A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-12 / 10. szám
A múlt év végén jelent meg a Simon A Schuster New York-i kiadónál M. Lyne könyve: „Beszélgetés amerikaiakkal" címen. Autentikus beszámoló ez arról az elképzelhetetlen brutalitásról, amit amerikai katonák Vietnamban a saját szemükkel láttak vagy amiben személyesen is részt vettek. Az író harminckét volt amerikai katona magnószalagra rögzített vallomásait közli. Ezek a leszerelt katonák elmondják, előbb hogyan készítették fel őket rendszeresen vietnami „működésükre", majd hogyan hasznosították ezeket az ismereteiket. Ugyanúgy, mint szövetségeseik, a dél-vietnami és dél-koreai katonák, vertek be vietnami polgári személyek körme alá bambuszszilánkokat, kötötték össze áldozataik fülét és nemiszervét áramforrással, erőszakoltak meg ápolónőket, gyilkoltak öregeket, nőket és gyermekeket. Hiába próbálta elhitetni az amerikai kormány, hogy My-lai kivétel volt. Hasonló esetek százszámra játszódtak le Dél-Vietnamban. Vallomást tesznek: Chuck Onan (Nebraska), Richard Dow (Idaho), Alan Camden és Robert H. Powe (Pennsylvania). Részt vettek valaha a foglyok kihallgatására vonatkozó kiképzésben? Igen. Hol? Valamennyi támaszponton. De a behajózást megelőző utolsó hónapban megszigorították a kiképzést. A Beaufort tengerészeti támaszponton (Dél-Carolina) felkészítettek minket arra, hogyan tudjuk fenntartani az életünket a dzsungelben. S tanítottak a foglyok vallatására, kínzására is. Kik voltak a kiképzők? őrmesterek, hadnagyok, olykor a százados Is. Amerikai katonák: A foglyok kfnzásáro tanítottak minkéi My-lai-i infernó Mire tanították magukat, hogyan kell kínozni a női foglyokat? Hogy vetkőztessük meztelenre őket, feszítsük szét a lábukat és kihegyezett botot vagy bajonetot szúrjunk a hüvelyükbe. Azonkívül azt mondták, hogy meg is erőszakolhatjuk a lányokat, ha akarjuk. Es még? Megmutatták, hogyan lehet kinyitni, anélkül hogy felrobbannának, a foszforos gyújtóbombákat s aztán a foszfort elhelyezni a fogoly testének azon a részén, ahol a legnagyobb fó'da'mat okozza. Melyek ezek a helyek mindenekelőtt? A szemek és a hüvely. Tanították magukat arra is, hogy miként lehet kínzáshoz helikoptert használni? Igen... Nevetve mesélték, hogy egyszer egy vietnamit kezénél és lábánál fogva két helikopterhez kötözték, majd elindították a gépeket s az áldozatot kettészakították. Látták a saját szemükkel, hogy foglyokat vagy sebesülteket kínoztak volna? Október végén (19ó8-ban) röviddel azelőtt, hogy megsebesültem, Don-tangban voltunk, egy faluban 220 vagy 230 kilométerre a kambodzsai határtól. Az én egységemet kiküldték egy alagúthoz, ami 30 kilométerre lehetett a falutól. Kilencen voltunk. Az alogátban az észak-vletnaml hadsereghez tartozó kilenc katonát és három ápolónőt találtunk. A mieink letépték a sebesültek kötéseit, kidobták az áqybál a gipszkötésben fekvő foglyokat. Aztán a három ápolónőre vetették magukat. Tizennyolc és huszonhat év között lehettek, ütlegelték őket és leszaggatták a ruhájukat. Amikor a lányok összeestek. Ezt a dél-vietnami falut porrá éqették az amerikaiak, mert lakói állítólag együttműködtek a Vietconggal Mire tanították magukat? Hogyan kell kínzással-vallomásra bírni a foglyokat. Például? Bottal kell verni a fogoly meztelen talpát. A többi módszerhez hasonlítva ez még egészen enyhe volt. Azt mondták, hogy használjunk híradástechnikai eszközöket: erősítsünk elektródokat a foglyok nemiszervére. Miiyen módszerekre tanították még magukat? Hogyan lehet kínozni bambusznádból faragott tüskékkel. Például? Hogy be kell szúrni a fülbe vagy a köröm alá. Melegebb vidékeken, ahol rövid a tél, hó szinte soha nem esik, s ha mégis, akkor csak azért, hogy a fényképészek karácsonyi képeslapokat készíthessenek, talán nem is tudják értékelni igazán az összkomfortos lakások kényelmét, az autóutak simaságát, a nagyváros nyugodt ritmusát. Mindez megszokott, mindennapos. Ám vannak Földünkön olyan tájak is, ahol a modern városi élet e hétköznapi képe csupán a természettel vívott szüntelen harc árán tartható fenn. A Föld északi vidékein különösen nehéz küzdelmet kell vívni a természettel. Itt az év kétharmad részében tél van, nem is akármilyen, hanem különösen kemény tél: nemritkán hatvan fokos hideggel, hóviharokkal. A Szovjetunió területének csaknem a fele ilyen északi vidék. Az itt élő emberek mérhetetlen mennyiségű kincset aknáznak ki: aranyat, színesfémeket, gázt, gyémántot, prémeket szállítanak az ország minden tájára, sőt a határokon túlra is. De milyen körülmények között élhetnek itt, a messzi Északon? Fényképeink adnak választ erre a kérdésre. Azon a tájon készítettük őket, ahol az északi félteke legzordabb éghajlata uralkodik, az ázsiai szárazföld északkeleti csücskén; a Jakut Autonóm Köztársaságban és Magadan körzetben. Az örök fagy birodalmában sokemeletes házak épültek, a városokban és a községekben aszfaltozott utcák, korszerű Iskolák, kórházak, filmszínházak vannak. A nagyobb vá# rosokat repülőjáratok kötik össze Moszkvával és a tundra legkisebb településeivel is. Vagyis minden olyan korszerű, mint akárhol másutt. Észak azonban nem veti le egzotikus vonásait: találkozhatunk itt rénszarvastenyésztőkkel, akik díszesen kivarrott prémbekecsekben járnak, a tajgából cobolyprémmel hazatérő vadásszal, rén-A Mirnij, „a gyémánt városa" még nem versenyezhet a tundra olyan szép városaival, mint például Norilszk, de mégis: Mirnijben meleg víz folyik a fürdőszobákban, van villany, mozi, Iskola, kórház, vagyis minden, aminek egy városban lennie kell. szarvasszánokkal — ezt a közlekedési eszközt még a repülőgépek sem tudták kiszorítani. Valóban egzotikum lenne mindez? Az itt élőknek nem. Számukra ez a mindennapi élet. Ez Észak. Az egy főre Jutó könyvek, újságok, folyó'ratok száma tekintetében Észak az elsők között van a Szovjetunióban. Hogy a friss lapokat a távoli helyekre szállító posta el ne akadjon a hófúvásban, rénszarvasszánokon hordják szét a küldeményeket. V. Tyetyerln felvételei
