A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

Fekete István

Alszik az erdő

Alszanak a Iák, gyökérmarkukba szorítva a föld melegét, alusznak a cserjék, magukra borítva hó szoknyájukat, alszanak a rügyek: a vágy tavaszi virágai, a lepkék bábkoporsójukban, a bogarak a vén fák kérge alatt, a mókusok az odvak párnás melegén és a varjak szellös magasságban, fekete szárnyuk alatt őrizve a tegnap melegét. '

Alszik az erdő, de az új nap ébersége végigszaladt már a nyiladékokon, nyomában imbolyogva repül egy bagoly, egér szalad az avaron, róka surran a sűrűben, és az erdész kakasa erélyesen követeli a virradatot.

Pattan egy ág, roppan egy gally, árnyék mozdul az árnyékban, s a távoli virradat ígéretében még mélyebb az álma azoknak, akik álmodnak.

öreg December elballagott már nyugat Jelé. Nehéz csizmái megkoppantak távolodó szomorúsággal, de nem kárognak utána még a varjak sem, mert a keleti ég virradó lángolásában, ígéretcsikók patája alatt szikrázik az erdei út, s a szánkóról számba veszi az erdei világ ragyogását az ifjú Január.

Álmodik az erdő, és a vén fák tudják, hogy ez a valóság; de tudják a baglyok is, sötét odúk száján kileskelve, tudják a varjak is, és még a szemük se rebben Január fényes fogata után, melyet loholva követnek a fiatal gazda kutyái, a Hideg és a Szél.

Elcsilingelt a szán, de nem maradt utána csend. A fagyos levegőben mintha óriási szú percegne valahol, visszhangos az öregerdö, horkol a fűrész, csattog a fejsze . . . s mintha a szíve szakadna meg a vén fáknak: rekedten felkiáltanak. s eldőlnek a hóban holtan. Holtan? Nem igaz. Az erdő nem ismeri ezt a szót. Az erdő volt, van és lesz. Igaz, a fák ledőlnek, de a gyökerek szívják már az új sarj táplálékát, álmodják már az új hajtást, és a csírák mélyén már új erdők suttognak.

Holtan? Hogy lenne ez igaz, hiszen fájukból tűz lesz, otthonok melege, út lesz és távolság a kerekek robogásában. játék a gyermekek kezében és szívében, munka lesz és kenyér, szerszám és kisteknő, kitárt kapu és ringó bölcső . ..

Holtan? Hiszen papír lesz belőle és könyv és harangláb, és belőle lesz a koporsó, egy másik világ ismeretlen messzeségének nyugodalmas csónakja. Nem, az erdő nem fél a haláltól. 4 fák dőlnek és nőnek, mert ez a dolog rendje.