A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-19 / 11. szám

FECSÓ PÁL Nyomtalan nyomok Ezer és ezer láb taposott előttem utat, milliók könnye, verítéke szülte az ingoványokat. Százezrek jártak már előttem, nyomukat fölszivta a Nap, újak a rögök, új az ösvény és újak a sugarak. Forgó földünkön forgó az élet, forgó földünkön olcsó a lélek, taposott rögre hull és olvad a hó, rügybontó fák felett füttyent a rigó, dala is a földet keresi a rög fölfalja és átöleli. Hófúváson, madárfüttyön át lépteink cipelnek tovább, lehet előttünk hegy vagy rengeteg jártak itt már régen emberek. Ösvények szövik tovább az utat az ember mindig új utat kutat s egyszer fölkapja nyomát a szél a nyomtalan nyomra egy új ember ér. Nagy József: Halász csendélet — tollrajz ELISZAVETA BAGRJANA: Elemek Visszatartod-e a szélvihart, hogyha felsüvít a bérceken, zúgva fölveri a völgyeket, sűrű port kavar a csűr felett, s míg kocsik ponyvája tépve csüng, és sikong a tornyok érce fenn, megkopasztja mind a házakat, földre fekteti a kölyköket szülőföldemen? Visszatartod-e Bisztricát, hogyha fölriadt a medre már, hogyha zajló kérge megreped, és a híd gerince félreing, s barmok kajla testét pörgeti a kiömlő, szürke, szennyes ár, rajta ferde háztető kering, és kitépve úsznak kertjeink szülőföldemen? Visszatartod-e a régi bort, hogyha mérge egyszer forrni kezd, pincék nyirkot fújó rejtekén szétfeszíti az abroncsokat, hol a dongán jel mutatja, hogy milyen színű volt az ó gerezd, és apáink éta őrzi már a lehajló, pőre boltozat szülőföldemen? Hogy tartanál engem vissza hát, a csavargó, büszke szélroham, a robogva szálló vad vizek és a fürge bor szabad húgát, kiben érintetlen célokért mindig olthatatlan vágy fogan, aki tág utakról álmodik, melyek végtelenbe nyúlnak át — mondd meg hát, hogyan? Székely Magda fordítása Somogyi Pál A szerelem ára Hivatali kollégám negyvenhat éves, teltkarcsú férfi, Z. Jenő. Nevét azért jelölöm e tudósításban csupán a kezdőbetűjével, ahogyan ezt a fiatalkorú bűnözők esetében teszik, mert a tapintat vele szemben is helyénvaló. Tragédiája ott bontakozott ki a szemem előtt, alig egy-két hónap leforgása alatt, s egyetlen különös körülmény hívta fel a figyelmet Z. Jenő későbbi tragédiájára: valahányszor tízórais csomagjainkat elővettük a hivatalban, vagy ételekről beszélgettünk, Z. Jenő elsápadt, émelyegni kezdett, mint a fiatal asszonyok bizonyos esetekben, majd felállt, és kiment a folyosóra levegőzni. Ezzel egyidőben pedig feltűnő és veszedelmes hízásnak indult, ellenállhatatlan erővel. Szinte óráról órára hízott, miközben ismert jókedélye is nehézkessé vált, a szeme alatt táskák jelentkeztek, nehezen lélegzett. Elhatároztam, nem hallgatom el tovább előtte, hogy nem tetszik nekem az egészségi állapota, beszélek vele vagy a feleségével. Munkánk végeztével ezért hozzácsatlakoztam Z. Jenőhöz, s így szóltam hozzá, mikor kiléptünk a kapun: — Régen nem jöttünk már össze. Nem volna kedved a feleségeddel feljönni hozzánk vacsorára? Kollégám a vacsora szótól megrázkódott, majd, mint egy gyerek, váratlanul a karomba kapaszkodott, és kétségbeesetten így k'áltott: — Segíts rajtam! Beszélni akarok veled! Erőszakkal behúztam egy eszpresszóba, nagynehezen leült, gondosan háttal a cukrászsüteményeknek. Csak egy pohár szódavizet kért, és beszélni kezdett: — Fél évvel ezelőtt beleszerettem egy elvált aszszonyba. Valószínűleg ismered Is őt, de most nem ez a fontos. Tény, hogy alaposan összekerültünk. A feleségem pedig semmiről nem tud, mert nagyon józanul, fantasztikusan tapintatosan csinálom az egészet. Gizi tehát semmiről sem tud, Lenke viszont úgy tudja, hogy a feleségemmel nem vagyunk jól, és hogy már régen nem vezetünk háztartást otthon. Kezdtem sejteni, de Z. Jenő nem hagyott rá időt, hogy magam jöjjek rá a titkára. Egyenesen a tárgyra tért. — Én hatszor-nyolcszor étkeztem egy nap, most már hónapok óta! A feleségem is főz, Lenke is főz. Én pedig mindkettőjük főztjét az utolsó cseppig megeszem a konspiráció miatt. Reggel Gizi behozza a reggelimet, elfogyasztom, azzal sietek egy kis cukrászdába, ahol naponta együtt reggelizünk Lenkével. Tudod jól, hogy közel lakunk a hivatalhoz, ezért hazajárok ebédelni. Gizi nagyon jól főz, változatosan és tartalmasan, Lenke viszont ragaszkodott ahhoz — miután ő már korán délután otthon van —, hogy ne egyek üzemi ebédet, hanem inkább később ebédeljek, de nála. Ezért még tízórait Is becsomagol a következő napra, hogy kibírjam ebédig. Lenke is elsőrangú háziasszony, és imád főzni. Sohasem enged el vacsora nélkül. Ha későn kerülök haza, Gizi a konyhaasztalra készíti a vacsorámat. Nem vár meg, de amint hazajövök, felkel, ő maga melegíti meg, és nézi, amíg megeszem. Z. Jenő elkínzottan nézett rám, és folytatta: — Egyszer-másszor sikerült úgy összeállítani a napi étkezéseimet, hogy elviselhető volt. De a múlt héten például mind a két asszony töltött káposztával lepett meg. Gondold meg, egy szombat-vasárnap nyolc alkalommal ettem töltött káposztát. Hirtelen az órájára pillantott, és ijedten felállt: — Mennem kell — mondta aggodalmasan. — Lenke már vár... Jó hízott marhahússal, levesbe, amit én úgy imádok! Négy hét múlva Z. Jenő csontig lesoványodva ült íróasztala mellett. Szemei karikásak voltak, melle besüppedt. — Lenke elhagyott — suttogta lehorgasztott fejjel —, Gizi megcsalt. Megutálták azt az elhízott testemet.