A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-09 / 14. szám
Bratislava április 12-től — 18-ig Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára beszédét mondja Az SZKP XXIV. kongresszusa Budapest április 12-től — 18-ig A világ figyelmének középpontjába az SZKP XXIV. kongresszusának történelmi jelentőségű tanácskozása került. A kongresszust Nyikolaj Podgornij, a politikai bizottság tagja, a Legfelső Tanács elnökségének elnöke nyitotta meg. Üdvözölte az SZKP 14 millió tagját képviselő közel ötezer küldöttet, az öt földrész kilencven országának százegy küldöttségét, majd felkérte Leonyid Brezsnyev elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, mondja el az SZKP KB Elnökségének beszámolóját. Leonyid Brezsnyev elvtárs előadói beszédében foglalkozott a Szovjetunió nemzetközi helyzetével, az SZKP külpolitikai tevékenységével, és megállapította, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIII. kongresszusa óta jelentősen növekedett a Szovjetunió nemzetközi tekintélye. A világ népei mind jobban felismerik, hogy a Szovjetuniónak a békés építőmunkára épülő külpolitikája a leghatásosabb fegyver a nemzetközi imperializmus cselszövéseivel szemben. A Szovjetunió külpolitikájával következetesen támogatja a gyarmati elnyomás alól felszabadult és felszabadulni akaró népeket, mindazokat az országokat, amelyek az imperializmus elleni frontban tömörülnek. Az imperializmus a népek és a társadalmi haladás ellensége, s mindent elkövet annak érdekében, hogy a gyarmati elnyomás alól felszabadult latin-amerikai, afrikai és ázsiai országok ne térjenek a szocializmus útjára. Ennek ellenére a volt gyarmati országok közül mind. többen ismerik föl, hogy egyedül a szocialista rendszer a gazdaságilag elmaradott országok gyors felemelkedésének biztosítéka. Leonyid Brezsnyev elvtárs előadói beszédében hangsúlyozottan szerepelt a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok politikai és gazdas'ági együttműködése. A Szovjetunió Kommunista Pártja őszintén óhajtja, hogy a szocialista országok népei virágzó életet teremtsenek maguknak. Ha a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasága erősödik, izmosodik, ezzel a szocialista világrendszer lesz még erősebb, hatalmasabb. A Kölcsönös Gazdasági Együttműködés Tanácsa a lehető legésszerűbben hangolja össze a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést. A Szovjetunió az SZKP XXIII. kongresszusa óta nagy lépéseket tett előre a kommunizmus útján. Az ötéves tervében előirányzott gazdasági mutatókat teljesítette, így iparilag, gazdaságilag tovább fejlődött. A szovjet nép életszínvonala is igen jelentősen emelkedett. Ugyanez elmondható a testvéri szocialista országok gazdasági életének izmosodásáról, életszínvonalának emelkedéséről is. A Varsói Szerződés tagállamai őszintén megvitatják és összehangolják politikájukat, s a gazdasági életben mutatkozó nehézségek áthidalására is kölcsönösen egymás segítségére sietnek. Leonyid Brezsnyev előadói beszédében jelentős helyet foglalt el a gazdasági verseny további kibontakoztatása, a tudomány és a technika még hatásosabb támogatása, a dolgozóknak a termelés irányításában való részvétele, a munkásosztály vezető szerepének és a szocialista demokrácia elmélyítésének kérdése. A világ népei élénk figyelemmel kísérik az SZKP XXIV. kongresszusának tanácskozását. A lapok részletesen kommentálják a XXIII. kongresszustól megtett utat, a nagyszerű gazdasági eredményeket. A lengyel kommunisták központi lapja, a Trybuna Ludu „A kommunizmus felé vezető úton" című vezércikkében a többi között ezeket írja: „Nem kétséges, hogy a XXIV. kongresszus újabb tapasztalatokat hoz a munkásmozgalomnak, amelyek hozzájárulnak e mozgalom egységének a marxizmus—leninizmus alapján való megszilárdításához és nagy támogatást nyújtanak a békéért és a szocializmusért folyó küzdelemben. A francia kommunisták központi lapja, az Humanité rámutat, hogy a 9. ötéves terv a társadalmi, gazdasági és politikai fejlődés újabb szakaszát jelenti, mert a Szovjetunió Kommunista Pártja e tervben fő feladatként a lakosság életszínvonalának jelentős emelését tűzte ki. A Német Szocialista Egységpárt központi lapja, a Neues Deutschland vezércikkében kiemeli: „A szocialista közösség ereje elsősorban a Szovjetunió erejét jelenti, amely támogat minden imperializmusellenes harcot. Ezért a Szovjetunió megerősödése egyúttal a világbéke megerősítését is jelenti." HÉTFŐ: 9.05 Gyermekműsor 11.05 Bolgár dokumentumfilm 11.14 Fúvószene 11.45 Tv-Híradó 16.55 Helpa — Folklorisztikus műsor 17.25 A kis detektívek 18.10 Népi együttesek műsorából 18.40 Mese 19.00 Tv-Híradó 19.20 Tánczene 19.30 Kezdetben volt a dal 20.35 Hogy csalta meg a férjét — Idegeneknek tilos a bemenet — két egyfelvonásos vígjáték 21.30 Tv-Híradó 21.50 Húsvéti locsolás KEDD: 9.00 Kezdetben volt a dal (ism.) 10.05 Két egyfelvonásos vígjáték (ism.) 11.35 Tv-Híradó 14.00 Iskola-tv 16.20 Hírek 16.25 Orosz nyelvlecke 16.55 Francia nyelvlecke haladóknak 17.25 Esztétikai vetélkedő 18.40 Esti mese 19.00 Tv-Híradó 19.30 A füleki sztrájk évfordulójára 20.05 Párbaj a2 emlékezettel 20.35 Gyetvai Aranyrózsa — táncdalverseny 21.35 Sporthíradó 21.55 Tv-Híradó SZERDA: 8.25 Iskola-tv 10.25 Tv-Híradó 15.0C Szlovákiai Labdarúgó Kupa. Döntc 16.55 Hírek 17.00 Francia nyelvlecke 17.30 Középiskolások műsora 17.15 Napjaink szemével 18.40 Esti mese 19.00 Tv-Híradó 19.40 Tánczene 19.50 Bolgár est: A bolgár nagykövet ünnepi beszéde 20.00 Filmösszeállítás Bulgáriáról 20.25 Zenélő óra — bolgár kisfilm 21.25 B. Godzsunov bolgár táncdalénekes műsora 22.05 Tv-Híradó 22.25 Bolgár népművészeti fesztivál Párbaj az emlékezettel CSÜTÖRTÖK: 9.10 Bolgár est (ism.) 11.15 Tv-Híradó 16.25 Hírek 16.30 Biológia 17.00 Politikai nevelés 17.40 Fiatal szemmel 18.40 öt perc torna 19.00 Tv-Híradó 19.30 Történelmi mérföldkövek, 4. rész 20.00 Kockázat 20.55 Népi táncok 21.25 50. évforduló — filmriport 21.50 Sporthíradó 22.05 Tv-Híradó HÉTFŐ: Minden kilométerkőnél — mb. bolgár filmsorozat 2. A gitár KEDD: 8.05—16.10 Iskola-tv 16.50 „Életet az éveknek..17.35 Hírek 17.40 Az erdők tűzvédelme — kisfilm 17.55 Kuckó 18.15 Lionel Hampton vibra-CSÜTÖRTÖK: 9.00—16.20 Iskola-tv 17.25 Hírek 17.30 Kukkantó 18.15 Jó estét Magyarország ... — I. rész 19.15 Esti mese 19.30 Tv-Híradó 20.00 Minden kilométerkőnél — mb. bolgár filmsorozat, 2. rész 21.00 Jó estét Magyarország — II. rész folytatása 22.10 Tv-Híradó 2. 9.15 Hótető alatt — jugoszláv kisfilm 9.30 Mini-kosárlabda 10.30 Bp. Honvéd Felszabadulási ökölvívó versenyének döntői 13.40 Bulgária — útifilm 14.10 Színházról gyerekeknek — A bűvös erdő (mesejáték) 16.20 Reklámműsor 16.25 Keressünk együtt ősembert! 17.15 Mici néni három élete — emlékezés Kiss Manyira 18.20 Indokínai húsvét 18.50 Vendégünk: Raina Kabaivanszka 19.15 A szovjet űrkutatás története 19.45 Esti mese 20.00 Hírek 20.05 Folytassa Cleo — mb. angol filmvígjáték 21.35 Hírek 21.40 Mérleg — dokumentumfilm, 2. rész Különleges ügyosztály — mb. angol bűnügyi film I. rész — Ember az x-ről fonművész Budapesten 18.40 Valóban kevés-e a munkaerő? — vitaműsor 19.05 Reklámműsor 19.10 Esti mese 19.30 Tv-Híradó 20.00 Athéni Timeon — dráma 2 részben 22.25 Tv-Híradó 2. SZERDA: 9.05 Iskola-tv 9.30 Valóban kevés-e a munkaerő? (ism.) 9.55 A Forsyte Saga, 14. rész (ism.) 10.50 Kárpáti vázlatok — mb. szovjet kisfilm (ism.) 11.15 „Életet az éveknek..." (ism.) 16.35 Irány az egyetem! 17.20 Hírek 17.25 Műsorkalauz 17.45 Családi otthon ... 18.15 Riporter kerestetik II. 19.10 Réklámműsor 19.15 Esti mese 19.30 Tv-Híradó 20.00 Játékok — röviden — mb. NSZK rövid-játékfilm 21.05 Napilapok, hetilapok ... 21.20 Integrál 22.10 Tv-Híradó 2.