozatául esett Ruszó János temetésén A gömörhorkai üzemi klub ma