A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-26 / 12. szám

Sikeres évet zártak A Csemadok kétyi (Kvetnd) szervezete is megtartotta évzáró közgyűlését. Bohák Csaba, a szervezet elnöke, beszédében részletesen elemezte az elmúlt évi tevékenységet, s értékelte az elért eredményeket. Megemlítette azt is, hogy — bár a helyiszervezetnek 120 tagja van — mégis kevés a tagok száma, sokkal több is lehetne, hiszen Kéty eléggé nagy község. Pásztor Lajos, a Csemadok járási titkárságának dolgozója is felszólalt. Megállapította, hogy a szervezet tevékenysége örvendetesen megjavult az elmúlt évekhez viszonyítva. Ebben nem kis szerepe volt a színjátszó csoportnak. Nagy sikerrel mutatták be Lovicsek Béla: Végállomás című darabját. Szólt a fiatalokhoz is. Arra hívta fel a figyelmüket, hogy kövessék az idősebb generáció példáját, akik gazdag kultúrtevékenységet fejtettek ki az elmúlt két évtizedben. Az évzáró közgyűlés egy rövid, de igen színvonalas kultúrműsorral ért véget. POLÁK ISTVÁN „Mitum" Zengő citerák A citera ősrégi húros hangszer, lapos hangszekrény fölé feszitett 31—43 húrral. Pengetése ujjal vagy pengető gyűrű segítségével történik. (Pallas kézilexikona) Régi és bölcs mondás, hogy „Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó!" A múlt évben, amikor nagyban folytak a „Tavaszi szél vizet áraszt" népdalverseny járási és kerületi döntői, lapunk szerkesztősége ígéretet tett, hogy a győztes csoportokról külön-külön is megemlékezünk. Álltuk a szavunkat, otthonukban kerestük fel a népdalverseny legjobbjait, hogy ismerje meg őket mindenki, ha személyesen nem ls vehetett részt egyik döntőn sem. Most a perbetel (Prlbeta) citerásokhoz látogattunk el. ha kissé megkésve is. — Már azt hittük, hogy megfeledkeztek az ígéretükről .., Pedig Perbete igazán nincs a világ végén! — mondta nevetve a hetvenéves Dobi Mihály, de szavaiból mintha egy kis szemrehányás is kicsendült volna. De talán tévedtem ... ö a perbetel citerások vezetője. Ismeri az ősi hangszer csínját-bínját, még a lelkét ls. Nemcsak játszik rajta, lassan már országszerte megismerik, mint citerakészítőt. — Pásztorember voltam, s talán ezzel a foglalkozással jár a fúrás-faragás. Először csak cifra botok kerültek ki a bicskám alól, azután megláttam a citerát... Kezdetleges jószág volt, a deszkalapra feszített húrok halkan szóltak, és az ember inkább csak úgy magának játszott rajta. Mulatságokban elnyomta hangját a mulatozók lármája. A pásztoroknak mindig sok idejük volt a gondolkodásra, én ls addig-addig törtem a fejem, amíg rájöttem valamire. A hegedű meg a bőgő is csak fából van és mégis milyen hangosan szól... Ha a citerának is öble lenne ... És ötvenegy évvel ezelőtt megcsináltam az első „modernizált" citerámat. Azóta már több százat készítettem és folyton jönnek az újabb és újabb megrendelések. Dobi Mihály bátyó már hetvenéves ugyan, de szereti a jó bort, a jó mókát és mindenek fölött a zenét. Az ősi hangszeren ősi dallamokat szólaltat meg. Fürge ujjai alatt lelket kap a holt fa és él, ragyog a népdal. — Csak könnyű kéz kell hozzá, meg — ahogy a cigány mondaná — egy kis „fiihallás". Ez a kettő, mert talán mondanom sem kell, a perbetei citerások nem ismerik a kottát. Ügy zenélnek, ahogyan a madarak énekelnek — szívükből. — Igaz ugyan, hogy nem vagyunk sokan, de lelkesedésben nincs hiány. A korhatár? Huszonöttől hetven évig. Hogy Igazat mondjak, be kell vallanom, «gyetlen fiatal van csak a „bandában". De azért ..em félünk, mert a faluban már sok fiatal tanul riterázni, és ha mi elmegyünk, helyünkbe mások jánnek. Talán okosabbak, műveltebbek, de lelkesebbek aligha — mondta Gatyás Béla. — Mikor ismerkedett meg a citerával? — Hogy mikor? Az már elég régen volt... Már hétéves koromban játszottam a házi bálokon. A keresztapámtól kaptam egy vénséges vén citerát és azon tanultam meg. Hamarabb ismertem, mint a betűt vagy az egyszeregyet. — Igaz, hogy a tévében is szerepeltek? — Igaz, de Ingyért... 