A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-12 / 10. szám

Az erdő pusztulásának folyamata sem egész 10 esztendő alatt ment végbe. A világ minden táján fújják a smogriadót az állandóan növekvő szennyeződés elleni harcra. Dél-Ang­liában egy rejtélyes haláleset során megállapították, hogy a halált kon­taktméreg okozta, New York fölött oly sok a por és piszok a levegőben, hogy a napsugár némely napokon csak erejének egyharmadával tud át­törni rajta. A hasonló jelenségek már oly gya­korikká váltak, mint akár az autó­balesetek, erőszak vagy repülősze­rencsétlenségek. Kezdjük úgy tekin­teni az egészet, mint a technizálódó világ újabb adóját. A nagyvárosok, ipartelepek fölött képződő smog-felhő, amelyet a váro­sokból, ipartelepekről felfelé áramló meleg levegő szétszaggat, nagyobb magasságban ismét lehűl, visszahul­lik a földre, a meleg áramlatoktól hajtva ismét magasba emelkedik és így újul meg, válik állandóvá a mé­reg körforgása. A veszély, ami fenyeget, valóban apokaliptikus, de korántsem legyőz­hetetlen. Viszont ha közös megálla­podással radikális és hathatós Intéz­kedéseket nem hoznak leküzdésére, a föld lassan olyan holt csillaggá alakul majd át, mint a Hold. A tudósok nem vádolhatók azzal, hogy vizióik vannak, amelyeket nem kell komolyabban venni mint egy képtelenül vad sciencefiction regényt. Számításaik szerint egy új jégkor­szak bekövetkezése sem lehetetlen, ha a magasban tovább gyarapodik a finom szennyporból álló réteg. Az emberiség lassan, fulladás okozta ki­halását sem látják lehetetlenségnek, mert a mérgek gátolják a természe­tes oxigénfejlődést. 1972-ben, Svédországban világ-kon­ferenciát hívnak össze, amelyen az Emberi Jogok Deklarációjának kon­venciójába egy új frontot iktatnak be, a következő megfogalmazásban: A jog az egészséges, zavartalan kör­nyezetre. Ezzel a konferenciával kap­csolatban az UNO megállaoitla: Az emberiség történelmében először for­dul elő. hogy a Földet és az emberi­ség jövőjét komoly veszély fenyegeti. Vigyázat, sokszor már az anyatej is DDT-vel fertőzött. terméketlen pusztasággá azzal, hogy az erózió szabad hatásának engedte át. óriási kiterjedésű városokat emelt, széles, végtelenségbe futó uta­kat épített és igy hatalmas zöld te­rületek váltak aszfaltból és betonból álló műutakká. 3. Tekintet nélkül pusztítást vég­zett az állat és növényvilág termé­szetes rendszerében. Az iparosítás kezdete óta a UNO számítása sze­rint kb. 150 madár és más apró-állat fajtákat irtott ki teljesen. Sok más állatfajt pedig csaknem kipusztított. A Nemzetközi Természetvédő Szövet­ség 250 000 további növényfajt tart nyilván, amelyeket ugyancsak pusz­tulás fenyeget. Az élet elemeit gondolkodás nél­kül szennyezi és veszélyezteti. 4. Az atmoszférát, amelynek leve­gőjét szívjuk, pestisessé tette. Egye­dül az NSZK-ban évi 20 millió ton­na por, korom és gáz szennyezi a le­vegőt. Az ebből leülepedő piszok mintegy 800 000 vagont töltene meg. 5. A földeket, amelyeken élelmi­szereink nagy részét termesztjük, rendszeresen mérgezzük a különféle gyom és féregirtószerekkel. Ezek kö­zül egyesek olyan erősek, hogy egy difoglyokat hazatértükkor az Ingük alá fújt folyékony DDT-vel fertőt­lenítették, a lakószobákban vígan spriccelték a levegőbe, szórták a bú­torokra, szoba-sarkokba a molyok stb. ellen. A maláriaszunyogokat gya­korlatilag kiirtották ezzel a szerrel. Az emberiség milliói megmenekül­tek. Mégis, a