A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
Hosszúlejáratú gazdasági tervezés Az utóbbi időben a szocialista tábor országaiban egyre növekvő érdeklődés nyilvánul meg a hosszútávú gazdaságfejlesztési tervek iránt. A távlati fejlődési programok készítői természetesen nem javasolnak egyértelmű megoldásokat, inkább csak feltárják a problémákat és félvázolják a lehetséges alternatívákat Ilyen hozzáállást tükröz Otakar Vinarnak, a Szövetségi Tervezésügyi Minisztérium osztályvezetőjének a Nová mysl-ben megjelent fejtegetése is, mely a hosszúlejáratú gazdasági programok szükségességét hangsúlyozza és körvonalazza a csehszlovák népgazdaság távlati fejlődésének egyes problémáit. Az írást az alábbiakban ismertetjük. 0takar Vinar a bevezetőben határozottan leszögezi, hogy hosszútávú fejlődési prognózisok nélkül nem készíthető el egyetlen rövid időszakra szóló, kiegyensúlyozott fejlődési terv sem. Fennáll az a veszély, hogy az ötéves tervek készítői olyan intézkedéseket javasolnak, amelyek megalapozottság híján bizonyos idő múltán károkat okozhatnak. Számos intézkedés hatósugara ugyanis túllépi az ötéves tervek időhorizontját. A gazdaság hosszú lejáratú távlati tervének feladata a csehszlovák népgazdaság gazdasági és társadalmi céljainak tisztázása. Természetesen a távlati koncepció csak a fejlődés főbb és kívánatos vonásait vázolja fel, eligazodást ad az ötéves terv időhatárait túllépő döntések meghozatalához. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy tizenöt éves átfogó gazdaságfejlesztési koncepció a leghasználhatóbb. Az időhorizont nem nyúlhat olyan messzire, hogy a célkitűzések elmosódjanak az évek távlatában. Eddig a szakemberek 1980-ig szóló komplex előrejelzést dolgoztak ki. A következő szakaszban szükséges lesz az időhatár kitolása 1985-ig. Ezt az időhorizontot a KGST tagállamai is jóváhagyták, a terv része az együttműködés és a gazdasági integráció elmélyítését célzó hosszúlejáratú programnak. A fogyasztás színvonalának emelkedése > A szocialista gazdaságnak a termeié-, si és a társadalmi szükségletek kielégítése (közigazgatás, hadsereg, biztonsági szervek fenntartása) mellett az életszínvonal emelését kell szolgálnia. Az életszínvonal emelkedése csak a maga teljességében értelmezhető. A tényleges életszínvonalat meghatározó tényezők között szerepelnek a fogyasztási igények kielégítése mellett a szociális juttatások és a különféle szolgáltatások is. Otakar Vinar úgy vélekedik, hogy hazánkban az életszínvonal a legfejlettebb nyugati államokkal összehasonlítva is viszonylag magasnak mondható; elmaradunk a fejlett országok mögött a szolgáltatások színvonala, az áruválaszték bősége, valamint a személyautók száma tekintetében. A fogyasztás növekedésének oly módon kell végbemennie, hogy az élelmiszerfogyasztással szemben az iparcikkek fogyasztása kerüljön előtérbe. A fogyasztási struktúra alakulását lényegesen befolyásolja majd a személyautók számának növekedése. Fontos feladat a táplálkozás minőségének megjavítása: a húsfogyasztás növelése a tésztafélékkel szemben. Az életszínvonal emelése terén a legnagyobb nehézséget az életkörülmények megjavításával, a kulturált lakásviszonyok megteremtésével és a szabad idő célszerű kihasználásával kapcsolatos problémák megoldása jelenti. A tényleges munkaidő nálunk rendkívül lerövidült, ugyanakkor azonban óriási hiányosságok mutatkoznak a közszolgáltatások terén. A legsürgősebb feladat vitathatatlanul a lakásépítés. 1966-tól 1970-ig 430 ezer lakás épült, a jövőben viszont évente 110— 120 ezer lakást kell felépíteni. Az elképzelések szerint 1980-ig kellene kiküszöbölnünk a lakáshiányt. Halaszthatatlan teendő az utasszállítás problémáinak megoldása is. A felsorolt feladatok megoldása fokozott ráfordításokat kíván a tercier szférán belül. Energiafelhasználás, munkaerő-gazdálkodás Noha Csehszlovákia viszonylag gazdag nyersanyag- és fűtőanyagbázissal rendelkezik, népgazdaságunk növekvő energiaszükségletének kielégítése csak behozatallal biztosítható. A jövőben szükségessé válik az energiastruktúra átalakítása, a kőolaj és a földgáz fokozottabb felhasználása. Otakar Vinar szerint az atomenergia csak 1980 után játszik majd számottevő szerepet. A lélekszám lassú növekedése folytán 1975 után csökkenni fog a foglalkoztatható munkaerők száma. 