1967-ben meghívtak bennünket Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda). — Mikor alapították meg tulajdonképpen a cltera-együttest? — 1967-ben, s még ugyanabban az évben meghívtak bennünket V^chodnára a szlovákiai országos népművészeti fesztiválra, és ott olyan sikeres volt a szereplésünk, hogy nekünk ítélték a második díjat. Tavaly Ismét bekerültünk a győztesek közé. Lassan kortyolgatjuk a jófajta borocskát, beszélgetünk és közben hol Dobi bátyó szólaltatja meg a citerát, hol Gatyás Béla. Mintha csak egymáson akarnának túltenni. Pedig csupán bennünket akarnak elszórakoztatni. — Hallgassák csak meg! — kacsint ránk Gatyás Béla, s azután a citerán megszólalnak a legújabb táncszámok. — Ezt is el lehet rajta játszani, de ml Inkább megmaradunk a népdal mellett — mondja büszkén, azután hangerősítőt szerel fel a citerára: — Ez meg az én újításom! — mondja. Dobi bátyó egy több mint százéves furulyát vesz elő és bebizonyítja, hogy nemcsak a cíterához ért. Szól az ősi pásztor hangszer, és csak a szemünket kell behunynunk, az ember száz éveket „fiatalodik vissza". — Szóval, Dobi bátyám felcsapott gyárosnak, citera-gyérosnak — tréfálkozom az öreggel. — Igen, de talán én vagyok a világ egyetlen gyárosa, aki nem kapitalista, aki nem gazdagodik meg, aki nem a mások munkájából él. Szórakozásból csinálom a clterákat... És szeretetből. • Perbete nincs a világ végén, akárki meglátogathatja a citerásokat, gyönyörködhet a Játékukban. Meg azután eljönnek ők maguktól is minden olyan alkalommal, amikor a szép magyar népdalt ünnepelhetik. Most is szorgalmasan gyakorolnak a kultúrház egyik helyiségében. Mert nemcsak a jó pap, de a jó citerás holtig tanul... — öt hét múlva, szerkesztő elvtárs, eljöhet a citerájáért! — mondja Dobi Mihály, amikor búcsúzom tőle. — Ha nem ír rólunk semmi rosszat! — teszi hozzá nevetve Gatyás Béla. Nem, nem, a perbetei citerásokról csak megbecsüléssel és szeretettel írhat az ember, a legnagyobb elismerés hangján. N. LÁSZLÓ ENDRE A Csemadok almási (Jablonov n/Turnou) szervezete az utóbbi időben nem fejtett ki komolyabb tevékenységet. Az évzáró közgyűlésen új elnököt választottak gondolván, hogy az új seprű jobban seper majd. Így került a szervezet élére Pu gány István, aki tavaly végzett a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson, s most hazakerülve a falujába, kamatoztatni próbálja a tudását. Az 6 fejében született meg a MITUM, vagyis Mit Tudunk Mi cimű szórakoztató, versenyszerű, nyilvános társasjáték. Négy falu versengett az első helyezésért: Görgő, Jablonca, Körtvélyes és a vendéglátó Almás. A verseny két részre tagolódott: első részében a falunk és hazánk nevezetességeiről kellett beszélni, második részében pedig irodalomról, zene- és képzőművészetről, építészetről kellett vizsgázni a versenyzőknek. A műsort Bocsárszky Pál pedagógus vezette. Az egyes csoportok válaszait háromtagú zsűri — Bocsárszky Pálné, Némethné és Pogány István — bírálta, illetve értékelte. Kusztván Emil a vetítőgépet, Stefán Lajos a magnetofont és a hangerősítőt kezelte. Magyar Attila mérte az időt, Ropog Eva pedig az eredményjelző táblára írta fel az elért pontszámokat. A verseny folyamán csakhamar kialakult az élmezőny, ami kissé lehangolta a „hazaiakat", de végül is belenyugodtak abba, hogy az első helyre Görgő képviselői kerültek. Jablonca a második, Almás pedig a harmadik helyet foglalta el. Erről a műsorról el lehet mondani, hogy nagyon hasznos volt, mert egyszerre oktatott, nevelt és szórakoztatott. NÉMETH ZSUZSA Munkában a zsűri Az első helyezettek: Körtvély L, Tankó Z. és Lengyel G