DDT használata óta eltelt 26. évben a biológusok megrettenve ismerték fel, hogy ez az áldásos cso­daszer tulajdonképpen nemcsak az alacsonyrendű állatok, de minden élet kiirtására is fölöttébb alkalmas. A világ különböző részein állapí­tottak meg a tudósok rejtélyes eseteket, amelyekre fel kellett fi­gyelni. A Michigan tóban több mint egymillió halivadék pusztult el. Ang­liában dr. Moor a ragadozómadarak hirtelen nagyszámú elhullását nem tudta mivel magyarázni. És hasonló jelenségeket tapasztaltak Európa és Amerika-szerte. Mikor a tudósok az ok után kutat­tak, egyöntetűen a DDT-ben talál­ták meg a pusztulás előidézőjét, il­letve annak borzalmas hatású lánc­reakciójában. Az utolsó 25 évben a világon mint­egy másfél millió tonna DDT-t hasz­náltak fel. Ez kereken 75 000 vagon méreg. Ezt senki sem tartotta veszé­lyesnek, azt gondolták, hogy minden elenyészik, óriásit tévedtek. Ebből a mennyiségből 50 000 vagonnyi még ma is aktívan fejti ki hatását, és méregfátyolt vont a Föld köré. A ta­laj, a folyók, tavak, tengerek vizei, a Földünket körülvevő levegő mind­mind DDT mérget tartalmaz. A világon anyák milliói szorítják mellükre gyermeküket. Nem is sej­tik, hogy tejük esetleg annyira fer­tőzött a DDT-tői, hogy ennyire fer­tőzött tehéntej árusítását a tejcsar­nokokban betiltanák. Az anyatej magas DDT tartalma az anyatej magas zsírfokával függ össze. A tejmirigyek ugyanis nem­csak az anya éppen magához vett táplálékából dolgozzák fel és vonják ki a zsiradékot, hanem a testben évek alatt felhalmozódott zsiradék­tartalékokból is merítenek s így az ezek által tartalmazott, összegyülem-A DDT mérgének láncreakciója: A felhők, esők, szél és folyók a tengerbe viszik (1) itt mérgezi a planktonokat (2), a planktonok megmérgezik az apró halakat (3), az apró halak a nagyobb ragadozó halakat (4), a halakat a vízimadarak használják táplálékul (5) és végül eljut vagy visszajut az emberhez. Mintegy 500 000 éve él ember a föl­dön. Ennek az időnek jó része alatt számuk csak igen csekély volt és hatalmuk ugyancsak korlátozott. Még alig néhány százada is — 1600 körül — az egész világon alig 500 millió ember élt. Ez a szám közben a hét­szeresére növekedett és további 100 év alatt ez a szám még meghárom­szorozódik. Az ember válik a Föld legfőbb veszedelmévé. Az emberiség elszaporodása a Föld­golyó felületének megváltozását idéz­te elő. 1. Az erdők egy nagy részét ki­irtotta, hogy gabonát és más haszon­növényeket termeljen a helyén. A vi­lág erdeinek mintegy kétharmada pusztult el e ténykedés következté­ben. 2. Ugyanakkor 500 millió hektár termékeny anyaföldet változtatott ezred gramm századrésze elég len­ne egy patkány kiirtásához. 6. A föld vizeit idegen anyagokkal keverik. A viziállatokat, ideértve a vizi madarakat is, ezáltal pusztulás fenyegeti. 1948-ban egy vegyészt a Nobel­díjjal tüntettek kl, mert egy új vegy­szert fedezett fel, a Dichlor-Diphenil-Trichlorflthaut, amit röviden DDT-nek neveznek. Ezt a csodaszert úgy fogadták szinte, mint az ég ajándé­kát. A feltaláló szerint egy ezred gramm DDT-nek egy milliárdnyi ré­szecskéje elegendő egy légy megölé­séhez. Az emberre és a háziállatokra azonban ez, és még ettől nagyobb mennyiség is teljesen veszélytelen. A legyeket, poloskákat és növényi kártevőket ez a kontaktméreg való­ban kiirtotta, és használata az egész világon rohamosan elterjedt. A ha­lett DDT méregből ls, amely mint tudjuk elsősorban