A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-09 / 14. szám

Olyanok, mint a szerelmesek... A gyár Fülek (FHakovo) nélkül, és Fülek a gyár nélkül szinte slképzelhetetlen. Ha ennek a gyárai nélkül jelenéktelen városkának a nevét halljuk, okvetlenül a gyárai jutnak eszünkbe. Mert már két gyára van: i Kovosmalt, amely tűzhelyeket és zománcedényeket ;yárt, és a Békeüzem, ahol konyhabútorok készülnek. Vörös Fülek... Így ismerték a várost az első töztársaság idején. S ez nem véletlen. A füleki Zománcgyár, az akkori „Sphinx" dolgozói a legrosszabbul fizetett munkások közé tar:c tak. Nem csoda hát, ha gyakran nyúltak az 3! ;tályharc egyik leghatásosabb fegyveréhez, a 92 rájkhoz. Legemlékezetesebb megmozdulásaik egyike: '(A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 15. pfordulóján, 1934. március 21-én kora hajnalban /fcrös zászlót lengetett a tavaszi szél az ötven mé:er magas gyárkéményen. A munkásság ujjongott, i gyár vezetői, a járási hivatal ural és a rendőrség iühöngtek. Nem segített a pofozás, a gumibotozás, i munkások és a kommunisták hallgattak, mint a lír... Hulita úr, a gyár igazgatója hiába ígért fűt:át, egyetlen munkás sem akadt, aki vállalkozott /olna, hogy felmegy és lehozza a vörös zászlót. Hosszas rábeszélés és ígérgetés után egy kéményieprő vette le a zászlót.) 1936. szeptember 3-án a négyhetes általános íztrájk kezdődött Füleken. A gyár 2663 munkása cözül 2410 vett részt a sztrájkban, míg végül aztán t gyár igazgatója engedett és tíz százalékkal emele a munkabéreket. (Zárójelben megjegyzem, hogy i gyár 210 hivatalnoka közül alig néhány mert Kenyeres Kálmán mérnök és Hóna László, a gyár kultúr-propagációs osztályának vezetője Színek és csak nyíltan szimpatizálni a sztréjkolókkal!) Hát ezért emlegetik ma is a „vörös Füleket" meg a füleki kommunistákat! A Zománcgyár ma Ragyog a nap, de a füleki vár romjai közt hideg szél süvölt, és a vár alatt, az üzem kapuja előtt is foga van a télnek még. Annál jobban esik a meleg Bóna László elvtársnak, a gyár kultúrpropagációs osztálya vezetőjének irodájában. Bóna László egyébként már húsz esztendeje dolgozik a gyárban. — Jelenleg körülbelül 3500 dolgozója van a Zománcgyárnak, tehát 600—650 emberrel több, mint az 1936-os általános sztrájk idején. S hogy menynyire elégedettek a fizetésükkel? Hm... Talán jó lenne, ha megkérdezné a munkásoktól... — Hogy őszinte legyek, munkásaink most sem tartoznak az ország legjobban fizetett dolgozói közé. Viszont senki sem hajszolja őket, sok-sok kedvezményben részesülnek, sokkal jobb körülmények között élnek, mint a múltban. Tudják, hogy valamikor országos viszonylatban itt volt a legtöbb tüdőbajos?... Tudják, hogy akkoriban a nők és a férfiak fizetése között 40—50 nn-os különbség volt az előbbiek rovására? Tudják, hogy akkoriban nyár végén tömegesen vették fel a munkásokat és karácsony előtt vagy januárban tömegesen szélnek eresztették őket?... S a szerencsétlen proletár ott állt családjával kenyér és munka meg fűtőanyag nélkül télvíz idején!... Előfordult sokszor, hogy a munkások hajlandók voltak még leszállitott bérért is dolgozni, csakhogy a gyárban maradhassanak, és ne veszítsék el a nyomorúságos kenyerüket. Ennek ellenére a gyár Igazgatója (és társtulajdonosa) Hulita, mégis inkább magyarországi munkásokat vett fel, mert azok még olcsóbbak voltak a fülekieknél... Sokat beszélhetnénk és még többet mondhatnának azok az idős elvtársak, akik mindezt a saját bőrükön tapasztalták, de hagyjuk a múltat. — Hány szocialista munkabrigád van jelenleg az üzemben? — Hetvenhat brigád, összesen 895 dolgozóval. Ezek a dolgozók egyre aktívabban belekapcsolódnak a termelés irányításába. Tudják nagyon jól, hogy nálunk már egyetlen fizikai dolgozónak sem lehet közömbös, hogy mit, milyet, mennyit és mennyiért gyártunk. A szocialista munkabrigád minden dolgozójának tudnia kell kilóra, darabra és Ilyen formákban készül a nafta-kályha fények pénzre, hogy mennyi a napi teljesítménye. — A szocialista munkabrigádokban dolgozó kommunisták bizonyára még külön feladatokat is kapnak. — Igen. Például figyelemmel kell kísérniük, hogyan áll elő a selejt. Javaslatokat adnak be a selejt csökkentésére. De ezenkívül sok más feladatuk is van. Csinos, bajuszos férfi lép be és mindjárt bemutatkozik: — Kenyeres Kálmán mérnök. — ö az üzem tervező főmérnöke. Igaz. hogy még „csak" tizenhat éve a gyár alkalmazottja, most mégis rábízom Önöket. Megmutatja majd, milyen környezetben és hogyan készülnek a kályhák, a takaréktűzhelyek, a hús- és kukoricadarálók. Kevés a hely, de sok az akarat Hatalmas üvegtetejű csarnok. A levegőben sok a széngáz és a por. — Én nem bírnám ki itt egy óráig sem! — mondom. — Megszokás dolga az egész — mosolyog a mérnök. — Pár nap múlva már nem is érezné ... Vannak itt emberek, akik 30—35 éve dolgoznak ezen a munkahelyen. Az olvasztó kemencéből ömlik a folyékony vas, fénye vörösre festi a munkások arcát... Szökik a szikra, fröccsen a vas. Vörös, mint a zászló, mint a csillag a gyár kapuján. Szüntelen zaj, nyikorgás... Dolgoznak a gépek, feszülnek az izmok, szinte eggyé forr a munkás és a gép, a munkás és a vas. Jifí Wolker... Igen, ő irt a kazánfűtőről, a fűlő szemeiről csodálatos verset. Nézem a munkásoknak a vas izzó lávájába néző összehúzott, késpengényi réssé szűkült szemét: Igen, Antal fűtő szemei ezek! Kenyeres mérnök szólít, mintha álomból ébrednék: — Egyre újabb gépeket kapunk, és kicsi a hely. Ezt az öntödét még az 1910-es években építették. Sok, nagyon sok még a tennivalónk. Tudják, hogy a felszabadulás előtt az egyik üzemrészlegben 48 munkás közül négynek volt ép a keze? Óriási mulasztásokat kellett behoznunk huszonöt év alatt! Itt készülnek a „Jas 50"-es, s ugyancsak itt kezdjük gyártani a „Jas 75" jelzésű olajkályhákat. Ez jelenleg a legkeresettebb gyártmányunk. Készülnek itt azonkívül akkumulációs villanykályhák is. Ezek>3