1970-ig évente 90 ezer fővel növekedett a dolgozók száma, 1975 után már legfeljebb évi 20—25 ezer fővel számolhatunk. A demográfiai okokból eredő munkaerőhiány korlátozni fogja a munkaidő-csökkentést és szükségessé teszi majd a termelékenység nagyarányú növelését. Az eddigi munkaidőcsökkentést a dolgozók számának növelése tette lehetővé. Amíg a munkaerők száma 1955 és 1970 között több mint 1 millió fővel növekedett, addig a munkaidő-alap stagnált. A termelés eddigi növekedését a mezőgazdaságból elvándorolt munkaerők számának és az élőmunkára jutó termelékenységnek a növekedése okozta. A munkaerőgondok folytán a termelés növekedését csak a munka termelékenységének növelése biztosíthatja, s még így sem lehet csökkenteni a munkaidőt. A tercier szféra fejlesztése is csak a termelékenység növelésével és a műszaki fejlődés adta lehetőségek maradéktalan kihasználásával történhet, mert csak ez szabadíthat fel az ipar és az építőipar számára kellő számú munkaerőt. A foglalkoztatható munkaerők számának csökkenése fokozza a szakképzettség szerepét is. A csehszlovákiai szakképzettség általános szintje megegyezik a gazdasági fejlődés hasonló szintjén levő országokéval. Otakar Vinar szerint 1980-ig ezer emberből hatvannak főiskolai végzettséggel, kétszáznak pedig középiskolai végzettséggel kellene rendelkeznie. A fejlődés üteme A szakemberek között gyakori vitatéma a gazdaság távlati fejlődésének optimális üteme. Otakar Vinar azon a véleményen van, hogy az életszínvonal emelését, a Szlovákia és a Csehország közötti gazdasági különbségek kiegyenlítését, a legfejlettebb országok színvonalának elérését célzó törekvés megkívánja, hogy népgazdaságunk hosszútávú fejlődésének üteme meghaladja az évi 4,5%-ot; ennek szerinte megvannak a reális előfeltételei. Az 5 százalékosnál nagyobb növekedési ütem veszélyezteti a gazdaság stabilitását; fokozza az erőforrások és a szükségletek közötti feszültséget, megzavarja a munkaerő-, az energia- és a nyersanyag-felhasználást, feszültséget idéz elő a beruházási igények és a beruházási lehetőségek között. Nem maximális fejlődési ütem elérése a cél, hanem az egyenletes, zökkenőmentes fejlődés előfeltételeinek a megteremtése. A távlati tervek kidolgozása során nemcsak a nagyarányú fejlesztést előirányozó célkitűzéseket, hanem a fejlődést akadályozó tényezőket (munkaerő-gondok, energiahiány stb.) is figyelembe kell venni. A termelés struktúrájának alakulása A termelés struktúrának alakulását hosszabb távon az erőforrások és a szükségletek szerkezetében végbemenő változások, a hatékony energiafelhasználást és új termelési területek kialakulását eredményező technikai haladás, a külkereskedelem hatékonyságának fokozása és a világpiaci szükségletekhez való igazodás befolyásolja. E tényezők hatása csökkenti a mezőgazdaság szerepét a termelésben; továbbra is az ipar lesz a legdinamikusabban fejlődő népgazdasági ágazat, a műszaki fejlődés előrelendítője. Az építőiparral szemben támasztott, a tercier szféra fejlődésével összefüggő hatalmas igények (lakásépítkezés, a szolgáltatások színvonalának emelkedése) szükségessé teszik, hogy az építőipar fejlődése túlszárnyalja a nemzeti jövedelem növekedését. Az iparban végbemenő strukturális változások közül a legnagyobb jelentősége a vegyipar növekedésének lesz, a vegyipart ugyanis olyan innovációs folyamatok jellemzik, melyek egyéb ágazatokra: a textil-, bőrfeldolgozó- és gépiparra, nemkülönben az építőiparra, a mezőgazdaságra és a tercier szférára is kihatnak. A feldolgozóipar részesedése a jövőben sem változik, strukturális átalakulás csak ennek keretein belül várható. A gépiparban az automatikai gyártmányok, vezérlőberendezések előállítása, külföldön értékesíthető termékek gyártása, továbbá fogyasztási cikkek termelése. A népgazdaság fejlesztésében fontos szerepet játszik a mezőgazdasági termelés. Az élelmiszerfogyasztás részaránya a lakosság összfogyasztásában eléri a 40 %-ot, ami a nemzeti jövedelem egy negyedét teszi ki. A mezőgazdasági termelés eddigi fejlődése azonban nem biztosítja az élelmiszerszükséglet kielégítését — élelmiszerben behozatalra szorulunk. Távlati célunk a mezőgazdasági termelés olyan arányú növelése, hogy az nemcsak az élelmiszerszükséglet kielégítését biztosítsa, hanem lehetővé tegye egyéb mezőgazdasági termékek behozatalát is, anélkül hogy kedvezőtlenné válna a külkereskedelmi egyenleg. A mezőgazdaság fejlesztésének perspektivikus terve a mezőgazdasági termelés hatékonyságának a termőföld és a biológiai tényezők intenzív kihasználása útján történő fokozását irányozza elő. A cél a hektárhozamok emelése, a vetőterület célszerű kihasználásával, a munkafolyamatok gépesítésével, specializálódással, a termelés koncentrálásával az üzemek közötti kooperáció elmélyítésével. Az állattenyésztésben az egy kiló élősúlyra eső takarmánymennyiség csökkenése várható. Az elkövetkezendő időszak egyik kulcsfontosságú feladata a Csehország és Szlovákia közötti gazdasági különbség kiegyenlítése. Ennek alapfeltétele, hogy azonos feltételeket teremtsünk a nemzeti jövedelem alkotása és felhasználása terén, ami feltételezi, hogy a nemzeti jövedelem növekedésének üteme Szlovákiában továbbra is nagyobb lesz, mint a cseh országrészekben, emellett a növekedés üteme mindkét köztársaságban 1980-ig közeledni fog. Szlovákia és Csehország gazdasági fejlődése feltételeinek kiegyenlítésével egy időben a Cseh Szocialista Köztársaságnak modernizálnia kell a kapacitások jelentős részét a termelői és a nem termelői szférában, ami aránylag idősebb mint a Szlovák Szocialista Köztársaságban. Ezek modernizálása feltétele Csehszlovákia kiegyensúlyozott hatékony fejlődésének — zárja be fejtegetéseit Otakar Vinar. (kj)