A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-30 / 17. szám

Inkább nővérüknek gondolnánk, mint az édesanyjuknak. „ — Kezembe nyomta a hatvan fillért — villat mosra!" rfyt qfami yhm s&rtfpidmot, kézzel-lábbal integettek, hogy kezdjem már. Hiába! Azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Bátyám egy intéssel kiparancsolt a teremből, majd utánam jött és a markomba nyomott hatvan fillért: — Nesze, itt van villamosra! Es szégyelld magad! Sírva szaladtam haza és megfogadtam, hogy énekelni még otthon, a fürdőszobában sem fogok... Es látják, mégis énekesnő lettem! — mondja Szabó Olga mosolyogva és koccintásra emeli a poharát. ...de legjobb otthon! Gyönyörű otthona van a művésznőnek. A kedvenc színe bizonyára a piros, mert az egész lakásban ez az uralkodó szín. Piros műbőr a bútorok huzata, de pirosak a képek, és még a lámpa is piros. — Bratislavában születtem, 19 ... — Az évszám nem fontos. — Édesapám építészmérnök volt, édesanyám a háztartást vezette. Sajnos, az édesapám már nem él. En ajándékoztam neki egy autót és a második útján karambolozott. — Tizenhárom éves koromtól énekelek. Így kerültem be a Déryné színkörbe is. A Cigányban Évi szerepét játszottam. Apám, szegény, nagyon akarta, hogy énekeljek... Ha a színkör előadást tartott és hirtelen rövidzárlat lett, én szórakoztattam a közönséget, meg a szünetekben is, hogy ne unják magukat. Gitároztam és énekeltem ... — Mivel tölti a szabad idejét itthon? — Amint most is láthatják, folyton a nyakamon lóg a két kisfiam, a hároméves Péter és a hétéves Gyurka. Sokáig bizony újdonság voltam nekik, olyan ritkán voltam itthon. Este együtt nézzük a tévét, s közben kötögetek. Ez az én hobbym. A férjem gyakran utazik a zenekarával, s ha én nem mehetek vele, akkor Koczián Jana énekel az együttessel. Ha a férjem itthon van, néha meggondoljuk magunkat s éjfél után beállítunk a Dévény bárba. Sajnos, sokan nem értik meg a vendégek közül, hogy oda én nem szórakoztatni, hanem szórakozni megyek, mint ők. — ön már bejárta csaknem egész Európát, hozzászokott az utazgatáshoz, az állandó szerepléshez. Hogyan bírja ki itthon? — Nagyon jól érzem magam ebben a környezetben. Mert igaz ugyan, hogy mindenütt jó, de mégis a legjobb itthon. A nagyobbik fiam kilenc hónapos korától mindenüvé velem utazott, s most, hogy már iskolába jár, nem engedhetjük meg ezt a „luxust". Így tehát inkább lemondok a külföldi szereplésről... Egyébként újabban nagyon sokat szerepeltetnek a rádióban és a tévében .,. Három szál virág és... — Sajnos, úgy látszik, ez már a művészek végzete, hogy mindenhová az utolsó percben érkezünk meg és még arra sincs időnk, hogy kiszuszogjuk magunkat. Ilyenkor azután a fellépés előtt megiszom egy-két konyakot. — Hogy van-e lámpalázam fellépés előtt? Már nincsen. Szeretem és tisztelem a hallgatóimat, s azt akarom, hogy ők is szeressenek engem. Elárulhatom azt is, hogy sohasem érdekel a gázsi. Három szál virág és a lelkes taps, ez a legszebb jutalom. — Több képes hetilapban láttuk már az ön fényképét, s ne haragudjon meg, egészen másnak, valahogy idősebbnek képzeltük. Előbb azt hittük, hogy a saját húgocskája fogad bennünket. — Köszönöm a bókot, ez is ér legalább annyit, mint három szál virág ... Hogy miért nem ismertek meg? Azelőtt másként fésültem a hajam. A hosszú haj fiatalít. Nem is hiszik, de a közönség szinte idegenül fogadja az énekesnőt, ha például megváltoztatja a hajviseletét. Nem értik meg, miért nem olyan, amilyennek már megszokták. Ilyen esetben az embernek újra ki kell harcolnia a közönség szeretetét. Múlt, Jelen és jövő — Mirko Floret brnói zenekarával kezdődött a profi pályafutásom. Pontosan tíz évvel ezelőtt mentem feleségül Juraj Veliovskyhoz, s azóta együtt járjuk a világot, egyelőre a jó öreg Európát. Eddig szerepeltem már Svájcban, az NSZK-ban, az NDK-ban, Dániában, a Szovjetunióban, Jugoszláviában, Romániában és Svédországban. Svédországban már hatszor voltunk és nyáron ismét felkeressük ezt a gyönyörű, vendégszerető országot. Ott volt a legfiatalabb és legfegyelmezettebb a közönségünk. — Milyen volt a műsoruk? — Egyórás nemzetközi show-műsor, a legmodernebb számokból állítottuk össze. A szlovák szerzők dalait német vagy angol szöveggel énekeltem. Most utoljára viharba került a hajónk, sem alvásról, sem evésről nem lehetett szó, kabinunkban a bútorokhoz kellett magunkat kötnünk. Ilyen viharosan búcsúztatott bennünket Svédország. Meghívtak bennünket Magyarországra is, remélem, hogy végre oda is eljutunk. Júniusban itt Csehszlovákiában teszünk egy nagy körutat és a tévében adunk műsort. Július elején Bulgáriában lépek fel az Arany Orfeusz táncdalfesztiválon, majd a Bratislavai Lírán. Ezután megyünk Svédországba és szeptemberben már újra itthon leszünk. — Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik szintén táncdalénekesek szeretnének lenni! — Elsősorban akaratra, szörnyű nagy akaratra és kitartásra van szükség, s természetesen tehetségre, meg egy kis szerencsére is. Talán sehol sincsen olyan nagy konkurrencia, mint éppen ezen a pályán. Nem egykönnyen válik itt valaki népszerűvé. — Kik a kedvenc énekesei? — Dusty Springfield, Tom Jones, a mieink közül Marcela Laiferová és Ivo Heller. Stubnya Arnold felvételei — Anyuka, én gyorsírást szeretnék tanulni! — Jó, ha ehhez van kedved ... Nem is olyan régen mondta Szabó Olga énekesnő az édesanyjának ezeket a szavakat. S ha a sors nem szól közbe, ma talán kitűnő gyors-és gépírónő. De a sors útjai kiszámíthatatlanok. A gyorsírás tanulás abbamaradt. — Bátyámnak már fiatal korában saját zenekara volt. Egyik fellépésük előtt megbetegedett az együttes énekesnője, fivérem nagy gondban volt, hogy most mit csináljon? Fel-alá járkált a lakásban, én meg portörlés közben énekelgettem. Bátyám egyszercsak maga elé pöndörít: — Olgica, hajlandó lennél este énekelni? Azt hittem, hogy csak tréfál velem, de amikor láttam, hogy komolyan gondolja, madarat lehetett volna fogatni velem. Egész délután próbáltunk, de ahogy közeledett az este, egyre idegesebb lettem. Nemsokára ott álltam a dobogón, a mikrofon előtt. Bátyám bátorítóan rám kacsintott, a zenekar játszani kezdett. Nekem úgy összeszorult a torkom, hogy egy hangot sem tudtam kinyögni. Soha életemban nem izgultam annyira, s nem bántam volna, ha megnyílik alattam a föld. Bátyámék másodszor, majd harmadszor is újrakezdték az első szá„ ... újabban sokat szerepeltetnek a rádióban és a tévében ..."