A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-05 / 5. (5a.!) szám

Pórizs nagy újjárendezése óta a város lakóinak száma 70%-kal, a nyomornegyedeké 500 %-kol nőtt. Ma a zártlevegőjű, szűk utcákat szép parkokkal váltják fel, amelyekben — a nagy laksűrűség biztosítása végett — Le Corbusier tanítása szerint, nagyon magas toronyházakat helyeznek el. A települést kinyitják, átszellőztetik és eközben éppen azt irtják ki belőle, ami várossá tette. S ennek tulajdonítható az a gondolkodásra késztető tény is, hogy vasárnap délután az emberek már nem a zöldbe özönlenek, hanem a történelmi levegőjű óvárosba, a citybe. Viszont ezt az óvárost egyre nehezebb megtalálni. A rohamosan fejlődő metropolisokban, mintha a szalmakazalba esett tűt keresnénk. A történelmi belváros fokozatosan kikapcsolódik, elhal, mert nem tud lépést tartani az élő szervezet növekedésével, idejétmúlt romhamlazzá válik, ahol éppen a legszegényebb népréteg és a kétes egzisztenciák húzzák meg magukat. A világvárosokban egyre újabb centrumok jönnek létre, amelyek azonban egyáltalán nem hasonlítanak már a régi belvárosokra. Ebben a fejlődésben jelenleg a 6,5 milliós Los Angeles, a centrum nélküli város vezet, amelyet Max Frisch svájci író és építész így jellemzett: „Bábel tornya százezer darabra szétmorzsolva." A régi értelemben vett város szerkezetének felbontásához vezet a települések szakadatlan növekedése is. A nagyvárosok sorra elnyelik a közelükben lévő községeket (ez már jól megfigyelhető a világvárosnak még aligha nevezhető Bratislava esetében is), majd egymás határához érve összeolvadnak. A konurbanlzáció révén teljesen új települési forma alakul ki: az óriásváros vagy egyszerűen a város jellegű táj. A legújabban kiadott térképek egyelőre még külön városként jelölik Sosnowiecet, Katowicét, Chorzówot, Bytomot, Zabrzét, Gliwicét és a sziléziai bányavidék többi települését, de az autóst már az útjelzések sem igazítják el, hogy hol is jár éppen. A kaotikus ipartelepek váltakoznak lakónegyedekkel, kertészetek magas épületekkel, egyetemi negyedekkel. Ez az amorf házhalmaz valójában az európai szárazföld egyik születő, új óriásvárosa. Hasonló agglomerációk jöttek létre Európa más részein is. Legismertebb a Rajna—Ruhrvidék településhalmaza. Köln, Düsseldorf, Dortmund, Duisburg, Essen, Münster gyakorlatilag már egyetlen, 11 milliós óriásvárosnak tekinthető, amely néhány éven belül átnyúlik a belga határon, és felszippantja Brüszszelt is. De az ezirányú fejlődésben jelenleg az Európán kívüli területek vezetnek. Ilyen összefüggő településnek, agglomerációnak számít Amerika egész északkeleti partvidéke Bostontól Washingtonig, melyet éppen ezért Bowashnak neveznek, ahol mintegy 35 millió ember él, Itt, valamint „Chippits"-ben (Chicago és Pittsburgh között) és „Sanson"-ben (San Franciscótól San Diegóig) az évszázad végén előreláthatólag 150 millió ember talál otthont, az Egyesült Államok akkori lakosságának körülbelül a fele. S mivel minden emberi jelenség általános jellemvonása az állandó növekedés, ha a jelenlegi irányzat folytatódik, e városias területek addig duzzadnak, amíg csak ki nem alakul bolygónk egyetemes városa — Dioxladisz görög építész elnevezésével —, az akumenopolisz. Ha tekintetbe vesszük, hogy a reneszánsz Firenzének fénykorában mintegy 60 ezer lakosa volt, Rómának hatalma tetőpontján, amikor falai közül egy világbirodalmat kormányoztak, 1,1 millió, akkor érthető az is, hogy ezekhez a számokhoz képest a tíz- és százmilliós nagyságrendek szinte felfoghatatlanok. Nem fedik azt a fogalmat, amit eddig városként ismertünk. Döbbenetes távlatok! Vajon mi lesz Földünkön ezer vagy kétezer év múlva, ha egy atomháború vagy még ennél is hatásosabb fegyver nem vet véget az ember örök terjeszkedési vágyának? NLE A hatalmasra növekvő városokból az ember a szabadba vágyik, hogy közvetlen kapcsolatban maradhasson a természettel. Nyugaton éppen ezért néhány építész a legfantasztikusabb megoldásokat választja a családi házak építése és tervezése terén gónk 6 milliárdos népességéből 4 milliárd már városlakó lesz. Az aszfalt-, beton-, acél- és üvegsivatag lassan, de biztosan mindent elborít. Ezek az anyagok naponta akkora területet vesznek birtokukba Földünkön, mint az egész Luxemburg nagyhercegség: 2000 négyzetkilométert. Egyre inkább beigazolódik az, hogy a házrengetegek már nem képesek ellátni a funkcióikat, A városlakónak lassan minden kapcsolata megszűnik a természettel. A levegő szennyezettsége is katasztrófával fenyeget. A New York-i Times Square-en állá újságárus egy nap alatt annyi káros anyagot szippant be, mintha negyven cigarettát szívna, a londoni Piccadilly Clrcusön álló közlekedési rendőr napi százat. A szűk, sokszor középkori eredetű s földszintes házakhoz szabott utcahálózat elégtelennek bizonyul azzal a közlekedési hullámmal szemben, amely a dagály rendszerességével kétszer végigsöpri a városokat. Csúcsforgalom idején Londonban 1,2, New Yorkban 3,3 millió ember van állandó mozgásban. Párizs belterületén a járművek 60 percből kénytelenek 41-et vesztegelni. Toklóban az átlagos sebesség óránként 2 kilométer, fele annak, mintha gyalogosan közlekednének az emberek. Ma már egyre gyakrabban épülnek mély és magas vezetésű utak, földalatti vasutak, s ennek következtében a régi, történelmi városnegyedek lassan eltűnnek. A napi bevásárló kőrútjukat végző asszonyok, a játszadozó gyermekek és a sétálgató öregek fölött kamionok, tehervonatok dübörögnek. S a magas vezetésű utak után még magasabbak következnek, s ezeket újabb meg újabb szuperpályák szelik át. Es az egyre burjánzó műanyag folyondár ölelésében mind apróbbra zsugorodik az ember, akinek kedvéért, akinek érdekében mindez létrejött. Az építészek sokáig úgy vélték, hogy ez a zűrzavar a város sokféle funkciójának összekeveredéséből adódik, s ahol erre lehetőségük volt, szétoperálták a közigazgatási, a kereskedelmi, az ipari és a lakónegyedeket. Több mesterséges város is ennek a steril koncepciónak a jegyében épült fel, köztük Brazília új fővárosa. Az Egyesült Államokban és Kanadában a lakosság a peremkerületek kertvárosaiba költözött át. A jó levegőjű, napfényes telepekből azonban agyonzsúfolt lakótelepek lettek, melyekben talpalatnyi föld alig akad, de csak este telnek meg élettel. Az óriásvárosok lakói pedig — csaknem minden országban — az öngyilkossági listák élén állnak. A közlekedési távolságok lerövidítése céljából megkísérelték átszervezni a vásorok belső területeit is — az éppen korszerű elveknek megfelelően. De ezt a vállalkozást is ritkán koronázta siker. KAIRÓ LAKÁSAINAK SZÄMA 12 ESZTENDŐ ALATT 15 %-KAL NŐTT, EZZEL SZEMBEN A VAROS LAKOSAINAK SZÁMA MEGKÉTSZEREZÖDÖTT • 1800-BAN NEW YORKNAK 80 EZER LAKOSA VOLT, MA TÖBB MINT 15 MILLIÓ • SZAZ ÉVVEL EZELŐTT ÖT VÁROS VOLT A FÖLDÖN, AMELYNEK LÉLEKSZÁMA ELÉRTE AZ EGYMILLIÓT, MA HOZZÁVETŐLEGESEN 120 • HALLOTTÁK MÁR EZEKET A NEVEKET: BOSWASH, CHIPPITS, SANSAN? Klj az, hogy város? IVII eS7 helységnek van múltja és párezer lakosa, akkor már várossá kiáltják ki. De tulajdonképpen, ml Is a város, hogyan keletkezett, mi lesz belőle? Bizonyára a szükség és kényszer volt az, ami az embereket a tanyákról, a földbirtokok cselédlakásaiból, az örökké sarcolt falvokbál a városokba hajtotta. Az erós várfalak és bástyák között, az őrzött városkapuk mögött talált menedéket a szökött jobbágy, a földönfutóvá lett paraszt. S a történelem legnagyobb népvándorlása, a vidékiek városba özönlése tulajdonképpen az iparosítással indult meg. A földönfutókból ipari munkások lettek. A falusiakat nem csábította a város, a kényszer kergette őket oda. Hiszen a faluról felkerült gyerek tudatában a város még ma is a bűnök fertőjét jelenti, ahonnét az ember mindig visszavágyik a falvak csendjébe. A faluról felözönlő tömegek azután lassan megkedvelték a „bűnös" városi életet, s ebben közrejátszott a nagyobb szabadság, a különféle kötöttségekkel, előítéletekkel való szakítás. Azt is észre kellett venniük, hogy a városi élet nemcsak örökös tolakodást, prostitúciót és zsebmetszőket jelent, hanem nagyobb pénzkereseti lehetőséget, előnyösebb vásárlást, orvost és kórházat, iskolát és szórakozást is. Kairóban a lakások száma az utolsó 12 év alatt 15 %-kal nőtt, lakosainak száma viszont ugyanennyi idő alatt megkétszereződött. Az utóbbi évtizedek során szinte lélegzetelállító méreteket öltött ez a városiasodás. Ahol tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt még kaszálók, legelők, gyümölcsösök, mocsaras rétek vagy békés tanyák voltak, szinte egyik évről a másikra hatalmas lakónegyedek nőttek ki a földből, műutak és gyártelepek. 1800-ban New Yorknak összesen nyolcvanezer lakosa volt, ma több mint 15 millió. London határai között több ember él, mint egész Görögországban, Söo Paulában elférne az összes norvég. Száz évvel ezelőtt öt olyan város volt a világon, melynek lélekszáma elérte az egymilliót, ma körülbelül 120 ilyen város van. A legfrissebb rekordokról még a leglelkiismeretesebb újságolvasók sem értesültek. A nyolcmilliós Buenos Airesben Argentína lakosságának több mint egyharmada él, Montevideóban pedig minden második uruguayi polgár. S ez a folyamat megállíthatatlan. A becslések szerint az évszázad végére boly-