ideg-méreg. Mindaz, amit ezekről a dolgokról az utóbbi időben megtudtunk, a leg­nagyobb éberségre int. A levegő mérgesgázzá válása, az újabb jégkorszak, a Föld felszínének pusztasággá változása tehát nem pusztán alaptalan rémkép. Mindez ellen azonban sokat tehetünk, és gyorsan kell tennünk. A gyárak, autók stb. mérgező égés­termékeit, a különböző vegyszerek mérges hatását mind ki lehet iktat­ni életünkből. Commone amerikai biológus professzor szerint: „Kerek egy évtized áll rendelkezésünkre, hogy a védekező eljárást kidolgozzuk — ha túl akarjuk élni civilizációnk gyilkos melléktermékeit. A hetvenes évek a megmentő kegyelem periódu­sai lehetnek." Feldolgozta: O. K. KÜLÖNÖS REKORDOK A világ leghosszabb gobelinje az ún. Bayenxi szőnyeg Franciaországban ta­lálható. Magassága csupán 50,8 cm, de a hossza hetven és fél méter. Ma­tild angol királynő tulajdonát képezte, és hetvenkét jelenetben ábrázolja az 1064—66-os évek eseményeit • » • A világ legnagyobb garázsa Angliá­ban Birmingham mellett épült az Aus­tin gyár részére 1961-ben. A kilenc­emeletes épületben összesen 3300 au­tót lehet elhelyezni. • • * A világ legnagyobb kenyerét R. Gil­bert sütötte Új-Zélandban. Hossza 6,32 méter volt és 22,6 kilogrammot nyo­mott. • » • Az iráni zászló eredetét pontosan nem ismerjük, de a kardot tartó orosz­lános zászlót már a XII. században Is­merték és így ez a világ legrégibb zászlaja. • • » A világ legdrágább festményét múlt év novemberében vásárolta meg egy New York-i kereskedő, amikor is a londoni árverésen kétmillió 310 ezer fontért megvette Velasquez: a Mulató szolgáló című festményét. • • * Feljegyzések szerint eddig a világon R. H. Jenkinson angol gazda tehene adta a legtöbb tejet, összesen 148 ezer 76 kilogrammot. A tehén tizenhét és fél évig élt. Az egyetlen év tejtermé­sének o rekordját is egy angol gazda tehene tartja, amelytől az 1947—48-as gazdasági évben 20 448 kilogramm te­jet fejtek. » • » A világ legnagyobb sajtfogyasztó ál­lama Norvégia. Az egy főre eső fo­gyasztása évente 9,9 kilogramm (Osló­ban 11 kilogramm). Norvégiát Svájc kö­veti a sorrendben 8,5 kilogrammal, majd Franciaország következik 8 kilogrammal. A világ legnagyobb sajttermelő állama viszont az Egyesült Államok, amely 1964-ben 740 ezer tonnu sajtot készített. • * • A legrégibb sajtfajta az arab KISHK. Ma a világon mintegy 450 sajtfajtát készítenek. Legtöbbje azonban csak csomagolásában különbözik a másiktól. Franciaországban jelenleg 227 sajtféle­séget gyártanak, A világ legnagyobb léghajója a né­met L2 129-Hindenburg-léghajó volt, amelynek hossza meghaladta a 244,75 métert, a köbtartalma viszont a 200 000 köbmétert. 1937. május 6-ón tűz ütött kl rajta és teljesen megsemmisült. * • • A világ legnagyobb vitorlás-hajója az angol Temeroine csatahajó volt. Fő vi­torlájának a területe 1555 négyzetméter volt és két tonnát nyomott. Vitorláinak az összterülete meghaladta a 2320 négyzetmétert. • •• / A világ három legnagyobb ablaka a párizsi ipar- és technika palotán talál­ható. Szélességük 218 méter, magassá­guk 50 méter, * * • A világ legöregebb hajózásra ma is alkalmas hajója ie. kb. 2600-ban épült Egyiptomban. • * » A világ legmélyebb bányája a dél­afrikai Boksburgban található. 1959 no­vemberében Itt érték el a 3690 métert. 3442 méter mélységben ugyanebben a bányában neutron kutató-laboratóriu­mot építettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom