A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-19 / 11. szám

tek az embereim is. Egyenesen a tettes lakására mentünk. Embereim elállták a kijáratokat, én a hátsó ablakhoz lopakodtam és benéztem a konyhába. A felesége a sarokban sírt, ő az asztalnál ült és cigarettázott, mereven bámulta az előtte heverő kést. Amikor bementem hozzá, azonnal láttam, hogy már teljesen kijózanodott. Esze ágában sem volt, hogy tagadjon. Körülbelül így játszódott le a letartóztatása: — Jó estét bácsi. — Jó estét, parancsnok úr. Már vártam. — Tudja, hogy mit csinált? Megölt egy embert. — Tudom, hogy öltem... Ezzel a késsel, ni. Csak azt nem tudom, ki volt az. Amikor megmondtam neki, még jobban kétségbeesett: — Soha életében nem bántott meg egy szóval sem... A felesége hangosan zokogott. — ... bácsi, velünk kell jönnie. Búcsúzzon el a feleségétől! — Megyek, parancsnok úr. Legszívesebben végeznék magammal is. Igazat mondott, ismerem őt régen. Nagyon becsületes ember volt mindig, a légynek sem ártott soha. Az alkohol vadította meg. — Szomorú történet... Hogyan viszonyul, főhadnagy elvtárs, azokhoz az emberekhez, akik büntetésük letöltése után hazajönnek. — Behívom őket egy rövid beszélgetésre. Elmondom nekik, ezentúl jobban vigyázzanak magukfa, mert másodszor már -könnyebben bekerülhetnek oda, ahová bizonyára nem kívánkoznak. S ezután pontosan úgy bánok velük, mint a büntetlen előéletűekkel. Ez a legjobban bevált módszer. — Mi csupán elfogjuk a'tettest, felvesszük a jegyzőkönyvet, a többi már a bíróság dolga. És még valamit elárulhatok: Én soha nem ütök meg senkit, s a beosztottjaimnak sem engedem meg, hogy pofozkodjanak. A szocialista társadalomban a csendőr nem lehet mumus! Sokan ugyan azt tartják, hogy a miénk könnyű kereset, ezek az emberek tévednek, és — őszintén mondom — én* lennék a legboldogabb, ha már nem lenne ránk szükség. N. LÁSZLÓ ENDRE Csempészek, banditák és szerencselovagok gyülekeznek Kelet-Afrika sztyeppéin. Drágakőkereskedők és üzletemberek nagy üzletet szimatolnak. A Kilimandzsáró környéke szenzációs felfedezés színhelye lett, és a hír gyors szárnyakon röpült világgá: Eszak-Tanzániában egy Indiából bevándorolt szabó, Manuel de Sonza egy új, kék színű, ragyogó drágakő lelőhelyét fedezte fel. A New York-i ékszerész mágnás a Tiffany cégtől, Henry Platt adott nevet az új drágakőnek és lelőhelye után elnevezte tanzanitnak. Kétségtelenül az utóbbi 100 év legizgalmasabb drágakőlelőhely felfedezéséről van szó. A tanzanit etős versenytársa nemességben és persze árakban is a ceyloni zafírnak, rubinnak és smaragdnak. A mineralógusok azt állítják, hogy 20—30 éven belül sokkal magasabbra emelkedik az értéke mint ma elképzelhetnénk. A szivárványos kékséggel villogó tanzanithoz is már vér tapad, mint sok más drágakőhöz. Mannel de Sonza, a szabó és foltozó mester mikor megelégelte a volt indiai portugál gyarmaton Goában a nyomorúságot, vette a varrógépét és feleségével kivándorolt Tanzániába, ahol a Massai-harcosoktól hallott először az egyik tartományi főváros, Arusha A tanzanit bányász egy különösen szép kristállyal közelében emelkedő hegyekben rejtőző kincsről beszélni. Évekig járt a szabó a hegyekbe és a sztyeppére kincset keresni, míg egyszer vagy 60 kilométernyire Arushától délkeletre a drágakővadászra rámosolygott a szerencse: az egyik hegyoldal köves lejtődén az alkonyi nap fényében néhány rög liláskék fényben ragyogott fel. De Sonza először azt hitte, hogy zafírokra bukkant (amelynek karát ja mintegy 100 000 Kés). Hamarjában ezerötszáz hektáros területre — amely magába foglalta a szóbanforgó leletet — bányászati jogot szerzett Tanzánia illetékes állami hivatalától és néhány munkást toborzott össze, hogy segítsenek neki a munkában. A lelet azonban nem maradt titokban, és megindult a banditák, szerencsevadászok áradata Arusha felé. Mannel de Sonza csakhamar megérezte a drágakőkereskedelem és a kartellek kemény kezét. Munkásai egyre növekvő számban nem neki szolgáltatták be a köveket, hanem néhány shillingért átadták azokat valamelyik agresszív csempészbandának. Mivel az ilyenfajta lopások mindgyakrabban fordultak elő, de Sonza saját fiait bízta meg az őrszolgálattal. Töltött fegyverrel, gyanakodva tartották szemmel a munkásokat. Itt-ott eldördült a puska és a revolver, de végül is nyomon tudták követni a kövek útját. Közben Észak-Tanzánia drágakő-lelőhelyét ellepték a bulldozerok, bágerek és légkalapácsok, a vidék rekordgyorsasággal ipartelep képét öltötte fel. A felfedezés anyagi haszna azonban mégsem lett a felfedezőé. Mannel de Sonza halálos autóbaleset áldozata lett az Arusha közelében futó országúton egyik üzleti útja alkalmával. A tanzanit bányászata pedig valójában most indult csak meg korszerű feltételek között. Nem az indus szabó családja lett milliomos, hanem a tőkeerős vállalkozók mérik össze erejüket a tanzanit bányák birtokáért és a különféle gengszter bandák marakodnak a csempészet busás hasznáért. A világ elsőrangú ékszerüzleteiben pedig ragyogó foglalatokban ott pompázik a kék drágakő, gazdag nők ruháját, ujját, nyakát díszíti és viselőik talán nem is tudják, vagy ha tudják sem sokat törődnek vele, hogy a kövekben nemcsak az éhbérért végzett munkások verejtéke, de embervér is tapad. O. K. Parancsnok úr, baj van! Zapletaj Lajos csendőrfőhadnagy már hat éve tölti be körzeti parancsnoki tisztét Farnadon, a lévai járás egyik falujában. — Hat év aránylag rövid idő, de sokszor egy nap alatt is sok minden történhet. Ebben a motorizált világban legtöbb keserűséget a lelkiismeretlen és hanyag gépkocsitulajdonosok okozzák nekünk. Járnak a nyakunkra, hogy: — Baj van, parancsnok úr! Ismeretlen tettesek ellopták az autómat! — Mit üzenne ezeknek a gondatlan autótulajdonosoknak, főhadnagy elvtárs? — Számtalanszor figyelmeztettük őket a sajtón, a rádión és a TV-n keresztül, hogy parkoló kocsijaikat rendesen zárják be, s még a bezárt kocsiban se hagyják benne a hivatalos papírjaikat, mert ezzel csak megkönnyítik a tolvajok dolgát. — Elmondhatna talán egy jellemző esetet is? — Igen, csak a naplómba kell belelapoznom. 1970. májusában ismeretlen tettesek elloptak egy MB ezrest Nagymihályban. Teljes 2000 km-t kocsikázott le vele a négy fiatalkorú tolvaj (PM, FA, PJ és KJ), mert a hivatalos iratok birtokában voltak. Itt fogtuk el őket 1970. május 31-én. — Autóval függ össze a következő eset is. Egy alaposan összevert fiú tett feljelentést három ismeretlen ellen, ö gyalogosan jött az országúton, amikor lefékezett mellette egy autó, kiugrott belőle három fiatalember és szó nélkül alaposan, helybenhagyták. Megkérdeztem őt, hogy megismerné-e a tetteseket. Nemmel felelt. Pár órán belül elcsíptük őket, s a következőt vallották: Az összevert fiú meg akarta állítani őket, mivel azonban nem álltak meg, mérgében leköpte a kocsit. Kissé túiságós bosszút álltak az autó megsértéséért. — Százszázalékosan elismerem, hogy motorizált világban élünk, de azért bizonyára vannak sokkal kényesebb esetek is: betörések, gyilkosságok. — Vannak ilyen esetek is. A legutóbbi például: A későesti órákban egy fiatalember rohan be hozzám lélekszakadva: — Főhadnagy úr, a kávéház-előtt leszúrtak egy embert! — Pár perc múlva a helyszínen voltam, sajnos, az áldozaton már nem segíthettem, mert a gyilkos kése egyenesen a szívébe talált. Nem, nem bosszúból történt, hanem az alkohol hatása alatt. Amint nemsokára kiderült, a tettes nem is ismerte fel áldozatát. A leszúrt ember egy nagyon becsületes dolgozó volt, fiatal házasember és egy háromhónapos gverek édesapja. A feleségével karonfogva éppen hazafelé tartottak, amikor a tettes kirohant a vendéglőből és szíven szúrta. Pár lépést még tántorgott, azután összeroskadt és halálra rémült felesége szeme láttára halt meg. — A tettest hogyan fogták el? — Mire néhány szemtanút kikérdeztem, megjöt-A tanzanit lelőhelye Kelet-Afrikában Az első darabok már az ékszerüzletekben pompáznak. Függő platinába és briliánsokba foglalt 18 karátos tanzanittal (Z. f " §L, I» i A 8 hot.